Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-09-02 / 35. szám

II. évfolyam. 35. szám. Pápa, 1905 szeptember 2. PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. szám.. Előfizetési árak: Egész évre 12. félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: D**- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 215. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. Akik ritkán jönnek meg .. . A privilégiumoknak elvi ellenségei vagyunk. Születés, rang, vagyon, erő privilégiumának, mindennek egyformán. Egy privilégiumot ismerünk el csupáu: a szellemét. De a szellem nem is szorul privilégiumra., a szellem uralkodik, a szellem hódít, kivéve persze azt az esetet, ha a csökönyös látni-tudni-hallani-nemakarás, az elfogultság állja útját a szellem győzelmének. A privilégiumok elvi ellenségei vagyunk. Ellenségei főként a közügyek tárgyalásában. Ne legyen privilégiuma senkinek a maga nézetét abszolút megdönthetlennek tartván, bárkire ráerőszakolni akarni, de viszont ne legyen privilégiuma senkinek, hogy mást szólásszabadságában korlátozni akarjon. / ^ Es ha ;ly privilégiumhoz nincs jussa senkinek, nincs jussa, főleg azoknak, akik ritkán jönnek meg. Városi képviselőtestületünknek van egy bizonyos csoportja, ő nem kicsiny csoport, magában foglalja a képviselőtestületnek több mint felét, amely csak ritkán jön meg. Akkor jön, ha hívják. Es úgy szavaz, ahogy előre elhatározta (illetve elhatározták), hogyha felhívják. Ez a csoport — nem mondjuk, hogy állandó csoport: a körülmények, a szőnyegen forgó ügy szerint változó — meg-megjelenik a porondon, jön, lát, szavaz és győz. Sajnos nem egy jó ügynek ásták meg az ily változó csoportok a sírját s nem egy oly intézményt létesítettek kötinyü szavazatukkal, amit később keservesen megbántunk. Ám, ha valaki vagy valakik kimerítve látják abban képviselői hivatásukat és teljesítve kötelességüket, hogy minden ilyen »ünnepi« alkalomra, hivó szózatra megjelennek, legyen nekik kedvük szerint. Mi ugyan — lehet, hogy dőre ideálisták vagyunk! — más fogalmat alkottunk magunknak képviselői hivatásról és kötelességről. De egyet elvárhatnánk azoktól, akik. ritkán jönnek. Azt tudniillik, hogy ne akarjanak oly szörnyű gyorsan túlesni képviselői funkciójukon. Ne akarjanak öt perc alatt jönni, látni, szavazni és győzni. Hallgassák meg türelemmel azokat, akik hozzánk hasonló idealistákként a meggyőzés szerepére vállalkoznak, akik legjobb hitük szerint fejtegetik valamely fontos közügyre vonatkozó eszméiket, akik ott vannak máskor is, kisebb ügyeknél, nagyobbaknál egyaránt és képviselői, ellenőrzői tisztüket lelkiismeretesen, áldozatkészen — mert hiszen mindenkinek áldozat, ha magándolgaira fordítható idejét a köznek szenteli — gyakorolják. Tehát: vagy tessék eljönni minden ülésre pontosan és rendesen és akkor joi gukban van az igazán obstrukció-szerü beszéd ellen méltatlankodni, vagy pedig — ha ritkán méltóztatnak jönni —- tessék türelemmel lenni s nem lehurrogni akarni a jó intencióból, önzetlenül és éppen nem hosszan beszélőket. Tertium non datur. „A két egyenlő zseb." (A városi pótadó és a hitfelekezeti segély.) A legutóbbi városi közgyűlés hosszas élénk vita után elhatározta, hogy a helybeli hitfelekezeteknek a 14 év óta megszavazott segélyt, ami a város pótadójának 13°/

