Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-05-18 / 20. szám

A műveltség nem a szív és lélek, nem az érzés és tudás összhangja, hanem a jószabásu ruha, a társadalmi modor, no meg a pénz, természetesen a pénz. A becsület most is festett halotti címer. Hazugság az egész, nevetni való komédia. Családi élet feldúlói, leánycsábitók, Helena-rablók, — óh ti mindennap tiszta gallérban járó parfümös szalon-lovagok, — tietek a becsület, csak fizessétek ki 24 óra alatt a kártyaadósságtokat s puffantsátok le a sarkatokra lépő mamlaszt! . . . De te szerencsétlen, kit a szükség téves útra űzött, s te erkölcsileg bátor, ki nem veszed fel az odadobott keztyüt, — ti hitványak, gazemberek vagytok 1 . . . Csak ki veletek! . . . Ne szennyezzétek be a nagy, a szent társadalmat! . . . Vájjon mikor lép egyet az óriás ? . . . Nem az a hazug, — aki lomhán szunnyad, hanem az igazi óriás, akinek élnie kell ?... Mikor rázza le magáról hazug vitézeit, önzó' parazitáit? . . . Mikor tapossa el a régi korhadt világot? . . . A társadalom újjáalakításához erős lelkek kellenek. Eró's lelkekben erős, kitartó és egy akarat! . . . De mikor lesz az meg? . .. Akkor az első pünkösdön 12 egyszerű ember, -— halász és kézmíves volt mind ahány — elkezdte a nagy templomépítést. . . Most meg ezer és ezer ember, — pedig bölcsnek tudja magát mind ahány, — magának épít bálványt és nem másoknak templomot . . . Sokszor nem is kővel építenek, hanem hajigálnak s merőkanállal ütik azokat, akik építenének . . . Azt mondják, most van pünkösd ünnepe . . . És mi nem tudjuk, mikor jön el az igazi pünkösd ünnepe! . . . Vármegyei közgyűlés. — 1907 május 13—14. — Veszprémvármegye törvényhatósági bizottsága folyó hó 13-án és 14-én Hunkár Dénes főispán elnöklete alatt rendes közgyűlést tartott. A közgyűlésről, melyen az első nap 100 — 120 bizotts. tag vett részt, itt következik tudósításunk: Hunkár Dénes főispán üdvözölvén a meg jelenteket, bejelentette, hogy a számonkérő széket folyó hó 12-én megtartotta és tapasztalta, hogy az ügyek az összes hivatalokban pontosan elintéztetnek. Alispáni jelentés. Ezután Koller Sándor alispánnak a folyó év első negyedéről szóló jelentését referálta dr. Véghely Kálmán főjegyző. A jelentés szerint a közigazgatás rendben folyik. Az aratási szerződések megköttettek nagyrészt megyebeli-, kevés más megyebeli munkással, a egy birtokos hozat munkásokat vidékről. A munkásnép körében teljes nyugodság tapasztalható. Megemlékezik a jelentés az ajkai sztrájkról, melyet az aliBpán személyes megjelenésével békésen kiegyenlített. A kivándorlás egyre tart, ez év első negyedében 2213 útlevelet adtak ki, 489-el többet, mint az 1906. év ugyanezen negyedébea. A megyei háztartás vezetése nehézségekkel jár, mert a tavalyi költségvetés még mindig nem jött vissza a minisztériumból. Iskolai, egészségügyi intézkedések rendben voltak, sorozás rendben lefolyt, a községek háztartásai egyre javulnak. Ez alispáni jelentést, éppúgy mint az egész 1906-ról szólót tudomásul vették. A vármegyei útalap 1905—6. évi számadásának és az 1906. évi házi pénztári számadásnak elfogadása után Barthalos István kérelmére soronkívűl több pápai ügyet vettek elő. Pápai ügyek. Városunk és a gazd. egyesület. Pápa város panaszlólag és vádlólag írt fel a megyéhez, a vármegyei gazdasági egyesület ellen, amért ez a Veszprémmegye területén létesítendő vicinálisokra nézve tett javaslatánál Pápa és vidéke érdekeit nem vette figyelembe. Az áll. vál. javasolja, hogy e feliratot, mint tárgytalant, vegyék le a napirendről. Barthalos István nem helyesli ugyan a város túlzó álláspontját, de érdemileg egyetért a határozattal. A gazd. egylet a keresk. miniszter tervét nem értette meg s nem volt elég körültekintő. Dr. Csete Antal, mint a gazd. egylet ügyésze, tiltakozik az ellen, hogy egy autonom testületnek figyelmeztetéseket adjanak. Hunkár