Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.
1906-09-01 / 35. szám
munkát lehet végezni, mint a pöröllyel vagy a gyaluval. Munkás tehát ily értelemben az első „munkásbarát" is, munkás, aki a szociális helyzet nyomását épúgy átérzi, mint az „igazi" munkás, aki ha tollat fog, azt munkástársai — minden dolgozó ember — s nem osztályok uralmának fenntartása érdekében teszi. Hogy nálunk vannak hivatalnokok, kik munkáscsaládból származtak, alacsony sorsból kerültek hivatalnoki állásba s most lenézik családjukat, lenézik a munkásságot, melyből származtak, az igaz, kétségtelen tény. De ez örök jelenség és — egyénekénti megbirálást igényel. Általánosítani itt nem lehet. Hányat ismerek én viszont az értelmiségi pályán, ki nemhogy szégyelné proletár rokonait, de velük él, mások pedig, ha távol esetleg tőlük, de állandó összeköttetést tartanak fenn velük, bajaikban segítik, örömüket megosztják. Itt nem lehet osztálygőgről, hanem egyszerűen lelki nemességről vagy nemtelenségről, jó emberekről vagy rossz emberekről, hálás emberekről vagy hálátlan emberekről, ku — zénokról beszélni. Akiket az „igazi munkásbarát" gőgös értelmiségieknek nevez, azok tulajdonkép értelmetlenségiek. Igazi művelt ember nem nézheti le embertársát. Ez azonban nem szociális kérdés, ez tisz tán a demokrácia kérdése. A valódi demokrácia pedig a teljes polgári egyenlőséget hirdeti születés, rang és vagyonra való tekintet nélkül. A demokrácia az, mit az iskolába bele kell nevelni a fogékony lelkekbe. Ez kell, hogy vérévé váljék az embereknek. Akkor nem lesz osztálygőg, mert nem lesznek osztályok, akkor a szellemi munkás a bőrkötényes munkással testvéri kezet fog, akkor csak egy ellen lesz egységes küzdelem — a dologtalan uraskodás ellen. Ami a valóban szociálista fejtegetésekre vonatkozó megjegyzéseit illeti az „igazi munkásbarát"nak, arra röviden a következőket feleljük. Igazságos, jogos harcot vívott és vív ma is akárhányszor a munkásság a nagytőke ellen. De aki az utolsó évtized munkásmozgalmait megfigyelte, láthatta, hogy bizony voltak akárhányszor elhibázott harcok, megokolatlaa sztrájkok is. Ezt nem mi mondjuk, de mondták ós mondják maguk a szociálisták vezetői. Ahol a tőke és munka aránytalansága szembeszökő, ott a munkásság mozgalma mindig rokonszenvet keltett és fog is kelteni. De nem lehet menydörögni kizsákmányolás ellen, mikor pld. helyben mennek harcba a cipészsegédek a mesterek ellen. Elismerem, hogy az a cipészsegéd gyenge, igen gyenge bért kap, de tessék megnézni, hogyan állanak a „kizsákmá nyoló" mesterek. Sajnos, ép oly Ínségesen, mint segédeik. Ilyenkor azért nem egymással kell farkasszemet néznünk, egymással harcba szállnunk, hanem keresni utakat és módokat arra, hogy egymás megértve segíthessük egymást. És segíthet — segíthetne a szociális bajok nagy részén az állam. Ha az a sokat emlegetett progresszív adó pld. a maga egészében keresztül menne, akkor az állam terheinek egy nagy része a szegény munkásosztály (értsd : kézműves és segéd, értsd: kereskedő, értsd: értelmiségiek, hivatalnokok — bizony ez mind munkás, tehát ezek) vállairól a latifundiumok zsirpárnáira tétetnék át s akkor a tehertől megkönnyebbítettek könnyebben megértenék és kielégíthetnék egymást. Van még ezenkívül száz kisebb-nagyobb orvoslási mód, miknek megteremtésén egyesült erővel kell dolgozni a munkás elemeknek . . . A nemzetköziségről nyilt kérdést intéztek hozzánk. Felelünk. Sohasem szóltunk, nem is szólunk a nemzetközi, úgynevezett érdekszolidaritás ellen. „Egyesüljenek a világ proletárjai", mondta Marx, de mióta ő ezt a súlyos igét kimondta, azóta felbomlott már az u. n. Internationale, s azóta már Bebel kijelentette, hogy ő minden talpalatnyi német földet németnek kiván megtartani. Vagyis az „igazi munkásbarát" régen túlhaladott állásponton áll, mikor nyilt-kérdez bennünket. A munkásság érdekében a helyes álláspont csak az lehet, amit immár a franciák, németek vallanak és tartanak is: az érdekkapcsolatot nemzetközileg fenntartani, egyébként azonban szigorúan nemzeti alapon állani. Megtartani, szilárddá tenni