Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.
1908-05-23 / 21. szám
a belvárosban mindig szem előtt lesznek Fáraó vészes ivadékai s bűnre nem mernek vetemedni s gyermekeik iskoláztatását is jobban ellenőrizhetni. Nálunk Pápán, ide jutottak. Legalább a lakosok szeme előtt lesznek. Mintha bizony a közelebbi s távolabbi lakosoknak egész napi munkájok közben egyébre sem volna gondjuk, csak vigyázni a házuk tájékára a fekete szomszédok miatt? Hát a közbiztonságért azért adóznak, hogy saját vagyonukra is teljesen maguk vigyázzanak ? — Hát vigyázzanak a majorban levő tűzoltók, — hangzik a bölcs megnyugtatás. Szegény állandó tűzoltóink! Csak néhányan vannak s azért fogadtuk, hogy a tűzvészre ügyeljenek. S már is a nyakukba szakadt a város utcáinak öntözése. Most meg lehetetlen rendőri szolgálatokkal terhelnök felelősségteljesen. Hát ugyan mire vigyázzanak ezek a szerencsétlenek: tűzre, vizre, cigányra? De legjobban mégis a cigányok maguk találták fején a szeget, mikor nyiltan kimondták, hogy ide a belvárosba nem jönnek már azért sem, mert ha valami betörés és lopás fordul itt elő, mindjárt rájuk fogják. Igaza van e cigány-önérzetnek s egyben rámutat arra, hogy a belakoltatásukkal felvirágzik az ö terhükre a rablás és lopás a beltelkeken. Nem belvárosi lakások kellenek a vándor cigányoknak, hanem következetes országos intézkedés állandó karhatalommal és gyermekeik iránti őszinte humanizmussal. • Lám, mi megelőztük az egész országot s bejutottunk abba a kegyetlen helyzetbe, hogy egyes városrészeink már-már farkasszemet néznek egymásra a cigányok elhelyezése miatt. Szerintünk nem a külvárosi képviselők okai az ezen ügyben hozott határozatnak, hanem egyrészt belvárosi képviselőink nagy részének nemtörődömsége, másrészt a hatóság, amely szinte előkészületlenül s meglepetésszerüleg tálalta fel ezt a tragikomikus tervet. Aki a közérdek zászlója alá állt, az gyakorolja is a képviselői kötelességét! E jelszóban boldogulhat minden város. Gy. Gy. SZEMLE. Vörösmarty. Egy szobrot lepleznek le holnap, egy nagy költő szobrát, amely ha olyan lesz, amilyennek mintája sejteni engedte, a magyar művészet büszke lehet reá. A Szózatot éneklő lelkesült tömeg: ezt fogja a szobor a költő alakjával együtt megtestesíteni. Igaz, könnyű lesz a gáncsoló kritika szavát is hallatni, Vörösmarty nem csak a Szózat költőjeként volt nagy, s a nemzetre ható erejíí a „régi dicsőségről" zengő epikus műveiben indult meg. De ez a szobor — nagyon helyesen — azt fogja megérzékíteni, amit a mai nemzedékre legszentebb örökségként hagyott a költő, azt a fenséges gondolatot, mi a rohanó idővel csak nő jelentőségében: „Itt élned, halnod kell." A kisgazdákért. — Csóthi Géza orsz. képviselő beszédéből. — Csóthi Géza országgyűlési képviselő a most folyó budget-vitában úgy a földmivelésügyi, mint a közoktatási tárca tárgyalásánál nagy figyelmet keltett s kiváló sikert elért beszédet mondott. A földmivelésügyi költségvetésnél mondott beszédjéből itt közöljük a kisgazdák érdekeit szolgáló következő részleteket: Három csoportba sorozom a kívánságokat, amelyek teljesítésével a kisbirtokosok érdekeit fellendíteni, megélhetésüket biztosítani, óhajaikat kielégíteni vélem. A múlt esztendőben szerencsém volt a földmivelésügyi miniszter úr szives jóakaratú figyelmébe ajánlani a mintagazdaságokat, amelyeket ő hozott be korábbi minisztersége alkalmával. Ezek most is megvannak kisebb körzetekben, kitebb