Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-06-08 / 23. szám

meg nem szerezhető, úgy a Kossuth-Lajosutca megnyitásában, akár a Böhm Samu által megvett területen, akár a Karsai testvérek háza helyén lehetne a városházát felépíteni, alul mind üzlethelyiséggel, az I. és II. emeleten pedig az összes hivatali helyiségekkel. Ha tekintetbe vesszük, hogy a kataszteri felmérési felügyelőség részére építendő bérház költségelőirányzata telek nélkül 140.000 kor., úgy a városháza telekkel együtt 200.000 koronával felépíthető, melynek törlesztésére volna fordítható az üzlethelyiségek bére, továbbá a meglévő városházának házbére, melyek a legpesszimisztikusabban számítva 6—7000 koronát hoznának, a fedezetlenül maradó 3—4000 kor. pedig bőven megtérül a közönség kényelmében, s abban, hogy 50 év alatt egy modern tehermentes városházzal gazdagodik a város. Legnehezebb kérdést képez a vasút megvalósítása, habár mindenki el van telve ennek a közszükségétől, de miután a meglévő vasútaink nem a legkedvezőbb tapasztalatot nyújtják, ettől fázik mindenki, mert az elérendő közvetett előnyt nem tudja a hozandó áldozatokkal arányosítani, csekély hozzájárulással pedig a vasút törzsrészvényei össze nem hozhatók. Minthogy azonban nekünk arra kell törekedni, hogy vasúti gócpontokká váljunk, vagyis városunk minden irányban kifutó vasutakkal, mint a legjobb forgalmi eszközökkel rendelkezzék, mert ezzel biztosíthatjuk városunk jövő fejlődését, aminek megvetni biztos alapjait akkor kell, amikor erre az alkalom s mód kinálkozik. Nem zárkózhatunk el egy méltányos nagyságú hozzájárulás, illetve törzsrészvényjegyzéstől. Erre pedig fedezetül szolgálna a vasúti vámnak az aszfalt-makadám fenntartási költségének levonása utáni fentmaradt része. Hiszem, hogy ily módon megoldandó feladatok teljesítése elől lakosságunk nem zárkózik el, miután a létesítendő intézményekben megtalálják azokat az erőforrásokat, amelyből hosszú időn át képesek lesznek terheik viseléséhez az anyagi eszközöket meríteni s városunkat a kor színvonalára emelik. Csoknjay Károly. A Magyar Védő-Egylet nagy akciója. A M. V.-E., vagyis teljes néven: a TulipánSzövetség Magyar Védő-Egylet központi vezetősége nagy sikerrel számolhat be. Végre-valahára, sok utánjárás után elérhette, amit a mi fiókunk is annyiszor hangoztatott, hogy ez év augusztus havától fogva minden egyesületi tagjának olosó áron, egy koronáért megszerezhetővé teszi a hazai beszerzési források teljes oimjegyzékét. Aki igazán óhajtja a honi ipar pártolását, az ennek a nagyjelentőségű dolognak örvendeni fog teljes szivéből. A M. V.-Egyletek összes tagjai, hazánk összes magyar érzelmű kereskedői és iparosai ezentúl biztosan tudhatják, hogy honnan miféle hazai árut hozathatnak a becsapatás legkisebb aggodalma nélkül. Mert ebben a beszerzési forrásban nemcsak arról lesz szó, hogy hol árulnak, készítenek magyar gyártmányt és hogy miféléket, hanem a M. Kir. Kereskedelmi Muzeum hivatalos tekintélyével és ellenőrzésével is igazolja, hogy azok valóban honiak és nem becsempészett idegenek. Természetesen e cimtár csakis az összes hazai ipartelepek cimét és áruit öleli fel, úgy hogy könnyű beosztásánál fogva bármely iparcikk termelő helye minden nehézség nélkül megtalálható lesz. Ami a kereskedők névsorát illeti, abban osupán azoknak a neve lesz benne, akik a védőtáblát az egyesülettől megkapták, ahol is a név, illetve a teljes cim alatt azon honi árukat is megtalálja az olvasó, amelyekre az illető kereskedő vagy elárusító Védőtáblát, illetve Árujegyzéket is nyert. Maga a munka 260 oldal terjedelmű, tehát meglehetős nagy mű és teljesen hasonló alakú a Kiviteli Cimtár-hoz, de ennél jobb s áttekinthetőbb beosztású. Ez áldásos munka megjelenésében nagy része van a Kereskedelmi Minisztériumnak, mert az engedte meg a Tulipán-Szövetség M. V.