Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-01-18 / 3. szám

Komárom városa terjeszkedett és bekeblezte Ujszőnyt, miáltal lakosságának száma 50°/

o-kal gyarapodott; de igen szépen fejlődött Tata és Kisbér is. Győr oly domináló állást foglal el Dunántúl, hogy a szomszédos megyék városait fejlődésükben nagyon megakasztja, úgy előnyös földrajzi fekvésénél, mint nagy vasúti csomópontjánál és lakosságának élelmessége folytán. Győr most nagy gyárváros ; bekeblezte magába Szigetet, Révfalut és Szabadhegyet, úgy hogy lakossága több mint kétannyi, mint néhány évtized előtt. Veszprémmegyében nagyfokú hanyatlás után Pápa szépen fejlődik, de Veszprém városa is nagyon iparkodik az utolsó évtizedek maradiságából kievickélni s már is szép fejlődésnek indult. Most már megkapta az összeköttetést a balatoni vasúttal és akkor van reménye, hogy nemsokára Pápát eléri. Hogy mily jelentősége volt Pápa városának 1848 előtt, annak legjobb bizonyítéka, hogy külön választókerületet kapott, mert ismeretes volt az, hogy ipari és kereskedelmi tekintetben egyik legélénkebb forgalmú városa volt Dunántúlnak. Nem igen volt város, ahol annyi csizmadia, cipész, csapó, szűcs és szabó lett volna, mint Pápán. Egész hazánkban nem volt annyi irhás, mint itt, körülbelül 80 volt az irhás mesterek száma; volt jelentékeny timár ipara, posztó- és takács ipara; ezenkívül papir-, porcellán- és pipagyára. Ez, valamint kollégiuma révén kulturális jelentősége volt oka, hogy külön képviselővel ajándékozta meg az 1848 as törvényhozás ; míg Szombathely, Veszprém, Nagykanizsa és Kaposvár máig sem képeznek külön választókerűietet, annak dacára, hogy Veszprém kivételével ezek mind már rég túlszárnyalták Pápa városát. Hiba volna azt képzelni, hogy az 1848 előtti jelentékeny forgalom kiállhatná a versenyt Pápa város mai forgalmával. 60 év előtt nagyon kimagasló volt ezen forgalom, de manapság nagyon is jelentéktelen lenne; mert azóta a sok vasút, a népesség szaporodása és a százszorosan fokozódott fogyasztási képesség folytán, a forgalom nagyszerű mérveket öltött. — Dacára a többnyire tönkrement iparának, Pápa város forgalma ma legalább tizenötször akkora, mint 60 év előtt, csakhogy városunk néhány szomszédja, különösen Győr és Szombathely százszorosan fokozták forgalmukat. Nem tudjuk, hogyan akarják és fogják megcsinálni a minisztériumban a választási törvéuyt s mikép fogják beosztani a választókerületeket. Nem tudjuk, hogy csak a 21 évesek vagy csak a 24 éveseknél kezdődik a választói jog. Az első esetben sokkal több választó lesz, mint a második esetben ; de bizonyos az, hogy az általános szavazati jog behozatalával a választók száma körülbelül háromannyi lesz, mint jelenleg. Lesz tehát Pápán 3000—3500 választó. Nem akarjuk hinni, hogy a választókerületek úgy lesznek beosztva, hogy mindegyik körülbelül egyenlő számú szavazóval bírjon; ez a legnagyobb igazságtalanság volna. Hazánk jövő boldogsága, virágzása, fellendülése és jóléte legnagyobb részt a városoktól függ, mert itt van a kultúra, gazdagság és adózási képesség összpontosúlva. A legszélső szociálista sem állíthatja komolyan azt, hogy száz tudatlan, önállóan nem gondolkozó és ezért a kolompos után induló béres és napszámos szavazata annyi értékkel bir, mint száz művelt, politikailag önálló és saját lábán járó egyén szavazata. Itt igazán alkalmazható azon mondás: vota non solurn numerantur, sed pouderantur; azaz; a szavazatokat nemcsak számolni, de mérlegelni is kell. Előre is óvást emelünk azért az ellen, hogy Pápa város választókerületéhez a pápai járás vagy annak egy része hózzácsatoltassék. Teljesen más érdeke