Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-10-06 / 40. szám

III. évfolyam. 40. szám. Pápa, 1906. október 6. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mor utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és feleifis szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. A zűrzavar. Az általános zűrzavar, amely jellemzi hazánk mostani viszonyait, szembeötlő módon nyilvánul meg közgazdasági helyzetünkön. A kereskedelmi és ipari ügyek tekintetében az látszik, mintha közös célpont nélkül, egymásnak ellentmondó intézkedések kerülnének fölszinre. A kereskedelem terén szinte kiált az az óriási ellentét, amely a kisebb kereskedelmi érdekek és a szövetkezetek közt mindjobban kiélesedik. Hisz nem régen tele voltak az ország hivatalos sajtó organumai a panasszal, mely szerint első és fökötelességünk a magyar kereskedelemnek lendületet adni s ennélfogva szilárd középosztályt és erös kereskedelmi osztályt nevelni. Ez elv s a benne rejlő szándék nemes és hazafias dolog volt. Mert bizony mindenféleképpen szükségünk volna ilyen hatalmas, vagyonos és értelmes középosztályra. Azonban mi történik e nemzeti feladat körén belül? Az, aminek éppen nem kellene lennie. Egy idö óta nyakra-főre alakulnak a városokban is már a különféle nevü szövetkezetek, amelyek egyenes hivatása hadat üzenni a kis-, sőt néhol már a nagyobb kerereskedök ellen. Maga a szövetkezet eszméje és kivitele, mint mindenütt, úgy e téren is jogosult annyiban, amennyiben kinek-kinek úgy szabad — tisztességes módon persze — boldogulását keresnie, ahogy tudja. Ha tehát a kiskereskedőkkel nincs valaki megelégedve, természeti jogánál fogva szükségleteinek kielégítésére kereshet más módot. Azonban csak eddig mehet el a szövetkezet eszméjének megvalósításában a méltányosság és a kormányzói bölcsesség. Azt, hogy e szövetkezeteket az állam szinte feltűnő módon támogassa és segítsen nekik a magánkereskedelem tönkretételében, sem az emberi szív parancsa, sem az állam érdekeinek ápolása meg nem engedi, sőt határozottan tiltja. Vájjon nem lelketlenség-e a kereskedőkre egyen-egyen rávetni a III. osztályú súlyos kereseti adót és azután toborozni és nekik uszítani a különféle jelszavak alatt működő szövetkezeteket az üzleti versenyben. Jól megadóztatni is és a megélhetés föltételeit is bizonytalanná tenni: valóban szép emberi méltányosság! Vagy kérdjük tovább: oly országban, mint a mienk, ahol égető szükség volna erös kereskedői osztályra, — célirányos-e, önérzetes kereskedőket - nevelő módszer-e az, ha a hatalomtól támogatott szövetkezetek falánkságával rémítjük el a merkantil pályákról a tehetségeket, ha, akit támogatni kellene, az egyest azt ütjük, akit pedig némileg féken kellene tartani, azt pedig minden jóval eltartva, ösztökéljük. Eddig sem volt meg a mi népünkben nagyfokú vágy a kereskedői pályákra; hogy ezután, ha csak nem szűnik meg e rút formájú s káros megnyilatkozású szövetkezeti láz, e vágyakozás végleg elapad, nem kell hozzá különös jós tehetség. Valóban nagyon okosan akarunk magyar kereskedői középosztályt teremteni! Csak aztán a szövetkezetek föl ne falják önmagukat is, miután a kisebb kereskedőket sikerült letiporniok. A kereskedelmi kérdésekben egyik kiválóbb zűrzavaros jelenség az, amire most rámutattunk. De van ilyen fajta tünet az iparunk terén is. Hogy többet ne említsünk: a kisiparos megélhetését főleg az nehezíti meg nálunk, hogy a szabad kereskedelem folytán a külföldről bezúdított árúk fölöslegessé teszik a kisebb ipari üzleteket. Már most ilyen viszonyok között hogyan élhessen meg a kisiparos? Nem a kereskedőink ellen, hanem iparosaink érdekében kellene szövetkezeteket alapítani és azt teljes állami jóakarattal és energiával támogatni. De hogyan virágozzék föl ott ilyen ipari szövetkezet ügye, ahol nem az ipari termékek elárúsítására tömörülnek a tagok, hanem