Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-01-18 / 3. szám

találjuk a gyárosok egy nagy részének csalárd manipulációjára vonatkozólag, És hogy ezekkel szemben, kik a bűnös esetek előidézői, tehetetlenül állunk, mert hiszen épen ők állanak felperesként a biró előtt, amikor a könnyelmű hitelezéssel, rábeszéléssel, vásárlásra ingerlő készségükkel elszédített áldozat nevének elvesztésével, börtönnel bűnhődik mások bűneiért. Ezekből telik ki az egyik csoportja a szomorú eseteknek. A másik csoport meg azokból, kik közvetve áldozatai az előzőknek. Tisztességes régi kereskedők, kik nem birják felvenni a versenyt azokkal, kik csakhogy egyik napról a másikra, úgy, ahogy élni tudjanak, hogy a minden pillanatban beállható veszedelem, bűnös manipulációk felderítése alatt még valamit összeharácsolhassanak, áron alul vesztegetik az áruikat, — tisztességes kereskedők, kik pontosan meg is fizetik az eladásra került árukat és nem versenyezhetnek szédelgő és szédelgésre késztetett firmákkal, a tönk szélére jutnak. Kétes exisztenciájú kereskedők olcsó, majdnem a barbárságig kegyetlen kevés fizetésű személyzettel dolgoznak. A társadalomnak igen számottevő tagjai, a kereskedők — Budapesten a nyomor minden fázisain keresztül vergődnek s ahelyett, hogy e fényes város és igényei után joggal következtető Kereskedelmi ismereteket szerezne itt a vidékről beözönlő fiatal segédek sokasága — a fővárosban elzüllik, mert el kell zülnie. A fizetést, a szolgai munkára szerződtetett intelligens ifjú véres verejtékkel szerzi, dolgozik egypár hatosért — tisztességből. A másik osztály is dolgozna — de munkát nem kap. A kereskedelmi alkalmazottak egyesülete nem tudja ellátni a jelentkezők igényeit s intelligens kereskedő segédek kénytelenek fináncoknak, szolgáknak, cimiróknak elmenni, csakhogy élni tudjanak és még így is egy egy rendőri razzia alatt megdöbbentő sok rongyos, facér fiatalembert fogdosnak össze, akik a ligetek és a külvárosi lebuj-korcsmák valóságos rémei, akik az erkölcsi rend notórius gyilkosai. Neves : cégjegyzett és előkelő kereskedők felszólamlását, ankétjét és tiltakozását kérjük e dologban, mert a piszkos konkurencia melegágyai ezek az olcsón fizetett segédek, de javarészben ezek okozzák a könnyelmű üzletalapításokat és az ezzel járó csődöket is. A csőd, az üzletbukás okát látjuk a könynyelmü vevőközönség hitelezésében is. Nálunk ez a kényelmes adás vevési mód valósággal elfajult, melyet különben a hivatalnoki kar igénye és rendezetlen fizetési viszonyai is istápolnak. A társadalmi követelmények békói a viszonyait meghaladó mértékben készteti hitelre a hivatalnok osztályt. A részletfizetési hitelezések tönkrejuttatják a kereskedőt, a hivatalnokot is, mert se az egyik, se a másik nem nézi kitől vesz és kinek ad. Az üzletbe bele megy könnyelműen a kereskedő, a hivatalnok egyaránt. Sokszor pértve van a büszke és indokolatlan gőggel mérgeskedő nagyságos, vagy méltóságos asszony, ha a fizetéseit pontosan teljesítő, pénzére évek óta hiába váró, kereskedő némi törlesztésért jelentkezni merészkedik. Soha nem teszi a lábát abba az üzletbe — üzeni vissza — hol őt zaklatják. így és hasonlóan van az, az egész vonalon, gúnyára minden becsületes törekvésnek, tisztességes régi és fiatal kereskedőknek, kik üzletüket fenntartani törekednek. Ezek javarészben a osődök előidőzői. A véde kezés csak az lehet, hogy amint a legsúlyosabb epidimiák ellenében, az egész általánosságot illető, mindenkire egyaránt ható intézkedésekkel, de erős egyéni akarattal is védekezünk a baj terjedése, rettenetes következényei ellenében—kereskedőinknek éppen úgy kell védekezniük a felsorolt bajokban is. A.baj lokális kiirtásával elsősorban min denütt, kérlelhetetlen összetartásra és arra van szükség, hogy azokat a gyárosokat bojkotálják, melyek könnyelmű hitelezéssel, szédelgő cégek kíméletlen szigorral csinálják meg a szabott árak és a nincs hitel rendszerét. Nehéz, fáradságos munka lesz, de elvégre valakinek már meg kell kezdeni, mert fontos közgazdasági érdek, hogy tisztességes kereskedőink követeljék a hazai piacot, hol maguk, az állam és a társadalom erkölcsi és anyagi sikerekben osztozkodva, a hazai kereskedelmet