Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-09-19 / 38. szám

V évfolyam. 38. szám. Pápa, 1908 szeptember 19. PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. „Nagyzás és semmi más." — Visszhang a vidékről. — Egy vidéken élő megyebizottsági tagtól kaptuk a következő sorokat, melyeket minden kommentár nélkül e helyütt közzéteszünk : Szivemből beszélt dr. Antal Géza b. lapjuk múlt heti vezércikkében, mikor a vármegye közönségének újabb cimen leendő megadóztatása ellen felemelte szavát. Tényleg olyan súlyosan meg vagyunk már az adó minden nemével terhelve, hogy valódi közérdeknek, az egész megye lakossága vitális közszükségletének kellene lennie annak, ami feljogosítaná a törvényhatósági bizottságot, hogy az egész lakosság újabb megterheltetése árán teremtse elő. Az a bizonyos múzeumi palota, amelyről szó van, lehet talán közérdeke Veszprém városának, bár neki se képzeljük, hogy ne volna olyau óhaja, amelynek megvalósítása a lakosság egyetemének nagyobb hasznára válnék, miut éppen egy díszes épület, amelyben régiségeket helyeznek el, de semmi szin alatt nem közérdeke, pláne sürgősen, pótadó útján megvalósítandó közérdeke a vármegye egész közönségének. Veszprém város — ha jól emlékszem rá, úgy olvastam egyszer egyik megyei lapban — kultúrpalota címen 60.000 koronás államsegélyt kapott vagy fog kapni. Kétségtelenül ez a kultúrpalota ugyanaz az épület akar lenni, amelyben a múzeumot is elhelyeznék. 60.000 korona talán kevés ez épület felemelésére, ám ami hiányzik egy a mi igényeinket kielégítő, nem hivalkodó, de a célnak megfelelő épület építhetéséhez, azt talán inkább magának Veszprém városnak volna kötelessége előteremteni, mint az egész vármegye közönségének. A vármegye, ha már a város a maga áldozatát meghozta, kulturális célról lévén szó, szintén adhat némi segélyt, de nagyobb összegűt semmi szin alatt sem, -mint amekkora a mi pénzügyi viszonyainkkal arányban áll. A mi pénzügyi viszonyaink ! Ha erről szól az ember, önkéntelenül eszébe jut az esztelen és lelketlen gazdálkodásnak az a hosszú ideje, aminek következményeit még most is nyögjük. Mi van a drága, szép megyei alapokkal ? Vagy két év előtt indult meg a hivatalos vizsgálat, mely hivatva volt a múltak bűneit, mulasztásait egész meztelenségükben feltárni s a vármegyének pénzügyi helyzetéről tiszta képet nyújtani. Eredményéről még ma sem tudunk semmit. Illetve tudjuk azt, amit már régen, hogy szegények, nagyon szegények vagyunk, s hogy pénzügyi téren legnagyobb óvatosság, szinte fukarságba menő takarékosság segíthet csak ki bennünket — akkor is csak évek múltán — bajainkból. Tagadhatlau, hogy erre a szinte fukarságig menő takarékosságra láttunk is mostanában hajlandóságot a vármegye vezetőségében. Néhány év óta luxus-kiadásokról nem esett a vármegyén szó. Sőt ha egyes községek, városok jöttek olyan kérésekkel, amiknek teljesítése nem-volt az egész vármegye érdeke, szinte talán túlságos rideg visszautasításra találtak. És ha ez némelyeknek rosszul is esett, mi öntudatos, józan, eljárás bizonyítékát láttuk benne, azt a szilárd elhatározást, hogy a vármegye pénzügyeit a régi kátyúból végre kiakarják emelni s a rendes kerékvágásba ismét belezökkenteni. De most? Mi történik most? A régi könnyelmű világ készül visszatérni. Az, amelyben dult bennünk az ambició, hogy különbek legyünk — remekbe készülő méregdrága megyeházunkkal — 50 más vármegyénél. Amelyben csak a látszatra, a szemnek dolgoztak, de nem az igazi közszükségleteket elégítették ki. — Ujabb 1 °./

