Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-02-05 / 5. szám

eszi itt benn fekete kenyerét, minthogy övéitől elszakadva idegenben egye könytől ázott bármily drága ételeit. De a munkaerő lekötésének fontos kelléke még a nagybirtokosoknak parcellázása is, földhöz kell juttatni népünket, földhöz, amelyen űzhesse egészséges gazdálkodását. Ha keresztül vitetik a nagyobb birto/kok parcellázása, nyomban megszűnik azon aráuytalanság, hogy egy hold földért 8—900, 1000 K-t adjanak. Mekkora tőke szabadul fel ezáltal, amely most gyümölcsözés nélkül fekszik ingatlanban, de mekkora tőkét nyer a nagybirtokos is, amelyet egyéb hasznos ipari vállalatba fektethet, tekintve, hogy nagy kiterjedésű birtoka nem hozza meg a 4°/

0-ot sem, míg eladva 5 —6°/

0-ot is eredményezne. Amig tehát egyfelől a kivándorlást eme gazdasági elvek mellett csökkentenők, másfelől a tőkeképződést, a vagyoni izmosodást előmozdítanék. Mindkettő pedig csak hazánk javára válnék. Reméljük, el fog jönni mielőbb az az idő, mert el kell neki jönnie, hogy elszakadt véreink látva hazánk egén a hajnalpír feltűnését, honszerelmüktől sarkallva elhagyják az új-világot, hogy keblére boruljanak annak a hazának, amelynek minden rögét őseink vére szentelte meg. Cs. K. Győzelmi ünnep, A pápai tíj-.pártnak, helyesebben egész Pápa városának győzelmi ünnepe volt vasárnap, mikor Bánffy Dezső báró, az országos Új-párt, vezére s városunknak országgyűlési képviselője ez utóbbi minőségben először érkezett városunk falai közé. Az igaz hazafiúi érdemek iránt való tiszteletnek s nagynevű új képviselőn^ személye iránti ragaszkodásnak oly páratlan jeleit adta e napon városunk közönsége, mely örökre feledhetetlen lesz az ünnep minden résztvevője számára. Valósággal szép és magasztos frigyet, az igaz barátság szent frigyét kötötte e napon városunk közönsége Bánffy Dezső báróval és pedig az ideális szeretet jegyében. A lelkesedésnek kitörései, miknek e szép napon szemtanúi voltunk, elmúlnak, ha a komoly munka, az ország ügyei intésének komoly hétköznapi munkája megkezdődik, de a szeretet, mely a lelkesedést szülte, megmarad állandóan, s önzetlensége, tisztasága biztosít neki állandóságot, maradandóságot. * A fogadtatás. Az a kép, az az elragadón szép kép újult meg emlékezetünkben, amit akkor láttunk, midőn Bánffy báró programmbeszéde megtartása céljából eló'ször jött városunkba. Ünnepi ruhában tolongó nép utcák hosszat, vidáman toporzékoló lovakon ifjú banderisták, nemzeti szinü lobogók áradata, lelkesültség, öröm mindenfelé. És mégis nagy különbség. Akkor, midőn eló'ször jött Bánffy báró közibünk, még c^ak egy párt jelöltjeként jött, az elébe tóduló ezrek egy részét a puszta kíváncsiság vitte ki, ma már mint a város képviselője jő a város minden lakójához s a város minden lakója részese az ünnepnek. Ezt bizonyították a zászlók is, melyek minden háznak ormairól lengettek. A polgármester felhívásának kész örömmel tett eleget minden háztulajdonos, lett légyen bár szabadelvű vagy új-párti. Megszűntek a pártkülönbségek, a váron képviselője, a város méltó, nagy képviselője jő, büszke örömmel várja őt minden pápai. Mintegy húsz tagból álló küldöttség Győrig elébe utazott Bánffynak, ki Eötvös Károly képviselő társaságában jött a fővárosból. A győri állomáson az ottani függetlenségi párt nevében Németh Elek ügyvéd, alelnök üdvözölte a szomszéd város illueztris képviselőjét. A társaság aztán vonatra ült s a vonat a rendes időben pont 1 órakor berobogott a pápai áj^omásra. A perronon akkor már százan és százan várakoztak, aki lelkes éljenzésben törtek ki, midőn Bánffy alakja a kupé ajtajában megjelent. Megújult az éljenzés, midőn Bánffy a kocsiból kiszállt s elébe lép