keretekben. Nagyon értékes és nagy figyelemre, jóakaratra mutat, hogy a miniszter űr felolvasásokkal, oktatásokkal, kiszállásokkal, nyomtatványokkal, fűzetekkel, Néplappal iparkodik a kizgadákat felvilágosítani, tájékoztatni, helyes, okBzerü gazdálkodásra rávezetni. Ez nagyon helyes, de aki ismeri a magyar nép temperamentumát, hangulatát, érzületét, felfogását, nyugodtságát, amely éppen az agrikultur foglalkozással együttjár és azzal fejlődik, jól tudja, hogy tisztán e felvilágosító oktatások, amelyet télen szoktak tartani a szakközegek, nem elégségesek arra, hogy a kisgazdákat kiemeljék az elmaradott helyzetből, állapotból, őket a fokozott, okszerű gazdálkodásra rávezessék, hanem más is szükséges, amit épen most lesz szerencsém elmondani. Az alsófoku mezőgazdasági szakoktatás jelentős momentuma a földmivelésügyi kormányzatnak, és örvendetesen tapasztaltam a költségvetésben, hogy az alsófoku gazdasági szakoktatás céljaira mint szepaélyi kiadás 65.000 korona ós mint dologi kiadás cirka 100.000 korona van előirányozva. Készséggel és szives örömmel megszavazom, sot keveslem ezt az összeget. De bátor vagyok a t. miniszter úr szives jóakaratú figyelmét felkérni arra, hogy én, ki az iskola iránt hivatásból is érdeklődöm és érdeklődésem körébe belevontam a földmivelési iskolát is, talán nem vagyok igazságtalan, ha tapasztalatból megfigyelésből, érintkezésből azt a véleményt kockáztatom, hogy mostaniszervezetük, beosztásuk, tananyaguk, a növendékekkel való bánásmódjuk nem felel meg azon követelményeknek, amelyeket a földmives-iskola iránt az állam nemzeti szempontból és a földmivelés okszerű fejlesztése szempontjából támaszthat. Én szerintem a tentervet, a tananyag beosztását, az elbánást, az iskola vezetését kétfelé kellene osztani. A földmives iskola hivatása lenne, nemzeti és mezőgazdasági szempontból, hogy képezzen ki helyesen gondolkodó, ügyes és rövid idő alatt kellő tapasztalatokat szerzett, elméleti ismeretekkel is úgy ahogy telített gazdasági cselédeket és alkalmazottakat. Ez nagyon kívánatos lenne a mostani mezőgazdasági viszonyok közt a kisebb birtokosok felsegélyezésére, hogy ezeknek megfelelő munkaerőt adjon a földmives-iskola, kik azután kellő beosztással ós alkalmazottak beállításával intenzivebben, okszerűbben, kevesebb kockázattal tudnának gazdálkodni. A másik része a földmives iskolának képezné azokat a gazdafiukat, mondjuk parlagiasan: parasztfiukat, a kisgazdák gyermekeit, akik a földmivésiskolából hazamennek és otthon saját birtokukat, telküket, mesgyéjüket kezelik, hogy ott kellőképen, okszerűen gazdálkodhassanak. Szükséges volna ezért ezen földmives iskolába bizonyos üzleti szellemet és irányítást bevinni, amire a cselédeknek és gazdasági alkalmazottaknak szükségük nincs. Mert ha a földmives-iskola jelen szervezetét fenntartjuk, akkor kikerülnek onnét, nem mondom félművelt emberek, hanem bizonyos beteges ambícióval telített emberek, akiknek derogálni fog kisebb birtokosnál a gazdasági felüg yeletet magukr II. Tizenegykor vége volt a vacsorának. Menyus pap fölállt, megtörölte aranynak nevezett száját és felköszöntötte a házigazdát: Uram, uram, Kőváry Lajos uram, szólok : (Ezt a boldogult Tóth Béla irta igy: nem az úrhoz, hanem :) az úrnak ! Kellemes kötelességet teljesíteni jött egybe ez a diszes vendégkoszorú, amely a Te tisztelőidet és barátaidat olyan harmonikusan egyesíti. Tisztelt barátom ! Nekem jutott a