Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-12-30 / 52. szám

Sajnos, hogy nemhogy az egész országban, de itt szűk körben sem valósul még meg a társadalmi összeforrás nagy eszméje. Hogy ez csak a hamisítatlan, tiszta demokrácia védő szárnyai alatt történhetik meg, azt is mindenki tudja. De téved az, aki a demokrácia fogalmát a demagógia fogalmával keveri össze. Az »ur« iránt, ki talán ép oly szegény, rosszul fizetett munkás, mint az, aki kalapáccsal dolgozik, az »úr« : a nadrágos ember iránt való eredendő gyűlölettel ép oly kevéssé lehet demokratikus társadalmat teremteni, mint a bőrköt'ny s a ezerszám iránti eredendő lenéi ?»tíi. A szellemi vagy anyagi munka egyforma megbecsülése, az emberben csak az embernek keresése, a polgár értékében első sorban a polgári becsületnek számbavétele, a születési cimeken, rangokon felülemelkedés, a felekezeti különbségek nem ismerése, a hazafias baráti együttérzés, az őszinte magyar érzés, ez az igazi demokrácia, — vajha ezt hozná meg a város uj-éve! Dr. Körös Endre. A vásártér. Városunk legvitálisabb közgazdasági érdekeit érinti a vásártér évtizedek óta eldöntetlen ügye. Azért bármily unalmas talán némelyek előtt ha ez üggyel újból és újból foglalkozunk, amig olyan módon megoldva nem lesz, amely e vitális közgazdasági érdekeket teljesen kielégíti, foglalkozni vele folyton kell, napirenden kell tartani állandóan. Hogy az újabb állategészségügyi törvények szigorú végrehajtása miatt közgazdaságunk mennyi kárt szenved, azt mindenki tudja, csak Pápára kell gondolni, amely nem egyszer hónapokon át állt zárlat alatt s ez idő alatt vásár hiányában érzékenyen károsodtak a helybeli gazdák, iparosok és kereskedők egyaránt. De az ellen, ha a külföldre s külföldi állatkivitelünkre való tekintettel a zárlatokat igen rigorózusan veszik, szólnunk nem lehet, hogy azonban állategészségügyi törvények és rendeletek örve alatt mi magunk károsítsuk ok nélkül magunkat, azt türnünk nem szabad. Kerek e földön egymagán Állok künn a nagy tengeren ; Kiért sóhajtsak ? Van, ki szán, S értem sóhajt, jó emberem ? Ebem nyí tán hiába majd, Míg koncot nem dob néki más; De mire sorsom vissszahajt, Szóttépne a hű régi társ. Bárkám, induljunk hát! Siess Át a tajtékzó tengeren. Bármely országba vigyj, — vihetsz ! Csupán szülőföldemre nem. Áldlak sötét kék vizhegyek ! S ha szemem távolból se' lát, Akkor is áldva legyetek ! Szülőhazám, jó éjszakát ! Patyi István. Mesék. Irta: Szöllösi Zsigmond. I. Karakterek. Élt Rotterdam városában egy boldogtalan ember, egy Simon nevű milliomos, aki mindig azon aggódott, hogy éhen fog halni. Tiz millió arany forintnyi vagyona volt a szegény Simonnak, aki Tagadhatatlan, hogy iparunk és kereskedelmünk sok, rajtunk kívül álló körülmény, de részben saját hibánkból is nagyon hanyatlott. Elnézni, hogy a hanyatlás lejtőjén még tovább csússzék, elnézni, hogy mind több iparos vándorbotot ragadjon kezébe, mindjobban szaporodjanak a bezárt üzletek, azt nem szabad, azt megakadályozni a városnak elsőrendű kötelessége. A városi közgyűlésen sok, igen sok szó esett már a vásártérről. Szinte egyértelműleg konstatálták ott városi hatóság, városi képviselők, iOgy az a körülmény, hogy a sertésvásárteret a városból kitelepítették, hátrányos az iparra és kereskedelemre s minthogy az ipar és kereskedelem sérelme — az adófizető képesség csökkenése révén — a város sérelme, hátrányos a városra nézve is. Ugyancsak a városi közgyűlésen hangoztatták már azt is, hogy nem hogy a sertésvásárteret nem lenne szabad kivinni a város végére, de sőt a marhavásárt is valahol a város belső területén kellene megtartani. Miért ? Szinte fölösleges reá a válasz, de mi mégis válaszolunk. Csak nem képzelhető, hogy az a vidéki, aki künn a város határában eladta marháját, disznóját, ha útja véletlenül nem vezeti a városon keresztül, majd direkt bevásárlás céljából bejön a városba ? Nem tp~"', mert nem is kell tennie. Hisz talán másnap av cy egy hétre rá oly városba megy el vásárra, ahol ott, dolgának színhelyén, ahol elad, tud mindjárt vásárolni. Ha azt akarjuk, hogy a vásárok alkalmával forgalomba jövő pénz itt maradjon nálunk, akkor erre a vidéki közönségnek a vásártér célszerű elhelyezésével kell a módot megadni. Minthogy a város maga nem tudott dűlőre jutni ez üggyel, most úgy halljuk, hogy az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület pápai választ mánya és az Ipartestület kiküldöttjei tanácskoznak a célszerű megoldás felől. A város szólította fel őket, a várossal szemben ök, mint javaslattevő fórum szerepelnek. Hogy a város helyesen tette amikor javaslattételre e két testületet kérte fel, az kétségtelen. Ok vannak leginkább érdekelve, nekik kell hogy leginkább szivükön feküdjék a sikeres megoldás. Sikeres megoldás alatt azt a megoldást értjük, amely által veszíteni senki sem fog, mert pld. a