Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-08-12 / 32. szám

Ehhez járul még a hitfelekezeteket jogosan megillető iskolaföldek 826 koronát kitevő jövedelme, s így az összes segély 11576 korona 30 fillért meg nem haladhat. Ezen összeg jogosan megilleti az iskolafenntartókat, de ennél többet a várostól követelni nem lehet, mert a város népoktatási költsége ennyiből kikerülne és mert a város azért, hogy ne egy magas ni von álló állami iskolája, hanem ugyanolyan magaslaton álló felekezeti iskolája legyen, nem mondhat le jövő fejlődése feltételeiről és nem halaszthatja továbbra is a közegészség javításához, a közgazdaság fejlesztéséhez szükséges inté/ mények létesítését. Az összes pótlékolható adók 5°/

0-a képezi a törvényes alapot, s így az iskolaföldek jövedelmével együtt 11.576 kor. 30 fillér adása jogosult. Minden fillér, melyet a város ezenkivül ad, már bőkezűség. Azt pedig, hogy városunk olyan helyzetben van-e, hogy az adófillérekkel bőkezűen bánhat-e, a viszonyainkat ismerő polgárság előtt fejtegetni felesleges. Dr. Fehér Dezső. Az építési szabályrendelet és az építőmesterek versenye. E becses lap utolsóelőtti számában egy cikk jelent meg, amely a Weltner-ház építéséből kifolyólag sürgette a városi építési szabályrendelet szigorú betartását. A cikk a törvényesség alapján fejtette ki a kérdést s hihető, hogy nincs az a hatóság, vagy felsőbb hatóság, amelyik az ott előadott nézetekkel törvényesen ellenkezni tudna. Mi most az ügy egy inásik oldalára óhajtjuk a figyelmet fölhívni, amely nem kevésbbé fontos úgy a közrendészetre, mint az építő iparosaink versenyére. Az építési szabályrendeletet a városok hatóságai nem a polgárok zaklatására gondolták ki, hanem azért, hogy a múltban hanyagul épített városaink a modern európai fölfogásnak és a mindinkább előtérbe lépő egészségügyi szempontoknak megfelelőleg alakuljanak át és lassan-lassan ily irányban fejlődjenek. Ennélfogva e szabályrendeleteinkben nem csupán az utcavonalak új határai vannak megjelölve, hanem szakértői tapasztalatok után az is megvan határozva, hegy egy-egy ház falai mily magasak, mily vastagok legyenek, a szobák nagysága s egyéb méretei mind a szabályrendelet gondoskodásának tárgyát képezik. A fölületes szemlélő előtt ezen intézkedések jogosulatlanoknak látszanak. De csak látszanak, mert alapjában vizsgálva a dolgot, a célja az, hogy nem ringy-rongy falú, egészségtelen és hamar romba dülő házak építésére van szüksége a városnak, hanem egészséget tápláló, szilárd építményekre. Továbbá azért kell betartani az új vonalat, hogy egykor a város azon része forgalmilag is, eszthetikailag a fejlődés útjában maradjon s mintegy a városi élet vérkeringésének szabályos medre legyen. Megengedjük, hogy néhol elsiették e szabályozási terveket — s ezt is csupán az utcavonalakra nézve engedjük tn?g —, de a cél az hasznos és üdvös, olyan, amelyet a város polgárainak és főleg hatóságának támogatnia s nem gyöngítenie szabad. Ez az egyik oldala a kérdésnek. A másik az építőiparosokat, kiváltkép azok versenyét illeti. Az építési szabályrendelet nemcsak az építőt s a hatóságot, hanem az építőiparosokat is szigorúan és okosan kötelezi. Ne menjünk messzire, maradjunk Pápán. Itt mint köztudomásu, az építési szabályrendeletet gummielasztikumként kezelik. Némelyik építőnek nem kell megtartania az új vonalat, nem köteles a házfalak vastagsági s magassági méreteit sem respektálni. 