Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-03-10 / 10. szám

is bebocsáttatást nyertek. Sivár érdekellentét, vak elfogultság tűnjék le teljesen uralmatok s a szomorúság napjai lássák egyszer végre-valahára csakugyan kifejlődni e földön a testvériséget. Es ha testvérekként fogtok egymással kezet, ha nem láttok egymásban semmi egyebet, mint embert, a magyar embert, akkor könnyebb lesz a teher, elviselhetőbbek a rettenetes fergetegek, akkor a komor felhők közül, mik most egünket elborítják, hamarább ki fog sütni s teljes pompájában fog ragyogni rátok a fönséges, az isteni nap. S ez a nap, melynek sugára újra éltetni fogja mindazokat, kik érdemessé tették magokat arra, kogy éltesse őket, ez a nap a szabadság napja lesz! Dr. K. E. Hoitsy Pál beszámolója. — 1906 március 4. — Városunk országgyűlési képviselője, az or szágos függetlenségi és 48 as párt illusztris tagja: Hoitsy Pál, múlt vasárnap tartotta képviselői beszámolóját. A beszámoló a mai nehéz időkben szinte szokatlan zavartalanságban, valóban impozánsan folyt le. Igaz, hogy a helyi pártvezetőség a maga részéről megtett mindent, hogy a hatósági beavatkozásnak még csak lehetőségét is elhárítsa. Képviselőnk jövetelének idejét plakáton nem is is jelezte, hogy esetleges tünt3tések, amik a beszámolónak végső percben való betiltását eredményezhették volna, elkerülhetők legyenek. Viszont a helyi rendőri hatóság is tapintattal került minden oly intézkedést, ami a szenvedélyek felköltésére alkalmas lett volna. A beszámoló — nyílt helyen nem engedé lyeztetvén, az ovoda udvarán folyt le, hol a gyűlés kezdetére választók és érdeklődő közönség mintegy másfélezren — amennyi embert a tágas udvar csak képes volt befogadni — gyűlt egybe. Balra a háttérben a pártvezetőség s a szónokok számára dobogó volt felállítva. Vs 4-l?or fellépett a dobogóra Hajnóczky Béla, a függetlenségi párt érdemes elnöke, aki szives szavakban üdvözölvén a megjelenteket s jelezvén a gyűlés célját, deputációt kért fel, mely képviselőnket a gyűlésbe hívja. A deputáció, melynek Török János főmérnökvezetése mellett tagjai voltak: Csurgay Gyula, Goldschmid Ödön, Keresztes Gyula, id. Klein Vilmos, Köveskuti Jenő, Marton Antal, lic. Rácz Kálmán, Szeleczky Béla és Valter Sándor, nemsokára visszatért Hoitsyval együtt az ovodába. Lelkes és meg-megújuló éljenzés fogadta képviselőnket. Majd Hajnóczky elnök kérte fel beszámolója megtartására. Ma, midőn alkotmányunkat szétszedték, úgymond, hivő magyar lélekkel fordulunk a képviselőnk által kibontott lobogó felé. A hazaszeretet ereje, mely 1000 éven át fenntartotta a hazát, ez éltet bennünket ma is. Átka a magyarnak, hogy nem tart össze, de szerencséje, hogy milliók és milliók vannak, kik megelégelték már szolgahelyzetünket Ausztriával szemben. A beszámoló beszéd. Hoitsy Pál elmondta ezután beszámoló beszédét, melynek mély tartalma és frappáns igazsága minden lelket megkapott. A népfelség elvének fejtegetésén kezdte. Minden jog a népből folyik, az uralkodó csak akkor gyakorolhatja hatalmát, ha a nép akaratából való törvényeket megtartja. Ezt hirdeti alkotmányunk, ehhez van jogunk, de ma a gyakorlat arcul veri az elvet, ma más akarat nem érvényesülhet, mint a császáré. Példa rá ő maga, ki a nép megbízásából 3/

4 éve képviselő s három izben nem léphette át a törvényhozás kapuját s ma is zárt helyen kell szólnia a néphez, amivel a hatalom talán azt kívánja jelezni, hogy 1 nem vagyunk szabadok. Sokak szerint ez állapot nem következett volna be, ha a koalíció a kormányt elfogadja. A tények bebizonyították, hogy ez tévedés. Két feltétel alatt juthatott volna a koalíció kormányra, ha megalázza magát s a nemzetet s ha alkotmányunk legsarkalatosabb jogairól lemond. Szó sincs róla, hogy az önálló vámterülettel megkínálták volna. Megkínálták oly feltétellel: ha — az osztrákok beleegyeznek! E nemzetnek nem 400, de 900 esztendeje nem volt nagyobb ellensége, mint az osztrák. Ez szipolyozta ki, ez nyúzta. Pedig hej ! a Habsburg hatalmat Kún László seregei alapították meg. S mi volt a jutalom százados hűségünkért ? Előbb fegyverrel akartak bennünket leigázni, majd az adózás ezer nemével, mostanában a vámpolitikával. Becsülettel nem vállalkozhattak volna a vezérek a hatalom átvételére, mert akkor követőket nem leltek volna. Egy nemzetnek sok mindenre vau joga, csak arra nem, hogy alkotmányát eladja. Ezt őseink szerezték, ez nem is a mienk. Magunk szolgává sülyedhetüuk, de szolgává tenni utódainkat, ahhoz nincs jogunk. Aki ezt tenné, megérdemelné, hogy a sír kivesse. Államférfiú, ki ezt ajánlaná, megérdemelné, hogy az utódok sirhantját meggyalázzák. 