van a városnak és teljesen más a falvaknak ; ezeket összeegyeztetni nem lehet. A legnagyobb igazságtalanság és méltánytalanság volna, ha hozzánk falvakat csatolnának, melyek nagyszámú szavazóiknál fogva, a városi szavazókat esetleg majorizálnák; de viszont mi pápaik is nem akarjuk vidékünk kárát és mi sem akarjuk a falusiakat leszavazni. Ezért nemcsak városunk, de hazánk érdeke is tiltja a választókeriilet ily módon való alakulását. A jövő népszámlálásig 1910. évben Pápának bizonyosan lesz 20.000 lakosa s máris Dunántúl oly hatalmas kulturális centruma, hogy úgy hazánk, mint Pápa város érdeke egyformán követeli, hogy városunknak önálló választókerülete az új törvényben is meghagyassék. Dr. Löry László. Szomorú képek. Magyarország emberanyagának javarészét évtizedek óta súlyos gazdasági krízis látogatja. Egyaránt panaszkodik az iparos, a kereskedő, a földmives. És e három államfenntartó erő bajai forrását képezi a társadalmi panaszkodásnak, maholnap az az ősforrás oly széles mederben fog folyni, mely az ország talapzatának partjait itt is, ott is kikezdi, a nyomor árja vészes fenyegetéssel bontja el a társadalom minden területét. Tekintsük csak a hazai kereskedelem állapotát. Kereskedelmünk helyzetére szomorú világot vetnek' az árnyaiban is szokatlauul nagy fizetésképtelenségek, melynek előidézését a politikusok az elmúlt politikai helyzet rendkívüliségében látják. Kétségtelen, hogy ez a nagy bizonytalanság, mely a politikai életben oly hosszú ideig tartott, nagyban befolyt a kereskedelmi pangó életre, de a helyzetnek eredete mélyebben fekvő okokra vezethető vissza. Minden politikai szemponttól eltekintve, annyi bizonyos, hogy az osztrák nagykereskedelem csak Magyarország előtt nagy, mert bebizonyosodott igazság, hogy az osztrák ipar és kereskedelem erőtlen arra, hogy a nyugati országok nagy iparával felvegye a versenyt. így aztán szinte őrjöngő könnyelműséggel vetélkedik osztrák az osztrákkal, csakhogy portékáját Magyarországon elhelyezni tudja. A csődöket a könnyelmű hitelezés szüli. Látjuk az eseteket. Szinte marékkal dobálják a hitelt minden firmával ellátott kereskedők kezébe, nem törődve egy-kétszer bukott kereskedő kedvezőtlen és letaposott nevével sem, hitelt kapnak annyit amennyi kell. Tudja az osztrák nagyiparos és kereskedő jól, hogy jelentékeny veszteségnek réme fenyegeti és miután tudja, őrült, hatalmas áruforgalmat akar elérni, hogy a veszteségi hányad meg ne haladja azt a mértéket, mellyel az árkalkulációban szerepelt. A fizetésképtelenségi esetek, csődügyek részleteinek kutatásával megdöbbentő bizonyságait hirek beszerzésében fáradhatatlanok, hanem azok kolportálásában is virtuózok. Egy színházi mama, ha az „eset" érdekesebb, egész nap látogatásokat tesz : „Hallotta kérem ? Nem hallotta ? Az egész város arról beszél. Pedig milyen ártatlan képe van, az ember azt hinné, hogy háromig sem tud számolni, aztán tessék. Különben én előre megmondtam" stb. Innen van, hogy csaknem minden nevesebb művésznő magánéletéből egy sereg képtelen legenda forog közszájon, melyek felett maga az illető művésznő is jóiziieket kacag, ha fülébe jútnak. Szathmárynéról valamikor az a hir kelt szárnyra, hogy fiatalabb éveiben két esztendőt töltött Angliában. Egy tapasztalatlan ifjú konzervatorista, ki erről valamit hallott, a művésznővel társalogva, véletlenül kérdezősködik nála egy és más londoni dolog felől. — Nemde, nagysád,"remek dolog az a kristálypalota ? — Meglehet. — Irigylem nagysádat, hogy látta . . . — Én ? Hol ? — Londonban, hiszen két évig . . . — Ja úgy . . . persze — mondá Szatmáryné, ki észrevette, hogy honnan fúj a szél, — csak