Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-05-30 / 22. szám

V évfolyam. 22. szám. Pápa, 1908 május 30. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: L)R- KŐRÖS E N D R K. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Szolgabirák választása. Egy közigazgatási bizottsági döntés kellemetlen emlékével fogja a törvényhatósági bizottság junius 9-iki gyűlésén egy híjján az összes szolgabírói állásokat betölteni. Hogy a decemberben megejtett rendes tisztújításon kívül mért kell most ilyen generális póttisztújítást tartani, annak okai sokkal ismertebbek, semhogy e helyütt újból fejtegetnünk kellene. E soroknak célja különben sem a rekriminálás, hanem csupán szerény vélemény-nyilvánítás a tekintetben, hogy mi módon lehetne a választások ügyét simán és talán közmegelégedésre is elintézni. A legfőbb kérdés itt persze az, hogy a három I. osztályú szolgabirói állásra pályázni fognak-e mindazok, kik a december 17-iki közgyűlés alkalmával ez állásokra pályáztak. Precíze megmondva legfontosabb kérdés az, hogy az I. oszt. szolgabirói állásra pályázók között ott lesz-e Doktorics Sámuel, volt I. oszt. szolgabíró is. Mert a másik két pályázót, kik azelőtt is I. oszt. állásban voltak s kik között az egyik, t. i. a pápai járáshoz beosztott Körmendy Béla akár főszolgabírói állást is méltán betölthetne, kétségtelenül ismét egyhangú bizalom fogja régi helyükre elhívni. A vélemények egyedül Doktorics Sámuel megválasztását illetőleg oszolhatnak meg. Doktorics volt tudvalevőleg az, kinek mellőzése, illetve II. oszt. állásra jelölése ezt az egész, közigazgatási bírósági Ítélettel befejeződött kavarodást előidézte. Törvényeink értelmében a kijelölő bizottság nem tartozik indokolni szavazatát s így nem lehet foglalkoznunk azokkal a könnyen sejthető szempontokkal, amelyek az akkori kijelölő bizottságot eljárásában vezették. Annyi azonban bizonyos, hogy annak a kérdésnek végleges elbírálása, hogy méltó-e egy tisztviselő a maga állására vagy sem, végeredményben a törvényhatósági bizottság joga és kötelessége. Es ha Doktorics Sámuel a történtek után is reflektálni fog a múlt tisztújításig elfoglalt állására, akkor a kijelölő választmány nyilváníthatja a maga nézetét második vagy harmadik helyen való jelöléssel, de bizonyára tartózkodni fog ezúttal minden olyantól, ami a törvényhatósági bizottság tagjait a maguk véleménynyilvánításában meggátolhatná. Ami magát a törvényhatósági bizottságot illeti, annak mai hangulatát nem ismerjük kellőleg. A decemberi ülésen — ezt határozottan tudjuk — a túlnyomó többség — ha arra mód nyújtatott volna — Doktorics mellett foglalt volna állást. Az azután történt sajnálatos események e hangulatot egyidöre megváltoztathatták ugyan, de azóta annak a személyes ügynek hullámai elsimultak, s közéletünknek az az előkelő tényezője, kivel a veszprémi szolgabíró szembe került, lovagias érzéséből következőleg, bizonyára legalább is passzíve fog viselkedni újra megválasztásának kérdésével szemben. Ismételjük tehát, amit fentebb mondottunk, ha Doktorics előbb elfoglalt állására pályázik, bizassék a döntés az arra illetékes törvényhatósági bizottságra. Ha a törvényhatóság döntése kedvező lesz Doktoricsra, akkor ez elégtételül szolgálhat neki a decemberi tisztújító közgyűlésen rajta esett sérelemért. Ha viszont a törvényhatóság elejti öt, akkor ez oly alkotmányos rendes processzus lesz, amely ellen senkinek, még az így mellőzött tisztviselőnek sem lehet szava. Abban az esetben ha Doktorits nem pályáznék vagy kibuknék, s helyébe a jelenleg már állásban levő dr. Jerffy József jutna be, új erővel lenne betöltendő egy II. osztályú szolgabirói állás. Erre tudtunkkal eddig két pályázó van: Bélák Andor, a devecseri szolgabírósághoz és dr. Bottka István az