0-os pótadót kérnek tőlünk csak azért, hogy egy újabb monumentális épületet emeljenek, melynek gyakorlati jelentősége a vármegye egyetemének szempontjából majdnem semmi sincs Az a múlt heti cikk igen szépen rámutatott azokra a valódi szükségletekre, amikkel nekünk csakugyan számolnunk kellene. Hadd egészítsem ki az ott elmondottakat néhány adattal. Egyik szomszédunkbeli községben jártam a múltkor. Rendes, jól épült falu. A házai elég magasak. Ezt azért említem meg, mert az az épület, amelybe én bementem, elég alacsony volt. Mi lehetett volna ez más, mint az iskola. Es ennek egyetlen alacsony terméb n párás, bűzös levegőben 90 gyerek szoronkodott, 90 gyereket kellett egy tanítónak az abc rejtelmeitől kezdve fel az A „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. A szeptemvir. Irta: Zöldi Márton. Különösen nyugtalanság villogott Tarnassy Gusztáv szeptemvir mélyen fekvő, sötétszürke szemében azon a nagy örömnapon, mikor egyetlen leánya, Kornélia, Csigér Ernő hites ügyvéd fele sége lett. Az öreg szeptemvir, mint büntető-jogász nagy tekintélynek örvendett a felső birói karban. Erős itéletü érzékeny lelkiismeretű birónak ismerték, ki sohasem jött a tanácsba anélkül, hogy az Ítéletre váró ügyet alaposan ne ösmerte volna. Külső tekintélyét egyéb is támogatta. Birótársai tudták, hogy Tarnassy szeptemvir hosszabb ideig volt koronauradalmi ügyész s gratisszima perszóna fölfelé. Ehhez képest a felső és alsó birói kar teljes diszben jelent meg a leány esküvőjén. A jurátuskardok nagy csörömpölést vittek véghez a templom márványkockáin. Az örömapa pedig szórakozottan fogadta az obligát üdvözléseket, melyből nem hiányzott egy-egy citátum Ovidiusból és Horácius ból. De Tarnassy az egész szertatás alatt nem vette le szemét a vőlegényről, ki olyan hódítóan, büszkén állott kis szőke arája mellett. Mintha a szigora szeptemvir elleuséges szemmel nézte volna azt a sürü, bodros hajú, sasorrú Adoniszt. Annyi bizonyos, hogy Tarnassynak nem tetszett ez a házasság. Másfél esztendeig küzdött ellene apai ékesszólásának egész fegyvertárával. Hasztalan, a kis Kornélia szerelmes volt s a szerelem makacs, megátalkodott, mint a bün. Mikor a szeptemvir engedett leánya könyörgésének, úgy érezte, mintha egy igazságos pört veszített volna el. - És nem lehet megappellálni, — mormogta boszusan, — semmi jogorvoslatom . . . Az esküvő napján is komor tűnődésekbe merült. Emlékébe tolakodott egy halottnak az alakja, a vőlegény apjáé. Az az ember volt az egyetlen, ki fiatal biró korábankisér letet tett a megvesztegetésére. Merészen, mint a bandita, állított be hozzá késő este. Emlékezett allattomos mosolyára, mellyel a száz aranyat felajánlotta. Kidobta s a sovány prókátor vállvonogatva távozott. A küszöbről vissza is szólt szemtelen vigyorgással : — Kár olyan nagy kázust csapni, ezt a pénzt ugy sem viszem haza. Ha spektábilisz el nem fogadja, másnak több esze lesz. Vájjon a fia örökölté é ezt a feneketlen cinizmust? Ki tudja! A lelki átöröklés tanai megbízhatatlanok. Sok becsületes szülőnek a fia gazember ós viszont. A fiúról, a vejérői pozitív rosszat nem tudott. Fiatal s nagyon tehetséges ügyvédnek ösmerték, hallotta, hogy nagylábon ól, de a keresete is nagy. Volt ugyan 'néhány óv előtt egy fegyelmi ügye, de az alól jogerősen fölmentették. A szeptemvir figyelmesen átnézte az ez ügyre vonatkozó aktákat. Kriminálitást nem lőhetett belőlük megállapítani. A szeptemvir sokat tűnődött rajta. — Lehet, hogy csupán szépséghiba, melyért elég büntetés a fegyelmi eljárás. A fölmentés jogerős, mit akarok '? Es végre is, lelkemből hiányzik az apai zsarnokságnak minden alkotóeleme. Nem tudtam ellentállni leányom könyörgésének, punktum. Jobb meggyőződésem ellenére cselekedtem. A bűnös tehát én vagyok. szamárköhögés, skrofuSoiss, Influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utániatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche" eredeti csomagolást. F. Hsffmann-La R«eh« A C«. Basel