Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1906.
1906-05-19 / 20. szám
van érzékünk. Magunk is kis emberek vagyunk. Éppen nem tartozunk az »urak« közé. De nem az urak szolgái közé sem. Szolgái vagyunk a népnek, a közjónak, ennek üdvét óhajtjuk szivünk mélyéből. A nép üdvét pedig nem a felekezeti türelmetlenség, nem a gyűlölség szítása, de a szeretet, egyedül a szeretet fogja megteremteni. A szeretet pedig azt parancsolja, hogy embertársunknak ne a felekezetét nézzük, ne azt, hogy mily szertartások között imádja istenét, hanem egyedül jellemét, becsületességét. Igy tanította ezt az emberiség Megváltója és az Ó tanításairól az Ő papjainak volna szabad utoljára megfeledkezniük. Nők a magyar ipar érdekében, Ha valamely ideális társadalmi mozgalmat sikerre vezetni akarunk, a nők lelkesedését kell első sorban is biztosítani részére. A magyar ipar védelme is eredményes az ő segítségök nélkül nem lehet. Hogy a magyar nő ne támogatna abban a munkában, amely hazája boldogságának, családja jobb jövőjének előkészítője, azt még gondolni sem szabad. Hiszen az a hatalmas tulipán-mozgalom, amely hódító útjára kelt az egész országban, a lelkes magyar nők^ tettekben erős honszerelmét bizonyítja. Es mindenütt, ahová elért az áldásthozó magyar ipar védelem ügye is, ők, a honszerető magyar nők az elsők, akik a maguk számára kikérik és kiveszik a munkából a nagy részt. Itt Pápán is elismeréssel kell adóznunk városunk mindazon honleányainak, akik mig egyrészt arra fordítottak gondot, hogy a Magyar Védő-Egyesület céljaira tagokat toborozzanak, másrészt ezen egyesület feladatának megfelelően a magyar ipari cikkek elárusítására is sürgették a kereskedőket ott, ahol erre szükség volt. Igen sok hölgyről örömmel hallottuk, hogy átérezve VédőEgyesületünk hivatását, agitálnak szóval, tettel. Buzdítanak a hazafias eszme pártolására, és csak olyan cikket követelnek az üzletekben és fogadnak el, ami magyar termék. Ha e mederben halad tovább is ez a mozgalom és ha nőink e küzdelmet nem szűnő lelkesedéssel folytatják, nem nagy idő múlva megérjük, hogy az a sok idegen, osztrák pipere-cikk, amely a szemnek csak első látszatra szép, de jól megtekintve legtöbbször selejtárú volt, eltűnik a korzóról. Mennyi selejt-árút és selejt cikket fogyasztott el és fogyaszt el még ma is a magyar nő és rakott magára, azt hivén, hogy első minőségű idegen, illetve osztrák (bécsi!) divatárú emeli bájait. Pedig csak meg kellett volna jobban keresni e gyártmányok forrását, akkor majd elült volna sok nő lelkében a büszke érzet ruhájok, piperéjök felett. De legyen bár a legjobb s legdrágább minőségű hamisítatlan idegen ruha is a magyar nőn, az most, amikor a nemzet az élet-halál harcban kenyérért küzd, nem a dísz, hanem a honfi-gyász jele. Annak az idegen ruhának fényében a hazafiúi fájdalom könnyét látjuk csillogni, mert fáj, hogy még most is, e szent küzdelem közepette, amikor az idegen ipar halált-osztó támadásait kellene visszavernünk, a hivalkodás győz némely honleányi szívben, a hazaszeretet érzete fölött. E napokban az egyszerű, talán fénytelen magyar szövet s posztó, s egyéb ruha öltözék sokkal fényesebb, csillogóbb minden idegennél, mert rajta a honfiúi öröm sugára ragyog. Nem a külsőség csillogása az, ami 'széppé, bájolóvá teszi a nőt, hanem a lélek. A