Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.

1906-09-22 / 38. szám

III. évfolyam. 38. szám. Pápa, 1906 szeptember 22. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mor utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. A káyékereskedő gróf. Gondolatokat ébreszt bennünk a „Fiumei Hirlap"-nak az a hire, hogy gróf Vay Sándor, aki neve és irói talentuma révén dupla mágnás, fiumei kávékereskedő lett, gondolatokat, amelyek mindig aktuálisak. Ez az „esemény" kétségen kívül felkeltheti az általános érdeklődést. Fel is fogja kelteni. S amint már nálunk szokásos, nem annyira magát a tényt s mindazt, ami e tényből logikailag következik, fogják megbeszélés tárgyává tenni, mint inkább kutatni fognak az ok után. A társadalom ismert szenzációéhes kiváncsisággel szeretne majd belenézni annak a kereskedővé lett mágnásnak a zsebébe, hogy vájjon nem a kenyérkereset kényszerítő szüksége tette-e kalmárrá, vájjon nem cégérül adta oda csupán a nevét, hogy nagy pénzt keressen anélkül, hogy ö maga kalmári munkát végezne. Megnyugtatjuk az ily irányban kiváncsiaskodókat. Sem az inség fenyegető kényszere, sem a reklámhajhászat nem birta rá gróf Vay Sándort arra az elhatározásra, hogy egy üzleti cégtáblát nevével ékesítsen, hanem egyszerűen annak belátása, hogy a kereskedés nem homályosítja el a grófi cimert, hogy a társadalomban csak annak van helye, „ki az élet elevenségét a szószoros értelemben vett munkával" fokozza. Vay Sándor iró-ember, egyike legjobb tollforgatóinknak; kenyeret, annyit, amennyit nálunk még ma a toll képes megadni, tollával is tud magának szerezni, körülményei egyébként is olyanok, amelyek megengednék neki, hogy a magyar mágnásság zömének ős-szokása szerint a puha tétlenség karjaiba vesse magát. De Vay Sándor élni akar. Vay Sándor meg akarja mutatni, hogy a szegény Magyarországot hogy lehetne gazdaggá tenni, Vay Sándor példát akar adni a mágnások százainak, akik sportolnak és elköltik a jövedelmüket — idegenben . . . Gondolatokat ébreszt bennünk a gróf Vay Sándor elhatározása, gondolatokat, mik e mai kinlódó-vergödö állapotunkra vonatkoznak. Lelkesedünk a magyar iparért, azt amit magyar kéz alkot, akarjuk pártfogolni, s ha a gyakorlati életbe szeretnők átplántálni lelkesedésünket, a terméketlen, meg nem müveit talajban forró lelkesedésünk meg nem fogamzik. Hiába és mindhiába! Egykét cikket tudhatsz magyart vásárolni, de az ipartermékek javát mégis csak külföldről kell venned, mert nincsenek magyar gyárak, melyek ezeket termelnék. Nincsenek és mig meg nem fordul a világ kereke, nem is lesznek. Ha azok közül, kik a nagy tökének birtokosai ez országban, a mágnásság nem lép be a gyáralapító sorába, úgy amint azt a bankok már megkezdték, akkor nem lesz, nem lehet magyar ipar e hazában. Hogy kivételek vannak e téren, azt nem szabad elhallgatnunk. Maga Vay Sándor gróf, amikor elmondja, hogy hogyan lett kávékereskedövé, megemlékszik ilyen kivételekről, szólván a következőleg: Hiszen Angliáról nein is szólva, Ausztriában minden harmadik feudális urnák gyára van. A Harrachok üveggyára világhírű, sőt nálunk is Európa-szerte híres már Zay Miklós felvidéki botgyára. Vagy nem csinált-e iskolát, nem ment-e jó példával Andrássy Manó, akit virágzó vasgyárai után neveztek el vasgrófnak? Minden hazafias mozgalom zászlóvivője, Zichy Jenő, nem büszkén hordta-e az ipargróf nevet, amikor a székesfehérvári kiállítás rendezésével olyan nagy lendületet adott a magyar mesteremberek iparkodásának ? Sőt maga az udvar. Nem jár-e jó példával elől Izabella főhercegnő, aki úgy emeli a szövőhimző ipart? Nem követésre méltó-e Nikolics Szerénának, a volt bosnyák kormányzó egyik rokonának