Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-10-19 / 42. szám

jelenlegi s a jövőben kontemplált helye között lenne. Utcarendezési szempontból a mostani szabálytalan, a közlekedést akadályozó, sőt néha életveszélyessé tevő háznak onnan el­távolítása, s egy az utcavonalba eső monu­mentális épületnek emelése oly előnyökkel járna, melyek szembeszökők s feleslegessé tesznek minden további magyarázatot. Ha tehát a Pápai Takarékpénztár igazgatósága ezt a helyet az intézeti épület céljaira megfelelőnek találná, csak a kivitel módozatairól kellene gondolkoznunk, hogy itt is elkerültessék minden disszonancia, s város és takarékpénztár egymás érdekeit kölcsönösen méltányolva, az ügyet teljes összhangban vigyék a megvalósítás felé. Legyen szabad a megvalósítás módjára is röviden kiterjeszkednem s felemlítenem egy tervet, melyet főleg azért tartok cél­szerűnek, . mert szeretném elkerülni az alkudozásokat, mint amelyek két erkölcsi testület között nehezebben folytathatók, mint magánosok között. Nem szabad ugyanis felednünk, hogy a takarékpénztár igazgató­sága a részvényesek bizalmának letétemé­nyese, s nem szabad vele szemben olyan igényeket támasztanunk, hogy a részvénye­sek vagyonának megkárosításával adjon ajándékot a városnak. Másrészt viszont a város képviselőtestülete sincs abban a hely­zetben, hogy túlfizessen valamely objektumot, s eljárásával az adózó közönség jogos kritikájának tegye ki magát. Nézetem szerint legméltányosabb el­járás volna a következő; a városi tanács kötelező nyilatkozatban, egy a városi kép­viselőtestület által is méltányosnak talált vételárban biztosítaná a két épületet a Pápai Takarékpénztár részére. A két épület körülbelül 370 D-öl területen fekszik, az épületek anyagának értékesítése után fenn­maradó összeg volna a puszta területért fizetendő vételár, s ebből volna a •-ölnyi egységár kiszámítandó. A Pápai Takarék­pénztár átadná cserében a jelenlegi takarék­pénztári épület területét, s amennyiben ez kevesebb, mint a két háznak az utca­szabályozás után fennmaradó területe — megfizetné a különbözetet a •-ölenként ki­számított egységár alapján. Ezután meg­becsültetnék a takarékpénztári épület a mai épitési árak alapul vétele mellett, de a megfelelő kopási % levonásával, s ezt az összeget fizetné ki a város a takarék­pénztárnak. Ezzel az ügy a legsimábban, s azt hisszük, az összes érdekeltek teljes megelégedésével volna elintézhető. A városház kibővítésének régóta húzódó kérdését talán e felemlített módon sikerül megoldásra vinni. De ha e módot a kép­viselőtestület célszerűnek nem találná, vagy a takarékpénztár igazgatósága nem találná alkalmasnak a jelzett helyen egy új, minden igényt kielégítő takarékpénztári épület emelését ; a képviselőtestületnek immár elodázhatlan kötelessége a városház kibővítésének kérdését megoldani, mert aki kételkednék abban, hogy a helyzet sürgős javításra szorul, annak csak azt ajánljuk, menjen november első napjaiban a városi adópénztárba, s ha adófizetési kötelezett­ségének teljesítése után a lámpavilágította terem fülledt levegőjéből a szabadba jut, első szava bizonyára az lesz, hogy a jelen­legi állapot tovább tarthatatlan. Vármegyei közgyűlés. — 1907 okt. 14., 15. — Veszprém vármegye törvényhatósági bizott­sága folyó hó 14-én és folytatólag 15 én rendes közgyűlést tartott Hunkár Dénes főispán elnök­lete alatt. A közgyűlésről, melyen mintegy 80 — 90 bizottsági tag volt jelen, itt következő tudó­sításunk számol be : Megnyitás, interpellációk. Tlunkár Dénes főispán a közgyűlést meg­nyitván, részvéttel emlékezik meg Keczer Zsigmond biz. tag elhunytáról. Jelenti ezután, hogy a köz­gyűlést megelőző napon számonkérőszék tartatott, mely mindent teljes rendben talált. Napirend előtt Mohácsy Lajos interpellált 1. az ebadó tárgyában, mely az 1906. évre fel­emelt alapon és kétszeresen szedetett be; 2. a 7 év előtt a községi bíráktól és jegyzőktől be­követelt marhajárlati űrlapok tárgyában, melyek helyett az illetők másokat