azt a kapcsot, mely bennünket szülőhazánkhoz fűz, a társadalmi fejlődés keretében a történeti alapnak is megadni a kellő tisz teletet, ragaszkodni a nyelvhez, melyet az anyatejjel szivtunk magunkba, a hazához, mely roszszabbul, jobban (legyünk rajta, hogy mindig jobban) mégis csak fenntartott és táplált bennünket. És akkor, amikor ezt megteszi a német, a franoia, mért ne tudná megtenni a magyar? Miért ne törhetne ki ajkán s csendülne meg dallamosan az a meghatottság, amely (hiába tagadja !) a mi magyar szociálistáink legtöbbjének lelkét is eltölti, mikor a „Himnusz" akkordjait félcsengeni hallja ? . . . Szerkesztő. A VÁROSHÁZÁRÓL. Városi közgyűlés. — 1906. aug. 27. — Pápa város képviselőtestülete f. hó 27-én meglehetős látogatott közgyűlést tartott. A közgyűlés napirendjén nem voltak „érdekesebb" ügyek s hogy a gyűlés iránt mégis nagy érdeklődés nyilatkozott meg, az inkább abból magyarázható, mert előre sejtette mindenki, hogy a mult szerda és csütörtök esti események miatt interpelláció lesz. Aminthogy lett, nem is egy. A tüntetések és a rendőrség. Mészáros Károly polgármester av ülést pont 3 órakor megnyitván, a felveendő jegyzőkönyv hitelesítésére Kluge Károly, Néhmann Gábor, dr. Rechnitz Ede, Jílek Ferenc, és Halász Mihály v. képviselőket kérte fel. A múlt (Kossuth-Lajosutca-megnyitó) közgyűlés jó hosszú jegyzőkönyvének felolvasása után a polgármester jelentést tett a vármegyén jóváhagyott ügyekről. Nyomban utána szólásra emelkedett dr. Kende Ádám, hogy a tüntetések dolgában interpelláljon. Dr. Kende higgadt modorban, de azért kellő éllel vette birálat alá a közgyűlés nagy többségének tetszése mellett és helyeslésétől kisérve a rendőrség mult heti viselkedését. A közigazgatási teendők terén — úgymond — a rendőrségnek nagy tapintatra van szüksége, mert az e téren elkövetett hibákkal szemben jogorvoslatnak nincs helye. — Azután bővebben ecseteli a lefolyt eseményeket, kiemelvén, hogy a rendőrségnek módjában állott volna a tüntetések okát előre megszüntetni. De ezt nem tették, késő este szánalmasan komikus volt a szereplésük, amit betetőzött az, hogy a bezárt üzletet felnyitották. Második este brutális volt az eljárás, a rendőrkapitány visszaélt tüzoltóegyleti főparancsnoki állásával, mikor a közönségbe fecskendeztetett. Brutális volt az eljárás Binét kávéssal szemben is. Szól arról is, hogy a rend fenntartásában családtagok is segédkeztek, hogy egy rendőrtizedes felszólította a kapitányt: „menjen el, majd akkor rend lesz" s végül a rendőrközegek fegyelmezetlenségéről. Kérdi a polgármestert: tud-e mindezekről, ha nem tud : szándékozik-e a rendőrség fegyelmetlenségét s a közönséggel szemben tanúsított durva eljárását vizsgálat tárgyává tenni, szándékozik-e intézkedni, hogy a város által fizetett tűzoltóságot rendőri célokra ne lehessen felhasználni. Ez utóbbi pontra nézve Billitz Ferenc külön is interpellálja a polgármestert, mig Halász Mihály arról szól, hogy az indoktalanul igénybe vett csendőrséget a rendőrkapitány fegyverhasználatra is utasította, ő e jogot a polgármesterre ruházná s ha e tárgyban a közgyűlés nem határoz, egyenesen a honvédelmi miniszterhez fordul. A rendőrkapitány mosakodik. A három interpelláció után Szokoly rendőrkapitány mondta el védekezését. O nem rendelte be a csendőrséget, úgy mond, mert egyáltalán nem tudott a tüntetésről. Szabadságon volt s a főjegyző helyettesítette. Neki késő este telefonozták, hogy hivja ki a csendőrséget s így ő magával is hivta. O a lámpákat nem oltatta le (ezt a gyűlésen nem is mondták, de lapunk irta), a lámpákat a rendőrbiztos oltatta el. A boltot nem nyittatta fel, a boltos hivta be, hogy megmutassa neki a rombolást. Másnap is a főjegyző volt a kapitány-helyettes. Többszöri felszólítás után használta a fecskendőt, ami csak jobb, mintha névnek örvendett az egyetemi polgárok soraiban. Kampós utóbb kétszer elbukott a második államtudományi szigorlaton . . . A tárcában, mely később méltó feltűnést keltett, a kövér Kampós egy régi levelet közölt a baranyai olvasóival. A levelet Kádár Sándor irta, 1882-ben május