Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-12-08 / 49. szám

III. évfolyam. 49. szára. Pápa, 1906. december 8. PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai-Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. Huszonöt év. 1906 dec. 7. Ma huszonöt esztendeje nagy ünnepet ültek Pápa városában. A magyar művészetnek, a magyar irodalomnak és a magyar művelődésnek szenteltek ritka szép örömünnepet abból a nevezetes alkalomból, hogy Pápa városában 1881 december 7-én az állandó szinház megnyillott. Az akkor élö legnagyobb magyar költőnek (azóta sem volt nagyobb!) prológja nyitotia meg legméltóbb ünnepi akkord gyanánt a művészetnek új, kedves, bizalmas csarnokát.Es Pápa város egész közönsége, de az egész megye és messze vidék is résztvett a szinház-felavató ünnepségben, tudatában ama tény nagy jelentőségének, hogy a szinmüvészet a magyar kultúrának eleven tényezője s a szinmüvézetnek emelt csarnok oltár lehet, melynél a magyar irodalom lángját gyújthatni fel. Bármennyire elfoglaljanak bennünket a prózai gondok, bármennyire előtérbe tolakodjanak s e helyre kívánkozzanak azok a jórészt materiális dolgok, melyek a város, a megye vagy esetleg még nagyobb kommunitás érdekeit érintik, ne hagyjuk e dátumot nyomtalanul elveszni a többi dátumok szürke tömegében, álljunk meg egy percre e dátumnál s világítsuk meg a megemlékezés szerény fényével. Magasztos, szép cél lebegett azok szemei előtt, kik nyolc esztendőn keresztül fáradoztak annak a tervnek kivitelében, hogy Pápa városának állandó szinháza legyen. Művészet, magyarság, izlés, erkölcs, — mindezt ápolja és nemesíti a szinház, hogy ezt tehesse, álljon e városban, a kultúra ősi fészkében Thália szilárd hajléka. És áll is. Nem hizelgünk a lefolyt negyedszázadnak azzal, hogy a tulajdonképeni hivatásának, rendeltetésének mindig megfelelt volna a szent buzgóság-emelte múzsa-csarnok. Ha már Jókai a maga prológjában „a ledér művészet fattyú szülötteiről" emlékezett meg, miket sok szinház ápol, de ne ápoljon a pápai, akkor mit szóljunk mi, kik a szini irodalomban rohamosan láttuk fejlődni azt a zsánerl, mit dicső Jókaink akkor még legfeljebb hírből ismerhetett, a táncos és énekes meztelenségek irodalmát is. Ám ha sokszor olyan hangok is csendültek meg színházunkban, miknek hallatára elrémültén illantak el a tiszta és szende Múzsák, voltak esték és volt igen sok, mikor a szinház tényleg az volt, aminek lennie kell, t. i. azlroualom és művészet temploma. Nem egy este lelkesedtünk benne a magyar történet képein, rázták meg és tisztították meg lelkünket hatalmas tragédiák, gyönyörködtünk a magyar néplélek kincseiben, hallgattuk az igazi poétákat, kik vígjátékot is azzal a régi, becsületes célzattal irnak: ridendo dicere verum, s elandaiodtunk szívhez szóló nemes melódiákon. Ilyenkor azok, kik a színházban voltak, valóban gazdagodtak lelki kincsekben, tágult látókörük, finomodott Ízlésük. És ez a célja a színháznak, nem pedig, hogy az érzéki ingerekkel, vásári fogásokkal akarjon a tömegből kacajt meg tapsot kiváltani . . , A pápai állandó szinház létesítése érdekében 1873-ban indult meg a mozgalom. Akkor Vélsz Mihály vezetése alatt egy bizottság alakult meg, mely három év leforgása, alatt 3—4000 frtot gyűjtött össze. A mozgalom aztán a 70-es évek végén megszűnt. A színházépítés eszméjének újra keltője Kiss László urodalmi jószágfelügyelö volt s az ő lelkes elnöklete alatt működött bizottság, melynek titkára Saáry Lajos, pénztárnoka Hanauer Béla voltak, valósította meg Esterházy Móric gróf támogatásának megnyerésével, részvénytársaság alakításával, a város és megye támogatásának ldeszközlésésével, a közönség érdeklődésének széles körben felkeltésével a tervet. A szinház terveit Voyta Adolf a kitűnő szakember készítette. Az építést 1881 május 9-én