nem kaptak, ami által az illetők 20 —50 K kárt szenvednek. Koller Sándor alispán azonnal megfelelt az interpellá­cióra : 1. az ebadó azért szedetett kétszeresen, mert az uj szabályrendelet szerint előre kell be szedni, míg azelőtt utólag szedték, az átmeneti évben tehát kétszeresen kellett fizetni ; 2. a marha­járlati űrlapok beváltásánál tényleg nagy késede­lem mutatkozik, aminek oka az is, hogy a sop­roni ker. pénzügyigazgatóságnál a beadott passzu­sokat kiselejtezték, elégették. Mivel azonban ká­rosodni senkinek sem szabad, ő több izben eré­lyesen sürgette a pénz kifizetését, minek eredmé­nyekép biztos kilátás van arra, hogy a pénzügy­minisztérium a pénzt utalványozni fogja. Á választ általános helyesléssel tudomásul vették. Csóthi Géza orsz. képviselő a jegyzői kar és az adófizető közönség közti harmónia érdekében a megyei pótadókulcs megállapítása, illetve enuek publikálása terén mutatkozó mizériát teszi szó tárgyává. A pótadókulcs (0-5135 a földadóra!) szeptember elején jön meg, ellenben a fizetések már aug. elején megkezdődnek. A jegyzők akár többet, akár kevesebbet követelnek, kellemetlen helyzetbe jönnek. Minthogy az adóösszeirások már junius elején befejeződnek, kéri, nem lehetne-e a pótadókulcsot már aug. elejére megállapítani. Az alispán részletesen fejtegeti az' adókivetés körül a különböző hatóságok által követett körül­ményes eljárást. Tényleg jobb volt az 1896 előtt fennállt állapot, mikor az előző évi állami adó volt a kulcs alapja. Régi elavult szabályrendele­teink is előidézik a rosz helyzetet s ezért ezek átdolgozását tervbe vette. Amennyiben aug. ele­jére a jövőben sem lesz lehetséges a pénzügyi hatóságtól a pótadókulcsot megkapni, esetleg a törvényhozásnál a régi rendszer visszaállítását lehet kérni. E megnyugvással fogadott válasz után áttértek a napirendre. Alispáni jelentés. A május 1-től október l-ig terjedő alispáni jelentés a közigazgatás zavartalan menetéről szá­mol be. Az aratás rendben folyt, semminemű ható­sági beavatkozásra nem volt szükség. Ez 5 hó alatt 1278 Amerikába szóló útlevelet állítottak ki. (.126-ál többet, mint tavaly ugyanezen időszak­ban). Részletesen szól a jelentés a tanügyről, köz • egészségügyről. A tűzrendészetről szóló fejezetből kiemeljük azt a szomorú tényt, hogy mintegy 300.000 K vagyon semmisült meg idén megyénk­ben a tüz által. Szolgabíró-választás. A devecseri járásban üresedésben levő II od osztályú szolgabirói állásra az egyedül pályázó dr. Jerffy József tb, főszolgabírót közfelkiáltással megválasztották. Az új szolgabíró nyomban le­tette a hivatali esküt s a főispán üdvözlő sza­vaira talpraesett kis beszédben köszönte meg a bizalmat. Költségvetés, pótadók. Miután az 1908. évi közigazgatási árva és gyámhatósági költségvetési előirányzatot vita nél­kül elfogadták, a 3 3/ 4 százalékos székházépítési és vasúti pótadóra, a katonabeszállásolási pótadóra 8 az előfogati pótadóra szavaztak. Három bizott­ság működött dr. Lváry Ferenc, Bélák István és Szentes Anzelm elnöklete alatt. Mintegy 80 sza­vazatot adtak le s mindhárom pótadót egyhangú­hogy 1860-ban újra életre kelt főiskolánkban a jégi tanszak, amely 1853 óta a Thun-rendszer követelte nagy anyagi áldozatok miatt szünetelt os ekkor a francia nyelv és neveléstani tudomá­nyok belyett Bocsor István a jogakadémián lett a magyar jogtörténelem és a magyar közjog tanítá­sával megbízva. Ezen helyzete bírta rá, hogy jogakadémiai hallgatói számára is tankönyveket irjon. És így hozzákezdett „Magyarország története, különös tekintettel a jogfejlésre" cimü kiváló történelmi művének megírásához, melynek első füzete 1862­ben látott napvilágot. Ekkor már Bocsor Istvánnak igen jó tanári neve volt, hiszen mindjárt első fellépésével meg­nyerte a köztetszést azáltal, hogy elődje Edelényi Szabó Sándor latin nyelvi előadásaival szakítva magyar nyelven fogott a történelem tanításához. Maga a kor is, a szabadságharc előtti Magyaror­szág, minden más kornál érzékenyebb volt a történelmi eszmék és igazságok befogadása iránt és így rövid időn nemcsak az ifjúság, de a városi közönség is seregestül tódúlt Bocsor Istvánnak a francia forradalmat magyarázó történelmi óráira. Utóbb a nagy terem kiosiny lett a hallgatóság befogadására és a folyosón, sőt az ablakok alatt is hallgatták Bocsort, amint magyarázta a törté­nelem komoly tanulságait. Történelmi óráit a tárgy természetén kivül vonzóvá tette magának az előadónak figyelmet keltő előadása. Higgadt, nyugodt beszéde a mező­földi jó módú gazda meggondolt okos beszédére emlékeztetett, mély hangja, meg épen kellő árnya­latul szolgált a történelem nagy eseményeinek rajzolásához. Emelni szokta tárgya érdekességét összehason­lítások által : Keletről terjedt nyugat felé — így szólt — a civilizáció, onnan, ahol a nap kél és mint a nap sugarai terjednek nyugat felé, úgy terjedtek el keletről a vallások : Mózes vallása, Krisztusé, Mohamedé. Keletről jött a népvándor­lás is, Amerikát is keleti oldaláról fedezte fel Kolumbus és az újkori Világszellem is innen terjedt Amerikának nyugati része felé. Szerette a csendben, nyugodtan figyelő osz­tályt, mikor az összes növendékek tekintete az ő arcán csüggött és szemükből olvashatta le, hogyan követik minden gondolatát. Ezernyi ezer mívelt magyar ember szivében tanári kathedrája tette feledhetetlenné Bocsort. Ámde mégis a legjobb tanár dicsősége is csak olyan, mint a szinészó, emlegetik, amíg tanítványai élnek, azután elfelejtik. E tekintetben is kivételt képez hírneves tanárunk, mert az ő magyar történelmi tankönyve beiktatta nevét örökre történetíróink névsorába. A tankönyvek közös sorsa, hogy együtt halnak ki íróikkal, sőt akárhány tankönyvíró túléli rövid művét, de Bocsor Istvánnak magyar történelmi munkája kiemelkedik a tankönyvek e nagy csoport­jából és dacolni fog az enyészettel felfogása miatt, amellyel az eseményeket megítéli. De térjünk vissza életrajza további folyamának ismertetéséhez. Mint a múlt század kiválóbb alakjainak, Bocsor Istvánnak életében is nevezetes évet képe­zett szabadságharcunk dicsőséges éve : 1848. A szabadságharc őt már a tanári kathedrán érte. Épen életének delén állott, 40 éves volt ekkor. 1848 julius 2-ra volt egybe híva Pestre az első népképviseleti országgyűlés, ki voltak tehát irva a választások az egész országban. Nagy diadal volt ez, nem a K. K. és R. R. lesznek többé az országgyűlésen, hanem a népképviselők. A kerü­letek legkiválóbb fiaikat igyekeztek beküldeni a maguk képviseletében és Enying városa erre leg­érdemesebbnek találta az ő szülöttét, Bocsort. Egyhangúlag országgyűlési képviselőjükké válasz­tották. Főiskolánk főhatósága a választást öröm­mel vette tudomásul és elhatározta a tanári karral, hogy tekintettel az országos nagy eseményekre, a már meg is kezdődött fegyveres küzdelemre, május 22-én a tanévet bezárják és az ifjúságot haza bocsátják. A nagyobb diákok a nagy teremben búcsú-vacsorára gyűltek össze a „Három rózsánál." Itt nagy lelkesedéssel elhatározták, hogy a fővá­rosba mennek és felvétetik magukat a szerbek ellen induló legelső honvéd-zászlóaljba, előbb azon­ban búcsút vesznek szeretett törtónettanáruktól, ki őket a hazaszeretetre tanította. Zeneszóval mentek Bocsornak a Széchenyi utcán volt lakásáig és itt Jankó Kálmán, az ifjaság vezetője szólott nevükben. Bocsor az ablakból hallgatta a beszédet és mikor az véget ért, válaszul a következőket mondotta az előtte álló ifjúságnak : „Önök a hazá­ért harcolni indulnak, jól teszik, s ha önök nem azt teszik, amit tesznek, mint kárbaveszett munkát széttépném irataimat és darabokra törve kathed­rám, mint tanári pályám hitvány emlékét, irata­immal együtt elhamvasztanám." Nagy lelkesedéssel, éljenzéssel fogadta az ifjúság a buzdító szavakat és azzal elindultak Buda felé, hol szavuknak urai lettek, honvédnek állottak. A julius 2-iki országgyűlésen azután Bocsor István is, mint Enying képviselője megjelent, de megbetegedvén, az év végén lemondott. Általá-

Next

/
Thumbnails
Contents