városunk polgármestere Mészáros Károly, hogy szíves isten hozottal üdvözölje a város képviselőjét. Bánffy örömének ad kifejezést, hogy az első szót, a város fejének, a polgármesternek ajakáról hallja, mert ő má már nem egy párté, de egész Pápa városáé, aki a város minden igaz ügyét s minden polgárnak dolgát egyaránt szivén fogja viselni. Szép szavakban köszönti őt ezután az Új párt nevében Hajnóczky Béla, akinek válaszolva forró köszönetét fejezi ki, hogy zászlóját a párt Pápán diadalra vitte, programmja mellett ő oly szilárdul megáll, amily szilárdul megállt e programm mellett a pápai Új párt. Zugó éljenzés követte szavait s már iudulnak a kocsikhoz. A rendezőség és rendŐrtég buzgalma folytán a legteljesebb rend volt. Pár perc alatt megindult a menet. Elül a banderisták, utána az első kocsiban Szokoly rendőrkapitány és bodor rendőrbiztos, a következőkben a város hintaján Bánffy báró, oldalán a polgármesterrel, szemben vele Hajnóczky Bélával. Nyomukban még vagy husz kocsi és ujjongó, lelkesen éljenző nép ezrei, mely folytonos ovációk közt kiséri Bánffy bárót a Hungáriában levő lakásáig. A Hungária előtt megállnak a kocsik s megáll a rengeteg teret egészen megtöltő néptömeg, mely Bánffyt kívánja hallani. Pár perc múlva meg is jelenik az egyik emeleti ablakban Bántfy báró és messze hallható hangon köszöni meg a nép ragaszkodását. Lelkesedésük bizonyítja — úgymond — hogy a választással meg vannak elégedve, ő rajta lesz, hogy a jövőben és mindig is meglegyenek vele elégedve, őszinte jó barátja lesz a népnek. Szavainak meg megujuló éljenzés volt a visszhangja. A közönség azután még Eötvöst kívánta hallani, aki azonban indiszpozíciója miatt nem szólhatott s helyette dr. Kende Ádám köszönte meg a közönségnek Eötvös iránt nyilvánuló meleg rokonszenvét. Bankett. Este Bánffy báró összes választóit vendégül látta. Tiz különböző helyen : a Hungáriában, a Bauer, Gaál, Hindler, Winkovits, Schnattner, Herzog, Schrodt, Magdics és Erdős-féle vendéglőkben gyűltek össze győzelmi lakomára a választók. Bánffy báró minden egyes vendéglőben megjelent s választóival pár szíves szót váltott. Talá mondanunk sem kell, hogy mindenütt lelke szeretettel ünnepelték. A Hungária féle bankett este ^Ö-kor volt a szálló kávéházi helyiségében és rajta minte 200-an voltak jelen. A fő helyen Bánffy Dj^/ső báró foglalt helyet, jobbján dr. KoritschonepLi\p6t választási elnök, balján Mészáros Károly polgármester ült. A polgármester balján Eöjtvös Károly s ő mellette dr. Antal Géza választási h. elnök foglalt helyet. A felséges hangulatban lefolyt banVoltak örömeim, nagyobbak és mélyebbek, mint amiket együtt végig élveztünk, de voltak szenvedéseim is, szenvedések, mik súlyosabbak, lelket sebzőbbek, mint azok a vergődések, amiken csak mégis lelki rázkódtatás nélkül átvergődünk, a keservek, miknek emléke is elmúlik, ha lemúlik rólunk a katonáskodás ideje. Isten hozott, jó öreg Csorna barátom. Beszélgessünk! . . . És beszélgettünk. Felújítottuk a réges-régi emlékeket. Együtt voltunk ismét a kaszárnyában, a kaszárnyának abban a másodemeleti szobájában, amely mintegy sziget volt a nemzetiségi tenger kellő közepében. Körös-körül, amerre a szem lát, mindenhol viz, sivár, kietlen, idegen, hideg viz, itt a barátságos, a meghitt, a honi sziget. Igen, lenn alattunk a második emeleten egy román gyalogezred van bekvártélyozva, a földszintet s hátul az istállókat is megszállva tartja a cseh dragonyosezred, a mi emeletünk többi cugcimmerjéből tót bakák monoton éneke hangzik be hozzánk : Gyakujem tyi moja mila ruzska, Zse szí za mnyov csakala . . . És itt a sziget, a magyarság szigete! A császárvárosba feljött magyar önkéntesek csapata. A felügyelőnk