Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-09-16 / 37. szám

Városunk terjeszkedése. IV. Egy város terjeszkedésének fő feltételei: alkalmas, száraz sík terület a város mellett és ami mindenben minden: pénz és pénz. A száraz sík területen szabadon, gát nélkül épülhet a város, a pénz pedig elősegít

; azt, hogy újabb utcaszabályozások, új utcavonalak keletkezzenek bent a régi városban mind olyan beosztással, amelyet a város fejlesztése megkövetel. Mert új utcákat húzni minden tervszerűség nélkül, de különösen a város terjeszkedési irányának nem megfelelőleg, hiábavaló pénzkidobás, ami nem állhat egy város érdekében sem. Mind a két föltételre hazánkban a Nagy Alföld városai vannak a legszerencsésebb helyzetben. Hatalmas, szabad területek képeznek keretet körülöttük, amelyen száraz lakást építeni s új, jól beosztott utcákat rendezni nem nehéz. Továbbá van vagyoni jólétök is rá, hogy a régi utcáikat a város terjeszkedésének megfelelőleg szabályozzák, ezért házakat sajátíthassanak ki aj lakosság súlyosabb megterheltetése kikerülésével. A dunántúli városok nincsenek ily kedvező viszonyok között. S mint tudjuk, Pápa sem dicsekedhetik ily előnyös tulajdonságokkal. Talaja, amerre épült, vizes, egészségtelen még az emelkedettebb részeken is. Fejlődési irányát a Tapolcza kanyargása szabja meg, s e miatt nyúlik el oly aránytalanul hosszan. A városnak — mondhatni — egy utcája van, a Fő-utca, illetve a Jókai Mór utca. A többi bele- és szerte ágazó utcák éppen e fő-utcának minden forgalmat elnyelő jelentősége miatt nem fejlődhettek arányosan. Igy áll terület dolgában Pápa. Hogy kisajátításokra s ennélfogva a régi háztömbökön keresztülhaladó új utcavonalakra sincs pénze, legjobban igazolja az a fölöttébb sajnálatos tény, hogy még a Kossuthutcában sem tudta, éppen a kisajátítási összeg hiánya következtében, az építési szabályrendeletet végrehajtani. Ha már a régi utcák új és tágasabb vonalba illesztésére sincs képessége egy városnak, akkor mit akar egészen új utcák létesítésével, amelyek nem egy, de sok házterület megvételével járnak ? Pápa utcaszabályozási tervrajza, amely csak a város egy részére terjed ki, s a felsővárost a Viasz-utcától teljesen mellőzi, szintén több új utcát tüntet elő. Ezek között azok, amelyek a P a d o s, a L a j o s stb. városvégi utcákból indulnak ki, nem kifogásolhatók, mert legalább az erre esetleg terjedő városrészek szabályos formát adnak előre. Ez helyes még akkor is, ha a tsrjeszkedési terv általános elveivel nem is jön teljes arányba és pedig azért, mert a végeket ily vidéki városokban rendesen a gazdaközonség építteti ki, amit megakadályozni nem tanácsos, de nem is lehet. Legföllebb arra kell vigyázni, hogy a szertefutó építkezés ne rójjon nagy közigazgatási kiadást a városra. Azonban bent, a városbau tervezett új utcák már más szempont alá esnek. A Korvin-utcából a Széchényi-utcáig tervezett új utcát igen szépnek találjuk, de első sorban is kérdjük: van-e rá pénz? Másodsorban jogos ama kérdés is: micsoda célt szolgálna ez az új utca s a város tervszerű terjeszkedésének megfelel-e. Hisz az kétségtelen, hogy ez az utca is, mint minden valamire való utca, a közlekedést a város e részében előbbre vinné, de vájjon ez az előny egyenlő arányban áll-e a ráfordított összeggel? Mi azt mondjuk, hogy csak abban az esetben nem volna itt kárbaveszett kiadás, ha városunk terjeszkedési iránya a Bástya-utca felőli, vagyis a nyugati oldalon állapíttatnék meg és pedig a piac egy részének oda áthelyezésével. Ekkor a Bástya-utca is, de meg az Uj-utca is érthető célt szolgál és a szebb jövőre hivatott Korvin-utca mintegy kivánná a