Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-10-07 / 40. szám

II. évfolyam. 40. szám. Pápa, 1905 október 7. Szerkesztőség-: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : !>"• KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. MEGJELENIK helytelen gazdálkodást, hanem visszaéléseket emleget. Kem Cfriidálkozhatunk, hogy épen vármegyénkben, a megye közönségénél léptennyomon kifejezésre jot a gyanú, hisz alig egy évtized alatt ismételten merültek föl szomorú esetek, amelyek a legsúlyosabb természetű gyanúnak is alkalmasak tápot adni. A pápai járás szerencsétlen véget ért főszolgabirája, majd a vármegyei volt tiszti főügyész esete sokkal közvetlenebbül élnek még a megye közönségének emlékezetében, hogy sem rossz néven lehetne venni, hogy akkor, amikor pénzügyi bajokról van szó, a közönség mindjárt a legsúlyosabb természetű visszaélésekre gondol. A bizottságnak, mely a vármegye közönségének bizalmából a kettős irányú fel adat megoldására küldetett ki, első dolga volt megállapodásra jutni, hogy mely időponttól kezdődőleg vizsgáltassanak meg a számadások s illetve az egyes alapok, hogy így nyomról-nyomra, h?!adva, minden személyre való tekintet nélkül, legyen konstatálhat az egyes alapok helytelen felhasználása következtében beállott pénzügyi válságos helyzet. Csak így volt remélhető, hogy teljes és hű képét nyújthassa a bizottság annak a gazdálkodásnak, melynek vége a közgyűlésen említett pénzügyi csőd. Volt nézet, mely szerint a vizsgálat a megyei székház-építés idejéig — több mint husz eszendő! — viendő vissza, mert a székház-építés előtt az egyes alapok rendben voltak, egymásnak nem tartoztak s egymás jövedelmének igénybevétele csak ezután mutatkozik. Volt viszont nézet, mely esik a volt főispán — előbb alispán — alispáni működésének idejétől látta szükségesnek az egyes évek számadásait vizsgálat alá venni, mert az ezt, megelőző időkből az összes számadások már egy izben megvizsgáltattak és pedig a kormány szakközegei által. Ez a vizsgálat 1897. év júniusában történt, csak ez időtől volna szükséges e nézet szerint a számadások revideálása. A kormány szakközegei által 1897-ben teljesített vizsgálat, melynek egyes adataira később visszatérünk, mint az idevágó iratok áttanulmányozásából meggyőződtünk, csakugyan fundamentális jelentőségű, s minthogy ugyanekkor, illetve ezzel kapcsolatban a vármegye közönsége egy bizottság által 1881-re visszamenőleg teljesíttetett vizsgálatot: megnyugodhatnánk abban is, ha a jelen vizsgálat csak 1897. év júniusától a legutóbbi zárszámadásig vezettetnék, mégis a bizottság elvül kimondta, liogy azon alapoknál, melyek az 1897-ben tartótt vizsgálatot megelőzőleg vannak más alapokkal szemben Vármegyénk pénzügyi helyzete. Irta : dr. Antal Géza. I. Veszprémvármegye májusi gyűlésén illetékes helyről hangzott el az a megdöbbentő kijelentés, ho^y vármegyénk pénzügyileg a csőd szélén áll, s hogy sürgős intézkedések szükségesek a pénzügyi kalamitás elhárítására. A vármegyei közgyűlés — mit is tehetett volna egyebet — újra bizottságot küldött ki az egyes alapok megvizsgálására s javaslattételre, hogy mi módon lehetne a vármegyét a megye közönségének újabb megterheltetése nélkül ebből a szomorú pénzügyi helyzetből kiszabadítani. A bizottság előtt azonban nemcsak ez a feladat áll, hanem egy másik kérdésnek a tisztázása is, t. i., hogyan jutott a vármegye ily zilált pénzügyi viszonyok közé ? csak helytelen gazdálkodás következménye-e a jelenlegi helyzet, vagy pedig súlyosabb beszámítás alá tartozó cselekmények idézték-e elő ? Aligha tévedünk, ha a bizottság ezen feladatát legalább is oly fontosnak tekintjük, mint a másikat, mert hisz a közéletünkbeíi egyre nagyobb mérvben jelentkező és fájdalom igen gyakran nem alapnélküli gyanú az. amely jelen esetben is elég hangosan hallatja szavát s nemcsak A „PÁPAI HÍRL