példája, aki Miskolczon létesített máris virágzó varrottas és magyar szövőgyárat. Van-e szép asszonya az országnak, aki ne vett volna már szőlőt, dinnyét Budapest egykori Alkibiadesének, Rohonczy Gidának egyetemtéri boltjában. Nem az ipar, nem a kereskedés szennyezi be a cimert, de az elzüllés. Az, amikor nem marad egyéb hátra, mint Amerikába menni —• eszcájgpucolónak. A „PAPÁI HÍRLAP" TARCAJA. Vadgalamb sir . . . Vadgalamb sir, zokog az erdőbe', Szőke kis lány megy a temetőbe. Sötét fátyol omlik az arcára, Ugy borul rá egy-egy keresztfára. . „Kalapodon a fekete fátyol, Szőke kis lány, mit jelent, kit gyászol ? A temetőt oly sürün mért járod ? Odatették tán a boldogságod ?" „Akit egyszer elföd a sir hantja, Senki onnan vissza nem sirhatja, Te se sirasd, könnyedet se ejtsed, Sirhalmára tégy egy nefelejcset." „Könnyű annak, könnyű vigasztalni, Kinek nem kell senkit megsiratni, De akinek volt már menyországa, Sirjából is felzokog utána." „Megsiratom, amig szivem birja, Pedig meg sínes ásva még a sirja, Csak egy hir jött, egy örömhír róla, S nekem annyi, mintha meghalt volna." Molnár Kálmán. Az erdőégésekről.*) Irta és a vármegyei tűzoltó-szövetség közgyűlésén felolvasta: Szeglethy György. Mit tegyen hát a tűzoltó csapat a futó-tűz megakadályozására ? Mindenek előtt az erdő hivatásos gondozójával lépjen érintkezésbe, ki az oltást vezetni köteles. Az erdőtiszt majd beosztja a teendőket, igyekezzünk buzgón támogatni nehéz feladatában. Ha nincs jelen, akkor az oltó-csapat, ha helyén van a szive, a szó teljes értelmében agyon gázolja, tiporja, veri a feléje rohanó lángokat zöld galyakkal, lapátokkal vagy amit érünk. Ha nem elég az ellenállás, úgy szél mentében felszínes árkot hevenyészünk a veszedelem útjába s végül ha erre sincs idő vagy alkalom, vigyázva ellentüzet gyujtunk, hogy ne találjon a tova harapódzó tűz tápot maga előtt. Az oltó eszközöket igyekezzünk velünk vinni, de fecskendőkkel itt, még ha valahol viz volna is a közelben, nehéz lenne czélt érni. Arra ügyeljünk főleg, hogy a lángok a szálerdőre ne törhessenek, mert az úgynevezett korona vagy repülő tűz, mely a fák koronájára felkúszik s egyik fáról a másikra száll, a legborzalmasabb és életünket is veszélyezteti, mert távolabbi fákra átrepülve körülzárhatja a *) L. a Pápai Hirlap 37. számát. munkában elmerült buzgó csapatot, rettenetes véget készítve számára. Ha a fák koronája ég és szórja a vészt, a pusztító lángokat (ilyen lehetett a tavalyi erdőégés, mely Herkules-fürdőt fenyegette), csak egy eszköze van a mentésnek: a fejsze. Ha elegendő és bátor munkáscsapat van kéznél, ezek félig befűrészelik és ledöntögetik a fákat a tűz irányában egész Hosszú sorban, hogy ne találjon tápot maga előtt a veszedelmes elem. Megtörténik azonban, hogy nemcsak a fejünk felett, de lábunk alatt is veszedelmet készítnek a tűzszellem óriásai. Mikor az erdő talaja ég, a mohák, moszatok s a lehullott lomb alatt rejtőző tőzeg ég. Ez a legalattomosabb, legtartósabb égés, mely a futó és mezei tüzeket szokta lápos helyeken kisérni. De a bátor tűzoltó nem csügged, nem veszti el önbizalmát, hanem szembeszáll a földalatti ellenséggel is. Árkot huz a tőzeges talajban s úgy vet gátat, mint az eocedi láp égésénél is történt, alattomos ellenségének. Bátorság, erély, elszántság és gyors elhatározás a vezetőben, egyöntetű, serény, odaadó erőfeszítés az alsó csapatban, előbb vagy utóbb erőt vesz a felbőszült elemen s az emberi elme és akarat diadalát ünnepelheti. Alkalmas ezközök hiányában azonban a legnagyobb hősiesség is meddő marad. Azért az n FERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ az egyedül elismert kellemes izű természetes Ixaslxajtó szer.