betorkollást. Azonban nem látjuk a szándékot a város terjesztését ezirányban elősegíteni sehol, amit igazol az is, hogy ez utcába nemrég egy nagyobb háznak emeletre vonásánál sem tartatott be a szélesítő új utcavonal, amit építési szabályrendeletünk parancsol, vagyis nem tartatott szükségesnek ez utca kiszélesítése a jövőben megnagyobbodó közlekedés lebonyolítására. E nyugati irányban való terjeszkedés szándékát cáfolja az is, hogy a rendkivül kedvező fekvésű és menetű Bástya-utca kinyitásáról alig esik szó, holott a figyelmet ez a kérdés nagyon megérdemelné, sokkal inkább, mint akár az a tervezett utca, amely a Major-utcát kötné össze az Árok-utcával, akár az, amely a Kis-utcába sarkallana a Jókai-utcáróL Éppen ezen okoknál fogva is igen helyeseljük a városi közgyűlés ide tartozó határozatát, amely szerint a város utcaszabályozási tervrajzát azzal fogadta el, hogy az új utcanyitásokra nézve annak idején külön-külön fog határozni. Ebben az előrelátó határozatban benne van hallgatagon az az elv is, hogy nemcsak anyagi, hanem tervszerű terjeszkedési szempontokból is akar az új utcák ügyében cselekedni. Ha a város hatósága ily elvi alapra helyezkedik e dologban, akkor jár el hivatásában e téren azzal a bölcs körültekintéssel, amelyet a város jövő fejlődése tőle megkiván. Először is tehát legyen célszerű, gondosan megállapított városterjeszkedési tervünk; másodszor gyűjtsünk elegendő pénzt e terv szigorú végrehajtására. Ha sem tervünk, sem pénzünk nincs: akkor legalább az építési szabályrendeletünk legyen olyan, amely addig az ideig, amig jobb anyagi helyzetbe jutunk, a város terjeszkedési irányát ha nem is segíti elő, de annak a jövőben megvalósulását sem akadályozza meg. r. 1. Politikai népgyűlés. A helybeli keresztény munkás-egyesület az egyesült ellenzékkel (?) múlt vasárnap délután népgyűlést rendezett a Fő-téren, hogy állást foglaljon az általános titkos választói jog mellett s bizalmat szavazzon a koalíciónak. Politikailag súlyt.kölcsönzött a népgyűlésnek az a körülmény, hogy a napirend egyik előadója a függetlenségi pártnak egyik kiváló, oszlopos tagja: Batthyány Tivadar gróf volt, aki az egyesület meghívására leutazott városunkba, hogy itt elmondja politikai nézeteit. alázatosan viszonzott egy-egy leereszkedő kézszorítást, de a nagy terem alakjai mélységesen megvetették a mezőgazdaság otthonát és ugyancsak ritkán esett meg, hogy a tudomány, vagy az irodalom valamelyik kiválasztottja betévedt az alcsoporthoz. Nem valami sokba kerültek ezek a vizitek: egy kis tea, egy torta, egyéb semmi sem kellett hozzá. A férj eleinte két tortát követelt, egy legyen a nagyteremé, a másikat adják a mezőgazdáknak. De Ő nagyságában volt annyi gyöngéd figyelem, hogy a két társaság közé ilyen észrevehetően megkülönböztető határt ne vonjon. Hiszen az a torta volt az egyetlen kapocs, amely a két csoportot valamiképp összefűzte. Ez az érv meggyőzte és boldoggá tette a férjet, aki őszinte megelégedéssel látta, hogy a felesége mégis becsüli valamire a mezőgazdaságot. És így végleg megmaradt a torta egynek. Előbb a notabilitásoknak szolgálták föl, aztán a gazdasági látogatóknak. Erről a tortáról a nagy teremben lévők érdekes megfigyeléseket tehettek. Auserrené asszony sose maga vágta föl. Ez a szerep az illusztris vendégek közül mindig hol az egyik, hol a másiknak jutott. Ki rövidebb, ki meg hosszabb ideig szokta végezni ezt a különösen megtisztelő és fölötte népszerű funkciót. Akadt olyan is, aki teljes három hónapig töltötte be (tovább már nem igen), és észrevehető volt, hogy a torta-föl vágás kiváltságával egy sereg más megkülönböztetés is járt. A soros tortafölvágó