AP" TÁRCÁJA. A HALÁSZ-BÁSTYÁN. Utunk a bástyafokra vezetett... S midőn a fővárosnak büszke képe, Egész pompája tünt szemünk elébe, Támadt szivünkben fájó érezet. Ah élni, élni itt, csak itt lehet!... Azt hittük — még alig van öt-hat éve — Hogy akinek van vágy s erő szivébe Magasbra törni, — itt lel csak helyet. Talán . . . igen... De külső fénybe vonva Hányat sújt itt az élet szörnyű gondja S hány bün tanyáz e Bábel mélyiben! Jobb hát a nagyvárostól messze nékünk Szerény körünkben szép csendesen élnünk, JSfem gondolod, hogy jobb? ... Talán ... igen. • André. Gyűlölet. Irta: Ambrus Zoltán. Az ösztönszerű érzésekről volt szó. Milyen különös az, hogy egy arc, egy t -kintet, vagy néhány elejtett szó erős előitéleteket kelt bennünk, gyűlölethez hasonló idegenkedést, vagy megmásíthatatlan rokonérzést, amely hirtelen indulatok idővel mind, mind igen bölcseknek bizonyulnak. Az ember néha első pillantásra megérzi, kit szeressen és kitől óvakodjék, kivált ha az ember nem is ember, hanem csak asszony, vagy gyerek. Mert minél kevesebb a világ-ismeretünk, ez a? intuició annál hatalmasabb. Még az állatok sincsenek e lelki szimat nélkül; legalább a kutyák e téren csudákat produkálnak. — Nekem volt egy kutyám — szólalt meg egy úr, aki előbb sokáig hallgatott — a szegény Dárius. Dárius nem a tolvajokat ugatta meg, mert tolvajok nem jártak hozzám, hanem a hitelezőket. Valahányszor egy-egy megjelent a látóhatáron, Dárius éktelen vonításban tört ki. Viszont a pénzes-levélhordót mindig. nagy örömmel üdvözölte; vigan ugrándozott körülötte s kikísérte egész a lépcsőig. — Ön csúfolódik velünk, szólt egy fiatal aszszonv, aki csak az imént adta elő, hogyan érezte meg előre, kihez fog férjhez menni. Akkor látta először az urát; a boldogtalan eltévesztette az emeletet, s az ajtót nyitó kisasszony kitalálta, hogy: „ez az". — Nem, nem csúfolódom — felelt Dárius gazdája. — De azt hiszem, ezzel is ugy vagyunk, mint az álmokkal. Mikor az álomkép valóra válik, azt mondjuk: „Csodálatos!" — s nem jut eszünkbe, hogy a legtöbb álomkép megmarad álomképnek. Ha ösztönünk nem csalt meg, nagyra vagyunk vele, s inegbocsátjuk neki, hogy amíg egyszer igazat mond, százszor ejt tévedésbe. Mondhatnék erről egy kis történetet; nem valami különös eset, de előttem felejthetetlen. Meghallgatták, mert nem beszélt sokáig. * Hét éves koromig — kezdte — elég boldog fiatal ember voltam. Egy vasúti állomáson nőttem fel, apám volt az első személy: az állomás-fő. A vasút akkor még új dolog volt; se a terrénum, se az építő anyag nem került annyi pénzbe, mint mai napság, s faluhelyekre is egész kastélyokat építettek indóháznak. Mi is ilyen kastélyban laktunk, emeletes, a tájék viszonyaihoz képest impozáns épületben, melynek a helyiségei mint roppant csarnokok élnek az emlékemben. Ma tán kicsinyelném ezeket a rég nem látott termeket, de az ember eleinte szerény. Szóval, egy egész emeletünk volt, de csak három szobában laktunk, mert az apámnak nem volt több szobára való bútora. Öt-hat nagy terem évekig üresen maradt; csak mi gyerekek szaladgáltunk az ekhós csarnokokban. S ahogy tavaszodni kezdett, volt egy másik birodalmamis: az állomáson veszteglő vasúti kocsik. az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtó szer. FERENCZ JÚZSEF KESERŰVÍZ