magyar nőt lelke fönsége teszi hódítóvá. Azért mondja a költő: Magyar nőnek születtél, Áldd érte sorsodat: Magyar nőnek születni — Szép és nagy gondolat. Tegyék félre hazám leányai és asszonyai — legalább a küzdelem napjaiban — idegen piperéjöket és ruháikat. E külsőségek csak eltakarják leikök ragyogását. Öltsenek magokra inkább honi szövetből készült, bár egyszerűbb ruhát. Oh ez nem oly fényes ugyan, mint amilyennek az idegent mondják, hanem mégis szembeötlőbb, vonzóbb, ragyogóbb s nagyobb örömmel pihen meg rajta a honfi szem. A magyar nő, mint történetünk is mutatja, ha kell, karddal is tud vivni hazájáért. Most nem kardot kell fognia a magyar nó'nek, hanem csak arra tenni szent fogadást és azt meg is tartania: Ezentúl minden öltözetét, ruháját, piperéjét csak magyar ipartermékekből szerzi be! Nem áldozat a hazáért, hanem a legszebb tett, mely se nem nehéz, se nem káros, — csupán nemzetünkre áldásos. Abból az áldásból és fényből, amely így derül honunkra, a legszebb sugarak a magyar nőkre szállnak vissza, akik megmutatták, hogy mint kell lemondani a hiú külső csillogásról a drága hazáért. Győri. Vármegyei közgyűlés. — 1906 május 14. — Veszprémvármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 14-én tartotta tavaszi reudes közgyűlését. A közgyűlés iránt a bizottsági tagok élénk érdeklődést tanúsítottak, megjelentek mintegy 200-an. A közgyűlésnek, melyen Koller Sándor alispán elnökölt, első tárgya az alispáni jelentés volt. A vármegyei közigazgatás minden ágára kiterjeszkedő alapos jelentést, mely a bizottsági tagoknak előzetesen szétküldetett, felolvasottnak vették s a benne foglalt javaslatokat határozattá emelték. Kossuth, Darányi és Jekelfalussy miniszterek kineveztetésüket tudató leiratait örömmel vette a közgyűlés tudomásul. Ezután az alkotmányvédő bizottság terjesztette elő működésére s az általa kezelt pénzekre vonatkozó jelentését: A bizottság 1905. évi november 3-án, 10-én kétszer, december 10., 11-én, 1906. évi január 9., 22-én, február 23. és 28-án tartotta üléseit. Az összes üléseken részt vett Koller Sándor, vármegyénk hazafiasan érző és cselekvő alispánja, kinek érdemei a nemzeti ellenállás felkeltésében és ébrentartásában elévülhetlenek. — Vele együtt mindig jelen voltak, mint a 80-as bizottságnak alább néhány csepp jutott volna neki abból a szerelemből, hogy megédesítette volna életét ! Az asszony évről-évre jobban elidegenkedett az urától. Hideg borzongás futott végig a hátán, ha testén érezte férjének ölelő karját. De becsületes asszony volt, akinek sohasem jutott eszébe, hogy máskép is lehetne és más vigasztalást is találhatna. Aztán hiszen ő szép asszony sem volt, aki körül a férfiak ólálkodtak volna. Alkalma sem igen nyilt tehát kísértetbe jönni. Csak férjének a bátyja, Károly sógor, ki velők együtt lakott, bókolgatott néha : — No édes szép Annuskám. De Batóné tudta, hogy az csak épen olyan udvarias beszéd. Károly só|;or fiatalabb korában kereskedő volt, de mióta százezer ferintot nyert egy sorsjátékon, abba hagyta az üzletet. Nagy gavallérnak tartották az egész városban s ő maga is annak tartotta magát. Virágot hordozott haza Annuskának s könyveket a kaszinó könyvtárából. Nagy barátságba keveredtek Annuska a Károly bácsi kedvéért megtanult kártyázni a esténként vacsora után piquetet