-Egyletnek, hogy a hazai beszerzési források közkeletű ismertetése végett a hivatalos cimtárt utánnyomattathatják és terjeszthetik. Az egyesület központi vezetősége 20.000 példányban adja ki a művet és tagjainak szánja mind. De mivel a szétküldésre az egyesületnek nincs pénze, a címtárnak a csomagolási, szállítási és kézbesítési költségei fejében számít fel a t. tagtársaknak egy koronát. Úgy, hogy maga a munka ingyen van és csupán a fenti költségek fedezésére jut az az 1 korona. E központ az erre vonatkozó utasítást azzal küldötte a helybeli fiókhoz, hogy amely tagok meg akarják rendelni az említett munkát, az egy koronát folyó évi julius hó végéig juttassák be a helybeli fiók pénztárába. Valamint fölkér arra is minden tagtársat és az eszme jóakaróit, hogy a cimtár teljessége, de meg a kiadások fedezése céljából ia a honi gyártmányokat áruló s védőtáblás kereskedők ós iparosok is küldjenek be hirdetéseket. Ez nem csupán a mű kiadásának és teljességének javára szolgál, hanem az illető kereskedők és iparosoknak is nagy hasznot hajt. A hirdetési árakat a hirek rovatában később közöljük, itt még mi csupán azt jegyezzük meg, hogy teljes örömmel üdvözöljük központunk eme hatalmas sikerét és tudjuk, hogy mindazok, akiknek szivén fekszik a mondhatni: hazát megmentő honi ipar fejlesztése, az mind készséggel hozza meg a csekély 1 korona áldozatot, amibe e munka kerül. Helybeli fiókunk vezetőségének pedig lesz gondja rá, hogy azok a tagok, akik 1906. évre járó tagsági dijaikat folyó évi julius hó végéig kifizették, még olcsóbban szerezhessék meg e művet. Újra hát munkára magyar hazám honi ipar pártoló lakossága ! Újra üdvös munkára hát Pápa városának magyarvédŐ tagjai! Győri Gyula a M. V. E. ügyv. ig. A YÍROSHÁZÁRÓL. Városi közgyűlés. — 1907 junius 5. — Az érdektelen tárgysornak váratlanul érdekes pontja akadt. Azaz, hogy talán nem is egész váratlanul. Az a körülmény, hogy nyári időben szokatlan nagy számban gyűltek össze a városatyák, sejtette, hogy valami körűi, akármi körűi, de vita lesz. Aminthogy lett is. Polgármesteri bejelentés. Miután Mészáros Károly polgármester a gyűlést megnyitotta s a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Kapossy Luciánt, Hanauer Zoltánt, Schór Ármint, Marton Antalt és Neubauer Alajost felkérte s miután az előző ülés jegyzőkönyvét is felolvasták, a polgármester kegyeletes szavakban emlékezett meg Osváld Dániel ny. polgármester elhunytáról. Gondos, körűiiránti érzék ritka emberben volt erősebb mint ő benne, s közpályája arról tanúskodik, hogy benne az új Magyarország is egyik buzgó tagját vesztette el. Az abszolutisztikus korszak lezajlása után közhivatalt vállal, s mint a pápai járás főbirája szolgálja vármegyéjét. Majd midőn, főleg politikai meggyőződése miatt összeütközésbe jön a vármegye vezető embereivel, megválik állásától s a városnál, mint az árvaügyek intézője, folytatja közszolgálati pályáját. Mélyen érző szive itt látja azt a sok nyomort, mely a szülőit vesztett árva gyermekre várakozik s talán ekkor fogamzik meg benne életcélja : az árvák nyomorának enyhítése. Nemes emberbaráti foglalkozását nem is hajlandó felcserélni más természetű közszolgálattal, s csak a polgáror esteri szók ismételt megüresedése után enged a már 70 éves férfiú a közbizalomnak s foglalja el a polgármesteri széket ós vezeti a város ügyeit 10 éven át, mig