Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-02-24 / 8. szám

III. évfolyam. 8. szám. Pápa, 1906. február 24. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K, Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: I3R. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. Bojkott. Hatalmas fegyver a bojkott.. Kétszeresen hatalmas ott, ahol nagy ok van rá. Hazánkban egy idő óta erős vágy támadt az ipar fellendítése ügyében, de a vágyon túl még alig haladtunk. Nem birunk boldogulni. S miért? Azért, mert a magyar társadalom nem akarja bojkottálni az idegen ipar- és kereskedelmi cikkeket. Mi nagyon finyások vagyunk. Bizonyos nemzetköziség hiúsága emészti erkölcsi, szellemi és anyagi erőnket, s inig a körülöttünk lakó idegen fajta nemzetek mind csak magukra gondolnak, mondhatni durván, addig mi botorul keressük a magunk kárára ezen ránk irigykedő szomszédok kegyét. Pedig már majdnem kiéltek bennünket. S jót kacagnak rajtunk, hogy mi magunkat kifosztatni engedjük csupa nembánomságból. Egy idő óta kívánjuk, minthogy a nyomorúság fenyeget, a magyar ipar fellendítését is. S mit teszünk érdekében ? Semmit! A sok szóbeszéd, a sok ösztönzés üres malaszt ^eredmény nélkül. Sült galamb módjára ugyan soha sem keres fel bennünket a magyar ipar fölvirágzása. Tennünk kell, ha célt akarunk elérni. Az első és leghatékonyabb tett: az idegen, főleg az osztrák ipar és kereskedelmi cikkek bojkottja. Mindazt, amit hazánkban az ipar előteremt vagy előteremthet, ne idegenből vásároljunk. Pártoljuk a magunk iparát s csakis azt pártoljuk. S főleg osztrák cikkektől tartózkodjunk, mert ez ország kapzsi ipara és tolakodó kereskedelme nehezedett ránk s szivja ki vérünket. Mondhatni, hogy az osztrák ipar és kereskedés egyedül tőlünk él, s minden erejét nekünk köszönheti. Szinte sír az ember lelke, ha látja, hogy mily összegek mennek ki hazánkból az osztrák ipar gyomrába. S e dolog fájdalma annál nagyobb, mert tudjuk, hogy e cikkek legnagyobb részét hazánkban is megkaphatjuk. Hát miért adjuk pénzünket mégis a ránk agyarkodó idegennek? Miért hizlaljuk mi Bécset véresverejtékes garasainkkal? A francia, az angol, a német s az amerikai egyik sem félti iparát egy más nemzet versenyétől sem és mégis a legkíméletlenebbül bojkottálják az idegen árukat. Hát csak mi magyarok vagyunk oly uri passziós nép, hogy efféle tetterőt kifejteni nem akarunk? Vagy talán félünk? Hát mitől kell tartanunk? Azt senki, még az osztrák ipar sem követelheti magának, hogy neki éljünk, neki adjuk keservesen kuporgatott garasainkat, mikor az ránk is ránk fér. Eleget vitt el már tőlünk a szomszéd ipara, annyit, hogy nem sokára összes nyersterményeinkre rá fogja táblázni tőkéjét s oda jutunk, hogy nem lesz min venni tőlük valamit. A bojkott, az idegen árukra kiterjesztett kérlelhetetlen bojkott az, amivel első sorban hatalmas lökést adhatunk hazai iparunknak. Kereskedőink jó nagy része, főleg itt Dunántúl, minden csekélységért Bécsbe fut. Osztrák cégek kihivó módon németül beszélő utazói lepik el kereskedőinket, s rájok erőszakolják vámmentes, s csakis ezért olcsóbb, sokszor hitvány portékáikat. S mi vevők, mi magyarok, ilyen üzletekben mikor vásárolunk, úgy érezzük magunkat, mintha osztrák gyarmaton volnánk s ott kellene megvennünk azt, amire szükségünk van. Elég volt már ebből a törvényesen megengedett modern fosztogatásból. Nekünk magunkra is kell gondolnunk és utódaink jövőjéről gondoskodnunk. Tartsunk össze és fogadjuk meg, hogv ezentúl csakis magyar iparcikket követelünk mindenfajta