Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-05-16 / 20. szám

V évfolyam. 20. szám. Pápa, 1908 május 16. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60.. szám. Előfizetési árak: Kgész ésre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Közügyek és érdekcsoportok. A közügyek intézésében bizonyos magasabb szempontok kell hogy vezessék az embereket Akiket egy város ügyeinek intézésére rendelt akár a polgárok bizalma, akár vagyoni minösités, azoknál nem lehet beérnünk azzal a negatívummal, hogy a közgyűlési teremben a saját érdeküket ne ápolják, azoktól sokkal többet várunk: az egyetemes érdekeknek felismerését, s azok becsületes szolgálását. Semmiféle pesti példa nem csábit arra, hogy azt vessem a képviselők szemére, hogy egyéni érdekeket, pláne a zsebjüket szolgálják a közgyűlési teremben, de azt már hiába tagadná bárki is, hogy az utóbbi időkben hozott egynémely határozatokban s főleg ezt megelőző felszólalások legtöbbjében nem az igazi közérdek, hanem egyes érdekcsoportok érvényesültek. Mikor a Kossuth Lajos utca megnyitásáról van szó, ezt ellenezni kell, mert némelyek szüklátkörü felfogása szerint ez csak az uraknak, meg a kereskedőknek kell, nekik tehát nem kell. Ha csatornázásról van szó, ezt azért szavazzák le ugyanazok, mert az szerintük csak a belváros érdeke. A talajviz sem fáj sem az alsó-, sem a felsővárosiaknak, hiszen nem az ö házukat fenyegeti összedöléssel. Mindezeket és még egyéb eseteket is betetőzte a hétfői közgyűlés ama bölcs és országos feltűnésre pályázó határozata, mellyel a cigányügyet rendezték. (Risum teneatis!) Nem türjük meg a cigányokat a város határán kívül a mezőkön, mert ott lopkodják a mi szénánkat, szalmánkat; betesszük őket a belváros kellő közepébe, ott igen jó helyen lesznek, ott nem lopják sem az alsó-, sem a felsövárost, legfelebb csak az urakat, azokért pedig nem kár. Hogy ily módon épen a város legtüzveszélyesebb pontjára hozzák a cigányokat, s hogy ezzel Rátót vagy Mucsa kupaktanácsának nívójára sülyesztik a közgyűlésnek tekintélyét, az nekik teljesen mellékes, a fő szempont előttük az, hogy eddig eleget boszantottak minket a cigányok, most már boszantsák az urakat. Még némileg érthető, ha nem is menthető volna ez az eljárás akkor, ha arról panaszkodhatnának a gazdák, hogy az ö érdekeikkel a közgyűlés talán mostohán bánt, de hiszen a tények az ellenkezőt bizonyítják. A gazdaközönségnek egyetlen ügye sem volt mostanában a közgyűlés előtt, amely nem az ö óhajuk szerint lett volna megoldva. / Mikor a gazdák a katonabeszállásolás kellemetlenségeiről panaszkodtak, a közgyűlés segítségükre sietett, s egyhangúlag megszavazta azt, amit kivántak: először a barakkaszárnyát, majd mikor ez feleslegesnek bizonyult, a beszállásolás olyan rendezését,, mely a régi gyakorlatnál több költséget igényelt ugyan a város részéről, de amely a gazdák jogos panaszát mégis orvosolta. A devecseri utca jókarba hozatalát a közgyűlés egyhangúlag határozta el, s a Zrinyi-utca megnyitása ellen a belvárosiak részéről egyetlen hang sem emelkedett. Ily körülmények között már nem lehet szemet hunyni ama bántó és diszharmonikus jelenség előtt, hogy minden olyan ügynél, amely nem szolgálja direkte a gazdák érdekeit, jóformán kivétel nélkül mindig hallható az ö részükről egy-egy felszólalás, amely szembehelyezkedik az igazi közérdekkel és elfogultságra valló szempontokot kever a köz iránti legbecsületesebb szándékkal szőnyegre hozott kérdésekbe. Nagyon szomorú dolog ez, s a városra vészes következményekkel járhat ennek meggyökerezése. A látszat arra mutat, hogy már-már rendszerré lett a közügyeknek ilyen irányzatos kezelése, de mi, kik optimisztikus szeretettel csüggünk városunk fejlődésének minden érdekén, mégis szeretjük hinni, hogy csak