még itt is a kiskereskedők versenyképességét akarják agyonütni — de mindjárt. Nem az ipari erő folytonos munkában tartása és folytonos értékesítése s ezzel az iparos megélhetésének biztpsítása a főcél ezen szövetkezetekben sem, hanem a kereskedők megfőj tása. S e körülmények között, amikor a kisiparosnak betevő falatjáról is nehéz gondoskodnia, nem új munkaterekre hivják fel figyelmét, hanem a kereskedők ellen ingerA „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. Emlékeimből. Irta: Németh Ferenc. Fiatal korában özvegységre jutott ember volt K. L. földesúr. Nejének halálát kis leányának halála okozta s mély fájdalmában ekkor fogadást tett, hogy sohasem nősül meg többé. Fogadását meg is tartotta, hanem emiatt aztán lelki világa gyökeres, nagy átalakulást szenvedett. Az előbb jókedvű, vigkedélyü férfiú visszavonult a társaságtól, kedélye rideggé, majdnem búskomorrá változott, de azért nyiltszivüsége, szókimondósága, emberszeretete, jótékonysága jellemezte őt egész haláláig. Különösen ahol jót lehetett valakivel tenni, ott nem hagyta magát felülmúlni senki által. Egyszer valami ügyben átrándult a szomszéd falubeli nagybirtokos barátjához, kit épen birtokán, mezőgazdasági munkásainál talált. Leszállott kocsijáról s ő is odament a munkásokhoz. Mindjárt feltűnt neki ott egy épen arra haladó, körülbelül tizennégyéves szántó gyerek, aki vigan fütyörészve ment az ekéje után. Az igaz, hogy gyönyörű testalkatú fiu volt, messziről kivált a többi közül. Termete nyúlánk, egyenes, mint a gyertyaszál ; arca kerekded, mosolyra hajlandó ; szemei miként a sasé, merészek, bátorságot lövellők; hangja megnyerő, rokonszenvet keltő. Szóval olyan alak volt, hogy mintául vehette volna akármelyik szobrász. Meg volt igézve az öreg K. L. úr s nem állhatta meg, hogy megkérdezze barátjától : hol vette ezt a ritka szépségű szántó gyereket ? — Az egyik béresemnek a fia, szólt röviden a földbirtokos. — Engem rendkívül érdekel ez a gyerek, kérlek állítsd meg, hadd szólhassak vele pár szót. Megtörtént, mire az öreg úr beszédbe eredt vele. — Hogy hivják az apádat, te fiu ? — Az én apámat, válaszolt bátran a gyerek, Gyuri béresnek hivják a többiek. — Hát neked mi a neved ? — Engem meg Gyuri Pestának hínak. (Sok helyütt szokás az a népnél, hogy családnév képen az apa keresztnevét használják a fiúnál családnévül s e szerint ha az apa Gyuri, a fia pedig Pista, Gyuri Pestának mondják.) A szántó gyerek ezután tovább ment ekéjével, az urak pedig folytatták beszélgetésüket egymással. — Barátom — tért rá hamarjában K. L. úr az előbbi tárgyra — ez a fiu annyira tetszik nekem, olyan igen vonzódom hozzá, hogy én szeretném őt szolgálatomba venni, ha ugyan rossz néven nem veszed nekem, hogy munkásaidat jövök elcsalogatni. Pompás inas lenne belőle, ha betanítanám. — Ha kedved telik benne, ám legyen, kapok én helyette mást, felelte emez, csak az apja egyezzen bele. Ott volt az apja is a szántók között, szóba állottak vele s csakhamar meglett az egyezség. A fiu tehát másnap már nem állott ki a szántókhoz, ott hagyta az ekét, elment, hogy urasági inas legyen. A szabómester hamarosan elkészült a libériájával s mikor a Pesta abba bele öltözött, úgy állott az rajta, mint ha abban született volna. Bámulta az egész falu népe, olyan csinosan nézett ki benne. Az inasi tudnivalók betanulása azonban, kivált eleintén, nagyon lassacskán ment, mert a múlt század ötvenes éveiben — amikor ez a történet lefolyt — még nem volt népoktatási törvény, mely az iskolábajárást kötelezővé tette volna s ígv a mi Gyuri Pestánk úgy nőtt fel, hogy sohasem láthatta az iskola falainak belsejét. Az iskolai ismeretek hiányát azonban, annyira mennyire, pótolta nála a természet adománya s öt évi gyaFERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ »z egyedül elismert kellemes izű természetes liashíijtó szer. -^O