szerencse, hogy e diszes vendégkoszoru érzelmeit tolmácsoljam. Tisztelt barátom ! én nem vagyok a szónak mestere (zajos ellentmondások), nem is kísérlem meg érdemeidet (Kőváry Lajos a nevenapját ünneplő házigazda szerényen meghajol), mégis ki kell emelnem, hogy ez a mai nap nemcsak névnap, hanem tisztelendős jubileum is. (Éljenzés minden oldalról.) Tiz esztendeje menti meg a Te orvosságod Közép-Kálla és vidéke betegeit az életnek ... A beszéd többi része az éljenzésbe fulladt, amelynek közepén a plébános és a gyógyszerész érzékenyen szorongatják egymás kezét. Ebben a bensőséggel teljes pillanatban állott meg az ajtóban az öreg Józsi porköpönyegben, egyik kezében az ostor és a kalapja, a másikban a délutáni ötös szivar folytatása. Alázattal szólott: EGY EGÉSZ DOBOZ ÁRA 25Q KORONA Kapható a gyógyszertárakban, de biztosan az ENERGIN VÁLLALATNÁL PÉCSETT, mely 6 dobozt bérmentesen szállít. — Plébános úrnak jelentem alássan, a Klárika azt mondta, bogy éjfélre otthon legyünk. A plébános előkapja az óráját és rémülten látja, hogy már tizenegy elmúlt. Ijedten akar a kabátja után szaladni, de a gyógyszerész házigazda válaszol helyette : — Ugyan Józsi bácsi, igyék kend inkább egy pohár bort. Azzal odanyújtott neki egy félliteres poharat. Az öreg Józsi azonban meghajtotta magát : — Köszönöm, már ittam, — Nem tesz az semmit. Elfér még ez a kicsi. — Bocsánat nem tehetem — mondta önérzettel — egy kutyakeszi Kiss állva nem iszik. Én magyar nemes vagyok. III. Reggel öt felé a cigány bevonult a folyosóról a szobába. A mámoros társaság csókolódzott a füstös legényekkel és úri stiklit csináltak. Kutyakeszi Kiss Józsi bácei indítványára a földön helyezkedtek el. — Minek ilyenkor asztal? A földről legalább nem eshetik le a pohár. Körbe üliek : egy úr, egy cigány, egy úr, egy cigány. A plébános úrnak most jutott eszébe, hogy nem ihatik, mert éjfél elmúlt. — Ugyan igyék — mondta az öreg Józsi — hiszen itt csak urak és cigányok vannak. Az urak úgy is urak, a cigányt meg lenyíratjuk, ha locsog. És a plébános úr ivott. Kutyakeszi Kiss azonban szundikálni kezdett. Részeg volt és az urak nagyon sokat nevettek rajta. Éjfél után mindenkit letegezett és megkérdezte: — Mi volt az apád, rongyos? Siflisütő mi? Vagy fütyülős zsidó ? Nevettek rajta, de most már kellemetlen kezdett lenni a horkolás. Menyus pap meglökte : — Józsi bácsi, menjünk haza, misézni kell — Bizza csak rám. Majd megvigasztalom én az öreg Kerekesnét, úgy se jön ma más misére. — De a Klárika mit szól? — Azt is bizza rám. Én nem félek ám tőle, mint maga. Engem szeret a Klári, mégis tudok a nyelvének parancsolni. Menyus pap kezdte magát rosszul érezni. Szerencséjére Józsi bácsi kezdett mélyen aludni, bele lehetett fektetni a sárga féderes kocsi hátulsó ülésébe. A plébános pedig fölült a bakra, rágyújtott egy ötös szivarra és miközben a cigány elkezdte húzni a Rákóczit, rászólt: & & $ sa á* Leghathatósabb és legízletesebb hizlaló és yértisztító szer! Számos előkelő orvostanár és szaktekintély által kitűnő eredménnyel kipróbálva! rVflPMEFtfimÍT • Sietteti a járást és fogzást, eloszlatja a mirigyeket és az ótvart — bizto\I I LIU'iLÍYLiiílIiLi « sítja a csontok és izmok ép fejlődését — javítja és rendezi az emésztést. TTOtT MATTI? 1TWFT • Utolérhetetlen vérképző, gyengélkedőknél erősítő és mirigyoszlató szer, — 1 iijUll v 1 Ili Ili" Üli i mellbajosoknál megszünteti az izzadást és elősegíti a gyógyulást. -— —.
