Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-12-08 / 49. szám

vígjátékát, a főbb szerepekben Feleki Miklós, Felekiné Munkácsi Flóra és Mihályffy Károly, a Nemzeti Szintláz tagjaival, mint vendégekkel. Másnap Soós Lajos prologját szavalták és Csepreghy „Sárga csikó" c. népszínművét adták. Azóta, hogy az első fényes előadások lezajlottak, színházunkban több mint 1500 előadást tartottak. Az ide jött társulatoknak, aszerint amint jobbak vagy rosszabbak voltak, jobb vagy rosszabb dolguk volt. De általában elmondhatjuk, hogy Pápa városa egészében nem lett hűtlen ahhoz a tradícióhoz, mely azoktól maradt ránk örökségül, kik a szinház megalapításába buzgólkodtak, s kikről ezúttal megemlékezni hálás kötelességünknek ismertük. Színházunk első negyedszázadának történetével más alkalommal fogunk még foglalkozni. Ma az évforduló napján még csak azt a kívánságunkat fejezzük ki, hogy a pápai szinház a jövőben mindinkább fokozódó mértékben tegyen szolgálatokat a, művészetnek és irodalomnak. — or A vasút-ügyhöz. — Válasz „Pápai"-nak. — A „Pápai Hírlap" múlt heti vezércikkírója „Pápai" név alatt feljajdul, mint akinek a tyúkszemére lépnek, mert az előző heti számban oda nyilatkoztam, hogy a tervezett pápa—devecser—ukki vasútvonalnál nem tartom a város érdekével összeegyeztethetőnek az állandó választmánynak ama végbatározatát, melyben — Devecser mellőzésével — a somlyóvásárhelyi csomópontot követeli, és azt állítja, hogy ezen ténykedésemmel nagy merészséggel vádat formálok az állandó választmány javaslata ellen, de meg különben ellenjavaslatomat, amelyben a devecseri csomópontot ajánlom, semmivel sem tudom indokolni. Tévesnek kell kijelentenem „ Pápai"nak első állítását. Közügyekről lévén szó, azt hiszem, hogy nem csak jogom van a hozzászóláshoz, de ezt kötelességemnek tartom megtenni, akkor, amidőn egy szakbizottság véghatározata véleményem szerint nem felel meg a közjó kívánalmainak; vagy talán azt hiszi „Pápai", hogy a merészség már abban áll, hogy nem mondunk mindenhez Ámen-t? Hogy különben felszólalásom nem volt indokolatlan, mutatja azon körülmény is, hogy azon bizottsági tagok közül egyesek, akik a november 18-iki tanácskozáson hozzájárultak a határozathoz, később oda nyilatkoztak, hogy a hozzájáruláshoz a felhozott érvek által indíttattak, amelyekről azonban utóbb meggyőződtek, hogy tévesek; de cikkében majd „Pápai" is helyesli azon kérelmemet, hogy a kérdéses ügy többek bevonásával újból tárgyaltassék. Egyébiránt „Pápai" már sokat foglalkozhatott vasúti ügyekkel, mert érdekes fejtegetései nagy szakismeretre vallanak. Nem fogadom el azonban azon nézetét, hogy egy vasútiránynak fontosabb részére, amilyenek a csomópontok megjelölése, az alépítmény minősítése stb. ne bírjanak döntő befolyással azon érdekelt községek, melyeknek anyagi támogatása biztosítja első sorban a kérdéses vasútnak valósulását. Én pedig azt állítom, hogy ehhez a vállalkozónak semmi köze, mert ha nem akad vállalkozó, aki a vasútat úgy építi, amint városunk érdeke ezt megkívánja, mi a vállalatot nem támogatjuk érdekeink ellen, tessék akkor neki vasutat építeni; sőt nem csak hogy jogunk van kívánalmainkat nyilvánítani, de kötelességünk a vállalkozóval szemben mindennemű követelésünket szerződésileg biztosítani. Vajha megtettük volna ezt *a pápa—bánhidai vasútnál is ! Ha mindazon Ígéreteket, amelyek annak idején tétettek, magunknak szerződésileg biztosítjuk : hogy a pápa—bánhidai vasút rövid idő múlva első osztályú vonal lesz, amelyen gyorsvonatok fognak közlekedni stb., akkor vagy volna most Budapest felé egy jó és hasznos vonalunk, vagy megmarad 200.000 korona zsebünkben ezen vasútnál hasznosabb beruházásra. Ezen csalódás oka az, hogy a képviselőtestület most annyira fázik — mint „Pápai" panaszolja — újabb vasúti beruházásoktól. Indokolni óhajtom még, hogy miért tartom a tervezett vasútvonalnál városunkra hasznosnak a devecseri csomópontot és mi okból károsnak ennek mellőzését. Megkísérlem ezt egy hasonlat útján, amelyben minden életképes vicinális vasútat egy gyümölcsfához hasonlítok, ahol az egyik végpont a gyümölcsfa gyökereit, a másik ennek termő bimbókban gazdag koronáját képezi. Szükséges, hogy a gyökértömeg a föld méhében levő tápanyagból, az éltető nedvből minél többet szívhasson magába, hogy megerősödve életerőt adhasson a gyümölcstermő koronának; annyira szüksége van minden egészséges fának erőteljes gyökérrendszerre, hogy ha az erösebb gyökeret eltávolítjuk és csak a vékony hajszálgyökereket