Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-05-11 / 19. szám

megyei közigazgatás rendeltetésének meg­hamisítása és a megyei közélet csődje. Mert a megválasztott tisztviselő csakis fö-fö elöljárójának és esetleg annak a néhány megyevezetö családnak érdekeit melengette, a közönséggel, amelytől függését nem érezte, semmit sem törődött. Nagyon bölcsen cselekedett Sopron vár­megye, hogy végre-valahára rámutatott me­gyei közéletünk e sorvasztó, sebére, a tiszt­viselők nyilt szavazással való választására. Legyen a megyén is, úgy mint más­hol, e választás, titkos. A kötelességtudó tisztviselőnek nincs tőle félni valója, csak nyer vele, visszanyeri jogos függetlenségét s önérzetét; a hanyag tisztviselő pedig megérdemli bünhödését s kötelességmulasz­tásai ellen nem kereshet jogosulatlan me­nedéket magas protektorai szárnya alatt. Azt az önérzetre hivatkozó frázist, t. i. hogy ha valakinek kifogása van a megyei tisztviselő ellen, azt a választásnál nyíltan és ne titkosan fejezze ki szavazatával, a gya­korlat üres frázisnak igazolta, amellyel a megyei közélet rovására éppen ez elvet hangoztatók éltek vissza mindig. Megyei közigazgatásunk ellen már rég­óta sok panaszt vetett fel a közvélemény, s nem tévedünk, ha e panaszok egyik fő forrása a tisztviselők nyilt szavazással való választása. Szüntessük meg tehát az egyik okot, s megyei tisztviselőinket is, éppen úgy mint máshol, titkos szavazással vá­lasszuk. Győri Gyula. A D. K. E. és megyénk. Múlt számunkban beszámoltunk a D. K. E. közgyűléséről s ezzel általános képét nyújtottuk az egyesület működésének. Ma előttünk van a közművelődési egyesület évkönyve s alkalmunk nyílik az egyesület működéséről vármegyénkkel való vonatkozásában szólani. Hát ez a vonatkozás, amint első pillantásra is meglátja az ember, igen gyönge, s mintha az idők folyamán mind jobban veszítené erejét. A múltból maradt fenn s működik a legszebb ered­ménnyel már 11 éve az egyesület által fenntartott A harmincadik lépésnél Mombur állott a kis csapat élére, mellette ment egy fáklyavivő. Hirtelen megremegett, mintha nagy aggo­dalom szállt volna a lelkére. Mormogott: — Mintha már jártam volna itt valamikor . .. Claret hallotta ezt és nevetve szólt : — Furcsa, igazán furcsa ! A franciák mindig furcsák ! Mombur nem felelt erre. Figyelmesen nézett előre, a szeme különösen csillogott, s tovább mormogta halkan : — Ismerem ezt a helyet . . . ismerem . . . Egyszerre csak kétíelé vált a folyosó. Jobbra­balra ágazattal, nagy kanyarodással. — Most merre megyünk ? — kérdezte Regina — jobbra, vagy balra ? — Jobbra! — kiáltott Mombur. — Én itt kiismerem magamat! Jobbra ... a kincsek felé .. . Erre nagyon megdöbbent mindenki. Még a fáklyavivők is csodálkoztak. Egy munkás szólni merészkedett. — Ez az úr kezd megbolondulni! — Bolond! — kiáltott Mombur — ti vagy­tok bolondok valamennyien . . . Igenis, akármit beszéltek, én már voltam itt. Hogy mikor ? Az talány. Meglehet, hogy hatezer évvel ezelőtt . . . ki ismeri az emberek sorsát ? Különben mindjárt meg fogtok róla győződni. Megállj ! Valamennyien megállottak, megdöbbenve. Erősen csengett a fiatal ember hangja a falak közt 8 fantasztikus titokzatossággal hangzott. És beszélt: — Megálljatok ! Nézzétek ezeket a lábnyo­mokat a finom homokban, amelyeket a. rég el­haltak hagytak itt... a többit eltapostuk, ahogy jöttünk, de itt mág látni . . . Nézzétek csak eze­ket itt . . . egy széles nagy lábnyom, amelyet kö­városlődi kisdedovoda, valamint a pénzeskuti nyári menedékház, de ez a két intézmény aztán az egész kapocs, ami vármegyénket az egyesülethez fűzi. Míg más megyék, olyanok, amelyekben