Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.
1905-02-25 / 8. szám
II. évfolyam. 8. szám. Pápa, 1905. február 25. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Jókai Mór utca 856. sz. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében, valamint a kiadóhivatalban. A munka ünnepe. A város egész polgársága a valódi érdemet megillető elismeréssel fogja ünnepelni holnap városunk fejét: Mészáros Károly polgármestert. Üunepelni fogja annak tudatában, hogy midőn őt ünnepli, ünnepel egy hosszú fáradságban és sikerben gazdag hivatali pályát, ünnepli a tisztes polgári munkát. Áradozó dicshimnuszok zengése nem volt sohasem kenyerünk. Ma sem magasztaló szavakkal, melyek mit sem érnek, ha nincs megadva tényekben igaz alapjuk, de a tények rövid felsororolásával óhajtunk rámutatni, hogy mivel szolgált rá városunk polgármestere nem a kitüntetésre — mi után sohasem sovárgott — hanem a polgárság közbecsülésre. Rászolgált azzal, hogy vezető állásában városunkat a haladás útján előbbre vitte. Alkotások sorolhatók fel, melyeket részben ő vitt be a megvalósulás stádiumába, részben egyenesen kezdeményező fellépésének köszönhetik lételüket. Hadd említsük ezek élén a városunkra oly áldásos vízvezetéket, közvetlen utána a rövid időn belül városunk erőforrásává vágató v i W a m o s telepet, új városrészünket az Erzsébetvárost s tán még inkább az Erzsébetligetet, az állami díszfaiskolát, a vasúti állomás új raktárait, az utcatestek javításának következetes munkáját, a kórházügynek, a szegényügynek, a városrendezésnek, a színészet ügyének hathatós előbbrevltelét. Ez alkotások mindennél ékesebben beszélnek maguk helyett! Ha még megemlítjük, hogy városunk közigazgatását eréllyel vezette s mindenkor példás rendben tartotta, a képviselőtestület tanácskozásait tapintatosan vezette és helyesen irányította, lényegileg beszámoltunk polgái mesterünk amaz érdemeiről, melyek a közbecsülést számára megszerezték, míg a közs 7 retetet kedves egyénisége biztosítja neki. Ünnepeltetése alkalmából e helyről nem kívánunk egyebet neki: Viruló egészségnek örvendve gyarapíthassa mind tovább érdemeit! Folytassa tovább a legjobb erőben eddigi munkáját! Ezzel egyszersmind magának a városnak is a legjobbat kívánjuk. Városunk programmja a jövőben. Irta: dr. Lővy László. L Lezajlott az élénk s mozgalmas képviselő-válaaztás, melyhez hasonló városunk történetében 1869 óta nem volt; amikor a jobbpárti Trefort Agostou, későbbi közoktatási miniszter, 62 szavazattal győzött a balpárti Horn Ede, későbbi pénzügyminiszteri államtitkár fölött. Mondhatjuk, hogy városunk szerencsésen választott, minek legjobb bizonyítéka az, hogy most már az ellenfél is teljesen belenyugodott, sőt örvend a választás eredményének. Uj képviselőnk, nm. báró Bánffy Dezső, teljesen új ember nálunk, nem ismeri viszonyainkat, nem ismeri állapotunkat; szükségesnek tartjuk ezért, hogy vele városunk óhajait, kívánságait s törekvéseit megismertessük. Tesszük ezt annyival inkább, mert a január 29-én tartott bankett első felszólalásában azon ígéretet tette, hogy iparkodni fog s kötelességének fogja tartani városunk érdekeit előmozdítani, s mindazon kívánságainkat teljesíteni, melyek az ország érdekeivel összeegyeztethetők. Mint az alábbiakból ki fog tűnni, oly sokféle s sokoldalú városunk kívánsága, hogy sokszor lesz ő kegyelmességének alkalma városunk érdekeire gondolni, azoknak tőle telhetőleg érvényt szerezni. Csakis olyan kívánságokat fogunk elősorolni, melyek valamennyien megegyeznek a nemzet érdekeivel. Hallgatni fogunk azokról, melyek tisztán