Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.
1908-09-12 / 37. szám
V évfolyam. 3trr szám. Pápa, 1908 szeptember 12. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D 1*- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőn-utea 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Ujabb megyei pótadó. Irta : dr. Antal (*éza. A folyó hó 21-én tartandó megyei közgyűlés tárgysorozatába fölvéve látom a megyei muzeum-egylet azon javaslatát, hogy a vármegyei muzeum céljaira 1 °/ 0-os megyei pótadó szavaztassák meg a jövő évre, s igy a javaslat fölött a. törvényhatósági bizottság legközelebbi gyűlésében dönteni fog. Nagyon értem és méltányolom azt a buzgólkodást, melyet a vármegyei muzeumegyht intézői e muzeum letrehozása s fönntartása körül kifejtenek; telje.-en átérzem azt az óhajtásukat, hogy a muzeumot minél magasabbra fejlesszék és rendeltetésének minél megfelelőbbé tegyék, s teljes rokonszenvvel kisérem mindama mozgalmat, melyet e célra társadalmi téren megindítottak, vagy megindítanak. Am a muzeum-egylet jelen indítványával kilép a társadalmi térről, s midőn a muzeum céljaira 1%" 0 8 megyei pótadó megszavazását hozza javaslatba, a törvényhatóság autonom joga alapján olyan intézkedés tételét szorgalmazza, mely a köztörvény megalkotásának s végrehajtásának szempontjából bírálandó el. És e téren — bármennyire sajnálom is, hogy a nemes törekvésnek véleményem mintegy ellenszegülni látszik — nem hallgathatom el súlyos aggodalmaimat a javaslattal szemben, nem még az esetben sem, ha annak a veszélynek tenném is ki magamat, hogy ezért esetleg a muzeumok létesítésével is megnyilatkozó kulturális törekvés iránt érzéketlennek tüntetnének fel. Amint valamely intézménynek köz.a d ó utján való támogatásáról van szó, első kérdés, hogy az az intézmény oly fontos közérdeket képez-e, mely előtt más, ugyancsak közérdekű óhajtásoknak el kell némulniok, a második pedig az, hogy vájjon az adózó közönség teherviselési képességével az ügy fontossága arányban áll-e. Nem akarok részletesen utalni arra, hogy vármegyénkben mely szükséges és fontos gazdasági célok várnak az eddiginél sokkal nyomatékosabb támogatásra; nem akarok kiterjeszkedni arra, hogy úthálózatunk, dacára a most már székházépítési pótadóval együtt 13 1I Í°/ 0-T& rúgó pótadónak, még mindig nem öleli fel az összes utakat, melyeknek törvényhatósági kezelés alá vétele a közlekedés zavartalan lebonyolítása szempontjából föltétlenül kívánatos volna a melynek az eddigi állapotban meghagyása gazdálkodó közönségünkre nézve időben és munkaerőben kiszámíthatatlan veszteséget jelent; nem akarom vázolni a gazdasági intézkedések egész sorát, melyek törvényhatóságunk támogatására igényt tarthatnak, hogy a vármegyénkben olyan ijesztő amerikai kivándorlásnak útját állhassuk: hanem maradok csak a kulturális téren s arra utalok, hogy ha a vármegye kulturális célokra áldozatot és pedig közadókból eredő anyagi áldozatot akar hozni: nagy és nemes feladat vár reá e tekintetben a nemzeti létet biztosító é 1 ő-k u 11 u r a terén. A mult hónapokban olvastunk a megyei közművelődési egyesület megalakulásáról, melyet a nemzet igazi napszámosai, vármegyénk derék tanítói kezdeményeztek, hogy ennek az ősi vármegyének idegen ajkú népét az intenzív tanítás és ismeretterjesztés segélyével megnyerjék nyelvében is a magyar nemzetnek. Ez az az élő és éltető kultura, melyre nekünk elsősorban szükségünk van s melynek támogatása a megyének hasonlíthatatlanul fontosabb érdeke és a nemzet egyeteme iránt előbb való kötelessége, mint