8 mi következik ebből? Az. bogy aki építtetni akar s nem akarja egyáltalában az építési szabályrendeleteket betartani, azt nézi első sorban is, hogy van-e valamelyik építő-iparosnak több bátorsága és szerencséje az ily terv kivitelére. S akit neki ilyenül ajánlanak, ahhoz fordul s azt bizza meg a munkával. S kérdjük tisztelettel: az építtetők ez eljárása a tisztességes versenynek forrását képezheti-e az illető iparosok között? Szerintünk : nem ! Mert ily viszonyok között az iparosoknak a hatóság és a képviselő-testület egyes tagjainál kunyorálva kilincselniük keil a szabályrendelet elmellőzése végett s ha fáradozása egyiknek sikerül, a másiknak pedig nem, akkor méltatlankodás, zúgásbúgás és valóságos fertőbeli gyanúsítások árja támad áz intézők ellen. Ez nem lehet érdeke sem az építőipárosoknak, sem a hatóságoknak. Azok önérzetüket sértő módon kénytelenek munkát keresni, ezek pedig tisztaságuk mellett is a gyanúsítások foltjaitól nem menekülhetnek meg. Ez a közönséges és ez a közélet általános törvénye. Mind az építőiparosok jogos önbecsérzetét, mind pedig a hatóságok eljárásának tisztaságát az építéseknél is az idetartozó szabályrendeletek szigorú végrehajtása oltalmazza meg. Ha rossz ez a rendelet, ám törvényes úton javíttassék meg, de mindaddig, amíg ervényben van, ettől sem az építőiparosoknak, sem a hatóságoknak saját jól felfogott érdekökben eltérni nem szabad. Építőiparosaink ismert önérzetében bizva, reméljük, hogy a közöttük előálló verseny kifogástalansága miatt önmaguk sürgetik első sorban az építési szabályrendeletek szigorú betartását, illetve ahol az hibás, annak előbb törvényes úton megváltoztatását s csak azután való alkalmazását. Iskolai értesítők. VI. Iparos- és kereskedő-tanonciskola. Az iparos-tanonciskolai értesítő a lefolyt év történetéről szóló fejezetben meleg szavakban búcsúzik a felügyelő bizottság volt elnökétől Sebestyén Dávidtól s üdvözli az új elnököt' Kis Ernőt. A továbbiakban felemlíti a növendékek létszámának szaporodását, ami azonban az alsóbb osztályokban túlzsúfoltságot idézett elő. Az iskolalátogatás terén is némi javulás konstatálható. Az intézet taneszközei és a felszerelés az idén 400 kor. értékben növekedett. A tantestület 1 L rendes tagból és 5 hitoktatóból áll. A felügyeletet 28 tagból álló városi biz. teljesíti. A statisztikai adatokból kiemeljük a következőket : beiratkozott 383, év végén maradt 325 növendék, köztük vallásra róna. kath. 245, ev. ref. 49, ág. h. ev. 45, izr. 44. Előmenetelre : jeles 67, jó 153, elégséges 73, elégtelen 75. Az elégtelen tanulók percent száma: 203%. Ipari foglalkozás szerint örökösbe. Beleolvadni, mint az árnyék. Elveszni észrevétlenül, mint egy hernyó és nem törődni azzal a nagy, csúnya lármával, amit majd holnap csap a közvélemény az elpusztult hernyó botránya fölött. Igen, ez az egy, ez, hogy az ember nem tud majd semmit a botrány-harsonázásból, ez az egy, ami enyhíti ezt a helyrehozhatatlan csúnya ostobaságot, s ami megbékít a megsemmisülés gondolatával. Csak meghalni, önként még így, még ebben a megőrjítő, keserves állapotban is nehezen megy. Hogy az ember egyszerűen csak beszüntesse magát, beletörődva abba, hogy a világ nem szűnik meg velünk és a sirunk fölött tovább bujálkodik, tobzódik a mohó, a csömörletesen falánk élet. Ha valaki leütné, leszúrná itt ezekben a sötét zegzugokban, amelyekben szinte megpárlik az alvó nagy város izzadtsága. Hiszen annyi gazember settenkedik az éjszakában és éppen most nem jönnek, hogy eggyel kevesebb legyen ebből a fajtából. — Igen, gazember vagyok. Közönséges tolvaj, aki loptam. Es csak nem is bánom. A lelkiismeretem nem furdal. Ha nem kaptak volna rajta, ma is olyan vigan pezsgőznék, mint tegnap és azelőtt mindig, azóta hogy először loptam. De rajta kaptak és a vidám életnek fuccs. Két sötét lyuk közt választhatok, az egyik a börtönbe nyilik, a másik . . . Nos a másikba sem merek belépni. Pedig ebben legalább vége volna mindennek. Kivette az erszényét, fölnyitotta és megrázta, rázta, rázta sokáig. Az ezüst pénz hangosan csörgött benne. Félig tébolyodott volt már a gyáva halálkeresés izgalmában és eszelősen kurjongatta : — Gyertek

; gyertek vörös éjjeli kakasok, a ti acél csőreitekkel. Egyetek a húsomból, igvatok a véremből és a tiétek mind ez a szép csörge ezüst kukorica is. Gyertek, gyertek vörös kakasaim. Es nem jöttek. Kétségbeesve gyömöszölte zsebre az erszényét és ekkor a kezébe akadt a revolver hideg csöve. Elővette és kábán bá mult a reszkető kezében táncoló fegyver csillogására. Felnyitotta a závárját és a fejéhez próbálta emelni. Behunyta a szemét; nem merte látni a halál forrását. A sivár sötét csendben pedig túlfeszült idegeivel megszázszorozott zaj támadt. Nehéz, szöges csizmák kopogása, amely feléje közeledett. A csizmakopogásba azonban kardcsörrenés is csendült, és egy recsegő, durva hang rárivallt: —• Ki az hé ? Mit hadonászik azzal a pisz tollyal ? A lélegzete elfúlt és a szive felszorulva a torkába szinte megfojtotta. A nehéz csizmás ember szaladva sietett feléje. — Ne moccanjon, letartóztatom. — Letartóztat? Engem? Már? Már tudja? Mire hozzáért a rendőr, már eldörrent a lövés és elbukott, végig terült a lucskos, sáros járda csatornában, mint egy i-zéttépett pamutbábu. Az arcát meleg nedvesség öntötte el és úgy érezte, mintha nagy vizek mélyén feküdne, amelyekben orgonahangok csobognak el fölötte és elaltatják, mindjárt elaltatják. Aztán egész a szivéig ható fájdalmas szúrást érzett és felnyitotta a szemét. Ott feküdt a járda mellett. A járda szélén egy lapos sipkás fiatal ember guggolt, kicsi lámpát tartva, egy másik pedig nedves szivaccsal mosta a sebet. A rendőr a feje mellett áll, ott a nyitott noteszt szorongatva kezében és tekiutélyeseu szopogatva a plajbásza hegyét. Az utca közepén horkolva futottali a mentőkocsi lovai. Sötét testükből szürkés párafelhő szállt föl és köröttük néhány lump kezdett csoportba verődni. A lámpás ember, s az a másik, aki fájdalmat okoz neki a babrálásával, a rendőr az ő komikus tekintélyeskedésével s a bámészkodók kíváncsisága az ő keserves holnapját juttatták eszébe. íme az ostoba emberek útját állják és mikor már megtette a döntő lépést — és nem engedik a fájdalmak, a nyomorúság, a gyalázat elől megszökni a semmibe. Hogy körülveszik a gyöngédségükkel, mint a fegyházi orvos a halálra Ítéltet, hogy jó egészségben szállíthassa a bitófára. — A kétségbeesése nyögő szóban tört ki belőle: — Hagyjanak meghalni, mit akarnak velem ? Mit akarnak ? A fiatal orvos pedig barátságos arccal hajolt föléje és biztató hangon mondta: — Ugyan ki beszél itt halálról. Egy kis karcolás az egész. Holnapután már rendben lesz minden. A sebesült rémült szemmel bámult rá. — Csakugyan, csakugyan ? — Persze, katonadolog az egész. De ne mozogjon. O pedig tétován tapogatózva előkereste a teste alá csúszott revolvert s mig az orvos a kötszeres táskában motozott, belelőtt a homloka közepébe, ahol a tébolyodott, riadt, rémült gondolatok főttek, hogy nem hagyják meghalni. Egy kicsit hörgött még és vége volt mindennek. Haza talált az örökös, nyugodt sötétségbe aztán.