végre 1897-ben a majdnem 80 esztendős férfiú szükségét érzi annak, hogy egy bosszú, közpályán töltött élet fáradalmaitól megpihenjen. Polgármesterségének évei összeesnek városunk újraéledésével. A 70-es évek elején hanyatlásnak indúlt város a 80-as évek vége felé lép újra a fejlődés útjára. Egy egész sereg intézmény létesítésének vagy megszilárdításának emléke fűződik Osvald Dániel polgármesteri működésének éveihez. A földmíves-iskola, dohánygyár, állami tanítóképző-intézet, városunk utoáinak s utainak megjavítása, a vízvezeték, a polgári leányiskola államivá tétele, mind ő alatta létesültek, vagy legalább indultak a létesítés felé. Nem volt ő mindig kezdeményező — a kezdeményezés dicsőségét nem is vindikálta magának sohasem, — de aki látta, hogy a 80 felé közeledő agg polgármester mily fáradhatlanul jár a város ügyeiben minisztériumtól minisztériumra, aki szemlélte a józan haladás iránt való odaadó érzéket, mely a város javára bárhonnan jövő indítványt magáévá tudott tenni s annak kivitelén fáradságtól, kellemetlenségtől vissza nem riadva munkált, aki nézte s csodálta azt az erélyt, melyet több, mint 7 évtized megtörni nem tudott: az örömmel volt tanuja annak a jelenetnek, amikor a nem keresett és nem várt kitüntetés az ősz polgármesternek osztályrészül jutott, s az érdemrendet a képviselőtestület tagjainak riadó éljenzése közt tűzte mellére Veszprém vármegye főispánja, a büszke főúr, puritán jellemű egyszerű polgármester őszinte tisztelője. S ezután jöttek a nyugalom napjai, a napok, mikor a közélet forgatagából nyugodt révbe evezett hajós magának s szerény házának és kertjének élhetett. Ez udvar fái s a zölden hajtó szőlő-, tőkék a megmondhatói, mennyit járkált közöttük, nézve nagy figyelemmel a tavaszi rügyfakadást s borongó sejtelmes érzések között az őszi levélhullást. Jöttek a napok, a csendes szemlélődésnek napjai, mikor egy nyugodt, derűs életfilozófia világításánál kezdte szemlélni mindazt a kicsiny és nagy küzdelmet, mellyel mi, földi halandók valódi, vagy vélt jogaink védelmében oly sokszor bántjuk és megsebezzük egymást. Egy cél volt előtte : alkalmas módon leróni háláját szülővárosa iránt, az iránt a város iránt, mely neki aggkorára nemcsak szerény nyugdíjat, de kegydíjat is adott. Egy célja volt: enyhíteni azoknak nyomorát, kik legelhagyottabbak e földön, s kiknek elhagyottságát az árvaügyek intézése közben közvetlen tapasztalta. Egy célja volt: visszaszerezni az ősi kúriának egy negyed század előtt más tulajdonába átment részét s az egész nemesi kúriát a város rendelkezésére bocsátani, hogy az egyesítve ez alapítványt a másik nagy emberbarát, Szladik János hasonló célú alapítványával, teremtsen otthont azoknak, kiktől a végzet megtagadta az édes otthont. Ez volt életének főcélja, s aki látta azt az örömöt, mely szivét eltöltötte, mikor szigorú takarékosság után sikerült az idegen tulajdonba ment részt visszavenni, sikerült nagy célját megvalósítani, az tudhatta, érezhette, hogy Osvald Dániel legboldogabb napja nem az a nap volt, melyen polgártársai osztatlan bizalma irányában megnyilatkozott, nem is az, melyen a legfelsőbb kitüntetés érte, hanem ez volt, az általa mélyen érzett hála leróhatásának napja. S azután jöttek a napok: az elhagyatottság szomorú érzésének napjai. Az erőteljes fa mellett nem sarjadzottak fiatal hajtások, a szerető testvérgyermekek, kik a rokoni szeretet melegével környezték, nem lehettek állandóan körülötte. A hű. gazdaasszony gondos ápolása vette ugyan körül, de a jó ismerősök nem vegyíthettek naponként egy kis életet és elevenséget az egyhangúság percei