az — valljuk meg őszintén — aránylag kevesek által látogatott muzeumnak a nyugoti gazdag népek muzeumai mintájára készülő berendezése s az erre szükséges összegek előteremtése. Hazánknak általában végzetes szerencsétlensége az, hogy törvényhozóink nem tudnak különbséget tenni az elsőrendű s föltétlenül kielégítésre váró szükségletek s azon szükségletek között, melyek százados kulturával s egyúttal nagy vagyonnal biró népeknél természetszerűen jelentkeznek s melyeket mi hasonlíthatatlanul más viszonyok között sokszor csak utánzási vágyból, vagy hiúsági viszketegből tekintünk szintén szükségleteknek, kielégítésükről azonban a valódi szükségletek hátratételével is gondosA „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. ZÁPOR. Sima a tenger ... De fönn a magosba' Vad felhőnyáj száguld szanaszét. Ejszin bölényhad szörnyű csoportja Tiporja az égnek kék mezejét. Jönnek . . . Tülekednek . . . Egymásba rohannak Homlokuk rázzák bús feketén S ködpora porzik a légi utaknak Amerre robognak az ég peremén. De ostorát bontja már rejtve a pásztor, Szikrázva cikázik a tüzkarikás S amerre a láng felhön-ködön átforr, Dördülve csattan fel az égi csapás. Hangja riadva zeng át a világon, Nyomába vad zápor bősz árja fakad S megbúvik félve a földi határon Minden a rengő kárpit alatt. Mintha jég hullna sima tükörre, Hull a tengerre vad zuhatag, Pattog a zápor viszaverödve, Ám nem törnek meg a vizi falak. Csattog az ostor . . . Iramlik a nyáj fenn . . . Messzi sikon dübörögve fut át. Mintha templomban zúgna az ámen, Ugy hallani még csak halk moraját. S újra derültkék mezője az égnek, Kitárja kelyhét ragyogva a ni,p. A tengeren rózsák, liljomok égnek, Ringó aranyport ver vissza a hab. Fecskék szállnak nagy ívben a légben, Duzzad vitorla a parti fokon Es a halász bárkája ölében Újra künn ring a lágy habokon. Pásztor Árpád. A tagosító. Irta: Köveskuti Jenő. Júliusi, ragyogó nap után tigzta alkonyat borult a Marosvölgyre, meg a falura, honnan a párátlan levegőben egészen fel lehetett látni a szemközti Lapos havasra. Mintha valami roppant nagyító üvegen nézne át az ember: közelebb látszanak az ormok, a fenyves, alatta az irtás korhatag fái, apró bokrai, melyek között fehérszőrű juhok legelésznek. Meg lehet számlálni a juhokat, oly átlátszó a levegő. Csöndes havasi fuvallat lehozza a kolomp hangját a faluba. A havas mögé szálló Nap ezétÖnti sugarátvesztett fényét az irtáson s jól látható, hogy a kanyargó ösvényen lefelé tart egy ember. Föl lehet ismerni : Bándy Mózes. Kalapját hetykén félre csapta s a vállán balta van. Az erdejéből jön. A büszke huszársarjadék kényesen lépegeti át az útjába eső cserjéket, a vízmosást. Baltájával le-lenyes az útszéli fákról egy-egy vadhajtást. Fütyörészik s talán azon jár az elméje, hogy milyen szép is lesz az, ha évek óta nagy mohósággal összeharácsolt apró földjeit egy tagban mérik ki valahol a legtermékenyebb oldalon. Birtoka a közvagyonnal megüti az egész határnak a harmadát. Jussa van a tagosítást kérni. Már be is adta az instánciát. Mit bánja ő, hogy a többi gyökeres nemzetségek, a Tőkések, a Barthók, a Balogok kiszorulnak valahová a határszélre. Onnan a faluból gyűlölettel nézik a büszke Bándit, amint hetykén lépeget lefelé. Balogné asszony vette észre legelsőbben. — Nézzétek a büszke parasztot, ott jön al Szülők szives Tanulók részére intézetek által előirt legjobb minőségű rulianemiieket dús választékban találjuk Krausz József M. Fia és Társa divatáruházában. Női ess gy eriuek ko^nfekcióbjan az klei újdonságok már beérkeztek. \