játszottak együtt kettecskén _ így telt el néhány év anélkül, hogy valami nevezetes esemény fordult volna elő a Bató Vincéné életében. A becsületes asszonyok életében nem igen szoktak előfordulni nevezetes események. Csak holmi ködös álmodozás, holmi határozatlan sóvárgás, valami félénken bujkáló érzés, melytől megdobbant a szive, s megcsillant a szeme, annyi volt az egész. Egy fiatal ember - fordult meg néha náluk, valami kisebb hivatalnok a takarékpénztárból. írásokat hozott olykor a főkönyvelő urnák s mély hódolattal csókolt kezet mindig az asszonynak. Nem történt semmi egyéb. Az asszony egyszer elpirult. Nem tudta volna megmondani, hogy miért, mert hiszen máskor is járt már ott az a fiatal ember és nem volt rá az asszonynak semmi különös oka, most mégis elpirult. S amint rá nézett a fiatal ember, az is elpirult. De azután nem történt serami. A fiatal ember még többször is eljött. Kétszer vagy háromszor vacsorára is ott tartóztatta Bató Vince úr. Aztán nem bítták meg többé, mert Károly úr azt mondta rá, hogy kiállhatatlan ember s a Károly úr szava döntő volt. Károly úrnak a kedvében kellett járni, nem szabad vele ellenkezni, mert ha megharagítják, kitelik tőle, hogy még megházasodik s akkor oda az örökség. Az utca túlsó oldalán azonban minden nap lehetett látni a fiatal embert, amint a takarékpénztárba ment vagy onnan hazafelé jött. Gyakran úgy rémlett Batónénak, mintha az ő ablakaik felé tekintene s várná, hogy egyszer megjelenik valaki az ablaknál. Batóné olyankor még hátrább húzódott a szoba homályába, de érezte, hogy az arca ég és egyszer — igazán nem tehetett róla — egyszer sirva fakadt. Már hat év óta volt asszony, mikor az ura hirtelen rosszul lett, szélütés érte s harmad napra meg is halt. — Jaj, jaj, — siránkozott legjobban a Batóné a nyj a; — az erős ember, a derék ember ! De Batóné úgy érezte, mintha nehéz bilincsek hulltak volna le róla s mintha merő képmutatás volna, hogy ő könyes szemmel áll ott a ravatalnál. Bánkódni akart, ahogy özvegy asszonyhoz illik, de minduntalan az ötlött eszébe, hogy íme a rabszolgaságnak vége, se testén, se lelkén nincs többé hatalma annak az embernek, aki ott fekszik most már dermedten a koporsóban. És mikor most este egyedül ült ott a hálószobájában a fiatal asszony, úgy érezte, mintha erőszakkal kellene elfojtania a kebléből kitörő örömujjongást. Ám az anyja jajveszékelt : — Uram teremtőm, mi lesz már most ? Nyugdíj nincs a takarékpénztárnál özvegyek számára, vagyon pedig nem maradt. —- Nagyon urasan éltetek — vetette szemére a leányának. Oh, de mit törődik az most avval, csak a szabadsága, csak a szabadsága, ami most az eszében forog. — Nagy baj, hogy nem halt meg előbb Károly sógor — töprengett az aggódó anya. Milyen jó lenne most, ha rád maradt volna az a vagyon. De így . . . Jaj, bizony így félni lehet, hogy idegen kézbe kerül. Á Batóék atyafiai kapják. Vagy valami rossz személy, aki behálózza Károly bácsit. Egyelőre azonban úgy látszott, nem kell félteni Károly bácsit a rossz személyektől. A temetés után is ott maradt a sógornéjánál, s mikor a fiatal özvegyasszonynak az anyja szomorúan emlegette, hogy most már válni kell, most már haza viszi a leányát, Károly ur félbeszakította : az egyedül elismert kellemes izíi természetes O^- hashajtó szer. FERENCZ JÚZSEF KESERŰVÍZ