Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-12-30 / 52. szám

§ A regále-bizottság csütörtökön délután ülést tartott, melyen számos borfogyasztási adó-, kövezetvám és helypénzegyességet fogadtak el.— A bizottság elhatározta, hogy az egyezségkötések terminusát 1906 január 20-ig meghosszabítja. § Villamos-telepünkről. Városi villamostelepünkre az új dinamó valamint az új gőzgép nagyobb alkatrészei már megérkeztek. A napokban megérkeznek a gőzgép még hiányzó részei s aztán január elején hozzálátnak a gépek felállításához és felszereléséhez, ami a szerződésben kikötött időig bizonyára befejezést nyer. — A két meglevő gépnek két évi garancia idő letelte után való végleges átvétele 1906 január 19-én fog megtörténni. Szakértők gyanánt fognak működni ez alkalommal Chatel Vilmos, a budapesti városi villamos-vasút főmérnöke, Hanauer Jenő mérnök, a budapesti felső ipariskolán az elektrotechnika tanára és lgtauer István főmérnök. Az átvétel alkalmával a szakértők a múlt havi üzemzavarra vonatkozólag is szakvéleményt fognak adni. EGYESÜLETI ÉLET. = A Jókai-kör 190(3 január 1-én este hat órakor saját helyiségében estélyt tart a következő műsorral: 1. Frangepán. Ballada. Irta s felolvassa Köveskuti Jenő. - 2. Goethe Torquato Tassojának I. felvonása. Fordította s felolvassa Ceglédi Sándor. — 3. Költemények. Irta s felolvassa Bodor Aladár. = A Leányegyesület f. hó 25-én tartotta meg hagyomáuyos karácsonyi nyilvános hangversenyét, melyet ezúttal igen kedélyes tea-estély követett. A tartalmas és élénk programm elsó' számaként dr. Rózsa Géza tartott szabad előadást „Utazás a Szentföldre" címmel. A világlátott professzor egyike a legjobb előadóknak; amit beszélt érdekes volt és alapos egyszersmind, gyönyörködtetett és tanított. Pompásan sikerült vetített képek illusztrálták előadását, mit a közönség lelkesen megtapsolt. — Koritschoner Margit és Kis József Bethoventól adtak elő egy allegro-tételt. A hatalmas zeneköltőnek ez a bájos alkotása rögtön megkapta a klasszikus zene kedvelőinek fogékony lelkét, sőt bármily hihetetlenül hangozzék is, a laikusok is gyönyörködtek benne. A művészi árnyalású, a nemesen átérzett előadás a zenemű minden szépségét érvényre juttatta. Gutstein Frida Radó Antal „Bence diák" c. elmés, mulattató költeményét szavalta meglepően ügyes pointe-zésscl. Weisz Hermanné, kinek gyönyörű hangját, énektudását e helyen már több izben méltattuk, igen nehéz feladatot oldott meg fényes sikerrel. A „Troubadour" egyik nagy áriáját énekelte oly biztonsággal az összes regiszterekben s oly előkelő Ízléssel, hogy a hallgatók alig tudtak betelni énekével. A zajos tapsokat egy kis műdallal hálálta meg. Szépházi Erzsike, dr. Szépházi Emil 10 esztendős leánykája 3 rövidke darabot játszott hegedűn az ő korabeli leánykáknál csodaszámba menő bravúrral. Valósággal ünnepelték a virtuóz leánykát; a tapsok egyszersmind az apának, a mesternek is szóltak. A műsor utolsó száma Felice Cavallotti „Énekek-éneke" c. dramolettje volt, egy bájos kis apróság, melyet Nobel Jozefa, Koritschoner írén és Lukács Vilmos adtak elő. Kedves játékukat, párbeszédeik természetességét igen élvezték. Szerepük minden hálás csattanóját kizsákmányolták s nyílt szineu is tapsokat arattak. = A katholikus kör karácsony másnapján tartott felölvasó-estélye rendkívül nagy és intelligens közönség előtt foiyt le. Szente Kornél filozófiai értekezése „A lelkes természetről" elvont tárgya ellenére érdeklődést keltett és sikert aratott. Ezután Wohnuth József szavalt két kisebb költeményt ügyes előadásban. Rendkívüli nagv hatása volt a következő számának. Szente Elza, Eyresits János és Szente Korúéi hegedűn magyar népdalokat játszottak, melyeket Szentgyörgyi Sándor karnagy irt át az ad hoc kvartettre, személyesen kisérvén zongorán. A felhangzó tapsokra ráadást is kellett adniok. Ugyancsak sokat tapsolták Németh Annát, aki egyike a kör legkedveltebb szavalóinak s ezúttal is ügyesen pointirozva adta elő. Az árva c. monologot. Végül az elnökség külön felkérésére a különben rövid programmot egy kiválóan élvezetes számmal toldotta meg Szentgyörgyi Sándor karnagy, cigányos modorban, de ismert művészi bravúrjával adván elő zongorán magyar csárdásokat. A közönség zajos éljennel és tapssal fejezte ki iránta elismerését. Ujrázásra a Rákóczit játszotta s ennek hangjainál oszlott szét a közönség. TARKA ROVAT. 