1867 «óta egy nagy hazugság uralkodott. Az alkotmányosság hazugsága. Formákban megvolt az alkotmány. Amit a képviselőház akart, azt a király szentesítette, mert a képviselőház mást nem akart, mint amihez a király hozzájárult Azt hittük: csak a többség ^ hibás, hogy a nép akarata nem érvényesül. Íme jött új nemzeti többség s az alkotmányosság hazugsága rút kelevényként felfakadt. A nemzet akarata nem érvényesülhet, — jobb volt ezt előbb megtudnunk, mint utóbb. Ma még legalább jogaink foszlányai megvannak. Pedig sok jogunkról magunk lemondtunk már. A főispáni hatalmat mindenhatóvá tettük. Egy hajszálon fügött — s itt érdekes reminiszoencáit mond el a Szapáry-lex történetéről — hogy közigazgatásunkat államosítsuk. A csendőrséget a megyétől elvettük. Minden hatalmat, befolyást a fővárosba központosítottunk, mely így gazdag lett, de nem magyar. Ha vége nem lett volna a nagy hazugságnak, a bűnös politika ment volna tovább a maga utján. így a hazugságnak vége s a nagy küzdelem, melyben arról van szó, hogy a nép szava döntő-e, vagy a kamarilláé-e, még talán megoldható. Nemcsak a vezényszóról van szó. Magyar szellemet és nyelvet akartunk a hadseregbe bevinni. Mint a levegőhöz, oly jogunk van ehhez. A magyar szellem által a hadsereget jobbá, bátrabbá, dicsőbbé akartuk tenni, az ősi hadi erényeket felkelteni. Ma a magyar csak ágyutölteléknek jó. Pedig — s itt példákat idéz a történelemből — a magyar hadi erénynek nincs párja a földön. A katonai pálya a régi magyar világban a szegények érvényesülési pályája volt s a szegény földmíves abban a reményben, hogy ha ő nem is, de fia viheti valamire, megnyugvással végezte nehéz munkáját. A jövőről szólt eztán. Mi lessz mo3t ? Józan ész szerint nem lehet rá felelni. Tényekből következtetni nem lehet. Lehet, hogy szenvedéseink véget érnek, de legyünk elkészülve a hosszú harcra is A király Bécsben lakik. A miniszterelnök katona, azok közül, kiknek hazájuk az országút, o;thonuk a laktanya. Amitől Madách féltette nemzetét: zsarnokság, os^or, érdemetlenekre mosolygó kegy, minden meg van. Szomorúság fog el bennünket. De kötelességünket mindnyájan tudjuk : megállni az alkotmány alapján s kitaszítani keblünkből a hazaárulókat. Égy megjő a jobb jövő. Lesz még egyszer ünnep a világon ! Végül megható szavakban köszöni meg a választóközönség bizalmát és jó indulatát. Hálája, szeretete e szép város iránt megmarad — a sirig. Ez a gyönge vázlat csak halovány képét adja Hoitsy valóban remek szónoklatának, melynek majd minden mondata után viharos helyeslés hangzott fel, végén pedig szűnni nem akaró éljenzéssel fejezte ki a választóközönség tetszését s érzelmi egyesülését mindazzal, ami képviselője ajakáról lelkes szózatként az igazság erejével elhangzott. Határozati javaslat. Tüzes, szép szónoklat kíséretében terjesztett most elő a párt megbizásából határozati javaslatot dr. Kende Ádám. A történet a legnagyobb képtelenségeket teremti meg, úgymond. Mi biztosítottuk a jogot és parlamentet Ausztriának s Ausztria segít letörni a mi parlamentünket, melynek szuverenitására rácáfolt a királyi biztos kardja. A király több mint egy éve itéletmondásra hívta Egyszer eg-y évben. Irta: Csehov Antal. A hercegnő három ablakos házikója ünnepi szint öltött. Egészen megifjodott. Környéke gondosan ki van söpörve, kapuja szélesre kinyitva, az ablakokr ról le vannak szedve a rácsos zsaluk. A frissen megmosott ablaktáblák vidáman csillognak a napfényben. A főbejáratnál ott áll az öreg, töpörödött Márk kapus, molyette bérruhába öltözve. Ráncos álla, melynek megborotválásával remegő kezei egész délelőtt bajlódtak, frissen kifényesített csizmái és címeres gombjai szintén édelegnek a napfényben. Márk nem hiába bújt ki az ő szobájából. Ma a hercegnő nevenapja van s neki kötelessége a látogatóknak ajtót nyitogatni és azok neveit bekiáltani. Az előszobában most nem kávé-alj illatozik, mint rendesen, sem bőjtös leves, hanem valami illatszer, ami igen hasonlít a tojás-szappan szagához. A szobák gondosan ki vannak takarítva, fel vannak rakva a függönyök, a képekről le vannak szedve a tüll takarók, a padló ki van csinosítva. A helytelen Zsulka, a kandúr macska és a tyúkok, csirkék mára be vannak zárva a konyhába. Maga a hercegnő, a három ablakos házikó úrnője, egy előre hajlott ráncos arcú öreg asszonyka, ott ül egy karos székben, s minduntalan igazgatja olcsó fehér ruhája redőit. Csak egy szál rózsa, amely összeesett mellére van tűzve, mutatja, hogy van még ezen a világon fiatalság. A hercegnő gratuláló látogatókat vár. El kell, hogy jöjjenek: Tramb báró a fiával, Halahadze herceg, Burlasztow kamarás a hercegnő cousinja, Büttkow tábornok és sok más . . . mintegy husz ember. Azok eljönnek s mindjárt megtöltik az egész házat beszedőkkel. Halahadze herceg majd énekelni fog, Büttkow tábornok pedig két óra hosszáig fogja tőle — a hercegnőtől — a rózsát kunyorálni, azonban tudja, miként kell magát ezekkel az urakkal szemben viselni. Minden mozdulatában megközelíthetetlenséget, méltóságot és jó nevelést fog elárulni . . . Eljönnek majd Htulkin és Pereulkow kereskedők is, de ezek csak az előszobáig fognak bejuthatni, ott lesz a számukra egy asztalon egy ív papiros és toll . . . írják oda nevüket, aztán mehetnek vissza . .. Tizenkét óra. A hercegnő megigazgatja ruháját és a rózsát. Hallgatódzik, nem cseugetnek-e ? Zajjal közeledik egy fogat; megáll. Elmúlik öt perc. „Nem ide jött" — gondolja a hercegnő. Bizony nem ide, hercegnő. Ismétlődik a tavalyi eset. Sajnálatos eset! Két órakor a hercegnő épúgy, mint tavaly, bemegy a hálószobájába, valami erősítő szeszt szagul és sír. Senki sem jött el ! A barbárok ! A hercegnő körül a vén Márk forgolódik. Ez is el van keseredve, hogy mennyire megromlottak az emberek. Régebben úgy dűltek be a vendéglátó terembe, mint a legyek, most pedig , . . — Senki sem jött el ! sír a hercegnő, se a báró, se Halahadze herceg, se Buviczky Zsorzs . . . elfeledtek. Pedig én nélkülem mi lett volna belőlük ? Nekem köszönhetik szerencséjüket, előmenetelöket, — egyes egyedül nekem. Ha én nem vagyok, semmire se mentek volna. — Bizony nem ! erősíti Márk. — Én nem várok hálát . . . kell is nekem ! En csak jó érzést várok. Istenem, milyen sértő ez 1 Oh, milyen sértő! Még csak az unokaöccse, Zsán se jött el. Miért nem jött el ? Mit vétettem én neki ? kifizettem minden váltóját, jóravó férjet kerítettem a Tánya húgának. Sok pénzembe került nekem Zsán. Magtartottam szavamat, melyet testvéremnek, az ő apjának adtam . . . Mennyit költöttem rá . . . hiszen te is tudod . . . — Sőt el lehet mondani, kegyelmes asszonyom, szülői helyett édeanyja volt. — S hát ... ez a hála ! Oh emberek ! Három órakor, épúgy, mint tavaly, a hercegnőt ájulás környékezi. A megijedt Márk felteszi szalagos kalapját, sokáig alkudozik egy bérkocsissal s elhajtat Zsánhoz, az unokaöccséhez. Szereucsére az a bútorozott szoba, amlyben Zsán herceg lakik, nincs messzire. Mikor Márk belép, a herceg még az ágyon henyél. Csak az imét jött haza valami mulatságból. Arca vörös, homlokán izzadságcseppek látszauak. Feje zúg, gyomrában forradalmat érez. Szeretne elaludni, de nem tud : csak kínlódik. Márk bemegy a piszkos, rendetlen szobába és összehúzódva, bátortalanul lép az ágyhoz. — Nem szép dolog, Mihályes Iván — szólal meg Márk, fejét csóválva, — nem szép dolog. — Mi nem szép ? — Miért nem szíveskedett ma eljönni a nénijéhez gratulálni neki a nevenapjára ? Hát szép ez ? — Takarodj a pokolba ! — szólt Zsán. — Hát nem sértés ez a hercegnőre nézvést ? Mi ? Eh, Mihályes Iván, kegyelmes uram! Nincs önben jó érzés! Ugyan miért keseríti el a kegyelmes asszonyt ? — Én nem szoktam látogatóba járni . . . Mond meg azt neki. Ez már kiment a divatból. Nem érünk mi rá olyanokra. Menjetek ti vizitelni, ha egyebet nem tudtok cselekedni, nekem pedig hagyjatok békét, most pedig lódulj !