Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-01-12 / 2. szám

beries érzésünk is parancsolja ezt. Hogy mi módon és mivel, arra nézve az effajta bűnök ösokai az erkölcsi környezet s a nyomorúság adja meg a javítás irányát. Ami az erkölcsi nevelő környezetet illeti, azt részint a családi kör, részint a gyermek családon kivüli társasága, részint azok a piszkos ponyva-irodalmi munkák, amelyekből sok gyermek-lélek táplálkozik, képezik. A családi életkörülményekbe, mivel magándolgok, nehéz beleavatkoznunk. A gyermek más környezetét a jó iskolai oktatónevelés ellensúlyozhatja. A piszkos ponyvairodalmi müvektől már a hatóság is megóvhat. A mi viszonyaink között e tekintetben ennyi még mindig elég volna, főleg az esetben, ha az a sok jótékony egyesület, amelyek már társadalmi életünket áldásos működésűkkel elárasztják, a nyomorúság hajlékait mind fölkeresnék s ott nem csupán rövid időre való segedelmet adnának, hanem a felnőtt családtagoknak állandó pénzszerző munkát juttatnának, a nevelésre szoruló gyermekeket pedig gondos iskoláztatásban részesítenék. Mert bármint is gondolkozzunk, a nyomorúság a legtöbb bün anyja. A nyomorúságot sokszor a tétlenség és a munkátlanság okozza. Hát szüntessük meg a nyomorúságot és ahol kell, munkát adjunk a nyomorban szenvedőknek. A munka nemcsak kenyeret szerez, hanem a régi közmondás szerint nemesít is. Nálunk az is hiba, hogy a gyermekeket igen korán eresztik ki az állandó iskolázás kötelezettsége alól, amikor még testileg-lelkileg gyönge s engedik őket oly munkakörbe, ahol a romlottabb éltes társak könnyen megfertőztethetik ama mindenre hajlékony lelket. Hány ifjú züllött el ez ok miatt! Azért is ha 14—15 éves korig állandóan iskoláztatnánk a gyermekeket s a felnőtteknek állandó munkáltatásáról gondoskodnánk, a gyermekbünök szaporodásának csakhamar gátat vetnénk, sok lelket megmentenénk az elzülléstől s mind a maga boldogságára, mind a közös jóra értékesíthetnök. Hanem bizony ide nem erkölcsi prédikáció kell, hanem eleven társadalmi tevékenység, s okos törvényes intézkedések. Gy. Gj. Intenzív, vagy extenzív terjeszkedés ? Minthogy most vannak az utcarendezési tervek az építészeti bizottság előtt módosítás, helyesbítés végett az építészeti szabályrendelettel együtt, nem mulaszthatom el a bizottság figyelmét felhivni arra, hogy a város extenzív terjeszkedésének, annak, hogy a város külsőbb területén épüljenek nagy számban házak s keletkezzenek mind újabb utcák, útját lehetőleg zárják el, mert ha úgy fejlődik városunk mint ma, akkor az adminisztráció nemcsak hogy megnehezül, hanem a városra oly óriási költségeket hárít, amit városunk jelen anyagi viszonyai között el nem birhat. Nevezetesen az extenzív terjeszkedés első sorban is utak, hidak, járdák, csatornák, világítás létesítését vonja maga után, a közbiztonság szempontjából a rendőrség szaporítását stb. Ha meggondoljuk, hogy csak egy utcának is mennyibe kerül a jókarba helyezése, mindjárt tisztában vagyunk azzal az óriási költséggel, mely a városra hárul. Nem szabad elfelednünk, hogy e téren a városnak régibb kötelezettségei vannak. Ilyen kötelezettségnek tett eleget legutóbb a város, mikor a üevecseri-utcát közel 12.000 korona költséggel jó karba helyeztette. De hát még mennyi utca szorulna a régiek közül járhatóvá tételre, eltekintve az újonnan nyitott utcáktól ? A város extenzív terjeszkedésének okát egyedül abban látom, hogy újonnan nyitott utcákban a házhelyek értéke igen alacsony, •-ölenként 3—4 korona, mig a beépített területek értéke •-ölenként 20—60 korona között váltakozik. Azonkívül a szabad fundusra épített házak 15 évi adómentességet, ahol már épület volt, ott pedig az építtetők csak 12 évi adómentességet élveznek. Tehát óriási előnyben vannak a szabad fundusra építők a város belterülete felett. Városrendezési szempontból nagyon üdvös volna a zsák- és görbe utcákat egyenes utakkal átszelni, megvéve persze az út mellett fekvő házakat s ezeket házhelyeknek kiparcellázni, mely esetben az utca nyitás nagy részt megtérül. Illyesféle foglalkoztatja most — tudtommal — a városi tanácsot, midőn a Zrínyi (Kis) utcának a Batthyány, — a Sárkány utcának pedig a Jókai-utcára leendő kinyitását javasolja. Ezen utca nyitásokkal mintegy 49 házhely képződnék. Kétségtelen, hogy ezen házhelyek rövid idő alatt értékesíthetők lennének s amig egy felöl az új utcák a közforgalmat emelnék és megkönnyítenék, másrészt gátat vetne a