ne a lejtőre, de a piedesztálra emeljék, azt hírnevessé tegyék. A kendertermelő szövetkezet feloszlottAmilyen örömmel adtunk hirt nem több mint egy esztendeje arról, hogy városunk és vidékének gazdái kendertermelő szövetkezetbe tö mörültek, mit a kenderkikészítő telep létesítése^ fog nyomon követni, olyan sajnálattal regisztrál-! juk most a hírt, hogy a kendertermeló' szövetke! zet feloszlott. E hó 15 én tartotta utolsó gyűlését igen csekély érdeklődés mellett. Az elnök, Walla Géza, ki mellesleg megjegyezve, vidékünk kender termelése érdekében rengeteget fáradozott, az országban s a külföldön is saját költségén tanulmányi utakat tett s minden lehetőt elkövetett a becses termelési ág meghonosítása érdekében, maga indítványozta, hogy a részvétlenségre való tekintettel a szövetkezet oszoljék fel. Az indítványt elfogadták, a szövetkezet feloszlott s mi szegényebbek lettünk azzal a szép reménységgel, hogy városunkban egy nagy és virágzó ipartelep fog létesülni. Hihetőleg azonban — egyelőre csak. Mert akkor, amidőn a tavaly vidékünkön termelt kentumot összetéveszteni az objektummal. Ugyancsak filozofus legyen a talpán, aki e kettőt külön tudja méltatni és méltányolni. Nem is volna ezekkel semmi baj, ha a kibicek általános gyarlóságával örökösen bele nem szólnának a dologba. De hát, mi tagadás, beleszólnak, sőt megállapítható, hogy a művészi hiúság ezektől a disztingvált kibic uraktól hizik meg az önbálványozásig. Hogy azonban a művészi kibicek ez előkelő osztályának sem csupa selyem az élete, hogy rózsákat szakítva, keztyüs kezeiket gyakran tövisek is tépik, azt a rövidke történet is eléggé illusztrálja. Miklósy színtársulata D . . . n hirdette a szinköltészet igéit dús erkölcsi, de meglehetős gyér anyagi sikerrel. A társulat két drámai primadonnáját röviden, habár kissé udvariatlanul, igy kell jellemeznem : az egyik csodaszép, a máBik pompás színésznő volt. Hogy az előbbi kibicek nélkül nem szűkölködött, azt fölösleges mondanom. Nem hagyhatom azonban említetlenül a kedves Sz. bárót, kinek erős ötvenéves szivében erős fogékonyság lakozott a művészi szép iránt. A viszony közte és a szép művésznő között ez volt: ő a művésznő kegyét, a művésznő pedig a közönség kegyét áhította. Nincs könnyebb, mint az ilyesmit összeegyeztetni 8 midőn a szép művésznő kijelentette, hogy Stuart Máriát szeretné játszani, a gavallér báró, mint rangbéli kibic, rögtön vállalkozott, hogy azt neki kicsinálja. Egy szép napon (az udvarlónak minden nap szép) a báró beállít Miklósyboz s a szokásos banális bevezetés után igy szólal meg : — Uram, nekem úgy tetszik, hogy műsora kissé egyoldalú Igen helyén valónak találnám néhány klasszikus darabot fölvenni, teszem Schillertől . . . — Ugyan, de színházi ruhatáram ama része, melyben az angol és skót öltözetek vannak, 330 frt zálogkölcsönnel van terhelve. Azonfölül nincs trónterem. Már pedig egy önérzetes igazgató trónterem nélkül . . . — Jó, jó . . . hát mennyibe kerül egy trónterem ? — Csekélység . . . 120 forintért pompásat festetek. — Nem bánom, azt is magamra vállalom, tehát 330 és 120, összesen 450 forint. Küldjön el délután hozzám valakit ez összegért. S a darab minden további fönnakadás nélkül szinre került és csak egy csekélyke hiba esett a kréta körül A nagy parkjelenésben ugyanis megeBett (máskor is megtörtént), hogy . . . Erzsébet királynő személyesítoje legyűrte Stuárt Máriát, és mig az önfeláldozó lovagkibic szép pártfogoltja csak gyér tapsokat kapott, addig a riválist többszörösen hítták a lámpák elé. Néhány nap múlva igazgató és báró találkoznak : — Báró úr, tndatom, hogy jövő héten ismét adatok valamit Schillertől. — Hagyjon nekem békét Schillerrel ... ki nem állhatom . . . merő frázis az egész. Aztán ki látott egy darabban két egyforma fő- és nőszerepet ? Hisz ez nyilvánvaló megbolygatása a drámai egység elvének . . . Szegény báró! Éietében csak egyszer volt drámaturg, az is 450 forintjába s ami még boszantóbb: egy szívbéli kudarcába került. Úgy látszik, a dramaturgia nem kibicek számára lett föltalálva dérről ténykép megállapíttatott, hogy alig van vidék az országban, ahol különb teremne, amit bizonyít az is, hogy kikészítve a bácskai kendernél