főispán kijelenti, hogy a gazd. egyesület mindig az egész közönség érdekeit óhajtja kielégíteni. Ha véletlenül megtörtént, hogy Pápáról megfeledkeztek, annak oka az is lehet, hogy bár az ig, tan. 26 tagja közül 11 pápai és pápavidéki, az illető gyűlésen ezek közül egy se volt jelen. Városunk felirata felett ezek után napirendre tértek. A r. kath. főgimnázium. A pápai róm. kath. főgimn. bizottság nevében Jándy Bernardin elnök segélyt kér a gimnázium céljaira. Az áll. vál., tekintettel arra, hogy a veszprémi r. kath. és a pápai ev. ref. főgimná" ziumok szintén részesültek segélyben, elvileg helyesli a segélynyújtást, de érdemileg csak akkor tesz javaslatot, ha a vármegyei alapok vizsgálata befejezve lesz, s látni lehet, hogy mely alapot s mily mértékben lehet megterhelni. Az októberi, illetve decemberi közgyűlésre már konkrét javaslat kerülhet a közgyűlés elé. A javaslatot egyhangúlag elfogadták. . A megfigyelő osztály építése. Váratlanúl nagy vita keletkezett a pápai elmebeteg megfigyelő osztály építése körül. A városi közgyűlés az építésre szükséges 4000 K-nak a Matics-féle alapból leendő kiutalását kérte a vármegyétől. Az áll. választmány nem javasolja ez összeg kiutalását, mert Matics a pápai tébolydára, s nem megfigyelő osztályra tett alapítványt. Dr. Vadnay Szilárd felszólal e javaslat ellen nemcsak emberbaráti érzésből, de azért is, nehogy a vármegye közönségén rajta száradjon a vád, hogy a közegészségügy iránt nem bírt érzékkel. Ismerteti az elmebetegek szomorú statisztikáját, előadja, hogy csak legutóbb is egy elmebeteg Zircen, kit gyógyintézetben nem tudtak elhelyezni, a sógorát leszúrta. Az az összeg, mit egy nemes emberbarát Pápa városának hagyott, tébolydára szól, de hisz a megfigyelő osztály is tébolyda jellegű s az a bizonyos Pápán létezett tébolyda, amelyre Matics gondolt, ugyancsak ilyen megfigyelő osztály volt. Indítványozza, hogy a Pápa város által kért összeget adják ki. Barthalos István csatlakozik az előtte szóló indítványáhoí, Pápa város sokat áldoz kulturális ós egyéb célokra, ha egyszer a saját erejét kimélni^ akarja, a vármegyének ezt méltányolni kell. Dr. Óvári Ferenc szerint nem szabad az alapítvány célját megsérteni, az alapító intencióit magyarázni. Az alapítvány tébolydára szól, másra nem fordítható. Az a 4000 K nem oly nagy összeg; Pápa városnak elég az ereje, gazdagsága, hogy ennyit a magáéból áldozhat. Győri Gyula kifejti, hogy itt csak a joggyakorlat érvényének fenntartásáról van szó, mert a régi tébolyda is csak megfigyelő osztály volt. Az egész Matics-alap 8000 K, ebből 150 év múlva lehetne csak elmegyógyintézetet felállítani. Az örökhagyó szellemében járunk el, ha a főorvosi indítványt elfogadjuk. Dr. Kemény Pál szerint a joggyakorlat nem lehet jogforrás (?), a város csak a kamatokat használhatja fel. Még szóltak az ügyhöz dr. Bélák Sándor, Lischer Károly, az alispán s a zárszó jogán dr. Vadnay főorvos, aki nagy tetszés mellett jelentette ki, hogy a betegeket jogi paragrafusokkal meggyógyítani nem lehet. Végül felolvasták az alapító levelet, melyből kiderült, hogy ez nem is alapítvány, de egyszerű hagyomány a pápai u. n. tébolydára; szavazásra kerülvén a sor, a főorvos indítványára mintegy 60-an, ellene 30-an szavaztak, s így Pápa városnak kilátása van rá, hogy saját pénzét megkapja, ámbár Csapó Kálmán t. főügyész felebbezést jelentett be a határozat ellen a miniszterhez. Községi ügyek. A somlóvásárhely—pórszalóki út egy részének törvényhatósági útként kezelése érdekében Ne lopj. Irta: Molnár Ferenc. I. Volt egyszer két katonatiszt, az egyiket Sósnak hivták, ez főhadnagy volt, a másiknak Szitnyay volt a neve 8 kapitányi rangban szolgálta a hazái. A pénz, amely nagy körforgásairól ismeretes a nemzetgazdák előtt, mindig kikerülte őket, a forgalom mindig mellettük, fölöttük vagy alattuk haladt el, rajtuk keresztül soha. Szinte