Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-11-28 / 48. szám

így van. S az is kétségtelen, hogy az eddigi intézkedések semmit sem használtak. Főleg azért nem, mert a szabad kereskedelem meggátlását, bármily módon, a belügyminiszter is törvénybe ütközőnek jelentette ki. Ám jól van, ne állítsunk gátat a szabad kereskedelemnek, de azt senki sem tilthatja el a városnak, hogy a saját jogkörében, mindazon idegen kereskedőkre, akik városunkban való tömeges vásárlásukkal, nagy haszon mellett működnek, ezzel a haszonnal arányban álló kereseti adót vessen ki és azt nyomban be is hajtsa. Mert ha a mi polgáraink súlyosan megterhelve viselik a nehéz adózást, melylyel a város fenntartásához hozzájárulnak, akkor föltétlenül meg vau a joga a város közönségének követelni azt, hogy amikor úgyszólván a szája elül ragadják el a táplálékot, azok is járuljanak hozzá a közteher-viseléshez, a város fenntartásához, akik eddig, minden kompenzáció nélkül, nagy haszonnal járó előnyöket élveztek és élveznek. Ezt a módot tanulmány tárgyává tenni és sürgősen életbeléptetni bizonyára nem volna hiába való dolog, mert valószínű, bogy nagyban korlátozná az élelmiszerek tömeges vásárlását s ez az élelmiszerek árának leszállására vezetne. Még egy módot ajánlhatnánk, de természetesen, ez már hosszabb időt igényelne. E sorok irója egy cikkben, taláu egy évvel ezelőtt, fölvetette a vásárcsarnok felállításásának kérdését. Most is valljuk, hogy ez intézmény létesítésével a bajokon feltétlenül segíteni lehetne. A vásárcsarnokban árusítókra nézve a város szabályrendeletileg állapítaná meg nemcsak az árusítás idejét, az árusítók helyét és az ott árusítható élelmi-cikkek mineműségét, de az időszak és egyéb viszonyok figyelembevételével az árakat is. Gondja volna arra, hogy az árusítóknak is meglegyen a maguk tisztességes haszna, de a közönség se legyen kizsákmányolva. Élelmi-cikket máshol árusítani nem] volna szabad, csak a vásárcsarnokban és^ csakis hatósági felügyelet alatt. Ily módon el lehetne érni, hogy a fogyasztó közönség tisztességes árak mellett szerezhesse be az élelmére szükséges cikkeket és egyúttal meglehetne akadályozni, hogy az ismét elárustiók, vagy tömegvásárlók, még a helyiek Is, a közönség rovására vissza ne élhessenek a helyzettel. Hogy a vásárcsarnok a közegészségügyre is mennyire fontos, azt most nem tárgyaljuk, de az magától is értetődik. Egyetlen ellenvetés lehetne, talán a pénz kérdése. De bizony mondjuk, ezt nem nem volna szabad ellenvetni, mert a vásárcsarnok olyan beruházása lenne a városnak, melynek számottevő haszna biztos jövedelmi forrásává válna a város pénztárának. Részletkérdéssel e tekintetben sem akarunk ezúttal foglalkozni, mert csak az volt a szándékunk, hogy rámutassunk az útra-módra, mellyel a rettenetes drágaság okozta tarthatatlan helyzetből kigázolni lehessen és hogy irányt adjunk a mentés munkájának. Mert a katasztrófával felérő kérdés megoldása valójában immár a mentés munkája lenne. (bg.) A népkonyha-akció. Biztató remény int felénk, bogy a legrövidebb időn belül Pápa város is teljesíti azt, ami régi becsületbeli kötelessége. A népkonyha-akció Öntudatosan, szépen megy előre a maga útján. A héten történlekről a következőkbea számolunk be : A népkonyha-bizottság, mely legutóbb Győri Gyula, Harmos Zoltánné, Kiss Vilma, Körmendy Béláné és dr. Kőrös Endre személyében új tagokkal és dr. ifj. Sült József személyében titkárral is kiegészítette magát, kedden délután a városházán gyűlést tartott. A gyűlésre a helybeli leányegyleteket is meghívták, melyek mindegyike nagyszámú taggal