mindenkor szóvivője volt a társaságnak s olyasfajta tiszteletben részesült, mint a parancsnok az ezredben. A ház úrnője elhalmozta minden, de minden kegyével. A bizalmas fülkék suttogói „a torta kegyeltjé"nek hivták ezeket a kiválasztottakat és minden ilyen kegyencváltozás valóságos forradalmat idézett elő a nagy szalonban. A fölvágó kést jogarnak, a süteményt jelképnek tekintették. Az új tortavágót megszokták gratulálni irigyelt tisztségéhez. Arra nem volt eset, hogy a mezőgazdák közül vágta volna fel valaki a tortát. A férj meg teljességgel ki volt zárva ebből, bár a tortából mindig megkapta a maga részét. Költők, festők, irók, felváltva jutottak a tortavágáshoz. Egy hires zeneművész hosszú ideig szeletelte s utána egy követségi titkár következett. Néha kevésbbé nagyhírű, de az előkelő társaságban ösmert és szívesen látott gentlemanek kapták meg a vágó szimbólumhoz az ínycsiklandozó emblémát. Akin a rövid uralom sora volt, az erre az időre rendszerint nagyobb bizalmat tanúsított a szép asszony férje iránt is. Mikor aztán kiesett a nyeregből, harag és érzékenység nélkül engedte át helyét az utódjának és újra belévegyült az uralkodó csillag bámulóinak a sokaságába. * Sokáig tartott ez így, nagyon sokáig. Csakhogy a csillagok fénye sem örökkétartó. Ragyogásuk tüze lassanként kialszik, vakító sugaraik hozzátompulnak az esthomályhoz. Megöregszik minden e világon. A tortafölvágásnak egykor annyira óhajtott tisztsége után már nem igen törték magukat az emberek, egyre rövidebb ideig maradtak meg a kegyencek és senki sem volt már annyira büszke a kitüntetésre. Auserrené asszonynak meg kellett kettőznie a szeretetreméltóságát, hogy akadjon pályázó s kevésbbé előkelő vendégeket is kénytelen volt meghívni, hogy < a népszerű szimbólum árván ne maradjon. Egyszer-egyszer még föltűnt valaki a régebbi kegyeltek sorából is, mint a detronizált fejedelmek, akik előtt a nagy szükségben újra megnyílik a trónhoz vezető út. Végtére már ezek sem vették kezükbe a kést és elkövetkezett az ideje annak, hogy egy teljes hónapig — óh egek ! — a férjnek kellett fölvágnia a tortát. Ez nyilván szerfölött untatta, mert másuap addig könyörgött egy rőthaju látogatójának, amíg az csupa udvariasságból vágott néhány szeletet. A mezőgazdasági szalon sem volt már annyira elhanyagolt része a háznak. Sőt ott még akadtak merész vállalkozók és naiv urak is, akik a férjet kérték, hogy segítse őket hozzá az árvuló tisztséghez. Auserre ur megadóan mosolygott és mikor a felesége eredménytelen ajánlások után ráfanyalodott, hogy a mezőgazdák valamelyikének nyújtsa a tortát, a háziúr maga is pajkoskodott a verembe került rókával : — No eredj, barátom, tedd meg neki ezt a szívességet. Múltak az évek. A tortát már nem vágta senki. De Auserrené a régi szokásáról nem tudott letenni s olykor, ha társaság volt náluk, borús melancholiával fürkészte, hogy ki volna hajlandó a tortát megszegni. Régi ismerősei ilyenkor rémülten húzódtak el és senki sem volt hajlandó az áldozatra. Ezernyi apró fifika sem használt, az emberek elvesztették érzéküket a torta iránt. Ebben a zordon időszakban egy este megjelent náluk valami ártatlan lelkű és ismeretlen ifjú, akinek sejtelme sem volt ő nagysága titkáról. S mikor a komornyik behozta a tortát és mindenki egyszeriben mély diskurzusba merült a szomszédjával, hogy valahogy dolga ne akadjon a tortaszegő késsel, ez a tapasztalatlan fiatal ember gyanutlanul nézett a háziasszony szemébe. Auserrené elcsodálkozott ezen a készségen és a boldogságtól remegve kérdezte tőle : — Talán megtisztelne, uramésfölvágná a tortát ? Az ifjú áldozatkészen ugrott oda és túláradóan felelte :