meglepődtek, amikor néhanapján bankó állt a házukhoz, a fejüket csóválták s mire meglepetésükből felocsúdtak, a bankó rendesen már távozott tőlük; tovább ment azzal a vadul siető, hömpölygő pénzáradattal, amely bankárok és háziurak gályáit hordja a hátán s amelyből szegény katonatiszteknek még áradáskor sem jut. A kis szobát, amelyben laktak, közösen fizették. De a rangkülönbség, mely köztük volt, ezt a viszonyt a világ előtt módosította, úgy, hogy Sós főhadnagy így szokta mondani : — A kapitány úrnál lakom . . . A kapitány e miatt néha kissé géne-ben is érezte magát, de aztán belenyugodott. Sós főhadnagynak pedig részben mindegy volt, hogy mit hisz a szobáról a világ, részben pedig oly nagyon szerette a kapitányt, hogy szívesen cedálta rá a házigazda szerepet. Sós főhadnagy szelíd férfi volt, Szitnyay kapitány pedig verekedő ember. Sós született gyalogsági tiszt volt, Szitnyay ellenben huszárnak született s ezt fájdalmasan éreztette a gyalogságnál, ahova áthelyezték. Sós minden este fél tizkor feküdt le, Szitnyay hajnalban járt haza. Sósnak ami kis pénze volt, az összehajtogatva, rendben húzódott meg a tárcájában, míg Szitnyay ötösei galacsinokká gyűrve, hatosok, villamos-jegyek, fogpiszkíüók és maradék-ceruzák közül kerültek elő, amikor levetkőzött. Sós egy jómódú polgári leánykának udvarolt s el akarta venni, Szitnyaynak meg szeretője volt, még pedig egy orfeumi spanyol lány. Szitnyaynak minden komolyabb ügyét Sós intézte el, még a fehérneműjére is ő ügyelt, de Szitnyay mégis azt hitte, hogy ez a csöndes kis főhadnagy az ő árnyékában meghúzódva éldegél. De mindenekfölött szerették egymást s a nagyobbik adag szeretet Sós szivében lakozott. II. Történt, hogy egyszer hajnalban, ahelyett, hogy, mint szokott, lábujjhegyen jött volna haza a kapitány, lármásan állított be a kis szobába és gyertyát gyújtott. Aztán rákiáltott az alvó főhadnagyra : — Te! Az fölriadt, s mire kinyitotta a szemét, Szitnyay már három darab százasbankót tartott az orra elé. Kissé kapatos volt, hát igen tömören fejezte ki magát, mondván : — Pénz. Pénz. — Igen, pénz, — hagyta rá álmosan a főhadnagy, s nem aludt tovább, mint kisebb összeg láttára tette volna, hanem megkérdezte : — Hol vetted? A kapitány vigan felelt: — Izraelitától vettem, becsületért. — Hogyhogy? — Becsületszóra adta, december elsejéig. Kell? — Nem kell, — mondta Sós ós ezek után tovább aludt. A kapitány pedig letette a bankókat az éjjeli szekrényre, gondosan rárakta az aprópénzét, a zsebkését, a fogpiszkálót és a szivarszipkát, a babszemnyi maradék ceruzát és a szakaszjegyet, amivel hazajött, mert már járt a villamos. Aztán ledobta magáról a ruhát, belezuhant az ágyba ós rögtön elaludt. Juannita, — mert így hivták a spanyol leányt — már másnap délben gondjaiba vette a pénz egy részét. A másik részét este vette gondjaiba. A déli felét a divatárukereskedő kapta, az estélit a főpincér és a cigány. Az izraelita, aki adta, csendesen ült egy pikkoló mellett a kávéház túlsó sarkában s e látvány dacára is nagy nyugalommal gondolt a terminusra. Miután Szitnyay fizetett, a maradékból még kért ós kapott Juannita öt forintot kocsira és tiz forintot kapupénzre. A kapitány aztán kocsiba ült vele, elkísérte a lakására, adott helyette egy koronát a házmesternek 8 végre maga is hazament. A főhadnagy ébren volt, de úgy tett, mintha aludnék. Félszemmel nézte, hogy vetkőzik a társa. A zsebek kiürítésének momentumánál kettőzött figyelemmel nézett. Aztán a vánkos és, dunna közt csöndesen csóválni kezdte a fejét. Úgy történt, ahogy sejtette. A kapitány mindent ellumpolt. A rendes tárgyakon kivül egész marék aprópénz, egy összenyomorított szegfű, egy pezsgődugó, néhány ötös és eg}

T tizes került elő, a főhadnagy az egészet harminc forintra becsülte. S miközben a kapitány elaludt, konstatálta, hogy] ezen a fiún már soha többé nem lehet segíteni.