képviseltette magát. A gyűlésen Sült Józsefné elnök lekérésére dr. Antal Géza megkapóan szép beszédben ecsetelte a népkonyha-akció célját és jelentőségét. Meggyőzően megértette hallgatóságával, hogy ez emberbaráti munkában miért zámítanak főkép a fiatal leányok közreműködésére. „Akik gond nélkül élnek, jó módban van részük, tanuljanak meg a magasból a mélybe is alátekinteni, ismerjék meg a nyomort, a szenvedést is, ebből nemcsak a szegényekre, de saját jövendő életükre is csak üdv hárulhat." A fiatal hölgyek közreműködésére két irányban számít a bizottság: az első gyűjtésben, ''mely a kezdet nehézségein van hivatva a népkonyhát keresztülsegíteni s amit hihetőleg többet nem kell megismételni, továbbá a felügyelet munkájának végzésében. A megjelentek készséggel vállalkoztak mindkét feladatra, mire a polgármester az előszkészített gyűjtő-iveket az önként és örömmel vállalkozott fiatal hölgyek között kioiztotta. A gyűjtőivek felirata ez : „Segítsünk szegény embertársainkon ! Adakozzunk a népkonyhára 1" Adakozni pénzben és terményben is lehet. Az adományokat a város saját közegeivel fogja összeszedetni A gyűjtést, melynek sikerében ismerve Pápa város közönségének könyörületes emberbaráti érzését, nem is kételkedhetünk, a következő hölgyek végzik: I. Bástya, Barát és Arok utca: Botka Emma II. Csatorna, Korvin és Flórián utca : Neuhauser Böske ; III. Főtér, Fő utoa és Kigyó utca : Kis Ilonka ; IV. Petőfi Sándor, Rákóczi és Eötvös utca: Blau Irén; V. Szentilonay, (Viz), Török Bálint, Vásár és Vak-Bottyán utca: Kövi Angéla ; VI. Széchényi tér, Széchenyi utca, Zimermann János utca: Tóth Juliska; VII. Zrinyi utca, Jóka utca: Harmos Zolna; VIII. Kard, Szent-László, Kuruc, (Kristóf): Perlaky Emma; IX. Kossuth L., Márton István, Közép : Kende Piroska ; X. Korona, Battyányi h. u. és Csóka utoa : Mészáros Ilona ; XI. Czuczor Gergely (Pados), Fazekas utcák és Anna tér : Gaál Margit; XII. Vörösmarthy, Tompa Mihály, Viasz, Kisfaluoy utcák és Eszterházy út: Miklós Vilma; XIII. Bocsor István utca, régi Laki utca, Deák Ferencz utca-. Hajnóczky Margit; XIV. Czelli út, Kis tér: Pápay Lujza; XV Haltér, Csáky utca: Kluge Mathild ; X VI. Laki, Lajos, Kertsor utca : Hammer Vilma ; XVII. Salétrom, Szladik Jáno3 utoa: Nagy Jolán; XVIII. Somlói út, Sárkány, Tamás, Temető utca : Baráth Zzófi; XIX. Veszprémi út, Teleki, Uszoda u , Gyimóti út, Verbőczy utoa : Piri Zsófi; XX. Varga u., Vajda (Kalap u.), Anna tér, Szent-Benedek tér : Bottka Ilonka ; XYI. Hoss?ú u., felső v. Győri út, Döbröntei u., (Mester-malomtól jobbra) Bercsényi u., (Mester malomtól balra) Malom utca : Szimler Margit; XXII. Zöldfa, Zárda, Főiskola, Füst utca: Botka Emma; XXIII. Hunyady J., Arany János, Kölcsey Ferenc utoa: Szimler Mariska ; XXIV. Honvéd, írás, Rozmaring utca: Galamb Laura. A gyűlésen egyébként a következő örvendetes bejelentések történtek: Mészáros Károly polgármester tudatta, hogy a népkonyha első berendezkedésének céljaira a városi tanács a régebbi idő óta népkonyha alap cimén kezelt 600 koronát kiutalta. Ugyancsak a tanács javasolja a november 30-iki közgyűlésnek, hogy ingyen helyiséget boosátson (a Széchenyi téri Frank-házban) a népkonyha rendelkezésére. Mindez örvendetes tudomásul szolgált, hasonlókép nagy örömmel, lelkes éljenzéasel vették tudomásul, hogy a népkonyhai felügyelőség mer a tolonc már jó koros ember vót — somogyi termés, amint monta — oszt melegünk is lett, mikorra délfelé beértünk a „Csűri Szíl"-re, ahun a gyüttment lakik, hát mondok talán ide betérhetnénk egy korty borra, oszt be is tértünk. Leütünk a zivóba, hát