helybeli gazdaközönségnek ugyancsak mindegy lehet, hogy a vásár künn van-e a jelenlegi helyén vagy valahol benn tartatik meg, nyerni azonban nyernek a kereskedők és iparosok, teljes harminc esztendeig dolgozott a maga és a mások verejtékével, amig ennyit össze tudott szerezni. Minthogy azonban bölcsen tudta, hogy elég egy nap, hogy elveszítse, amit harminc esztendő fáradalmával megszerzett, a szegény Simonnak nem volt se éjjele, se nappala az aggodalomtól. Családot nem mert alapítani, nem barátkozott senkivel — ah ! a barátok már annyi embert tettek tönkre — és így nem volt senkije, aki előtt lelkének keserűségeit kiönthette volna, csak az egy Hágár úr, egy roppant vidám és nevető arcú polgár, akivel Simon úr a tengerparton ismerkedett meg. Ez egy felette boldog öreg úr volt, aki mindig fütyörészett és mindig kész volt a vigasztalásra. Ha Simon urat valami bántotta, mindig szaladt a tengerpartra egyenesen a mosolygó Hágárhoz : — Oh kedves Hágár úr — mondotta neki siránkozva — a papirosok esnek az amsterdami börzén ! Én tönkre megyek ! Én éhen fogok halni ! Hágár kék szeme nevetett. Legyintett a kezével és nevetve mondta: — A papír olyan, mint a gummilabda. Ha leesik, annál magasabbra pattan megint vissza ! És addig beszélt, mig Simon úr megnyugodott. Mikor távozott, melegen szorította meg a kezét: — Oh Hágár — szólt irigyen — ön a legboldogabb ember a világon. Mennyire irigylem önt! Hágár csak nevetett. — Bizni kell — mondotta vidáman. nyer ezáltal a város közgazdasága. Sikeres megoldás az, amelybe az állategészségügyi intéző körök is megnyugodhatnak s viszont amely ellen emberegészségügyi szempontból sem lehet kifogást tenni. Helyet keresnek s amint értesülünk, meg is találták. A tókertekben, a villamos telep háta mögött kellene megfelelő területet az uradalomtól megvásárolni s aztán berendezni. Lehetne ez a terület akkora is, hogy ott az összes vásárok, sertés- és marhavásárok is, megtarthatók lennének, sot a hetivásár céljaira is felhasználható lenne. Hogy az említett terület a város középpontjában van, ez világos. Ebből a szempontból ideálisabb terület nem képzelhető. Más kérdés, hogy e terület megszerezheto-e. A város ugyanis már tett egy izben kísérletet annak megvételére, de akkor az uradalom nem fogadta el az ajánlatot. Hisszük azonban, hogy most, mikor meghatározott célra kérik, mégis csak eladja. Ám a terület maga még nem elég. Oda útlejárókat kell készíteni, az egészet esetleg feltölteni, ami mind igen sok kiadást jelent. Célszerűnek mutatkoznék, ha az OMKE és Ipartestület mindezekre vonatkozólag részletes — költségvetéssel ellátott tervvel — lépnének a képviselőtestület elé. Hisszük, hogy a képviselőtestület nem lesz szűkkeblű, amikor a város polgársága egy tekintélyes részének érdekéről s egyszersmind a város közgazdaságának emeléséről lesz szó. Hajlandó lesz áldozatot is hozni ott, ahol az áldozat tulajdonképpen csak biztos tőkebefektetés. Mert az elvitázbatatlan tény, hogy egy iparos és kereskedő városnak megfelelő jó vásártérre van szüksége. Kereskedő. A VÁROSHÁZÁRÓL. § 1123 választó. A központi választmány f. hó 29-én a polgármester elnöklete alatt ülést tartott, melyen az országos képviselő választók 1906. évre érvényes betüsoros névjegyzékét bemutatták és elfogadták. A jegyzékbe 1123 választó van felvéve, épen annyi, mint amennyi képviselőválasztója 1905-ben volt a városnak. Az elfogadott jegyzék egy példányát a belügyminiszterhez, egyet a vármegyei törvényhatósághoz terjesztették fel, egy példányt a helybeli kir. közjegyzőhöz tettek át, egy példányt pedig a városi irattárban helyeztek el. Simon úr természetesen nemsokára megint csak eljött. Halovány volt és bánatos. — Oh Hágár — uyögte búsan — a szomszédomban betörtek az éjjel a rablók. Biztos, hogy rajtam a sor. Ki fognak rabolni és én éhen halok ! Éhen ! . . . Hágár szelíden csóválta a fejét : — Aki vigyáz a kincsére, nem bántják a rablók és amit elvisz a tolvaj, vizszaadja a törvény. Megint addig beszélt, mig aa aggodalmas Simon megnyugodott. Megköszönte a vigasztalást és sóhajtva mondta : — Mily szívesen cserélnék önnel, Hágár! Hágár csak nevetett: — Nem szabad kétségbeesni! — mondta nyugodtan. A szegény Simon azonban kétségbeesett. Volt is rá oka. Elsülyedt egyik hajója és egy teljes milliója a tengerbe eset. Simon úr sírt, tépte a haját, üvöltött kínjában és majd megtébolyodott. Roskadozó léptekkel ment ki a tengerpartra, hogy valami vigasztalást kapjon. Hágár egy kövön ült. Sápadt volt és beesett az arca. A karja erőtlenül lógott le. De mikor látta, hogy valaki közeledik — mosolygott. Szegény Simon nem vette észre, hogy barátja sápadt és bágyadt, szegény Simon tele volt a maga bajával és kétségbeesetten zokogta : az egyedül elismert kellemes izíi természetes C^- hiisliii j tó szer. FERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