kereskedésünkben. Eleinte sok gáncs és leszólás ér, de nem kell vele törődnünk. Ha kitartunk e célunkban, rövid idő alatt a kétségek, aggódások és lekicsinylések elhallgatnak, mint az ebek a rájuk fittyet sem hányó karaván előtt. A magyar türelmes. Eleddig csak szenvedte, hogy idegen ipar érdeke kotorásszon a zsebében s húzza ki belőle pénzét. De most már a türelem lánca elszakadt. Előtte áll a lét és nemlét komor tekintete. Ő élni akar s új ezredév hosszú útjára akarja ellátni magát útravalóval. S ha már az önálló vámterületből ki A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. VALAKI. . . —- Valaki visszaküldte a virágom ... Csak ennyit irt az ifjú kusza sorba'. S fejét nagy búnak hajtván, Egy név reszketett ajkán. Szép csendesen végigdőlt a díványon, Egy dörrenés ... és lezuhant a porba. Másnap temették. A viola, rózsa Elborította kora síri ágyát, És sohasem derült ki: Ifjú szive mért hült ki. A legtöbbet a holtnak ép az hozta, Ki visszaküldte az élő virágát. Lampérth Géza. A gőgös Kun Barnabás. Irta: Szöllösi Zsigmond. I. Nagy úr az Úristen, könnyen elbánik még az olyan nyakas, gó'gös rátarti magyarral is, amilyen Kun Barnabás. Mikor három esztendeje megüzente az egyetlen fiának, aki egy feketeszemű pesti leány kedvéért kiugrott a kék huszárdolmányból, hogy a nagyéri udvar kapuja körül nincs, többé semmi keresni valója, bizony nem gondolta, hogy ez a kapu nem nagy idő- múlva mögötte is bezárul. Akkor egészen egyedül maradt a nagy házban, hát a sors úgy gondolkodott, jó lesz melléje adni valakit s beszállásolta hozzá a szerencsétlenséget. Ez meg tudvalevőleg állhatatos vendég és nagy kísérettel jár. Hozott magával egypár sanyaruan rossz termést, üszköt, szipolyt, a szőlőnek fillokszerát, sertésvészt, tavaszi áradást, az istálló tetejére felröpítette a vörös kakast, végezetül pedig megszöktette a madarasi takarékpénztár pénztárosát, akinek a tisztességéért egy csomó nagy bankó erejéig volt felelős Kun Barnabás. Omlott a baj a nagyéri ház tetejére, mint a jégesó'. Az ilyen zivatarnak licitáció a sara, amely még a csizmát is lehúzza az ember lábáról —i Nem szereti az Isten az olyan fiát, akinek nincs szive a tulajdon véréhez — mondogatták az emberek és Kun Barnabás komoran, valami szorongással mormogta : — No, rajtam az Isten verése az bizonyos. Eladtak mindent. A jószágot, a házat, még a régi bútort is. Mikor aztán elszámoltak mindent, vitte a magáét a takarék, a fiskális, a végrehajtó, maradt Kun Barnabásnak is valami. Ezerkilencszáz forintja. A nagy dobolás neszére otthon termett a kitagadott fiu. A postánál kapott valami kis hivatalt, aminek a jövedelme több, mint amennyiből fáradság nélkül éhen lehet halni. Az öreg zsebredugott kézzel fogadta és összeráncolt szemöldökkel nézett rá. — Mivel szolgálhatok ? — kérdezte. — Későn tetszett jönni, már megvolt a licitáció. A fiúnak reszketett az álla ; de azért halkan, szinte alázatosan felelt: — Tudom. Nem arra jöttem, hanem édesapámhoz. Azért jöttem, hogy . . . Az öreg előrenyújtotta a fejét. — No ! ? — mondta sürgetőleg. A fiu ráemelte tekintetét. Éppen olyan kék szeme volt, mint a boldogult édesanyjának. — Édesapámért jöttem. Jöjjön el hozzánk. Szeretettel látjuk. Amink van . . . Erzsi, is azt Tüdőbetegségek, Hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche" eredeti csomagolást. F. Hoffmansa-La Koclie & €e. Basel (Sfájc^ „Roehé* Kapható •nrwl rendeletre a gyöfymrtárak- J baa. — Aia üvegenkint 4.— korona. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást