Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-03-16 / 11. szám

is lehet ott beszélni testvériségről, hol elfogultság, gyűlölködés, rút érdekek harca választja szét az embereket egymástól, hol nem azt keresik, ami összetart, hanem mesterségesen hajszolják fel, ami szétválaszt. Hej pedig, ha az összetartó kapcsok megszilárdítására fordítaná a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki minden erejét, ha az egyenlőség nemes közösségében forrnának össze a lelkek, mennyivel könynyebben, mennyivel biztosabban érhetnök el azt a mindnyájunk által hőn óhajtott szabadságot! De hát nehezen akar csak kitavaszodni . . . ! Dr. K. E. Márciusi ünnepek. A szabadság ünnepét idén is kegyeletes érzéssel ölték meg Pápa városában. Az ünnepek nagy részét — mint máskor is — az ifjúság és egyesü letek rendezték szépen, hangulatosan. Olyan ünnepélyt azonban, mely alkalmas lenne arra, hogy a város egész lakosságát egységesen forrasztaná egybe a márciusi eszmék kultuszában, még mindig nélkülözünk. Kívánjuk, hogy a jövő év, a nagy nap hatvanadik évfordulója, meghozza ezt az egységes, nagyszabású ünnepet is. * Márciusi ünneplésünkről egyébként a következőkben számolunk be : Az evang. egyház, mint minden évben, idén is a nagy nap előestéjén tartotta hazafias ünnepélyét a gyülekezeti tanácsteremben, melyet zsu folásig megtöltött az ünneplő közönség. A Szazat elhangzásával, melyet a nagy közönség állva énekelt végig, Baldauf Gusztáv püspöki titkár lendületes megnyitó-beszédet tartotl, azután kezdetét vette a műsor, melyben a férfi-énekkar háromszor, a leány- énekkar egyezer szerepelt hazafias énekek ügyes előadásával. Az előbbi kart Nagy Pál, az utóbbit Szutter Dániel tanító vezette szakavatottam Az estély fénypontja Gyurátz püspök felolvasása volt. A szabadságharc idejéből olvasott fel egy pompás elbeszélést, amelynek gyönyörű nyelvezete, érdekes meseszövése s lelkesítő hazafias hangja valósággal lebilincselte a hallgatóság figyelmét. A szavalók között első helyen érdemel említést Szutter Mariska polg. leányisk. növendék, aki Az utolsó honvéd cimü költeményt szavalta csengő hangon, kifejező szép előadásban. Piri tetes úr jelenléte mégis csak feszélyezte őket. Majd összeszoknak, gondolta magában Ihók, ki mindenekfölött társas lény volt. Telik az időből. Másnap együtt maradt a tekintetes úrral. A másik két rabot mezei munkára vitték. Ihók jó ideig feszengett. Azon gondolkozott, hogy kezdje a társalgást. Végre is in medias res kezdte : — Hát mi volt a baj, — tekintetes úr? — Öreg, — én ártatlan vagyok, A vén cigány eró'sen fintorgatta az arcát. Nagy erőltetésébe került, hogy hangosan fel ne kacagjon. Az öreg nem sokat tartott a birói intézmény felől, de azt még sem hitte, hogy valakit ártatlanul ítéljenek el hosszú időre. Őt magát is vagy hatvanszor elitélték, de sohasem ártatlanul. Nem is türtőztette a gúnyt. — Hát persze, hogy ártatlan ! Mindnyájan ártatlanok vagyunk. Csak a rossz emberek ránk fognak mindenfélét, aztán becsuknak. Az oláh is ártatlan, az, aki itt fekszik ebben az ágyban a tekintetes úr mellett. Tíz esztendőt kapott, mert az apja nekiszaladt a fejszének. Nagyon ártatlanok vagyunk, akár a ma született kotlóstyúk. A tekintetes úr észrevette a gúnyt. Nem neheztelt érte. Nyugodtan válaszolt. — Nem jó beszélsz, öreg, — én csakugyan ártatlan vagyok. A reszolut hangra kissé meghőkölt a vén cigány. Az emberek nem ilyen hangon szoktak tagadni. Leült az ágy szélére és újra erősen megnézte emberét. — Nono, igen ... — hát aztán hány esztendőt kapott? — Tizenkettőt. A vén cigány megint elfintorította