kezdték meg. Félév leforgása alatt fel is épült a szinház, mely 22000 forintba került A díszleteket Fenyvessy Ferenc elnöklete alatt külön bizottság szerezte be. A szinház megnyitása 1881 dec. 7-én és 8-án ment végbe. Az első napon Jókai prologját szavalták és Beödy Gábor színtársulata előadta Szigligeti „Nőuralom" c. A „PAPAI HIRLAP" TARCAJA. Az utolsó peregrinus. Irta: Borsos István. Legalább akit én ismertem. Mert hát háborgó ugyan most is akad bőven, de nem olyan, akire ez a név igazán ráillenék. Igen ám, mert a csavargók osztályában egészen kiváltságos helyet foglalt el a peregrinus. Ez volt a csavargók arisztokráciája. Mert a peregrinus nevet csak az érdemli, aki iskolákat járt, tanult ember, de valami szomorú végzet nem engedi egy helyben maradni, hanem űzi-hajtja falúról-falúra, az ország egyik szélétől a másikra. Tanítók, papok szerény hajlékaiba tért be legszívesebben, de a nemesi kúriák ajtajától sem riadt vissza. Sok helyen barátságosan fogadták. Adtak neki szállást, étellel-itallal jól tartották s ha másnap útnak eredt, egy pár hatost sem sajnáltak tőle. A ruházkodás sem okozott neki gondot. Fölruházta az, aki a mezők liliomait. Ha egyik-másik ruhadarabja már nagyon szakadozott, kérni sem igen kellett neki. Mindig akadt egy-egy jó lélek, aki Isten nevében kezébe adta, amire épen szüksége volt. így élt az emberiség e szegény vándormadara. De másutt talán nem is élhetett volna, csak az „Extra Hungáriám ..." áldott földjén, ahol még pár évtizeddel ez előtt is szinte keleties vendégszeretet fogadta a betérő idegent. Hej, azóta nagyot fordult velünk a világ! A rajongó ifjúkorból belejutott nemzetünk a férfikor nehéz, fárasztó, rideg küzdelmeibe. Sok minden kiveszett azóta a mi fejlődő társadalmunkból, jó és rossz vegyesen. S e sok vegyes holmi között kiveszett a peregrinus is. Pedig most is van ám sok szerencsétlen, akit a végzet peregrinusnak szánt. De a mostoha viszonyok közt nem fejlődhetik azzá. Mielőtt azzá lehetne, a bolondok házába, vagy börtönbe jút; vagy pedig igen rövid idő alatt elpusztúl nyomorultan. Mert az a vendégszeretet nincs meg többé, mely bűn nélkül megadná neki a mindennapi kenyeret. Az utolsó, akit én ismertem, szinte azért halt meg, mert nem tudta kiállani többé ezt a megváltozott lelkű, rideg világot. Szép, ragyogó nyári délután volt, mikor a mi kapunkon befordúlt. Széles vállú, zömök alak, borostás állal. Most se értem, hogy miként jutott abba az Isten háta mögött lévő hegyközi falúba, ahol édes apám hirdette a tudomány igéit. Én, mint nagyobbacska diák, épen boldog kedvteléssel hajtottam lovainkat az ágyáson. Mert hát nyomtattunk nagy sietséggel, hogy kihasználjuk a szép, száraz időt. A kíváncsiság azonban csakhamar bevitt. Édes anyám már a konyhában megsúgta : Ez ám a Szabó Laci, a peregrinus. Rettentően udvarias ember volt ez a Szabó Laci. Még én előttem is felállt a karosszékből, mikor bemutatkoztam neki. Pedig hát csak olyan süldő diák voltam. Ki nem fogyott a szóból. Beszélt papokról, tanítókról s mindenféle kisebb urakról, akikről tudta vagy gondolta, hogy előttünk is ismerősek. Majd mikor vacsora után a jóféle borocskától mindjobban megoldódott a nyelve, még utazásának a célját is előadta. Mert bát ő nem kóborol ám csak úgy céltalanúl. Pozsony megyében egy úrnak ispánra van szüksége. Ismeri is azt az urat. Az is ismeri őt. Már hogyne ismerné ? Hiszen az is a pápai kollégiumban tanúit. Bizonyosan szerződSirofín ) Emeli az étvágyat ét a twtsútyt, negszfia* téti a kühacéct, váladékai, éü*U izzadást Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofülozis, influenza ettca tr*«nfrii

— tanár és orvos által naponta ajánlva. értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen „Roche" eredeti csomagolást. V. Hoffmsna-La Koelie & Co. Basel (SráJ«V