Csoma, őrmester úr Csoma. Középtermetű szikár alak, szőke vörösesbe játszó ritka bajusszal, kék, bizonytalan nézésű szemekkel. Bizony, a bizonytalan nézéstől eleinte nem valami jót olvastak ki azok a szegény "önkéntesek, akiknek természete semmikép nem akarta bevenni Hedlicska főhadnagy ur zordon dresszúráját: — És maga akar intelligens ember lenni ? Maga lesz egy doktor, aki a lábát sem tudja rendesen kinyújtani? Csoma, nyujtogattassa egy kicsit az önkéntes lábát. És folyt az eincel-mars a kaszárnya kavicsos, kemény udvarán. Folyt, amig hólyagos nem lett az önkéntes (micsoda gúnynév!) talpa és sötétség nem borult a komor nagy kaszárnyának udvarára. — Ez a Csoma eszköz, közönséges eszköz a főhadnagy kezében, ez volt eleinte a vélemény róla. — A főhadnagy hivatalból komisz, ez meg komisz, mert parancsolják. Melyik hát a komiszabb ? Csoma meg járt-kelt az önkéntesi szobában. Vizsgálta az ágyat: szabályosan vannak-e összerakva a terítők, nézte az ágyalját, nem állnak-e alatta befelé fordítva orral a bakancsok, megnézte az ágy fölött levő polcon a prófunt, a sajka, a blúz meg a puska állapotját, megszemlélte a borjuszijjakat: elég fényesek-e? Egyszer megreszkíroztam egy kurucos kiszólást: — Ugyan, őrmester úr, mikor verték az osztrákokat Szolferinonál, fényesek voltak-e a borjúszijjaik ? / Csoma rám nézett, egyet gondolkodott, aztán így felelt: — Bizonyos, hogy fényesek voltak, mert ha piszkosak lettek volna, még . jobban elverték volna őket ... /-"' Úgy november vé&e felé volt. Borús, homályos idő, nyirkos, influe!nzás levegő. Masíroztunk ki a Práterba. Elől kiviont karddal az őrmester, utána az önkéntes csapat, oldalt a járdán a főhadnagy. Mikor átmentünk a Duna-kanálison, ott, hol már a fák kezdődn ek, a főhadnagy megállította a csapatot. Leszidott bennünket, mint a kutyákat, hogy mi úgy /masíroztunk, mint a kutyák, semmi intelligenciV, ennél az u. n. intelligenciánál s aztán hapták) — laufsritt, mars! Mi meg szaladtuirik, szaladtunk át a havas füvön, a sáros tisztásai, szaladtunk, szaladtunk s hátul a messzeségből meg harsogott utánunk, hogy: „Tempó, tempó, gyorsabban, gyorsabban", Végre „Állj!" íeve. Tehát megálltunk. „Niedert" ! parancsoltak, tehát lefeküdtünk. S most következett egy egy rejtély, amit bár azóta több képes és képtelen rejtélyt nagy sikerrel megoldanom sikerük, megfejteni máig sem tudtam. A főhadnagy mindenképen azt akarta, hogy mikor egyenes Tfonalba kifejlődve fekszünk, a fejünk is, meg a lábunk is nyílegyenes vonalat képezzen, de — mindnyájunknak ám. Nekem is, akinek minden nemes ambícióm ellenére nem sikerült 164 cra.nél magasabbra megnőnöm, meg a jó pajtásomnak Kárász Pistának is, akit üres óráiban égmeszelésre használtak fel tornyos hazájában. Akkor azonbari nem sokat gondolkozhattam a rejtélyen, mert ím a rettenetes pasa, a főhadnagy ép előttem állt meg. Úgy látszik, én ronthattam el az egyenes vonalat. Hát engem felállított. És szólt: „Gefreiter Szilaj, vigye ezt az embert (az az ember, kérem, én voltam) oda a bokrok mögé s ott 30-szor egymás után auf, nieder, auf, nieder." Mi hát elmentünk, gefreiter Szilaj, meg jó magam. Aztán megálltunk a bokrok mögött. „Nieder" szólt a freiter s én kedélyesen széthánytam a hót magam előtt, aztán lefeküdtem. „Auf" szólt Szilaj bácsi, a nagybajuszu frajler. „Már biz én, szóltam a földről nem aufolok, hat ökör se húz fel innen". ;

;De önkéntes úr, szólt ő, igaz, hogy maga úr, de én vagyok frájter úr, keljen fel, parancs, parancs". „Ugyan ne veszekedjék Szilaj bácsi. Hisz maga is torkig van ám ezzel a katonasággal". „Hja, ja, szólt az öreg baka s levette a válláról a fegyvert. Harmadik esztendőt szolgálni nehéz sor". Aztán ő állva, én fekve el-