arcát. Ez Lajos hazafias hévvel, lendülettel Ceglédi Sándor Március idusán, Horváth Ferenc pedig Petőfi A márciusi ifjakhoz cimü költeményét szavalta ügyesen. Kéringer Juliska csinos hangján, Nagy Pál harmónium kisérete mellett, magyar dalokat énekelt; Káldy Margit, Gyurátz Linuska, Szutter Dániel és Nagy Pál egy szóló-kvartett összhang zatos előadásával szórakoztatták a közönséget. Két apró zongorista: Tompa Erzsike és Nagy Jenő kuruc nótákat játszottak zongorán. — Ez volt a szépen sikerült ünnepély műsora és lefolyása, amelyről a hazafias érzelmeiben fellelkesített közönség — Gyurátz püspöknek a hon üdvéért mondott buzgó imádsága után — a Himnusz éneklése közben oszlott szét, * Március tizenötödikének reggelén téli tájkép terült el szemünk előtt. Háztetőkön, utoákon hó, az éj folyamán esett friss fehér hó, az égen komor, gyászos szürkeség. De a délelőtt folyamán a hó lassú, de biztos olvadásnak indult. Ebéd utánra híre-hamva se volt s a kék égről mososolyogva pillantott alá a nap. Istentiszteletek. Hálaadó istenitisztelettel kezdődött a hazafias emléknap. A római katholikus templomban 9 órakor Kriszt Jenő h. esperes plébános mondott misét, melyen a városi hatóságok is jelen voltak. Az evangélikus templomban 8 órakor, a református templomban 9 órakor volt istenitisztelet. * A kollégiumi ifjúság délelőtt 11 órakor a honvéd szobornál tartotta meg szokásos emlékünnepélyét. Ezt megelőzőleg az ifjúság s a tanári kar a ref. templomban volt isteöitiszteleten, amikor is lic. Rácz Kálmán mondott áhítatra gerjesztő, hazafias könyörgést. Az emlékszobornál tartott ünnepély, melyre az ifjúság díszes selyemzászlójával zárt sorokban vonúlt ki, nagyszámú közönség előtt folyt le. Az ünnepély a Himnusszal kezdődött. A fenséges akkordok elhangzása után Vujda Dezső VIII. o. t, szavalta el pályanyertes ódáját. A költői hivatottságról tanúskodó lendületes költemény, melynek értékét emelte a hatásos előadás, megérdemelt tetszést aratott. Itt közlünk belőle egy-két szép strófát : Rómának Brútusa csak egy volt, S ma ki ne tudná nagy nevét? Nekünk volt Brútusunk ezernyi: Egy névtelen, hős nemzedék, Emlékük szél sodorta szerte. Mit sem tud róluk a világ. Magunk se tudjuk, hol nyugosznak, Hol nyilt porukból vadvirág. Hős Brútus tette bármi nagy volt, De vér omolt a szent napon. Mi nem harcoltunk fegyverekkel, Csak zászlónk lengett magason. sok, gondolta, ennyit nem adnak ingyen. Mi lehel az ? Megint csak odafordult a tekintetes úrhoz. — Hát hogy történt az a dolog ? A kérdezett nem reagált. Könnyedén vállat vont és maga elé meredt. Megszokta a magáncellában. A cigány egy hétig nem érintette a témát, de mindig nyugtalanul nézte azt a hallgatag, csöndes úri rabot. Megint egyedül maradtak. — Mégis csak jobb, tekintetes uram, ha elmondja. Jobban telik az idő. Majd én is beszélek. Hej, én sokat tudok. Az ilyen öreg cigány hótig tud beszélni. No csak mondja el. Az már úgy dukál. — Legyen, elmondom. — Úgy, úgy tekintetes úr. — Jegyző voltam, módos, gazdag ember, de nem jó ember. — Nem, úgy-e ? — A más feleségét szerettem. — Sokan vannak olyanok. Az enyémet is elszerették, verje meg a devla! — Az öreg postamester fiatal felesége volt a szeretőm. Szép és gonosz . . . — Megölte ? — Nem. Nagyon szerettem. Az egész falu tudta. — Az ura is ? — Az csak sejtette. Mondom, hogy az asszony gonosz volt. Százszor is ráakart venni, hogy öljük meg az urát együtt. Nem tettem. — Nem is való az olyasmi — böloselkedett a vén cigány. — Az asszony mégis megölette . . . — No nézze meg az ember! — A Dráva hidján lőtték agyon az