azt sajnálom, hogy nem hoztam Angliából egy csomó angol flaatromot . . . — Angol fllaetromot ? minek ? — Hát például, hogy az ön csacsiságát betapasszam vele. A legharciasabb művészeti kibio, kit valaha női kiadásban ösmertem, a hires ballerina Coppini Zsófi mamája volt. Hanem ez a derék olasz matróna nem pletykában csinált, sőt egész nyilt sisakkal küzdött tenyereivel. Valahányszor leánya föllépett, mindig oda állt a színfalak mögé és onnan dirigálta kezeivel és szemeivel a kedvelt príma ballerinát. Ha nem volt megelégedve a tempó gyorsaságával —mérges, elfojtott hangon kiszólott: „Presto, presto ! . . . Maledetto ! . . ." Egyszer azonban úgy látszik, a fürge lábu Zsófi valami kardinális hibát követett el a plasztika törvényei ellen ... az öreg olasz kibio mama szeme dühtől fénylett s amint leánya jelenését végezve, a színpadról kijött, az öreg tánc-heroina úgy teremtette képen, hogy mind az öt csontos újja meglátszott a művésznő arcán. Káldy Gyula, az opera akkori főrendezője, kötelességének tartotta közbelépni és erélyes hangon, persze olaszúl, rászólt az agg harcosnőre. Ugyancsak megjárta vele. Az öreg Coppini asszony, mint egy fúria, csípőre tett kézzel farkasszemet nézett vele és az ismert olasz hadarással következőleg tromfolt: —; Mit avatkozik az úr olyan dologba, amihez nem ért? én nem avatkozom az úr dolgába, pedig értek hozzá. Leányomat én tanítom táncolni, Ő úgy fog táncolni, ahogy én akarom . . . — Az intézetnek van balletmestere — veté közbe Káldy — azért tartjuk signora Campillit. . . — Signore Campillit? Haha! — kacagott olasz rejtelmességel az agg signora — azt is én tanítottam táncolni ezelőtt negyven évvel Milanóban, az is kapott tőlem nem egy oldalba bökést Aztán sokra vitte az a signore Campilli! Engem férjemmel együtt Párisba, Madridba, Szentpétervárra szerződtettek, ő pedig csak Budapestre jutott. Különben, ha nem tetszik önnek ar én metódusom, holnaptól kezdve ön táncolhat a leányom helyett, akár a feje tetején, signore Káldy . . . Tetszik érteni ? Signore Káldynak volt elég önmérséklete lerakni a fegyvereket, minthogy a harc a legjobb esetben is meddőnek Ígérkezett. De a legérdekesebb tipust a művészet kibicei között a színházi férjek szolgáltatják. Kitűnő Bramabasz-alakok, kik mindig úgy beszélnek, úgy ágálnak s oly poseokat használnak, mintha Ő nejük által szerzett színpadi dicsőség mind az a fejüket ragyogná körül. Jaj a szegény halandónak, kit lefülelhetnek, mert azt agyonbeszélik nejük diadalaival, szóval egy egész szinészeti kiállítással ama babérkoszorustól, ékszerestül, szalagostul ahogy a városligetben volt látható. Téved azonban, ki azt hiszi, hogy a derék férjek himnuszaiban szélhámosság rejlik. A világért sem ! Hanem annyira megszokják, hogy második természetükké válik, beledeklamálják magukat egy érzésbe, melyről később maguk is azt hiszik, hogy szent igaz. — Ah ! az én nőm ! — hallottam nem egyszer mondogatni — Luciában kell meghallgatni . . . milyen koloratura . . . hát még a sztakkátói ... a piánója . . . vagy mikor az őrült áriát énekli : la, la, la, la ... ! És énekli a remek szoprán áriát impertinens baritonjával, hogy bebizonyítsa mily nagy művésznő az ő felesége. A művészet legrokonszenvesebb kibicei tagadhatatlanul a azinházi udvarlók és műbarátok és legkevésbbé sem túlzok, ha azt mondom, hogy egytől-egyig igen művelt, jóizlésü és ami szintén nem megvetendő : igen jól szituált uri emberek. Ismeretes, hogy ők a művészetért általában éa a művészet nőnemű képviselőiért specifikusan rajongnak. De, tessék elhinni, nincs könnyebb dolog, különösen az előadó művészetnél, mint a szubjek-