1905. A politika, t. közönség, Hálátlan mesterség ugyan, Amelyben szerte világon Nyakukat szegték már sokan, Azért mégis politikáról Kell zengened ma, krónika, Mert az uralkodó planéta Ez évben: a politika. Történt ugyan csekély egyéb is, Amíg ez év, mely most lejár, Haladt, szaladt a régi pályán, Mint a teremtés óta már, Az ős Tapolczaparti város — Azt letagadni nem lehet — Látott mást is, miről dalolni Méltán lehetne éneket. Láthatta, hogy a Kossuth-utcát Harcot megvíván bajnokul, Városszépítők megnyitották (S a közle mégis él, virul), . A kender gyár is (régi álmunk) Egyedein, bogyedem meg kendertánc Szintén felépült — képzeletben, Nos, hajdú sógor, mit kivánsz? Láthatta, hogy egy bécsi német Cipőgyárat szállít ide, Amíg kisült, hogy van cipője, De gyára az nincs nékije; Láthatta nem kis ámulattal, Mint újul meg csodák kora : Miként lesz szűkké Tháliándk Tisztes nagyságú hajioka. Láthatta vagy láthatta volna, Ha a sötétség bé nem áll, Hogy a rendőrség — lám, a fürge! — Rabló-atentátot csinál:. Kinek van még e szűk világban Százassa, hát csak elszedi S helyette — számozván az utcát — Legföljebb tízest ad neki. De ezt nem látta, mert sötétség Borult reánk, szurok-szerű, Melyből csak a szerelmeseknek Pislant fel egy-egy kis derű, Gépek megálltak, villám illant, Csődöt mondott a dinamó, Mikép, minek, miért, mi által ? — Biz ezt megtudni volna jó. Egyebet is látott a város (Meggyógyult később a telep) De minden mást, mit láta, majdan A feledés pora belep, Marad csak egy emlékezetben, Őrizze vagy sem krónika, És ez: uralkodó planétánk — Mint mondám — a politika. Alig köszöntött ránk az új-év — Hogyan történt e változás? — A szenvtelen nagy hallgatónak : Pápának képe ó mi más! Hajdan nem bánta, hogy az ország Szekere fut-e vagy döcög, S most az országos fergetegbe Hej, Pápa is belédörög. A legöregebb emberekről Szokták beszélni példakép, Hogy mit nem láttak ők. de ollyat Csakugyan nem látott a nép, — Éhen fogok halni, Hágár ! Most . . . most mit szól Hágár ? Hágár csak mosolygott és halkan mondta : — A veréb se hal éhen, mert . . . Tovább nem bírta, hátraesett és hörögni kezdett . . . Simon úr kétségbeesetten ordította : — Orvost! Orvost! meghal az egyetlen ember, aki segíteni tudott rajtam ! Tüstént hoztak doktort, aki megvizsgálta az eszméletlen Hágárt. — Mit tegyek vele ? Mit tegyek vele ? — rimánkodott rémülten a szegény Simon. Az orvos pedig csendesen mondta: — Valami ennivalót hozasson ... Ez a szegény ember — az éhségtől rogyott össze. II. A poéta. Messzi Angolországban élt régente egy nagyon tisztelt költó', Klodvig nevezetű, aki a királyok tetteiről olyan szép, sima verseket tudott írni, hogy igen kedves ember lett az udvarnál. Ezért nagyon tisztelt, nagyon hatalmas úr lett, csak a fejedelmek erényeit énekelte, tehát dicsérték, magasztalták és ünnepelték mindenfelé az országban, még a főkincstartót se jobban. Történt egyszer, hogy egy villogó szemű fiatal ember is kezdett verseket irogatni, melyek nem voltak se oly simák, se oly előkelők, mint a Klodvig uréi, de roppantul megragadtak az emberek elmélyében és lelkében. Valósággal falták őket, és Klodvig úr, amerre ment, amerre járt, mindig hallotta emlegetni az Edward nevű fiatal poéta nevét és verseit. Jóformán maga se tudta, mért: de szörnyű dühbe jött és miután megtudta, hogy ez az Edward valami kis hivatalnok az államnál, elment barátjához a kormányzóhoz és így szólt hozzá : — Valami Edward nevű ifjú hivatalnok olyan verseket ir, amelyek rontják a népet! A kormányzók nem olvasnak verseket, ez se olvasta Edward költeményeit, de elcsapta őt haladéktalanul. A verselő természetesen ezzel nem javult meg. Nyomorúságba kerülvén, olyan dalokat irt a nyomorról, hogy az emberek szeméből kiserkedt a könny, de egyben gyönyörűnek kezdték találni a szegénységet, amely ime gyöngyöket terem. Klodvig úr verseit senki se olvasta többé, mindenki Edward verseit nyelte és az ő dicséretét zengte. Klodvig ur toporzékult dühében. Nem volt több nyugodt éjjele, nem álma, nem egy boldog pillanata. Tépte a haját, az életét odaadta volna, ha el tudja némítani a poétát : — mig végre egy gondolata támadt. — Könnyű neki dalolni, — mondotta — mert éheg. A nyomorúság segíti a poétát! Ez az 6 kincsháza és azért dalol Ő szebben, mint én ! Fordítsunk a dolgon. — Felkereste tehát padlásszobájában Edwardot és így szólt hozzá : — Költeményeid meghatottak : Ínséged a szivemet tépi. íme, én neked adom egész vagyonomat. Élj jól, Ínséget ne láss, élvezd az életet! Edward majd hogy térdre nem borult előtte. Oly hálás volt és oly boldog ! Persze tüstént más nótára gyújtott. Megénekelte háláját, örömét, a jólétet, amelybe jutott. Csak úgy ontotta a vidám és tiszta dalokat, az egész ország jókedvű lett tőle : mindenütt énekelték, emlegették és dicsérték Klodvigot is, aki a poétát, ime, ilyen szerencséssé tette. . . . Klodvig pedig, mikor az Ő dicséretét zengő dalokat elolvasták neki, sárgaságba esett és meghalt. Tüdübetegsegek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkof „Roche" eredeti csomagolást. F. HofTmann-La Roche <& Co. Basel (Srájc).