hagyjuk meg, a fa, kevés éltető nedvet kapva, hitvány és satnya gyümölcsöt fog megteremhetni. Két ilyen vicinálist teremtettünk eddig magunknak, két gyümölcsfa, amelynek egyikénél, a pápa-csornai vasútnál, nálunk van a gyökérrendszer, a másik végponton a gyümölcsöt termő korona; a másik, a pápa—bánhidai, ez egy gyökér nélküli terméketlen fa, egy „kisbéri országút", hogy „Pápai" szavaival éljek. Most már egy olyan vasútat szeretnénk, ahol nálunk volna a gyümölcsfa hasznot hozó koronája; de hogy ez így lehessen, oda kell hatnunk, hogy a fa másik vége, a gyökérrendszer olyan földbe jusson, amelyből kellő mennyiségű táplálékot kapva, folyton erősödhessen és ez Devecser, oly hely, amelynek előtte, mögötte és kétoldalról hozzá gravitáló vidéke van, maga is egy központ, egy gyökérrendszer, amely nedvét, akarva nem akarva, a korona felé adja. Ha ezt nem tesszük, akkor a tervezett vasútból nem lesz egyéb, mint egy — ukki országút. Sapienti sat. —t. teti hát őt ispánnak. De kire is bizhatná nyugodtabban a gazdaságát, mig Pozsonyban végzi a hivatalos dolgait. Mert hát épen a múlt hónapban választották meg valami megyei tisztségre. Már pedig, ha valaki, úgy ő — már mint Szabó Laci — csak ért a gazdálkodáshoz. Nem hiába született falusi gyereknek s nem hiába járt annyi iskolát. Prakszis és elmélet ő előtte egyformán világos. Jól tudja ő, hogy mi az az okszerű gazdálkodás. Mi lehetőleg ráhagytunk mindent s őszinte jóindulattal biztattuk, hogy most már bizonyosan jobbra fordúl sorsa. Ő pedig örvendett s boldogan hitt a szavunknak. Csak akkor komorodott el arca, mikor lefekvésre biztattuk, bár jó későn. Látta, hogy a pincetokban van még egy tele üveg bor. Ez kissé megzavarta udvarias és nyugodalmas kedélyét. Mikor pedig arról is értesült, hogy az iskolában várja a jól elkészített fekhely, határozottan méltatlankodni kezdett. Ezt már kisebbítésnek tekintette. Hogy talán félünk tőle? Hiszen ő tisztességes családnak tisztességes gyermeke! Tudhatjuk ezt mindannyian. Édes apám azonban csakhamar megnyugtatta. Két kis szoba és sok apró gyermek. Viszont a szép, tiszta iskolában egy jól megvetett ágy. Okos ember mindjárt láthatja, hogy melyik a vendégnek való nyugodalmas hely. Ö is belátta. S miután Szent János áldomásaként még egy tele poharat kiürített, megnyugodva tért pihenőre. Másnap reggel jókedvűen búcsúzott tőlünk, hogy siessen a kitűzött cél felé. Hogy megkapta-e a botos ispánságot, azt nem tudom. De ha megkapta is, hogy egy hónapnál tovább nem maradt ott, azt bizonyosan tudom. Mert egy helyben sokáig nem maradhatott. Rajta ült a sötét végzet. Ha az ispánság Pozsonyban nem sikerült, akkor az ország keleti részére igyekezett, hogy valami árván marad tanítói állást megkaparithasson. Ha onnét is kikopott, akkor Baranyába sietett ugyanazon célért. Mindig célok felé törekedett, de soha célt nem ért. Rajta ült a fátum, hogy nyugodalmas pihenőt ne találhasson. Aztán még egyszer láttam újra a kollégiumban. Megtraktáltuk a konviktuson úgy, hogy semmi panasza sem lehetett. Még útravaló hatosokkal is elláttuk szerény tehetségünkhöz képest. Akkor is nagy cél felé sietett. Doboka vármegyében biztatta valami elárvult tanítóság ábrándképe. Hogy elfoglalhatta-e ezt az árván hagyott dominiumot, azt már nem tudom. De az bizonyos, hogy több évig nem került vissza ide a Dunántúlra, Hol járt, mit szenvedett ez alatt, ki tudhatná azt? De hogy nehéz időket élt át, meglátszott rajta, mikor újra feltűnt a mi látóhatárunkon, Tata városában. Kopottan, porosan állított be az iskola udvarába. Mert meghallotta s örömmel hallotta, hogy a nagytiszteletü egyházmegye épen most tartja közgyűlését. Ünnepnapja szokott ez lenni minden peregrinusnak. Épen végződött a gyűlés. Jó későn, délután. Mert hát igen fontos ügyek voltak. Rajzott ki az udvarra a sok öregebb és ifjabb tiszteletes, meg a tanító urak és kúrátor uraimék. A peregrinus mosolyra kényszerült arccal köszöntgetett s üdvözölte Őket. Hisz majdnem mind régi ismerős volt. Sürü, bozontos hajába már ősz szálak vegyültek. Széles válla előre görnyedt. Az idősebb nagytiszteletü urak közül többen barátságosan szólították meg: — No Laci, de régen nem láttunk! Hol jártál ? A peregrinus boldogan mosolygott s csak annál buzgóbban hajlongott s köszöntötte az újabban megjelent ismerősöket. Karácsony % Kiválóan alkalmas és célszerű férfi szövet-, női kelme- és parget . f I maradékok = új-evre = bámulatos olcsó árban kaphatok KRAUSZ JÓZSEF I. FIA ÉS TÁRS A divatárulftázában.