Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-08-12 / 32. szám

legtöbb tat ouc: 74 cipész volt, 57 csizmadia, 32 szabó, 30 lakatos, 27 kőműves, 20 asztalos, 13 ács, 11 hentes, a többiek még 36 foglalkozási ágból. Legjobb volt a tanulási eredmény a III. osztályban, melynek 38 tanulója közt egy se volt elégtelen. A kereskedelmi tanonc-iskolában a tanulási eredmény, fegyelmi állapot és az iskolalátogatás is elég kedvező volt. A tanári kar 8 tagból állott. Be­iratkozott 56 növendék,' kik közül íélszabadúlt és kimaradt 8, nem tett vizsgát 4. Vallásra : 34 izr., 17 róm. kath., 3 ev. ref., 2 ág. h. ev., kereskedés­nem szerint legtöbb volt, 25 fűszeres, aztán 15 rőfös, 7 rövidárús, a többi még négy kereskedő-nemből. Előmenetelre 3 jeles, 5 jó, 23 elégséges, 10 elég­telen = 24%. Az együttes értesítőt Hercz Dávid ipariskolai és dr. Kapossy Lucián kereskedelmi iskolai igazgató adták ki. VII. Ev. ref. leánynevelő-intézet. A dunántúli ev. ref. egyházkerület polgári leányiskolájának, tanítóuőképző-intézetének és inter­nátusának dr. Horváth József igazgató szerkeszté­sében megjelent értesítője az intézetek fokozatos fej­lődéséről valóban örvendetes képet nyújt. Az in­tézeti épületnek kibővítése folytán idén már 100 benlakó növendéket fogadhatott be az intézet, az új képző-intézeti osztály meguyitása a négy évfolyamú teljes képző-intézet felállításának biztos előjeléül szolgált. Az iskolai értesítő történeti része a tan- és nevelő-testület működéséről, a valláserkölcsi neve lésről s az intézetben rendezett s nagy elismerést aratót hazafias és műkedvelő előadásokról számol be. Az intézetben 8 rendes, 3 óraadó tanerő, továbbá négy hitoktató és négy zenetanító működött. A pol­gáriban és tanítónőképzőben végzett tananyag ki­mutatása után a növendékek névsora és statisztikai adatok következnek. A polgári leányiskolában volt 114 növendék, köztük vallásra: 74 ev. ref., 18 ág. h. ev., 8 róm. kath. és 14 izr., helybeli 29, megyebeli 16, más megyebeli 69 ; anyanyelvre mind magyar. Előmenetelre 29 kitűnő, 45 jeles, 29 jó, 5 elégséges, 1 elégtelen. A fényes tanítási eredményt az magyarázza meg, hogy az egyes osztályokban 28, illetve 33 és 24—24 növendék volt, egy osztály maximális létszámát az igazgatóság 30-ban állapította meg, amitől csak kivételes esetekben térnek el. A két tanítónőképző >sztályban 82 tanuló volt, köztük : 42 ev. ref, 12 ág. h. ev., 10 r. kath. és 18 izr. ; helybeli 38, megyebeli 7, más megyebeli 37, anya­nyelvre mind magyar. Előmenetelre: 32 kitűnő, 26 jeles, 18 jó, 2 elégséges ; 2 elégtelen, szintén igen szép eredmény. Az értesítő további részében főkép az interná tusról találunk kimerítő jelentést; fel vaunak sorolva mindazok a módok és eszközök, melyekkel a növen­dékek erkölcsi nevelését és művelődését mozdították elő. Felolvasásokat, előadásokat hallgattak a növen­dékek, gondoskodva volt szórakozásukról, az önkép­zés terén Vozáry Erzsébet felügyelőnő vezetése alatt szép sikerrel működött a Lorántffy Zsuzsánna kör. Az egészségi állapot elég kedvező volt, bár a város ban uralkodott kanyarójárvány az intézetet sem kimélte meg; a betegségek azonban könnyű le­folyásúak voltak. Közli az értesítő az intézeti helyi­ség leírását, az internátus házi szabályait, az alapít­ványok jegyzékét. A nagy gonddal megszerkesztett értesítőt a jövő évre szóló tudósítás zárja be. Az intézetben a jövő évben lesz az első tanítónőképesítő vizsgálat. A VÁRMEGYÉRŐL. Vármegyei közgyűlés. Veszprémvármegye törvényhatósági bizott­sága e héten csütörtökön délelőtt 9 órakor rend­kívüli közgyűlést tartott Koiler Sándor alispán elnöklete alatt. A közgyűlésen mindössze 40 50 bizottsági tag jelent meg. Az érdeklődés e hiányát a nagy munkaidő, meg az a körülmény is magya­rázza meg, hogy a vármegyének a politikai hely­zettel szemben, a múlt közgyűlésen egyértelmüleg elfoglalt álláspontja után mindenki természetesnek tartotta, hogy ez a közgyűlés - legyenek bár kevesen vagy sokan rajta — ismét a vármegye passzív reszisztenciáját