öreget, aztán be akarták dobni a vízbe. Az öreg cigány nyugtalanul ugrott fel. Hős márciusi ifjak serege Eszmékkel szállt a síkra ki, És megnyerték a nap csatáját, Még vért se kellett ontani. Izzó kanóccal ágyú mellett Parancsra vár a katona. Páncéltalan mellel vonulnak Előttünk a hősök tova. A szabadságról énekelnek, S az ágyú torka hallgatag. A tiszt nem mer parancsot adni, Még ő is érzi, szent a nap. Óh szent a nap, óh szent az eszme, Mely lelküket megihleté. Óh szent a hősök vézna teste, Mely szerteporladt százfelé. A nemzeten győzött a zsarnok, Becstelenül, nem nyilt tusán. De ma is él még az az eszme, Mely márciusnak idusán. Majd Ólé Sándor mondott jeles szónoki temperamentummal ünnepi beszédet, melyben a márciusi eszméket és a 48-as szabadságharcot dicsőítette. Tartalmas szónoklatát zajosan megéljenezték. — Messze csengő hangon, lelkesen szavalta el ezután Somogyi Gyula a Talpra magyart, mire az ünnepély a Szózat eléneklésével ért véget. Az ifjúság a Kossuth-nótát énekelve vonúlt vissza a kollégium udvarára s ott szétoszlott. * A ref. leánynevelő-intézet ugyancsak délelőtt tartotta meg díszes közönség előtt ünnepségét. Itt Szutter Mariska szavalta igen stépen Lampérth Géza ünnepi ódáját és Kende Piroska és Závory Teréz zongorán eljátszották a Hunyadi-nyitányt jeles zenei tudásuknak adva bizonyságát. Karika Flóra eleven stílusban megirt dolgozatban festette a 48-as eszmények képét s végül Molnár Margit szavalta Ábrányi Mi a haza? cimü költeményét melodráma gyanánt. A pompás szavalat, melyet harmonikusan egészített ki Kovácsy Mariska zongorajátéka és az énekkar több énekszáma, épúgy mint a műsor előző számai is, nagy tetszést arattak. * A képzötársulat szinielőadása a hagyományos zsúfolt színház előtt folyt le. De nemcsak a zsúfolt ház volt hagyományos, hanem amit az ifjúság produkált, az is méltó volt a hagyományhoz, márciusi ünnepe régi hírnevéhez. A műsor első száma gyanánt a régi magyar operairodalom egy kiváló termékét, Császár „A kunok" c. operáját elevenítette fel a zeneker. Igen hatásosan adták elő. Minden hangszer kitett magáért s minden hangszer a legteljesebb harmóniában egyesült a zenekar kitűnő mestere: Gáty Zoltán dirigensi pálcája hatalma alatt. Ezután Siskey Sándor szavalta nagy hévvel a Talpra magyart, majd pedig egy Hnber-féle harcias karéneket adott elő zenekari kiséret mellett erővel teljesen az ifjúság kórusa. — Tudom, tudom 1 — Mit? — Fennakadt az oszlopon ! Tudom. Izgatottan kezdett gesztikulálni. — Ki "sem rabolták, ugy-e ? ott maradt a pénze, ugy-e ? Tudom, a Lajcsi . . . tudom ! A jegyző hozzálépett és megfogta a kezét. Erősen megrázta. — Mit tudsz ? Beszélj! A vén cigány megrezzent. Ijedtség lepte csontos, fekete ábrázatát. — Én ? már mint én ? Hát mit tudjak ? Semmit sem tudok. Honnan is tudnám ? — De igen, te tudod — menydörgött a jegyző. — Ha Istent ösmersz, beszélni fogsz. — A vén cigány hihetetlenül összezsugorodott. — Mit akar a tekintetes ur? Én tudjam, mikor a törvény sem tudja. Hát ki vagyok én, mi vagyok én? A jegyző nem eresztette el a kezét. Könyörögni kezdett. — Hé öreg, hát nincs neked lelked? Nem akarsz beszélni ? Ne engemet nézzél, hanem az apámat, aki hetvenöt esztendős. Tehetetlen, szélütött ember, ott nyöszörög az ágyon. Nem tud meghalni, mert a fia a börtönben van. Hát neked nincsenek gyermekeid ? A vén cigány hagyta beszélni, aztán megszólalt. Magával beszélt. — Öreg ember... a szél ütötte ... nagy baj az . . . hej-haj ! Aztán a jegyzőhöz fordult. — Régen beteg ? — öt esztendeje. — Persze nagyon szerette magát ? — Egyetlen fia vagyok.