0-át teszi, újabb három évre megadja. Megtörténvén a határozat, azzal, illetve annak bírálatával foglalkozni nem szándékozom. Azonban egy momentumra, amely legfőbb 8 leghódítóbb megokolását képezte ama segély kérésének, a figyelmet utólag is felhívni bátorkodom, nehogy esetleg még egyszer ily alaptalan és helytelen érvelés alapján hozza meg határozatát városunk képviselőtestülete. Ugyanis a volt segélyösszeg megadása mellett felszólalók azzal hatottak leginkább a képviselőkre, hogy hiszen tulajdonképpen nem is igazi pótadó az a segély, hanem oly összeg, amelyet a felekezetek helyett a város szed be a hitközségi tagoktól közvetA „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Z siványvirtus. — A Pápai Hirlap eredeti tárcája. — Irta : Németh Ferenc. Öreg ember vagyok, de még kis gyermek voltam akkor, midőn nekem öragapám elbeszélte azt, amit én most itt Ieirok s ami ővele magával történt meg. Tehát igaz történet eleitől végig. Akár egy kis darab korrajznak is mondhatnók. Abban az időben a Bakony még végtelen rengeteg erdőség volt, mely biztos menedekhelyet adott azoknak a „szegénylegényekének, kiket részint a betyárvilághoz való hajlamuk vezetett oda, részint kisebb-nagyobb csinytevéseik miatt menekültek a törvény üldözése elől a vadon sűrűségébe s ott egymással megismerkedve, egész rablóbandákká alakultak. Egy ilyen rablóbanda közé vezetem az olvasót ez elbeszélésben, előrebocsátom azonban, hogy a gyengébb idegzetűeknek nem kell megijedniök, mert nem fordul elő benúe sem fegyverropogás, sem vérengzés, hauem az fog kitűnni, hogy az erdők elvadult fiaiban is van még emberi érzés, ha úgy tetszik, zsiványvirtus. A bakonyi kaland lefolyását úgy adom elő a következőkben, amiképen az nekem elbeszélve volt. A múlt század első évében tanulmányaimat Sopronban bevégezvén — beszéli öregapám — németországi egyetemre akartam kimenni. Mivel azonban abban az időben I. Napoleon hadai egész Európát rettegésben tartották s a közlekedési eszközök is a mostaniakhoz képest igen gyarlók voltak, le kellett e tervről mondanom, s elhatároztam, hogy egy ideig otthon a szülői háznál maradok. Atyára Soprouvárraegye egyik kis falujában jémódú birtokos volt, kinek a gazdálkodáson kívül az volt kedvenc foglalkozása, hogy amikor a mezei munka valamennyire szünetelt, lerándult Szlavóniába, Horvátországba a vásárokra s ott egy-egy falka szarvasmarhát összevásárolván, felhajtatta Sopron alá, ahol jobbára szép haszonnal értékesítette. Most is ilyen útra volt el már pár hét óta s hosszú utazásáról minden órában vártuk hazajövetelét. Végre berobogott kocsija az udvarra, ámde nagy szomorúságunkra, mert apám súlyos betegen érkezett haza. Miután gondos ápolás alá vettük a nagy beteget s kissé jobban érezte magát, azonnal engem hivatott betegágyához s a következő megbízatást adta nekem : — Horvátországban igen jó vásárom volt, édes fiam. A szarvasmarha, amit vettem, olcsó is, szép is. Eppenezért minden pénzemet, melyet magammal vittem, annyira elvásároltam, hogy a hajcsároknak már nem tudtam annyi útiköltséget adni, amenynyi nekik egész hazáig elég legyen. Megbizlak tehát téged, hogy azonnal fogasd be a csikólovakat s menj el Pápa felé, onnét pedig mindenütt a pápaveszprémi országúton mindaddig, mig a hajcsárokkal és a falkával találkozol. Az útiköltséget átadod nekik s aztáu jösz vissza. Hamarjában felkészültem az útra, a kocsis befogott s már délfelé járt az idő, amikor elindúltam. A tüzesvérü csikók gyorsan ragadták a kocsit, mintha csak repültünk volna az asztalsima rábaközi rónaságon végig. # — Nem lesz szerencsés az utazásunk ifjuram — szólalt meg eközben kocsisom. — Miért nem Jancsi ? — Hát azért, mert éppen mo3t futott keresztül az országúton, a lovak orra előtt egy nyul. Pedig azt mondják, hogy az szerencsétlenséget jelent. — Mesebeszéd az Jancsi. Hátliiszen valamerre csuk kell futni annak a szegény nyuinak, ha felriasztják . Kétkedve rázta a fejét a kocsis, de azért elhallgatott. A délutáni órákban már messze túljártunk Pápán, bent a Bakonyban, mely akkor még nagy részében fejszét nemismerő rengeteg volt, Azon a tájon, hol most Farkasgyepü község terül el, az országút mentén óriás bükkök árnyékába húzódva, egy rozoga csárda állott egyesegyedül, hacsak az udvarán összetákolt kocsiszinféle alkotmányt és a dűlőfélben levő istállót hozzá nem számítjuk. „Koplaló

u-nak hivták az istenadtát. Mikor e helyhez közeledtünk, oda szóltam a kocsishoz, aki némán még mindig azon töprenkedett magában: váljon igaz lehet-e az, hogy mikor a nyul előttünk keresztül fut az országút >n, az szerencsétlenséget nem jelent, holott Ő ennek mindig ellenkezőjét hallotta. — Jaucsi, szólítám meg, a nap már esősen hanyatlani kezd, Veszprém pedig még messze van, a hosszú hajtás megárt a csikóknak. Azért járj be ide a „Koplaló" csárdába. Itt egy abrakot adsz a lovaknak, miközben kissé kifújják magukat, azután tovább megyünk s vagy találkozunk a falkával és a hajcsárokkal, vagy be tudunk még ma menni Veszprémbe s ott várjuk be őket. Pár pillanat múlva bekanyarodtunk s ott állott a kocsi a csárda udvarán levő kocsiszin alatt. Kifogni nem akar a kocsis, hanem zablót keresett,