Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-04-11 / 15. szám

V. évfolyam. 15. szám. Pápa, 1908 április 11. PÁPAI MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Kgész övre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : I)R. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőn-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Város és vidék. A városban sokkal költségesebb a létfentartás, mint a vidéken, mégis a statisztikai vizsgálódások állandóan azt igazolják, hogy a városi népesség száma rohamosan nö s ezzel szemben a vidék népessége fogy. A tény magyarázata nem az, hogy a városban a születések arányszáma kedvezőbb — söt a nagyobb halandóságból éppen a népesség szaporodásának kedvezőtlenebb állapotára kell következtetnünk — hanem az élénk bevándorlás, mely a vidéki népesség vállalkozóbb és életképesebb kontinensét engedi át a városnak. Ha kedvezőtlenebben is a városi ember megélhetési viszonyai, ellensúlyozzák azt a magasabb munkabérek, a nagyobb társadalmi szabadság s a kultur-igények (művelődés, művészetek, kényelem, fényűzés) kielégítésének bőségesebb eszközei. Viszont a vidékre is kihat a fogyasztóképesség emelkedése, mert a mezőgazdasági termelés fokozását teszi szükségessé. A mezőgazdasági termelés fokozásának szükségességét egyszerűen a városi népesség számának emelkedésevel is szokták magyarázni. A városi lakosság, tudniillik mezőgazdasági termeléssel nem foglalkozik, miután munkaidejét az ipar és kereskedelem teljesen leköti, hanem szükségleteinek kielégítésében a vidék mezőgazdasági termésének feleslegére van szüksége. E nagyobb felesleget részben a mezőgazdasági termelés fokozásával (új területek mívelés alá vételével, a mívelés teknikájának tökéletesítésével), részben a felesleget beszolgáltató területek kitolásával lehet elérni. Nein akarjuk e tény igazságát kétségbe vonni, csupán arra hivjuk fel a figyelmet, hogy a városi népesség szaporodását a vidék szolgáltatja; amennyivel többen vannak a városban, annyival kevesebbet kell eltartani a vidéken. Ez a tény egyedül tehát nem alkalmas arra, hogy a mezőgazdasági üzemek kiterjesztésének és tökéletesítésének szükséget kellő módon magyarázza. Azt hisszük, hogy e szükséget jobban és kimerítően megmagyarázza a városi népesség fogyasztőképességének emelkedése. A vidéki munkás élelmezése nagyon szűkös, mert munkabére nem engedi meg a szükségleteinek kiterjesztését; a városi munkás ellenben megteheti azt s ezért többet fogyaszt mennyiségileg s minőségileg is, mint a vidéki munkás. A vidéki mezőgazdasági munkásság életíentartását különben is nagyban befolyásolja, hogy munkabérét jórészt nem pénzben, hanem gazdasági terményekben kapja meg. Ezekhez kell mérnie táplálkozását, s ha feleslege marad, azt előbb fáradsággal kell értékesítenie, ha cserébe ipari termékekhez akar jutni. Az értékesítési munkát tehát le kell számítanunk, ha a mezőgazdasági munkás terményekben kapott munkabérét értékelni akarjuk s e müvelet eredményeképen kitűnik, hogy a mezőgazdasági munkabérek e szempontból is kedvezőtlenebbek, mint az ipari munkabérek. Ezért költözik be a mezőgazdasági munkásság a városokba, ahol magasabb munkabérét pénzben kapja meg s e pénzen belől tetszése szerint állapítja meg életrendjét. Ebből láthatjuk, hogy a városok közgazdasági jelentősége nagyon mélyreható. A modern város gazdasági produktum. Gazdasági okok: az ipar és kereskedelem fellendülése, illetőleg nagyüzemmé fejlődése teremtették meg. E nagyüzemek vonták a városokba a népesség oly nagy kontingensét, hogy a mezőgazdasági népesség jelentősége nagyban alászállott. Viszont a lélekszámban bővelkedő városok kihatottak az egész közgazdaságra is. Jobb munkabéreket biztosítottak az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak s a mezőgazdasági technika fejlődésére állandóan befolynak. A mezőgazda számára állandó és biztos piacot nyitottak, ahol terményeit mindenkor ^értékesítheti; jövedelmének fokozására tehát minden felhasználható területet müvelés alá vesz s igénybe veszi a technika összes vívmányait. A „PÁPAI HÍRLAP" TARCAJA. Csillaghullás. Ragyogó csillag tünt le az égről S a tátongó, vad mélységbe futott. Előbb még büszkén égett, világlott, Elárasztotta fénnyel a világot Es most — halott. A nagy világ mit törődik véle ? Egy csillag volt . . . Marad még millió! Ki bánja, hogy valakié e csillag, Hogy valakire többé sohase csillog A fény, a jó? .. . Katona Iván. Igazság. Ma: Zöldi Márton. Garab Illés azért ment a gzentmihálynapi vásárra, hogy tehenet vegyen. Mint afféle szegény napszámos ember nem vágyódott holmi cimeres szarvú, nagy, fehér szarvasmarhára, hanem csak olyan akármilyen nyüszlett kis riskatehénre. Péuze is szíikec8kén volt, összesen negyvennégy forintja szorongott a csizmaszárában. A pénz gondosan volt belebugyolálva az asszony keszkenőjének csücskébe. Egész nap ott ődöngött a vásári sokadalomban. Napestig nézte a temérdek barmot, de olyan neki való nem akadt. Nagyon kitartották a tehenek árát. Garab Illés búsan látta hanyatlani a napot. Olyik ember már el is hajtotta a vásárra vitt barmát. Fogyott, pusztult a reménysége, hogy tehenet hajt haza. Hiába, gondolta, a vásárra nem osak ésszel kell menni, hanem pénzzel. Az Övé, már tudniillik a pénze, nem volt elegendő. Pedig azért a kevésért eleget megkinlódott. Három hónapig volt oda kubikolni. A talicskája is eltörött, a dereka is megroppant a nehéz munkában. Végre, már félig sötéttel, ránézett az Isten. A baromvásár legszélén egy tarka riskatehenet vett észre. A gazdája rövid borjukötélen tartotta. Garab Illés műértő szemlét tartott a riskatehéaen. Konsta tálta, hogy elég jó búsban van, a tőgyeia megfel a kívánalmaknak. Aztán csámpás lábu, ami arra vall, hogy jó tejelő, jó nevelő. Az egyik szarva ugyan szabálytalan, kajla, de az ilyen szépséghiba szóra se érdemes. Szegény embernek nem parádéra kell a tehén. Aggódva, óvatosan tudakolta az árát: — Mennyiért is adná kigyelmed ? A tehén gazdája, egy apró, hibásszemü, kányaorru atyafi rátartósan felelt : — Hatvan forinton alul nincs vásár. Garab Illés alkudni kezdett: — Ejnye no, minek tartja úgy ki az árát! Istenre is kéne ám nézni ókor. A tehén gazdája úgy tett, mintha megilletődött volna az Istenre való hivatkozástól. — Jó, nem bánom, — mondotta — ötven forintért elviheti. De azon alul egy krajcárral sem. Olyan igaz, mint hogy Tót Dömötör a nevem. jJ Garab Illés reméuykedni kezdett. Alázatos koldushangon folytatta az alkut: — Ide hallgasson már, Tót Dömötör uram. Nem akarok én cikánykodni, nem természetem. Azt se mondom, hogy a jószág ilyen vagy olyan. Egy szóval se ócsárlom. De lássa, nekem nincs negyven forintnál több pénzem se égen, se földön. Tóth Dömötör, a tehén gazdája belecsapott Garab Illés markába : — Nem bánom, üsse a kánya, de^csak|úgy, ha áldomást fizet. — Fizetek, hogyne fizetnék ! Pogány lennék, ha sajnálnám kigyelmedtől. ^ Bementek egy lacikonyhába, letepedtek ] a Sirolin Emeli n étvágyat <a a feataülyt. aiei»i0»teti a kOhögéttt, váladíkot. ílieli izzacUst Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés. skrofuSozis. influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlra. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roehe** eredeti cnomagolást. F. HofTmann-L* Rocké & Co. Basel (Sfáje) ff Roehe (t IA orvosi rtndtlf tr» • fcyócyvztrti'**'' baa — Ki a Ovegenklat 4 — linraM