a magyar­ság százaléka sokkal erősebb, mint nálunk — így főkép Komárom és Somogy — mozognak, csele­kesznek, dolgoznak s megyei egyesületük révén is szolgálják a közös nagy eszmét, addig nálunk a magyarosítás terén minden stagnálni látszik. Az érdeklődés hiányának nevezetes szimptó­májaként megemlítjük, hogy a között a 27 alapító, 27 pártoló és 65 rendes tag közül, akik ez idén a D. K. E. be beléptek, egyetlen veszprémmegyei sincs. Sőt az adományok között, melyeket az egye­sület idén 1351 K értékben kapott, sincs egyetlen veszprémmegyei fillér sem. Nem mondjuk mi, hogy az egyesületi tagság az egyetlen kritérium, az abszolút mérték a magyarosítás ügyének szolgá­latát illetőleg, sőt fenntartjuk, amit régebben ir­tunk, hogy az egyesületek túltengése néha szinte gátolja az egységes kulturális fejlődést s ha ez a D. K. E. re nem is áll, még mindig áll az, hogy az egyesület nagy anyagi eszközeihez képest arány­talanúl keveset fordít tulajdonképeni oéljaira s aránytalanul sokat személyzeti kiadásokra, mindez azonban nem változtat azon a tényen, hegy vár­megyénknek a D. K. E. iránti rideg közönyét szomorú, igen szomorú jelenségnek ne tartsuk. Ha vármegyénkben olyan fényesen állna a magyarság ügye, mint ahogy nem áll, ha a Bakonynak csak hozzánk legközelebb eső vidékei­ről is nem szerezhetnénk nap-nap után a leg­szomorúbb tapasztalatokat, amit a „beiskoláztatás" országos rekordja sem képes enyhíteni, még akkor is, igenis még akkor is kötelessége lenne intelligen­ciánknak nagyobb érdeklődéssel viseltetni a D. K. E. irányában. A magyarság ügye iránti érdek­lődést még akkor sem volna szabad oly szűk térre szorítani, amekkora egy törvényhatóság területe. De mikor itt mellettünk, köröttünk, amerre csak pillantásod a hegyes vidékek zeg-zúgaiba behatol­hat, mindenütt ég Ucalegon, mindenféle germán oltárokon gyúlnak ki áldozati tüzek, akkor való­sággal vétkes könnyelműséget követ el a megye társadalma, ha Veszprémmegye teljes megmagya­rosítására a D. K. E. vezetése alatt össze nem fog. Még csak egy adat. 73 népkönyvtára van a D. K. E.-nek, ebből 2 megyénkbeli (a derék Városlőd és Mencshely dicsekedhetnek vele), idén 5 új létesült, 1 Zalában, 1 Sopronban, 1 Fehérben, vet egy kicsi, apró . , . Igen emlékszem. És most hasonlítsátok össze I így szólt, és elegáns sárga czipőjével óvato­san belelépett az antik egyiptomi szandál hagyta lábnyomba. Teljesen az utolsó milliméterig bele­illett. Aztán tovább kiabált: — Ez az én lábam ! Könnyű remegés futott át a fiatal angol házaspáron. A fáklyavivők, kevésbbé érzékeny emberek, szintén zavart kezdtek érezni. Mombur az egyiktől elvette a fáklyát és he­ves gyors léptekkel rohant előre a mélységes sö­tétbe. Nem habozott, úgylátszot rajta, mintha olyan úton járna, amin vagy százszor ment már végig. Csak ment, folyton előre. — Erre ! Erre! majd meglátjátok ! Megta­láljuk a hulláját! Emlékszem . . . És mind mentek utána lihegve, gyorsan. Egy sötét szoba bejárata előtt megállott, mintha egy­szerre borzadással telt volna el és visszarettent, mint valami gyilkos a szembesítéskor. Magasra emelte a fáklyát, amely vörös fény­nyel vonta be az arcát és magyarázott: — Claret . . . asszonyom . . . nézzék csak, ime az én lelkem sorsának folytatása ... Én francia ember, aki azt hittem, hogy szeszélyből jövök ide Egyiptomba, ime most látom, hogy csak visszajöttem. Valami felsőbb, parancsoló hatalom kényszerített, hogy idejöjjek. Azok az országok, amelyekbe úgy kivánkozunk, a mi régi hazáink, ahol már egyszer éltünk, s az a vágy nem egyéb, mint a tévelygő, elvándorolt lélek honvágya . . . Nézzék csak, itt van a szoba ... itt történt a gyilkosság. Valami borzasztó dolgot fogunk itt találni. Belépett a szobába, s fölemelt fáklyája elosz­1 Győrben, 1 Baranyában, nálunk egy sem. Mostoha gyermekei vagyunk tehát a D. K. E.