muló jelenséggel van dolgunk. A közgyűlés terme nem A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Lear király. Irta : Zöldi Márton. Egy öreg színigazgató beszélte el nekem e különös történetet. Nagy kedvteléssel és hosszasan lapozott emlékei között egy mosolygó őszi napon, midőn a mohácsi hajó fedélzetén együtt utaztunk. S mentül több emléket idézett elő bolyongással teli múltjából, annál beszédesebben folyt ajkairól a szó; úgy tetszett, mintha a múltból előhívott sugarak megifjítanák őt magát is, s egész lénye hasonlítani látszott a felettünk ragyogó derűs őszi naphoz. Valami jelentéktelen eseményt színezett ki bőbeszédűen,amidőn a csevegő hang hirtelen megakadt ... és kebléből egy nehéz sóhaj tört utat. — Szegény Lear király ! Igazán kár érte — mondá szomorúan, mig elborult tekintete a fodros habokra mélyedt. Bármily tragikusnak ismerem is Lear király sorsát, megütődtem az öreg hirtelen elkomorulásán. A tragikai hősök nem szoktak nappal kísérteni bennünket, elég bajunk van édes magunkkal, még ha nem is vagyunk kiérdemelt színigazgatók. Csodálkozva kérdeztem tebát. — Hogy jutott most Lear király eszébe ? — Oh, nem Shakespeare Learjére gondoltam, hanem szegény Gazsó Péterre, kit mi magunk közt mindig Lear királynak neveztünk. — És miért nevezték Lear királynak ? — Mert az volt a legkedvesebb szerepe, abban élt és abban halt meg. — A színpadon ? — Nem. Gyermekének karjai között halt meg. De azért szerencsétlenebb életpályát nem ismertem az övénél. Ha akarja, elmondom történetét, de menjünk le a terembe, mert úgy érzem, hogy itt a levegő valamivel hűvösebb, mint az imént. Készséggel követtem az öreget le a terembe, ámbár sajnáltam otthagyni az őszi verőfényes nap kellemes sugarait. Ugylátszik, neki Gazsó Péter emlékének árnyéka tette hűvösebbé a levegőt. És most átengedem a szót a veterán igazgatónak és magam is beállok publikumnak ; annyi bensőséggel úgy se tudnám elmondani, mint ő. — Én azt hiszem, — kezdé az öreg csendes filozofálással, hogy a tragikumnak is vannak bacilusai, melyek némely emberrel vele születnek, alkalmilag kifejlődnek ós előidézik a katasztrófát, mely — tetszik tudni — a tragikumnál elmaradhatatlan. Ha ez igaz, ugy az éu Gazsó barátom tele volt születésekor tragikus bacilusokkal. Erőteljesebb, nagyobb kaliberű drámai tehetséget nem ismertem nálánál ; bensőség, tüz, szenvedély és szilaj hév volt minden szava. Testalkata azonban olyan volt, mint egy zsákhordóó: tagbaszakadt és lőcslábu. Egyszer Frakkban láttam, megijedtem tőle, úgy nézett ki, mint egy élolapi karrikatura. De legkülönösebb mindennél hangja volt. A pianója kiállhatatlanul dörmögött, szinte reszelte az ember fülét s ha társalognia kellett a szinpadon, a közönségen nyugtalanság vett erőt. Igazán kín volt hallgatni. Hanem mikor nagy szenvedélyeket ábrázolt, mikor a szilaj emberi lélek vulkánikus kitöréseit, tomboló őrjöngéseit föstötte, akkor hangja egyszerre megváltozott. A melléből előtörő orkánokban az emberi szenvedélyek legigazibb hangja harí-ant, meg, a megcsalt szerelem irtóztató kinjai, á féltés vak dühe, a gyűlölet iszonyai hatalmas hangjának színezése által hajmeresztő valóságukban, plasztikusan kidomborodva jelentek meg előttünk. Szóval ott, ahol más színészt cserben hagyja az ereje ós tehetetlenül küzködik feladatának emberfeletti nehézségeivel, ott, de csakis ott érezte magát igazi elemében. Siro/in Emeli « étvágyai • teauülyt. nicgtiOfttctl a köhögtat, »áladíkot. í|jeli uudlal Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofulozis. influenza ellen siámtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roehe*

4 eredeti csomagolást. F. HoffmADO-Li Roehe A Co. Basel (Sfáje) Roehe (t 16 orvosi rendeletre a gyögyairrtára baa — ki» Ovegenklot 4 — korona.