alispáni hivatalhoz beosztott közigazgatási gyakornok. A rangidősebbség elve Bélák mellett szól, aki pár hónappal előbb lépett megyei szolgálatba. Viszont meg dr. Bottka István éppen ezalatt a pár hónap alatt szerezte meg a magasabb egyetemi kvalifikációt s így érthető, hogy mindkét pályázó köré nagy párt sorakozik. Egyébként mindkettő egész fiatal ember, telve ambícióval. Lelkiismeretes főszolgabíró oldalán akármelyik képes lesz állását tisztességgel betölteni. Ha a választás, amint nem is kételkedünk, teljesen a törvényeknek megfelelöleg fog végbemenni, akkor, eredménye bárminő is lesz, megteremti a vármegyei közéletben megkívántató békét. A A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. Holt fecske. Előbb még a magasban járván, Fenn ujongoű a légi pályán, Fenn, azt sem láttuk merre, hol van, Aztán lehullt egyszerre holtan. Az ég kegyes volt Ő hozzája, Utján nem lankadt könnyű szárnya, Es megsebezve, félhalottan Nem vergődött a földi porban. Ah, édes volt gyors, boldog élte, Útszéli tüske meg nem tépte, Vidám szemével sohse látta, Mint jön az ősz a néma tájra. Szállt szabadon, magasan, bátran, Fürdött sugárban, illatárban, Aztán kintól meg nem gyötörve Lehullt — de halva hullt a földre. Szalay Fruzina. Koldusasszony.* Irta: Köveskuti Jenő. Sokan álltunk az ablak előtt, vártuk a pénztárnyitást, türelmetlenül. Hűvös, nyirkos augusztus-végi reggel volt; egész éjjel szakadt az eső, mintha cseberből öntötték volna. A nap nem tudott áttörni az egymásra tóduló, egymást űző-kergető felhőkön, melyek most is egyre szitálták az alig látható, apró vizcsöppöket. Álmosan, fázva, szemeinket dörzsölve várakoztunk ott a szellős folyosón, csodálkozva azon, hogy egyre szaporodnak az utasok. Egy gyümölcsárus kofa, amint ott a mázsa szélén ült össze, is esapta a kezét, mikor öt zsidó utas nagy zajjal berontott: -- Szent Isten, annyira megszaporodtunk, hogy kitelik belőlünk a ezécsényi vásár! Mások hangosan boszankodtak azon, hogy a pénztáros még mindig késik. Különösen egy öreg anyóka méltatlankodott erősen. — Ez mégis borzasztó! Jelzés már rég volt, mingyárt berobog a vonat s mi lemaradunk . . . Ez mégis borzasztó! . . . Sokan oda mentek az ablakhoz s doboltak rajta. Mások bekiabáltak: — Tessék kinyitni! Itt a vonat a nyakunkon ! Lemaradunk, aztán ki fizeti meg a kárunkat ? Megfizeti-e a magyar állam?! . . . Hej, pénz* Mutatvány a szerző most megjelent „A nép" című kötetéből. táros úr! Ébredjen fel! Éz már mégis hallatlan! Alávalóság! Szemtelenség! Egy intelligensebb úri ember nagy tűzzel magyarázta egy másiknak, hogy ő úgy gondolja : a vasúti tisztviselő van a publikumért és nem a publikum a vasúti tisztviselőért. Nagy zaj volt. Onnan belülről pedig mély bariton hangon mondta valaki növekedő erővel, hosszasan nyújtva: — Csöööönd! Az az öt izraelita, aki legutóbb jött, körűivette az ablakot s erősen ostromolta. Kettőnek nyúlbőrcsomó volt a hóna alatt, egynek piszkos bátyú pántlikával, fűzővel, cérnával tele. Ketteje, úgy látszik, vásárolni ment, mert mind a kettőnek csak bot volt a kezében, mellyel erősen kopogtatták az ablakokat, verték az ablakrámát. — Kérjük kinyitani! Már fél órája, hogy várakozunk ! Itt a legfőbb idő! Bilétet kérünk! Jön a vonat! Nekünk nem lehet lekésni, mert Szécsónybe megyünk a vásárra! Hej pénztárnok úr! Hallja maga? . . . Végre kinyilt az ablak s a pénztáros kiszólt : — A jegy árát mindenki megszámlálva adja ide. Sietni kell, nincs idő! — Persze, hogy nincs — jegyezték meg zúgolódva az utasok — mikor a pénztáros úr későn ébred fel! Ez már mégis gyalázat ezekkel a vasutasokkal! . . . Minek nézik ezek a publikumot ? ... Ez igazán panaszkönyvbe való. Hát nem lehetne legalább ilyenkor, vásár idején korábban kezdeni a jegy kiadást? . . . Mi?