velünk szembe űt emmezítlábos paraszt, előtte pálinka. Oszt hogy én megkóstulom a züveget, csak odakiált: — cerbuc kolléga! Mondok neki, hát kicsoda kend ? Aszongya ű kizsbiró ! Mondok, a fenét ! Hát íjjenek erre felé a kizsbirók ? Aszongya : szegények vagyunk, de azér jól ílünk. Mondok eddeci pálinka mellett ugye ! Dejszen jó ital ez, aszongya, csak kóstoljam. En meg csak leütöttem a pálinkát a zasztalrul oszt odakiáltottam a gyütt-mentnek, hogy mondok öt liter bort! Később odavetődött a cigány is. — Oszt a fenekire vert kend az ebadónak í — fakadt ki a biró. — Nem eshetett másképen a dolog kérem, merhogy meg köllött mutatnom, hogy erre mifelénk mi a virtus. — De nem addig van az, hanem a pénzt helyre köll tenni — szólt a biró. — Hát kérem majd csak az is meglesz valahogy. Bires uram nem állhatta meg, hogy az asztalra ne üssön. — Huffene, de hunnan ? A kis biró lehajtotta fejét, megfordult és visszaült a padra. — Valahunnan csak meglesz — mondta eközben. — Elaggyuk a tehenét — indítványozta a törvénybiró. — Persze — mondta a biró. — Egyebe nincs is, hát azt köll elanní, ami van. Mit szónak hozzá a zurak ? — Hát azt szó]juk — mondta a közgyára — hogy ami dukál, az dukál. Mennyi az a pénz? — Száznyócvan forint! — mondta a biró. — Huffene — felelt Bires uram. — Azt tartom, mingyá mégis lehetne tartani a zárverést, ha má együtt vagyunk. Az indítványt elfogadták és a biró kiadta a parancsot. — A kisdobos dobujjon ! Aztán összeszedelőzKödtek, a faluház ajtaját becsukták és szép rendben elballagtak a kisbiró házához. A kisdobos ezalatt kidobolta, hogy a Tálos kisbiró tehene most mindjárt el lesz árverezve. A kisbiróné halálra ijedt, mikor az elöljáróság oda ért. Alacsony, barna asszony volt a kisbiróné. Látszott rajta, hogy többet dolgozik, mint az ura. Csak összecsapta a kezét. — Jézus segíts . . . eladják a Pirókot! — És beszaladt az istállóba, ráborult a tehénre, úgy zokogott. Az ura is bejött utána és oldalba böködta az asszonyt. — Bolond te, ne óbégass. Meglesz azér a pénzünk, no. Hallódé, anyjuk! Ereggy innen, ha mondom. Annak ugyan beszélhetett Ugy kellett beliuzkodni a szobába. Ott aztán ráborult a padkára és zokogott keservesen. Azalatt odagyült a fél falu, 8 a tehenet kivezették Sovány kis kuli tehén volt. Nem ért nyolcvan forintot. A biró csóválta is a fejét. Hogyan lesz meg ennek az árából a száznyolcvan forint. Csóri uram azonban biztatta. Majd segítünk nyomni rajta ! Csak bizza ránk. Hát a biró ki is kiáltotta, hogy a becsérték száz forint először. Sokan nevettek, de Vör s József, aki komája volt a kisbirónük, rájuk rao:dult. — Mit röhögtök mi ? Akinek nincs pénze, az ne árverezz n ! — És mindjárt ráigért tiz forintot. Ezen kijelentésre a legtöbb jeleulevőban felbuzdult a büszke önérzet. — Mit, hogy nincs pénzüuk ? Még ez meri mondani, hogy nincs pénzüuk ? Egyszerre tizen is Ígértek, úgy hogy a kikiáltási ár hamarosan felszökött százhatvan forintra. Biró uram a nagy igyekezetet látva, hogy jó példával járjon elő, megtoldotta még husz forinttal. A nagy összeg hallatára azonban a büszkébbek is egyszerre lehűltek s többet nem igért senki. Biró uram hiába kiabálta, hogy ki ad többet, senki többet ? A tehén az övé lett. Dühös volt, szidta a tehenet, a kutyaadó', a kisbirót, meg az egész vármegyét, amelyik a kutyaadót ki is találta, ha-ztalan volt. — No hát vezesse kend a'z istállómba a teheuet — mondta a kisbirónak. — Igenis, kérem, de még a fölit szeretném előbb a pénznek. — Micsoda fölit? — Hát az ebadó fölit! — A fíreg egye meg kendet, iszen csak száznyóovan forintot Ígértem érte.