elsején, mikor a harmadik szigorlatát elfogadták. Az olvasókat nem igen szokta érdekelni egy privát levél, de a Kádár sorai megérdemlik, hogy minél szélesebb körökben elolvassák. A levél ugyanis szó szerint így hangzott: Édes mesterem! Ha csütörtökre nem adom be a doktori értekezésemet, nem avatnak fel a szombati szállítmánnyal. Az ördög azonban vigye el az egész jogtudományt, mert amikor az ember a három borzas Moskoviczot kénytelen sétálni vinni a városligetbe, mindenre inkább áll a szegény feje, mint hogy a római lányok móringolási ügyeivel foglalkozzék. Édes mesterem, drága jóltevőm, önre vár: hogy helyettem a tudomány csarnokait fölkeresse és számomra, vagyis inkább az Egyetem vén sárkányai számára néhány értékes drágagyöngyöt kihozzon. írjon, amiről akar és irja, amit saját maga jónak lát; de a fő, hogy holnap reggelre nálam legyen a halhatatlan remekmű, mely számomra a kutyabőrt megszerzi. Pénzem most nincs, de elsején adok önnek, drága mester 2 forint 50 krajcárt, s szeptemberben, ha a jó isten éltet, a másik 2 frt 50 krt is elküldöm, egy pár kövér tyúk s egy doboz jóféle kiró kíséretében ! Mert ha az isten éltet, szeptemberben már lerázhatom a nyakamról a Moskovicz név tehetséges örököseit, s kizárólag a telekkönyvi ügyeknek szentelem kiváló képességeimet. A kézírást a JWí'csefc-kávéházban átveszem reggeli 8 órakor. — Isten Önnel, drága mester, kezét csókolja szegény, de tudatlan szolgája Kádár Sándor, a Moskoviczok legelső udvarmestere. — így történt, irta Kampós a levél kapcsán, hogy én irtam meg a Kádár tudori értekezését, még pedig, mint most már jól emlékszem, ezzel a címmel: Az anthropologiai iskoláról. Kádár nem olvasta el a kézírást, hanem még aznap benyújtotta az egyetemi tanácshoz. Az egyetem levéltárában különben annál könyebben meg lehet találni az anthropologiai iskolát, mert ezt az értekezést körülbelül harmincnégyszer adták be doktori disszertációképp. Két éven át többnyire mindig ugyanezt a disszertációt nyújtották be, mert ugyan ki az ördög fog hitvány öt forintért mindig uj értekezéseket fordítani . . . Kampós a cikk végén azt is elmondta, hogy az Anthropologiai iskolát a Lambroso egy fiatalkori művéből fordította, Ez a vallomás némi zavart okozott a tudományos világban, mert a francia Chevieux, aki Hoeckelt fajankónak mondta, amiért a Lambrosóval példálózott, szégyenkezve abbahagyta a polémiát. A Schnábeli-párt általában véve elhallgatott; de a Lambroso-párt is, mely a későbbi Kádár vaslogikáját födözte fel az öreg Kampós értekezésében, csendesen bevonult a csiga-házába. De egyben mégis mindakét párt megegyezett; abban, hogy ama baranyai nyárspolgár csúfosan kompromittálta a tudományt. MIT IGYUNK? Igyunk mohai Igyunk mohai hogy egészségünket megóvjuk, mert l gYU nk m 0hai csakis a természetes szénsavas 6J ásványvíz erre legbiztosabb óvószer. Igyunk mohai forrást, ha gyomor-, bél- és légcsőhuruttól szabadulni akarunk, forrást, ha a vesebajt gyógyítani akarjuk. (2) forrást, ha étvágyhiány és emésztési zavarok állanak be. forrást, ha májbajoktól és sárgaságtól szabadulni akarunk. A mohai Ágnes-forrás, mint természetes szénsavdús ásványvíz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúvíz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légcső- és húgyszervi betegségeknek. 26 év óta bebizonyosodott, hogy még raaáhos betegségektől is, mint typhus, cholera, megkíméltettek azok, a kik közönséges ivóvíz helyett a baktériummentes mohai Agnes-vizzel éltek. Legjelesebb orvosi szaktekintélyek által ajánlva. Számos elismerő nyilatkozat a forrás ismertető füzetében olvasható. Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű mesterségesen szénsavval telített viznél, söt a szódavíznél is olcsóbb; hogy az Ágnes-forrás vizét a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse, nagyobb vidéki városokban lerakatok szerveztettek, ugyanott a forrás leírásának ismertető füzete ingyen kapható. A forráskezelőség. % f liáfcl* Vi r# f Kapható minden füszerüzletben és elsőrangú vendéglőben. Főraktár Oszwald János urnal Papan. w ^mw ***** TAA é