-nek, de magunk tettük azzá magunkat. Nem kíván­hatjuk senkitől, hogy jobb legyen irántunk, mint amilyenek vagyunk mi ő iránta. —őr— A tűzoltó-egylet közgyűlése. — 1907 május 9. — A pápai önkéntes tűzoltó egylet Jákói Géza elnöklete alatt áldozó csütörtökön tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlésről, melyen az egylet alapító és működő tagjai közül mintegy 30—40-en voltak jelen, a következő tudósításunk számol be : Jákói elnök a közgyűlést a tagok üdvözlése után megnyitván, a felveendő jegyzőkönyv hitele­sítésére Galamb Józsefet, Trauner Lipótot és Heimberger Antalt kéri fel. Ezután előterjesztette a múlt évről szóló jelentést. A múlt évben a vá­lasztmány 3 izben tartott ülést. Az egylet vagyo­nát leltározták s 480 m. tömlő kivételével minden leltári tárgyat rendben megtaláltak. A működő tűzoltóság 22 izben vonult ki és pedig 6 esetben tűzhöz, 7-szer gyakorlatra és 9-szer iskolába. A jelentés tudomásul vétele után Viz Ferenc pénz­tárnok terjesztette be a jövő évi költségvetést. Kiadásként 9425 K (ebből 1555 K régi számlákra) van előirányozva, fedezet 10.194 K, várható ma­radvány tehát 769 K. A múlt évben legbuzgóbban működő tűz­oltók közül jutalmat kaptak: I. 40 K-t Németh János, II. 25 K-t Gombás Gyula, III. 25 K-t Farkas István. Ruhajutalékban részesülnek: Mada­rász József, ifj. Preiner Pál, Reiner Mihály, Heimberger Antal, Rosinger Vilmos, Tóth István, Vogl Mihály, Jákli Antal, Dénes György, Kis Sándor, amit az elnök annak kijelentésével publi­kált, hogy a ruhák az elnök utalványozása alap­ján rendelhetők meg. A választmány és tisztikar hatéves mandá­tuma lejárván, ezek újjáalakítására tértek át. El­nöknek lelkes éljenzés mellett egyhangúlag Jákói Gézát választották meg, aki megköszönvén a be­léje helyezett bizalmat, szives készséggel tett ígé­retet arra, hogy az egylet felvirágoztatása érde­kében minden erejétől telhetőt el fog követni. Ugyancsak egyhangúlag választattak meg a vá­latta a sötétséget. Aztán a borzalomnak és diadal­nak egy kiáltását hallatta. Mindenki odanézett, sápadtan. És mindenki látta, hogy a fal mellé zuhanva egy sárga, száraz holttest fekszik ott, amelyet megvédett a föloszlás­tól a nagy szárazság. Ott feküdt, a földre dobva, betört koponyával. Ókori egyiptomi volt, cifra, szines ruhában, mint valami eltörött, szomorú paprikajancsi. Körü­lötte sorban állottak az aranyvázák, éppoly érintet­lenül, mint a sok kis szent szobor . . . Az egész környezet már hatezer éve aludt, s mégis élt a prehisztorikus gyilkosság emléke. Mombur suttogott: — Én öltem meg ... én ! Aztán kacagásban tört ki : — Hát még most is kételkednek ? Nézzék csak a fehér falon ezt a véres kéznyomot, amely olyan, mint egy nagy fekete pók*! Ez a gyilkos véres kezének a nyoma ... az idő már gyászos feketeségbe vonta . . . Nézzék, az én kezem tökéle­tesen ráillik . . . tökéletesen ! Ez az én kezem ! Hát még most sem hiszik ? — Hát — szólt Claret izgatottan — miért ölte meg ? — Miért? Miért? — dadogott Mombur, nagy erőfeszítéssel keresgélve emlékezetében — miért ? Nem rablás miatt . . . hisz semmihez sem nyúltam ! Miért ? Várjon csak . . . igen ! Mert szerettem a feleségét! Minden összeesik mostani életemmel . . . Igen, szerettem a feleségét, éppúgy, ahogy . . . —- De Mombur úr — vágott közbe hirtelen Regina sápadtan, reszketve — hisz ez borzasztó! Ne játszék velünk ily félelmetesen . . . még bele­őrülök ! . . .

Next

/
Thumbnails
Contents