csakis a városi hatóság s képviselőtestület hatáskörébe tartoznak, s ezek által megvalósíthatók, hogy könnyebb legyen ezek áttekintése, egyes csoportokra fogjuk őket osztani 8 egészükben városunk jövendő programmját fogják adni, s hosszabb időre meg fogják szabni az utat, melyen városunknak haladnia kell, ha számottevő faktor akar lenni hazánkban. Közigazgatás. Ólomsúlyként nehezedikránk Veszprémvármegye gyámkodása. Régóta érezzük, hogy nagykorúak vagyunk s mégis a megyei adminisztráció legintimebb ügyeinkbe is beleavatkozik; sajnos, nem mindig jóakaratulag. Ismerjük ennek okait, de most nem akarjuk azokat fejtegetni. Nem csoda, hogy városunk úgy érzi, hogy vasláncokkal van odakötve Veszprém vármegyéhez, s hogy szeretnénk mielőbb ezen nyűgtől szabadulni. Mivel önálló megyei törvényhatóság lenni nem tudunk, mert erre a bekövetkezendő megyerendezés alkalmával alig van kilátásunk, szeretnénk teljesen önálló törvényhatóság lenni, mind más szab.id királyi városok. Mélyen sérti érdekeinket s azért még most is vágyó fájdalom fog el bennünket, ha visszaemlékszünk volt törvényszékünkre, melyet tőlünk elvittek Veszprémbe, ennek visszaállítása " területének kikerekítése a pápai, devecseri, . smenesaljai járások, valamint a szomszédos sopron- s győrmegyei községek által, melyek külörnben is Pápára gravitálnak, ez képezi fő óhajainknak egyikét. Jogosultságot érzünk erre annyival inkább, mert a Veszprémmel való közlekedés most is igen nehézkes, sok időt vesz igénybe, s költséges. Iskolák. Szép számmal vannak Pápán iskolák, de korántsem elég, mert városunk lakosságának nagy része kénytelen gyermekét igen nagy költséggel idegen helyekre küldeui, hogy a maguk elé tűzött célt elérhessék. Szükségünk van egy felsőbb-foku kereskedelmi iskolára vagy akadémiára, amilyen az utolsó években környéküukön, Sopronban, Szombathelyen, Veszprémben s legutóbb Győrben létesült. Van ugyan két gimnáziumunk, melyek egyike csonka, de hiányzik nálunk az ujabb időben mindig nagyobbnagyobb fontossággal biró reáliskola. Valamennyien tudjuk, hogy a jövő nem annyira az egyetemé, mint a technikáé; ennek tudományos nivója teljesen ugyanaz, mint az egyetemé; ennek dacára városunk lakossága kénytelen fiait csakis gimnáziumba járatni, mert nincs reáliskolánk. Siralmas állapotban van iparos- s kereskedelmi tanonciskolánk; de városunk annyit áldoz s adóz iskolai célokra, hogy saját erejéből képtelen azokat fejleszteni s javítani, a boldogult emlékű erélyes és tetterős Baross kereskedelmi miniszter ígérte, hogy Pápán egy felsőbb agyagipar-is'kolát fog felállítani, mert Pápa s környéke erre igen alkalmas. Baross miniszter formális programmot adott a különféle felsőbb ipariskolák létesítése ügyéber, a későbbi kormányok ezen programmból több pontot meg is valósítottak, de városunk mindeddig hiába várja a neki tett Ígéret beváltását. Nagyon szeretők, ha ő ecellenciája, új képviselőnk, hathatósan támogatna, hogy ezen ige testté váljék. Vasút. Heves küzdelem s nagy pénzáldozat árán Pápa vasúti csomópont lett. Minden vasúti csomópont fontos állomás, de váróSirolin,, vosoltófmt bt hathatós^szer: tüdőbetegségeknél, légzőszervek liuriitos bajainál úgymint idült bronchitis, szamár hurut és különösen lábbadozóknál influenza után ajánltatik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a liöpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermkeek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 4-— kor.-ért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. Hoffmann-La Roche & Co. vegyészeti gyár Basel (Svájc). w**.