külső telkeken való építkezés elé. Hiszen ma minden város arra törekszik, hogy lehetőleg magas házak épüljenek a város belterületén széles, szabályos, egyenes utcákkal, kellő számú terekkel. Ily rendezés megmenti a várost óriási kiadásoktól. Hogy pedig ez könnyebben megvalósítható lehessen, kérni kell a törvényhozást, hogy az adómentességre vonatkozó törvényt akként változtassa meg, hogy a beépített területek újra építésénél 20—25 évi, a szabad telkeken való építkezésnél pedig 8—10 évi adómentességet biztosítson. Más felől pedig az utcatervek készítésénél zárvonalak alkalmazandók, amelyeken kivül az építtetők ne legyenek jogosultak azokat az előnyöket élvezni, amelyek megilletik a beépített területen való építkezőket, mert az a költség, melyet a város reájuk fordítana, nem térülne meg a csekély hozzájárulásokkal. y r— S következik, szépen, egymásután, Az a néhány, ki még itt révedez: Elmúlt művészi korszak veteránjai, •— Szerepkörét túl élt művészi nagyság. — Megtűrve még, de nem tisztelve már, Kiket vár már a halotti dal, S kimultában megrúg a kritika, Hogy mondhassa: „Kétszer halok meg itt!" Utolsó harcosa egy küzdelemnek, — Amelyre semmi szükség már e földön. Minek már minden? szép nyelv és szavallat, Költészet és művészi alkotás ? Közönségszöktető unalmas eszmék! — Mulattatás; nincs más művészi cél. — Nem szellemet, szép termetet kívánunk: Csiklandozó dalt, nem melódiát: Bohóskodást, szójáték cifraságit, Routinet! Minek nekünk az óriás ? Nem kell jellem, elég most a divat. Eszmét pótol — a decoratio. Erényt — elég ha a pap prédikál. — A könnyű erkölcs a színpad sava. Jöjj megtanulni, mily édes a bűn? Milyen bohóság hűnek megmaradni. Nőcsábítás mindennapi kenyér. — Ki a szerelmet komolyan veszi, Az a nevetséget fokozza csak. Akit megcsaltak, az megérdemelte, Mert ő sem volt jobb,'mint a megcsaló. Ma te nevetsz, holnap rajtad nevetnek, Épülhet itt, kinek szive fogékony. Históriát tanít — a szép Helena, Mythost — derék „Orpheus a pokolban", Stratégiát — Herzogin von Gerolstein. S az aesthesisből — leckét ád „Pipacs". Most már nem is becsületes darab, Hol a menyasszony az oltár elől Meg nem szökik az első felvonásban. Mig végre minden versenytárs elől Elnyeri a koszorút szép — Nana. Hanem azért még építsz templomot, Te jó közönség, magyar Tháliának. S a megnyitás magasztos ünnepére Fellelkesülten jösz és hívogatsz. Elkezdi himnusz, szózat és görögtűz Fehér, veres, zöld szinü: nemzeti. Azután elő áll a lantpengető S elmond sokat, mit ő se, más se hisz. Aztán elhordja szépen sátorát S jön a bohózat — s az itthon marad. Te láttad azt az elmúlt szép dicső kort, Oh Pápa város népe hajdanán, Öreg művészek most is emlegetnek Mily napmeleggel ébresztéd csiráit Mi sarjadó művészetünknek. Nem pihenője, otthona valál. A színművész, miként a napraforgó, Bármerre járt, te hozzád visszafordult. A két hazában úgy, miként te nálad, Nem volt megértve, nem volt úgy szeretve. Ezért vettem le még egyszer, utolszor Rossz kobzomat: hogy ünnepélyeden E búskomornak született prológot, Mint. utolsómat elkeseregni jöjjek. Hiszem, hogy a te díszes csarnokod Azzá lessz, amivé emelni szántad: Nemes művészet fészke, amiben Új nemzedék még ihletett sarjadékát Hű honszerelem s erénytisztító ízlés Méltó utódokká neveli föl. Hiszem, hogy a te díszes csarnokod Lesz menhelye azoknak a dicsőknek, Akik inkább választják a nemes Koldusbotot és a babérfüzért, Miként a thyrsust s szőllő-koszorút. Hiszem, hogy a ledér divatmüvészet Fattyú szülötteit nem ápolod — — Soká. Olympnak magas Istenei Oltalmazzák meg új szentélyedet, S a honszeretet tartsa fenn sokáig! — S most már hadd függjön lantom a fűz ágon Hozzája méltó fán — örök időkig. Fényes nagy palotákhoz fényesebb Dalos kell. Én már nem tudok örülni . . . Hanem ha még egyszer egy deszkapajtát Valahol összeütnek, zsuppfödéllel, Gyékényszinfallal, ponyvafúggönyökkel S azt mondják: ez a honi dráma háza, Akkor leveszem még a lantomat S ahhoz elmondom még a megnyitó szót. Pápa város éjjeli őrsége a múlt század elején. A közvélemény igen keveset törődik a bakterok dolgával, pedig hát azoknak még a mi városunkban is egész történetük van. Csak gondoljuk el, hogy milyen régóta fennálló intézmény az éjjeli őrség intézménye. Bakterjaink nekünk is már akkor is voltak, mikor még utcáinkon egyetlen lámpa se égett éjjelenként ós íme bakter nélkül még ma se tudunk meglenni, mikor pedig már villannyal világítunk.