is nagyobb árt ajánlanak érte a gyárak, akkor lehetetlennek tartjuk azt, hogy a kendertermelő szövetkezet s a kenderkikészítő telep ügye városunkban mindenkorra megbukott légyen. Ami moet nem sikerült, sikerülhet és sikerülnie is kell a jövőben. Mert annyi bizonyos, hogy a mostani évek nem voltak alkalmasak arra, hogy kendertermelő kedvet öntsenek főkép a régi gazdálkodási módokhoz szokott kisgazdákba. Amikor a búzának olyan enormis magas ára van, mint jelenleg, akkor semmi kényszerítő ok nincsen, ami a gazdát arra birja, hogy a megszokott kényelmesebb termelési ág helyett a bár jövedelmezőbb de jóval veszőtségesebb termelési ággal foglalkozzék. Ha e téren változás áll be, akkor valószínűleg nemcsak a nagyobb birtokosok és bérlők, de kisebb gazdálkodók is szívesen fogják földjük egy részét kendertermelésre felhasználni. Azok körében viszont, kik kendert termeltek s a termés eredményével is meg voltak elégedve, az szült némi kedvetlenséget, hogy a pápai áztatóknak a minisztérium csak a helyét szemelte ki és mérette fel, de meg nem csinálta őket. Akárhány termelőnek e miatt még ma is nyakán van a kóró s vagy házi áztatással segít magán, vagy a kórót tovább adja. Pedig a minisztérium egyébként felkarolta a szövetkezetet, a helybeli földmives-iskolának a szükséges gépet is rendelkezésére bocsátotta, amelyet természetesen az összes termelők szabadon használhattak. És éppen ez a körülmény, hogy a gép azok számára, akik mintegy 100 —150 holdon a már megkezdett kendertermelést semmi esetre abba nem hagyják, továbbra is itt marad, valamint az is, hogy az állandó példa s a fokozódó eredmény a kételkedőket a kendertermelés üdvös, hasznos voltáról meggyőzni fogja, jogosítanak fel bennünket arra a reményre, hogy a kendertermelés és ezzel kapcsolatban a kendergyár ügye kedvezőbb viszonyok közt újra életre fog kelni s városunk és vidéke közgazdaságának egykor még fontos tényezőjévé fog válni. A YAROSHAZAROL. § Városi közgyűlés. Rövid közgyűlése volt f. hó 15 én a képviselőtestületnek. Kitűzött tárgyai közül érdemlegesen egyet sem tárgyalt, mert mind oly természetűek voltak, hogy kellő számú képviselő hiányában ujabb közgyűlésre voltak kitüzendők. — Mészáros polgármester az egyébként szokatlanul népes gyűlést megnyitván — jegyzőkönyv hitelesítésére Hajnóczky Bélát, Mayersberg Salamont, Kobera Károlyt, Langráf Zsigmondot ós Barát Károlyt kérte fel. A múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása után a polgármester válaszolt Herz Béla interpellációjára a honvédlaktanya udvarán elhelyezett robbanó anyagok tárgyában. A robbanó anyagok miniszteri tervek szerint vannak a hátsó udvarban elhelyezve és minden irányban biztosítva, aggodalomra tehát nincs ok. A közgyűlés nem is aggodalmaskodott s a választ tudomásul vette. Hilász Mihály { interpellált ezután a miatt, hogy az alsó- és felsőváros védelmére beszerzett tűzoltó-szerek még most sincsenek könnyen hozzáférhető helyen elhelyezve. A polgármester kijelentette, hogy a vágóhid, illetve a női kórház épületében készítenek helyet a tűzoltó-szereknek, még pedig haladéktalanul. Végül Bottka Jenő interpellált a belvárosi pincék alagcsövezéae tárgyában. Szabályrendeletet sürget a baj szanálására. A polgármester kijelenti, hogy szabályrendeletet csak akkor készíthet, ha a közgyűlés elrendeli, ép ezért az ügyet legközelebbre napirendre tűzi. Ezután következett a napirend : A kataszteri épület és Klein József telkeinek megvétele ügyét a február 17 én tartandó közgyűlés napirendjére tűzték. Városi borpincét — bármennyire ajálta is az országos borászati kongresszus — nem volt hajlandó létesíteni a közgyűlés. A vágóhid helyének kérdésénél felszólalt Kellner Vilmos, a proponált helyet (régi faiskola) túlságos messze levőnek találja, helyette a szövőgyárral szemben levő telket ajánlja. A polgármester utal arra, hogy az ügy 30 nap múlva tartandó gyűlésre tűzendő ki, akkorra kitűzi azonban a közgyűlésnek választásra a Kellner által ajánlott helyet, valamint a böröllői telket is. Lippert Sándor házvételi ajánlatánál Lampérth Ferenc szólalt fel az áll. vál. azon javaslata mellett, hogy az ügyet újból adják ki a pénzügyi bizottságnak, de a közgyűlés a