fogja megnyilatkoztatni. És ez így történt. Mindazáltal, különösen a mos­tani válságos időben kívánatos, hogy a bizottsági tagok a minden hó 10-ére rendelt gyűléseken meg­minél nagyobb számban jelenjenek meg, lepetések soha sincsenek kizárva. A gyűlést Roller alispán megnyitván, fel­kérte a megjelenteket, hogy határozataikat haza­fias érzéssel, de mindig a törvénykönyvvel kezök­ben hozzák meg. A tárgysor összes ügyeit dr. Véghelyi Kálmán főjegyző referálta s mindnyája az állandó választmány javaslata alapján egy­hangúlag intéztetett el. A Fejérváry-kormánynak a törvényható­ságokhoz intézett „intő szózatát" minden meg­jegyzés nélkül — általános helyeslés közepette — irattárba helyezték. A belügyminiszternek a vár­megyei törvényhatóságnak 1905 julius 3 án hozott a meg nem szavazott adók behajtását, újoncok előállítását, önként fizetendő állami adóknak a kincstárba beszállítását eltiltó határozatát meg­semmisítő leiratára nézve kimondta a közgyűlés, hogy tekintettel arra, hogy azok a viszonyok, melyek miatt e határozat meghozatott, ma is fennállnak, a leiratot tudomásul nem veszi, előző határozatát fenntartja s pontonként újra kimondja. Kimondja továbbá, hogy e határozat csupán birtokon kíoül felebbezhető meg, aminek megfelelőleg az alispánt utasítja, hogy a határozatot azonnal hajtsa végre s az 1886 : XXI. t,-c. 19. § a értel­mében mint válaszfeliratot terjessze fel az ügy­vezető kormányhoz. Többszörös zajos helyeslés hangzott fel a határozat egyes pontjainál. Az ügy­höz csupán dr. Óoáry Ferenc orsz. képviselő szólt hozzá, méltányolván a törvényhatóság egyhangú állásfoglalását s bemutatván Kállay Ubul, a veszprémi választókerület orsz. képviselőjének egy levelét, melyben tudatja, hogy amennyiben a kormány a vármegye tisztviselőt állasuktól fel­függesztené, ő a veszprémi járási főbiró fizetését sajátjából fedezi. Pápa város polgármestere és Siófok község elöljárósága a fogyasztási adók behajtása tárgyá­ban kérdést intézett az alispánhoz. Az alispán értesítette nevezetteket, hogy az adók a vármegye intézkedéséig behajtandók. Most pedig a várme­gyei közgyűlés határozatilag is kimondta, hogy kizárólag a községek érdekében, nehogy a kincstár a községekkel szemben a szerződések felmondása által retorzióval éljen, a fogyasztási adók — ámbár nincsenek törvényhozásilag megszavazva — to­vábbra is behajtandók. Hont-, Somogy-, Szilágy-, Zemplén-, Vas-, Arad-, Borsod- és Pestmegyéknek a politikai válságra vonatkozó átirataikat — minthogy a vármegye már hasonló értelemben határozott — j egyszerűen tudomásul vették. Elhatározták, hogy II. Rákóczi Ferenc és a szécsényi rendi országgyűlés emlékezetének megülésére Nógrádmegye által ren­dezendő ünnepen az alispán vezetése alatt 5 tagú deputációt küldenek ki. A deputáció tagjait az alispán kéri fel. A csóti, marcaltői és a lovász­patonai jegyzők kérvényeit jegyzői fizetésök ki­egészítésének helyesbítése iránt teljesítették, az enyingi jegyző kérvénye nyugdijalapja felemelése tárgyában nem volt teljesíthető. A közgyűlés már 10 órakor véget ért. míg a mult év ugyanezen szakában 1138784 korona 62 fillér folyt be, vagyis 487953 korona 45 fillérrel több a jelenleginél. Az időszaki jelentések felolvasása után a vármegye főjegyzője, aljegyzői és a kir. pénzügyigazgató-helyettes referáltak mintegy 75 folyó ügyet, melyekben majdnem kivétel nélkül az előadói javaslatot emelte határozat erejére a bizottság. Az ülés 12 órakor ért véget. A YÁROSHÁZÁROL. § A legtöbb állami adót fizető városi képviselők 1906-ra érvényes névjegyzékének kiigazí­tása folyó hó 10-én délután 3 órakor történt meg. A kiigazító bizottság azzal a javaslattal járul a képviselőtestület elé, hogy a felemelt létszámnak megfelelőleg az eddigi 71 helyett 87 virilis képviselő legyen. § A választókerületek új beosztása. A városi adóhivatalban most foglalkoznak a városi képviselők választására jogosultak összeirásával. Ezeknek a száma évről évre rohamosan emelkedik s már. a három év előtti választásnál oly nagy volt, hogy a törvény értelmében nem négy, hanem legalább öt választókerületre kellett volna a várost beosztani. A törvény ugyanis előírja, hogy 600-nál több választó egy választókerületben nem lehet. Ép ezért — mint halljuk — a városi tanács proponálni szándékozik, hogy a városi képviselők választása ez idén annyi kerületekben történjék, ahány 600 választó van. így aztán legkevesebb hat kerület lesz. § Építési engedélyt nyertek e héten : Vég József az Erzsébet-városi Arany-János-utcán és Horváth János a Laki-uton földszintes lakóházra. § A villamos világítást az idei tanév kezdeté­vel a városi rajz- és iparos-iskolába is bevezetik. § Hirdetmény. Pápa r. t. város 1905. évi ebadó-összeirás és kivetési lajstroma elkészülvén, az 1905. évi augusztus hó 13-tól augusztus hó 28-ig, vagyis 15 napon át a városi számvevői hivatalban közszemlére kitéve leend, mely idő alatt ellene a jelszólalások az érdekeltek által ugyanott Írásban beadhatók. Pápa, 1905 augusztus 12 én. A városi hatóság. § Szőlőbirtokosok figyelmébe. Mindazon szőlőbirtokosok és bortermelők, kik a borital-adó kedvezményre igényt tartani óhajtanak, akár ki van­nak egyezve, akár nincsenek, a folyó évben remél­hető termésüket folyó hó 16-tói kezdve legkésőbb folyó évi szeptember 15-ig Pápa város fogyasztási adóhivatalánál annál is inkább bejelenteni el ne mulasszák, mert későbbi bejelentések tekintetbe nem vehetők és bortermésük megadóztatásánál az italadó­árszabás volna alkalmazandó. Pápán, 1905 augusztus hó 9-én. Blum Miksa főügynök. * Közigazgatási bizottsági ülés. Közgyűlés után a vármegye közigazgatási bizottsága tartotta meg rendes havi ülését, melyen Koiler Sándor alispán elnöklete alatt \jvári Ferenc, dr. Bélák István, Kenessey Pongrác, dr. Reé Jenő közgazdaságig elő­adó, Csaby Andor műszaki tanácsos, Takách Ádám árvaszéki elnök, dr. Véghely Kálmán vm. főjegyző, Csapó Kálmán tiszti főügyész biz. tagok, továbbá a kir. pénzügyigazgatóság Szalamin János pénzügy­igazgatósági helyettes, a kir. ügyészség részéről pedig dr. Lányi Sándor alügyész vettek részt. A közigaz­gatási ágak havi jelentései közt kiváló érdeklődéssel hallgatták a pénzügyigazgató-helyettes jelentését, mely szerint a költségvetésen kivüli állapotra tekin­tettel, julius hóban egyenes adóban az egész vár­megye területén 74425 korona 29 fillérrel, bélyeg­és jogilletékben pedig 33673 korona 28 fillérrel folyt be kevesebb, mint a mult év ugyanezen hónap­jában. A folyó év kezdetétől junius hó végéig egye­nes adóban befizettek összesen 650831 kor. 76 fillért, TARKA ROVAT. Epül a város. Épül tagadhatatlanul. S ami fő, építkeznek az Eszterházy-uton is. Hogy miért fő ez, könnyű ki­találni. Arra jönnek az idegenek a városba. Nem tolonganak ugyan, nem taszigálják egymást, de' azért mégis csak jönnek. És jővén befelé, első, amit meg­látuan, az Eszterházy-út villasora. Ez már valami, ez imponál. Immár csak kettő hiányzik és egészen be lesz építve az út — egyik oldala. De ám a másik. A másik oldal még üresen tátong a tolongó idegenek felé. Sövény kerítés, gidres-gödrös rét, amott odébb körtefák, szilvafák, egyébb gyümölcsfák, de ház nincs semerre s nem is lesz addig, amig az urodalom mást nem gondol. így azonban az út hatása nem teljes. Érezte ezt városunk egy lelkes szépítŐje, aki mindenkép el akarná hitetni a mi idegenforgalmunkkal hogy itt a Dunántúl legszebb várbsábau forognak. Támadt egy ideája, melyet nyomban papirra is tett és beadott a városi tanácsnak. Azt indítványozza, hogy a meglevő villasorral szemben állíttasson fel a város 5 méter magas tükörfalat, majd mutat az második villasort is és kész az idegenek becsapása j A tükörfalat, hogy állandó legyen, be kell biztosítani^ Jó és szép munkáért és kitűnő szabásért töl>l> kiállításon VAGO DEZSŐ érmekkel kitüntetve ! Mindennemű férfi-ruhák szolid áron első pápai férfi- cl ivatternie, Papa, Fő-tér, 353. sz. Jó nagy munkás szabósegédek felvétetnek. mérték szerint készíttetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents