Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-07-01 / 26. szám

Az inparlamentáris kormány ellen, (A vármegyei áll. választmány ülése.) 'Dr. Ováry Ferenc orsz. képviselő és még huszonöt megyebizottsági tag az inparlamentáris kormánnyal szemben leendő állásfoglalás tárgyában a törvényhatósági bizottság elé a következő indítványt terjesztették be : Nagyságos Alispán Ur! Az alábbi indítványt azon kéréssel terjesztjük be, hogy ennek mielőbbi tárgyalása céljából folyó évi julius hő 3-án reggel 10 órára rendkívüli közgyűlést egybehívni, ennek napirendjére indítványunk tárgyalását kitűzni méltóztassék, Indítvány. Veszprémvármegye törvényhatósági bizottsága hazafias aggodalommal tapasztalja, hogy hazánk törvényes rendje és alkotmánya ellen végzetes merénylet követtetett eh Inparlamentális kormány neveztetett ki, s ennek legelső ténye is törvénytelen volt, midőn az országgyűlés képviselőházát, törvényen kívüli állapotban, hosszabb időre elnapoltatta. A haza véd bástyájának, a vármegyének, elmulaszthatatlan kötelessége tiltakozó szavát felemelni a tör- ' vénvtelenségek ellen, bárki által követtetnek is azok el ; s kötelessége minden tőle telhetőt megtenni év- ! ezredes alkotmányunk megvédésére. A megváltozott politikai helyzettel szemben kimondja a törvényhatósági bizottság : 1. A Fehérváry-kormányt inparlamentáris kormánynak tekinti, s mint ilyennek rendeleteit végre nem hajtja, végre nem hajtatja, ezen kormánnyal szemben, az alkotmány ellen intézett támadása miatt, bizalmatlansággal viseltetik, s amennyiben helyén maradni s az országot kormányozni kivánná, ellene ezennel ünnepélyesen tiltakozik. 2. A legszigoruabban kivánja érvényesíteni a vármegye közönsége alkotmányunknak azon sarka latos tételét, hogy országgyülésileg meg nem szavazott adót beszedni és újoncot kiállítani nem szabad ; ennél fogva eltiltja tisztviselőit, neinkülömbeu a hatósága alatt álló rendezett tanácsú városok és községek tisztviselőit attól, hogy az önként befizetendő állami adókat elfogadhassák, hogy az önként jelentkező újoncokra a sorozást megejtsék, az újoncozási lajstromokat kiadják, egyszóval, hogy meg nem szavazott adók beszedésében és beszolgáltatásában és meg nem szavazott újoncok előállításában bárminemű részt vegyenek. 3. A vármegye közönsége bizik évezredes alkotmányunknak erejében, bizik a vármegye népe kötelességtudó lelkesedésében, bizik tisztviselői hazafias, jó érzésében. Elvárja a vármegye népétől és tisztviselőitől, hogy az ország törvényes rendiéhez és alkotmányához szigorúan ragaszkodni foguak s az alkotmányellenes kormányt semmiben sem támogatják. A vármegye közönsége biztosítja tisztviselőit és a hatósága alatt álló többi tisztviselőket is, hogy bármiféle jogtalan és törvénytelen bántalom ellen meg fogja őket védeni és nekik igaztalan támadások, vagy okozott jogtalanságok ellen teljes elégtételt fog szerezni. Kimondja végül a vármegye közönsége, hogy mindaddig, míg alkotmányos kormány nem lesz, minden hónap tizedikén rendkívüli gyűlést fog tartani. Veszprém, 1905. junius 23 án. Tisztelettel dr. Ováry Ferenc és társai. Ez indítvány tárgyalását Koller alispán a f. hó 3-án tartandó rendkívüli vármegyei közgyűlés napirendjére tűzte ki, mely közgyűlésnek ezenkívül még csak egy tárgya lesz : a Fej ér váry-kormány kinevezéséről szóló belügyminiszteri leirat. E két ügyet készítette elő a junius hó 28-án az alispán elnöklete alatt tartott állandó választmányi ülés, melyen a választmány következő tagjai voltak jelen : Ihász Lajos, dr. Ováry Ferenc, dr. Kemény Pál, Tóth Ede, Fodor Gyula, Bélák István, Kenessey Móric, Fischer Károly, dr. Vadnay Szilárd, Csapó Kálmán és dr. Véghely Kálmán főjegyző. Az ügy rendkívüli fontosságára vall az, hogy már ezen állandó választmányi ülés iránt is nagy érdeklődést tanúsítottak a megyebizottsági tagok, akik mint hallgatóság egészen megtöltötték a vármegyeház kistermét, ahol az állandó választmány ülését tartotta. Ma a tárgyalás simán és szépen ment. A választmányi tagok tudatában a fontos lépésnek, mit a törvényhatóság teendő lesz, alaposan megvitatták a kérdést, végül azonban egyhangúlag hozták meg a Fejérváry-kormány kinevezésére nézve a következő rezolűciót: „Mondja ki a váimegye törvényhatósági bizottsága, hogy báró Fej ér váry Géza miniszterelnöknek és a kormány tagjainak parlamentáris elvek ellenére történt kinevezését sajnálattal és hazafias aggodalommal kénytelen tudomásul venni, az inparlamentáris kormány hivatalban maradását "alkotmányellenesnek tartja s a kívánt támogatásban nem részesíti." j Az Ováry-féle indítványt a maga egészében szintén egyhangúlag elfogadásra ajánlja az áll. választmány, mégis a következő módosításokat teszi. A végre nem hajtandó rendeletekről szóló pontba beleszúrták e szót: „törvénybe ütköző", hogy t. i. a törvénybe ütköző rendeletek nem hajtandók végre. Az önkéntes adófizetés visszautasításáról szóló pontot egészen elhagyták. A tisztviselők kárpótlásáról szóló pontba beletoldták e szót: „anyagilag is", ami különben magának az indítványnak is intenciója volt. Az áll. választmány ilyetén állásfoglalása után nem lehet kétség a junius 3 iki közgyűlés határozata felől. Vármegyei közgyűlés. — 1905 junius 28. — Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 28-áu rendkívüli közgyűlést tartott. A gyűlésen mindössze tán 40 — 50 megyebizottsági tag volt jelen, ami — legnagyobb dolog idő lévén — nem is igen csodálható. A közgyűlések legfontosabb tárgya a nyugdij-alap ügye volt, ami általános megnyugvást keltő elintézésben részesült. Koller Sándor alispán a gyűlést megnyitván, s a tagokat üdvözölvén, megható szavakban emlékezett meg József kir. herceg elhunytáról, „kinek minden tette nemzete javát mozdította elő, ki szivben, lélekben, gondolkodásban, nyelvben teljesen magyar volt s ki a nemzet szeretetét vitte sirjába". Indítványára a kir. herceg emlékét jegyzőkönyvbe iktatták s elhatározták, hogy Klotild kir. hercegnőhöz és József kir. herceghez részvétiratot intéznek. Itt közöljük a József kir. herceghez dr. Véghely Kálmán fogalmazása szerint intézett részvétiratot, mely valóban hűen és szépen tolmácsolja a vármegye érzelmeit: Cs. és kir. Főherceg Úr ! Kegyelmes Uruuk ! Elnémultak a harangok szerte a hazában, elmúlottak a gyászporapa komorságban is ékes napjai; a budavári csendes kripta hideg rejtekében nyugossza immár örök álmát a magyar nép Nemtője, ott hervadnak felette a nép réti virágai a főurak remekbe font koszorúival egybevegyülve csendes harmóniában, de a fájdalom, mely a nemzet millióinak szivében él, ma is itt borong a hármas halom s a négy nemzeti folyam határai között, siró panaszával hirdetve a mi rettenetes, pótolhatatlan veszteségünket! Fenséged édes atyja a miénk volt egészen, szivének minden dobbanása, lelkének minden érzése, agyának minden gondolata e magyar hazáért dobbant, érzett és gondolkodott; fenkölt egyéniségének minden befolyásával, férfias tetterejével, a sors által oly sokszor, nehéz fájdalmakkal megpróbált életének minden napjaibau csak arra törekedett, hogyan legyen a magyar nemzet ismét nagy, hatalmas és dicső, mint volt a régi századok glóriás messzeségében. Az ádáz végzet éppen akkor rabolta el tőlünk, midőn e szegény, sorsüldözte nemzet nehéz idők küzdelmeit éri, midőn a haza minden hű fiára súlyos kötelességeket ró népünknek Istene : most kellett el veszítenü nk Őt, kitől oly sokat reméltünk ? Nem panaszkodunk, nem átkozódunk : az isteni Gondviselés adta, az el is vette tőlünk, ha így volt de neki is jól esett az a szép summa pénz. — Hallod-e hé ? — mondta - - azt betesszük a takarékba. Be is tettük. Veszünk egy kis földet, — mondta az uram — kukorica alá, krumpli alá valót, később többecskét. Ugy beszélgettünk magunk közt, mert hát ihol ni, megsegít