Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.
1906-12-15 / 50. szám
III. évfolyam. 50. szám. Pápa, 1906. december 15. PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: ftgész évre 12, félévre B, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkeszti): !>"• KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőn-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. magyar demokrata társadalom. Aki megfordult hazánk több városában s különböző vidékein, szomorúan tapasztalhatta, hogy a régi kedves, bizalmas társadalmi élet mindenütt kihalt. Mintha dróton ráncigálnák az egyes társadalmi rétegeket, oly kimérten, érzéketlenül s hidegen érintkeznek egymással. Valósággal sivár néhol a társadalmi állapot, főleg Dunántúl egyes városaiban. Mintha nem is a magyar faj emberszerető vére pezsegne népe ereiben ; mintha a nyugati kultúra szele éppen lelkét fútta volna ki belőle. De nem szándékom éppen csak Dunántúlra ráteríteni a vizes pokrócot. Az egész magyar társadalom s hangsúlyozni lehet "éppen a magyar faj társadalma méltó volna rá. Aki a különféle nemzetiségi vidékeken megfordult, tapasztalhatta, hogy ott azok a társadalmi szétválasztó falak, amelyeket mi oly tisztelettel illettünk, nincsenek meg. S összetartozó faji érzésüknek ez az egyik hatalmas oka és a fajilag értett vegyes házasságoknál ez a körülmény az egyik hathatós áthasonító erőforrása. Mi magyarok, ha szegények vagyunk is, de büszkék. Még csak a koldus spanyolgrand nevetséges dölyfe tesz túl rajtunk. A dzsentri-kultusz, amelyet az a becsületes 1848 és a nemes liberális 1867 a sirba akart tenni, ismét új erőre kapott s hódít a régi és nem régi kutyabörös virányokon s átcsapott már oda is, ahonnan azelőtt a polgári önérzet kitiltotta. Nem azt akarom azonban most feszegetni, hogy nálunk dzsentrinek születni manapság nem utolsó Isten aldása. Ez már erösebb szociális kérdés volna. Azt sem firtatom: vájjon mi oka lehet annak, hogy mint a jó katona tábornokságról álmodik gyakorta, éppen úgy sok alacsony sorsból származott magyar intelligens embernek is beteges vágyává lett az új nemesi kutyabőr, vagy valami melldísz, nagyságos, méltóságos stb. cim. Akik ezekre az erkölcsi haszon nélküli dolgokra törekesznek, legyenek boldogok vele. Maguk nem sokat nyertek vele, mások meg semmit sem veszítenek vele. Azonban ami minden jó magyart fájdalommal tölt el, az azon leverő tapasztalat, mely szerint a romboló arisztokratikus gondolkozás megmételyezte összes társadalmi felfogásainkat s még ott is, ahol a bölcsővel vele születik -a- •icúiokratikus életelv, — mint a penész, még ott is befészkelte magát az arisztokrácia fattyuhajtása: az úrhatnámság. Az úrhatnámság és a demokrácia: viz és tüz. Egyik öli a másikat. Az olyan demokrata, aki a szájával dolgozik, de egyébként pihen, csak arisztokrata az. Csalni akarja a világot. Ha valaki jellemezni akarná a mi társadalmunkat, legtalálóbban ennyit mondhatna rá: majmolja az arisztokratikusságot, félreérti a demokráciát s az igazi munkaérték megbecsüléséig még nem emelkedett fel. A munkamegbecsülés és az igazi demokrácia ikertestvérek. Együtt támadnak, nevekednek s hoznak áldást egy-egy nemzetre. De csak ott élhetnek, ahol a társadalmat nem itatta át a hiúság. Mi pedig hiuk vagyunk mind. Ki az őseire, ki a rangjára, ki a vagyonára, ki az állására, ki a foglalkozására stb. stb, mind-mind talál okot feje fennhordozására, de arra vajmi kevesen büszkék, hogy becsületes munkával keresik a maguk s családjuk számára a kenyeret. Míg a dolognélküli megélhetés hiú vágyaink netovábbja s társadalmi előkelő poziciónk legbiztosabb alapja, addig a bármiféle tisztes munka csak másodrangú szerepet játszik nálunk az egyéni érték társadalmi megítélésében. Sőt még itt is a munkamennyiség s az érte járó díjazás között a fordított viszonynak hízeleg hiuságunk. Kevés munka és minél nagyobb fizetés, vagyis mennél több dolognélküli idő; ez a mértéke nálunk a munka becsületének. A „PÁPAI HIRLAP" TÁRCÁJA. Aubryné g-yilkosa. Irta : Marcel Prévost. Végre is szivesebben gyónok meg néhány kimerítő sorban, semhogy elviseljem azoknak a vallatásoknak kinját, vagy csak unalmát is, amelyekkel a vizsgálóbíró és az esküdtszéki elnök, ez a két kimért oktondi, agyongyötörne. Amig szabad és gazdag voltam, elégszer vendégeltem meg őket asztalomnál ; olvassák el hát figyelem mel soraimat, s köszönjék meg, hogy megkímélem őket az emésztési zavaroktól, amelyekkel a tulsá gos szellemi megerőltetés járni szokott s fölöslegessé teszem az ostoba kérdéseket, amelyekkel megzaklatnának. Nos hát, megöltem a feleségemet. Az esküdtek dolgát megkönnyítendő röviden elmondom bűnöm külső körülményeit. Aubryné és én ott voltunk a főkincstárnok zeneestélyén. Akik ott bennünket láttak, nem vehették rajtunk a harag vagy rosszkedv legkisebb jelét sem észre. Szolgánk, aki otthon várt bennünket, s aki a vacsorát felszolgálta, magunkra hagyott, csakúgy nem vehetett rajtunk észre semmi különöset. Egy órával ezután, ügy két óra felé történt, hogy három durranás verte fel házunk népét : szobánkba rohanva, Aubrynét ingben, az ágy mellett találták elterülve, a nyakán három vérző sebbel, engem pedig frakkban, a revolverrel a kezemben, a kandallóhoz támaszkodva. Szó nélkül engedtem, hogy börtönbe vigyenek. Arra a kérdésre, mért öltem meg a feleségemet, röviden így feleltem : mert megcsalt. Arról, hogy mikép győződtem meg gyalázatomról, megtagadtam minden fölvilágosítást, s e percig meg is maradtam makacsul e mellett. Ma azután elhatároztam, hogy elmondom okaimat. Teszem ezt minden illúzió nélkül. Okaim sokkal elvontabb természetűek, semhogy az a tizenkét együgyü tőkepénzes kereskedő, aki sorsom fölött dönteni van hivatva, meg tudná érteni. Tettem rugója és az a szörnyű meggyőződés, amely bűuöm végbevitelére ösztönzött, Aubrynéval való házasságom különös körülményeiben, feleségem jellemében, neveltetésében gyökerezik. Aubryné, leánynevén de Carnoules Jeanne kisasszony, amint azt itt mindenki tudja, az ország egyik legrégibb nemesi családjából származott. Egy nyomorék apa, továbbá anyja, nagynénje és nagyanyja — három valóságos világi apáca — körében nevelődöttt fel, a de Carnoulesok kastélyában. Zárdába akart lépni, amidőn az Union Générale bukása koldusbotra juttatta a Carnoules családot, megfosztván őket utolsó fillérüktől, utolsó hold földjüktől, kastélyuk utolsó kövétől. Jeanne három nevelőnőjét végkép lesújtotta ez a bukás s már arra került volna a sor, hogy a fiatal leányt nyomorék apjával elűzik házuk küszöbéről, amikor megkértem Jeanne kezét. Bányaügyekben tartózkodtam ott pár hónapja, megláttam azt a szomorú és elbájolóan szent szűzies arcot és az örülésig belészerettem. Bukásuk előtt a szemem közé nevettek, és kilöktek volna. A bukás után azonban elfogadtak : gazdag voltam s munkásságom évről-évre több jövödelemmel biztatott. A kastélyt visszavásároltam, az adósságokat kifizettem, az apának s a három matrónának szerződésileg szép évjáradékot biztosítottam, ós Jeanne feleségemmé lett. Fölösleges mondanom, hogy Aubryné nagyon vallásos volt. Egybekelésünk idején, túlhajtott buzgósága a szent Erzsébetére vagy a Margitéra emlékeztetett. A házas élet egy kissé elvonta az ájtatoskodástól, és egy időre észretérítette; mert ez a komolyau nevelt leány, ami az orvosok szerint nem ritka eset, amint egyszer megismerte a szerelmet, valósággal kedvesemmé lett. Házasságunk első két évében úgyszólván a szeretőm volt; szerettem is annyira, hogy agyam a megőrüléshez, erőm a végkimerüléshez járt közel. Később az idő — mint minden emberi szenvedélyt — lecsillapította emésztő vágyaimat is. Feleséeremnek Sirofín ^ Email k «tr*cyat és a tntmUyt, neftzQ*. ' a kflhSctet, WUadékrt, éftdl bamUst Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, Influenza ettca »tanár és orvos által naponta ajánlva. ) értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérje* •imli iiMt nRoche 4 4 eredeti csomagolást, Hsffnann-U Roche A. Ca. Basel (Sráj«V JRoehe" cirpri mMctn i ufó^st^tiiAi boa. — Ara ÜYtgenkint 4.— korona.
