Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.
1908-04-11 / 15. szám
A modern városi élet tehát a legfejlettebb gazdasági rendszer .képviselője, s amely ország városai rohamosan fej lödnek, ott a közgazdasági élet is virágzásnak indul. E virágzó gazdasági élet azonban, melynek létfeltétele a város, individuális jellegű, előnyeiben nem részesedik maga a város. Viszont a városokba tömörülő népesség élelmezési, művelődési, egészségügyi, rendészeti stb. szükségletei olyan óriási terheket rónak a városokra, hogy azok kielégítésére a község jelen helyzetében előbb-utóbb képtelenné válik. Két forrás van, mely a várost a terhek elviselésére képesitené: a közhasznú üzemek és az adó. Ezen eszközök felhasználásánál azonban a község érdekei szemben állanak az egyik oldalon a magánvállalkozók, a másik oldalon az állam érdekeivel, A magánvállalkozók mindenütt azon vannak, hogy a közhasznú üzemek megváltását megakadályozzák. Főleg a községi üzemek produktivitásának csökkenésével érvelnek, ami pedig, különösen monopolisztikus vállalatoknál, csupán rossz igazgatás mellett következhetik be; a magánvállalati üzleti kezeléssel azonban a község is élhet. Ez üzemek produktivitásának legjobb bizonysága a magánvállalkozók versengése. De ha a községi üzemek termelési költségei esetleg magasabbakká is válnak azáltal, hogy a munkások számára kedvezőbb munkaviszonyokat s jobb munkabéreket biztosítanak, megtérülnek e veszteségek a közjótékenysági, egészségügyi, rendészeti stb. költségek csökkenésével, melyekkei a magánvállalkozó nem számol, miután azokat a költség viseli. Kétségtelen, hogy az állam fontos gazdasági, kulturális, stb. feladatokat végez, amelyek intézésére népességének hozzájárulását igénybe kell vennie; de az állam az adóforrásokat annyira lekötötte a saját számárá, hogy a községnek alig hagyott valamit. Viszont a község állandóan újabb és újabb igényeket kénytelen kielégíteni anélkül, hogy jövedelemforrásait megfelelő mértékben bővíthetné. Ez anomálián segíteni kell, s vagy a községi feladatokat kell fokozatosan átvennie az államnak, vagy pedig — s ez a helyesebb •— megfelelő jövödelemforrásokat kell biztosítani a községek számára, nehogy esetleg a községi pénzügyek romlásával gazdasági és kultúrintézmények pusztuljanak et, melyek pusztulása az egész ország jólétére visszahat. —s. SZEMLE. Földgömb és magyar nyelv. Csanádmegyében azt a tapasztalatot tette a tanfelügyelő, hogy a román illetve szerb ajkú elemi iskolai növendékek egy kukkot sem tudnak magyarul. Tapasztalt még egyebet is. Látott egy olyan földgömböt, amelyen Magyarország mint Ausztriába bekebelezett tartomány van feltüntetve. Az utóbbit különösen megbotránkoztatónak tartotta a fővárosi sajtó. Tehát dűlt betűkkel nyomatták ki. Borzasztó elgondolni is, ilyen hazaellenes földgömb ! Persze a fölületességben dolgozó fővárosi uraknak arról sejtelmük sincs, hogy még ezelőtt 10 esztendővel széles Magyarország minden iskolájában azokat a bekebelező Justus Perlhes-féle főidgömböket használták, sőt az új „első magyar" földömb pótlásáúl még használják • akárhány helyütt ma is, színmagyar iskolában is. Az hát nem annyira az iskola hazafiatlanságát, mint inkább szegénységét bizonyítja, hogyha még nincs olyan földgömbjük, melyen hazánk határai külön pirossággal vannak megjelölve. Ami a magyarul nem tudás kérdését illeti, az már súlyosabb eset. De azért — sajnos — éppen nem tartozik ritkaságok közé. Hogy keveset hallunk róla, hogy kevés jut a közönség elé, annak az az oka, hogy némelyik tanfelügyelő azzal akar érdemet szerezni, ha lármát csap, másik meg azzal, ha — hallgat. Mert ha beszélnének, akkor a mi dunántúli tanfelügyelőink is cifra dolgokat tudnának elmondani. Egy megyénkbeli faluban járt nemrég lapunk egy barátja. Valami ünnep volt, a templomtérre csődült a nép. Barátunk elvegyült az ifjabb generáció között és beszédbe akart velük elegyedni. Persze magyarul. Kérdezte az egyiket: „hogy hivnak?% a másiktól meg, rámutatva kabátjára: „mi ez? de választ ezekre a legelemibb kérdésekre sem tudott kapni 8—9 éves gyerekektől! Igaz a Himnuszt kórusba fújták nem sokkal azután, de ez a szajkó módon való tudás jó lehet porhintésnek, de nem valódi eredménynek. Hej, ha azok a tanfelügyelők mind beszélni akarnának! A párbaj ellen. Budapesten 1908 junius hó 4, 5. és 6. napján tartják az I. nemzetközi párbajellenes kongresszust. Hogy nemzetközi jellege erősen ki fog domborodni, az kétségtelen. Hisz a párbajellenes mozgalom terén a külföld már sokkal előbb jár, mint mi. Olaszországban az olasz király maga fogadta el a párbajellenes liga védnökségét s védereje tisztjeinek megengedte a ligába belépést; a szomszédos Ausztriában egy Schwarzenberg herceg az elnöke és a- liga 6500 tagot számlál, Madridban a párbaj leküzdésére törvénytervezetet dolgoznak ki, amelyben állami jelleggel birő becsületbíróság oh megalakításáról fognak gondoskodni, melyek Ítéletei jogerővel ruháztatnak fel. A spanyol liga elnöke szintén az uralkodó : Alfonz király. Ily körülmények között a külföld érdeklődése feltétlenül biztosítva van s bizonyára még Magyarországon is akad kellő számú ember, ki nem az u. n. „lovagias hírnévben, hanem a becsület tántoríthatlan követésében, a kötelességek hű teljesítésében látja a férfi jellem tüzpróbáját". Bizonyára sokan lesznek, kik a párbajt, a középkorból ránk maradt, a jelenlegi viszonyokba be nem illeszthető ezt a szörnyszülöttet eltitélik és csatlakoznak ahhoz az akcióhoz, amely az igazságtalan, kiváltságszerű intézmény megsemmisítését tűzte ki céljául. Az akciót tiszteletreméltónak, bölcsnek tartjuk. Csak egyet nem értünk. Mért kell e célra olyan szövetséget alakítani, amelynek alapító (100 koronás), rendes (3 koronás) stb. tagjai vannak. Mért kell megint egy olyan egyesületet létrehozni, amely összes tagjövedelmet irodai költségre és hivatalnoki fizetésre fordítja? E nélkül csakugyan nem képzelhető nálunk üdvös mozgalom? A tagsági díj egyedüli biztosítéka a sikernek? Hát pénz nélkül nem lehet még ideális célokért sem dolgozni ? . . . Létesítsünk munkásfürdőt. Minden civilizált ember tudja, hogy a fürdés ép annyira fontos kelléke az egészség fenntartásának és megóvásának, mint pl. a jó levegő, az egészséges lakás, az évszakokhoz alkalmazott ruházkodás stb. Éppen azért, akiknek módjukban áll s tehetségük megengedi, saját lakásaikban rendeztetnek be maguknak fürdőszobát, hogy kényelmesen akkor vehessék azt igénybe, amikor nekik tetszik. Ma már modern lakás el sem képzelhető fürdőszoba nélkül; sőt laktanyák, hevenyészett sátor alá. Előbb azonban odakötötték a tehenet egy vastag akácfához. Garab Illés lefizette a negyven forintot, átvette a pakszust, aztán hozatta az italt. Úgy neki volt szánva, hogy azt se bánta, ha mind a négy forint rámegy az áldomásra. A bor vigan csúszott. Garab Illés sürün hozatta. Már az ötödik litert is kikezdték. Kocintottak, beszélgettek, egyre bizalmasabban. Nagy cimboraságba keveredtek. — Hová való is kegyelmed? — kérdezte Garab Illés. — Csúcstallóra, — válaszolt Tót Dömötör. — Ugy? No lám, nem is hittem volna, — mondotta Garab Illés, ámbár soha hírét se hallotta Csúcstallónak. Aztán, hogy az áldomásnak semmi hija se legyen, zsiványpeosenyét hozatott, amire még jobban csúszott a bor. Ügy éjféltáján egy sánta klarinétos cigány vetődött a lacikonyhába. Garab Illés ottmarasztotta és elfuvatta vele a maga nótáját meg a Tót Dömötörét. Az utóbbi, amikor a nótáját hallotta, úgy elérzékenyedett, hogy sirva fakadt. Ráborult az asztalra, s egyre azt hajtotta : — Hej, nincs több ilyen nóta a kerek világon ! Az volt a nótája, hogy : Megölték a libát bűntelen, Megették a húsát sűtelen. Nem a nóta dallama vagy szövege lágyította el, hanem az a tudat, hogy ez az ő nótája. Van ezer meg ezer nóta, szebbnél-szebb, cifránál-cifrább, de az mindenkié. Ez az egy az övé. Ugy választotta sok közül. Lassankint összeforrt a lelkével. Olybá vette, mintha az a nóta az ő lényének egy része volna. Amikor a sánta klárinétos elkotródott, s ismét egyedül maradtak, Garab Illés a riskatehénre terelte a szót. — Mondja már, kedves komám, Tót Dömötör, kigyelmed nevelte azt a helyös jószágot ? Tót Dömötör búsan rázta a fejét. — En ? — kérdezte. — Nevelte ám a . . . majd mit mondok. Annyi földem sincs, mint a tenyerem. — Hát úgy vette? — Vette ám a . . • majd rosszat mondtam . . . Ugyan miből vettem volna ? Kódis az egész nemzetségem . . . Itt elakadt a társalgás. Garab Illés gondolkozása fölmondta a szolgálatot . . . Nem nevelte, nem vette, hát hunnan került ? Erre megfelelt Tóth Dömötör. Búsan, elszántan dugta a szájába a rövid pipaszárat. — Hát kedves komám, — kezdte érzékeny bizalmassággal — látom, hogy kigyelmed igaz ember, hát megmondom kigyelmednek az igazat: én bizony azt a riskatehenet úgy loptam a maroshalmi határban. Még a múlt héten . . . Garab Illés fészkelődni kezdett a keskeny falócán. Nem éppen az etikai fölháborodástól, de az esetleges következmények miatt. — Úgy ? Lopta ? A' nem jó dolog . . . abbul még baj is lehet, kedves komám. Tót Dömötör energikusan szítta a pipáját. Aztán fölényes hangon magyarázni kezdte : — Bajom nekem lehet, kigyelmednek nem. Kigyelmed az országos vásáron vette a jószágot, jó pénzért vette, pakszust kapott vele. Kigyelmed igaz ember, kigyelmedet a jó Istenen kívül senkise veheti számadásra a tehén miatt. Ugy értse. Garab Illés ebbe a fölvilágosításba teljesen megnyugodott. Nem kutatta tovább a riska provenienciáját. Minek is ? Hát csendbiztos ő ? Már hajnalodni kezdett, amikor a lacikonyha tulajdonosnője tudtára adta a vendégeknek, hogy szétbontja a sátrat. EGY EGÉSZ DOBOZ ÁRA 2'5Q KORONA Kapható a gyógyszertárakban, de biztosan az ENERGIN VÁLLALATNÁL PÉCSETT, mely 6 dobozt bérmentesen szállít. Leghathatósabb és legízletesebb hizlaló és vértisztító szer! Számos előkelő orvostanár és szaktekintély által kitűnő eredménnyel kipróbálva! ÍFRMFKFKNFI • sietteti a Járást és f°g zás t> eloszlatja a mirigyeket és az ótvart — biztoLmUliiJÍY.£lJ\il£i.U i sítja a csontok és izmok ép fejlődését — javítja és rendezi az emésztést. FFÍ NftTTFlfNÍí * utolérhetetlen vérképző, gyengélkedőknél erősítő és mirigyoszlató szer, — 1 -LlImVl Ili üli i-ili i mellbajosoknál megszünteti az izzadást és elősegíti a gyógyulást.