bennünket az Isten. Egy tehénkét is szerezhetünk, régen áhítoztam már az után. Tejből, vajból pénzelhet az ember. Oszt mikor így készülgetünk, hogy no édes Istenkém, mi kellene még, mi lenne még jó : hát egyszer csak fölkoppan az álunk. — Nem jött meg a havi pénz? — De nem ám. Már végire járt a második hónap is, osztán se szó, se beszéd, se levél, se pénz. Azt mondja akkor az uram : Eredj már, nézd meg ott Pesten, mi lesz, hogy lesz, mit akarnak ? Én is hát fogom magam, bemegyek, keresem a kövér babaasszonyt. Tudtuk a lakását. Azt mondtam neki : Baj van, ténsasszony, már két hónapja, hogy nem fizetnek a fiúért. Azt mondja: hát mit tehet ő arról! Keressem a gyerek anyján, nála ne alkalmatlankodjam. Keressem ? Hát hol keressem ? Hiszen már az országban sem volt. Isten tudja, hová lett ? Ugy elveszett • — Nem is találták meg többé ? — Nem azt. Ki tudja él-e, meghalt-e? De a gyerek itt maradt. Jelentse be, mondta a kövér aszszony. Vigyem be a községházára, ott majd csinálnak vele valamit. Ágyon nem üthetik. De nekem megesett a szivem szegény kis ártatlanon. Olyan volt már az nekem, mintha a saját édes gyerekem lett volna, hisz az én tejemet szopta. Azt mondom az uramnak : Hallja kend, ne adjuk be ezt a szegény kis porontyot, hogy elpusztítsák. Majd csak elfér valahogy a mi három gyerekünk mellett negyediknek. Azt mondja rá az uram: Mondtam ugy-e, hogy nem kellett volna befogadni. De ha már így esett a sora, hát Isten neki, elfér a többi mellett. Pedig bizony már akkor is három kis szájat kellett táplálni s gondoltuk, hogy jöhet még tőbb is. De azért csak fölneveltük hála Istennek idáig. — Derék cselekedet volt — mondtam az asszonynak -— az Isten még megáldja kendteket érte. De a jegyző, aki fölvilágosodott ember, azt mondta nekik : — Bolondok kendtek. Magoknak is alig van ennivalójok, aztán még odavették azt az idegen gyereket kenyérpusztítónak. Jobb volna bizony, ha azon iparkodnának, hogy az adót fizessék meg, mert majd kihuzzuk a fejők alól a vánkost. Mert mostanában rosszul folyt a dolguk szegény Sós Nagy Andráséknak s ugyancsak rájok fért volna egy kis isten áldása. Na tán lesz is benne részök, gondoltam, mert éppen akkor érkezett valami hivatalos tudakozódás, hogy bizonyos Gérard Anatole nevű fiu él-e még s itt van-e a falunkban ? Ha már kerestetik, hát bizonyosan nem hagyják jutalmazatlan ezeket a becsületes embereket sem, akik idáig fölnevelték. — Jaj, tessék segíteni. Jaj nekem, jaj, jaj, elviszik a fiamat. Kétségbeesetten tördelte a kezét. Nem értettem, hirtelen mi baja : — A fiát viszik el ? — Azt, azt, a Tólit. Hiszen tetszik ismerni, az Anatólt. — Úgy ? Hát ki akarja elvinni ? — Jaj, nem tudom. A jegyző úr a faluházára hivatott, oszt azt mondta : irás jött a főszolgabíró úrtól, hogy oda kell adni a gyereket, eljöttek érte. — Eljöttek? — El. Valami idegen úr, az elkíséri a fiút az anyjához Franciaországba. És pénzt is hozott nekem, azt mondja a jegyző úr, sok pénzt. S most csak menjek haza és hozzam ide a gyereket. De én nem adom oda, nem, nem adom. És azért jöttem, hogy tessék segítni rajtam, mert én a gyereket nem adom, az az én gyerekem, én neveltem íöl, én ápoltam, én gondoskodtam róla. Senkinek sincs jussa hozzá. Senkinek. Ezt tessék megmondani annak az urnák. Az Isten sem engedheti, hogy ilyen égbekiáltó igazságtalanság történjék. Ne tessék elhagyni engem ebben a nagy bajban. Meg akartam magyarázni neki, hogy én senimit sem tehetek. Az anyjának joga van a gyermekhez, azt nem lehet megakadályozni. De nem birta megérteni, semmikép sem birta megérteni, hogy az anyjának több joga legyen, mint neki. Annak a Jó és szép munkáért és kitűnő szabásért több kiállításon erinekkel kitüntetve! * * ww YAGO DEZSŐ első pápai férfi-divattenxie, Pápa, í^ő-tér, 253. sz. Mindennemű férfi-ruhák szolid áron mérték szerint készíttetnek. Jó nagymunkás szabósegédek feÍv étetnek.