Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-06-03 / 22. szám

múlni egyéni hiúság és lelkiismeretlen indulat. Reméljük, hogy ily férfiú közös becsülésében egymást is becsülve foghatunk kezet s egyhangú határozattal nyilváníthatjuk részvételünk hatásos akaratát a nemzet történelmének jelen nagy kérdésében. (-r -r.) Egy „megható" levél. Egy „megható" levelet közlünk lejebb. Közöljük azt a levelet, melyben báró Bánffy Dezső e városnak folyó évi január 26-án 289 szótöbbséggel megválasztott képviselője, a pápai új-párt elnökének, Hajnóczky Bélának a pápai mandátumról történt lemondását bejelenti. Közöljük e levelet — nem egyébért, históriai dokumentum gyanánt. Hadd maradjon fenn az utókor számára, mint emléke annak a — nem akarunk rendes sodrunkból kijönni s azért enyhe kifejezést használunk — felháborító eljárásnak, amelyet e város volt képviselője e várossal szemben tanúsított. A várossal szemben mondjuk. Mert igaz ugyan, hogy Bánffy bárót annak idején egy párt, illetve az új-párt cégére alatt egyesült szövetkezett pártok választották meg, de a választással ő az egész városnak képviselője lett, a sérelem, mely lemondásával esett, az egész várost éri. E" szempontból az is különösnek mondható, hogy a lemondásról a város vezetőségét, tehát az egész város képviseletét elmulasztotta értesíteni. Csak jelét látjuk benne annak a megokolatlan lenézésnek, annak a rút hálátlanságnak, melyet Bánffy báró Pápa város iránt tanúsított. Hogy mi az oka a lenézésnek, nem tudjuk, nem is sejtjük. De mikor a levélben egy betűvel sincs indokolva a lemondás, mert a „fontos pártpolitikai szempontok" semmi egyébnek, mint üres frázisnak nem mondható, akkor a mandátum-letevés bizonyos lenézést jelent a várossal szemben, melynek mandátumát eddig megszoktuk, hogy mindenek a legnagyobb tiszteletben részesítsék. Hogy hálátlauság és pedig rút hálátlanság a lemondás, azt talán felesleges fejtegetnünk. Érzi azt minden pápai ember, hogy itt érzelmeinkkel csúnyán visszaéltek, Bánffy bárót a nagy közélet számára Pápa város mentette meg, ezt a levél is elismeri s ime Bánffy báró — itt hagy bennünket. „Barátairól" beszél e levélben a báró úr, de ezt a kifejezést valóban nem értjük. Barátjai neki, ki Pápa városát arculcsapta, e * városban nem lehetnek. Városával való közösségét tagadná meg az, aki ezek után megmaradna a báró úr „barát

u-jának. „Az erkölcsi igazság Pápa mellett vall." Vakmerő cinizmussal ismeri ezt be a levél, valamint ugyanígy jelentette ki már előzőleg Bánffy báró, hogy érzi, hogy bizonyos fokú politikai erkölcstelenséget követ el velünk szemben, ha elhagy bennünket. S mégis megtette, ne kivántassék, hogy saját szavait bárki is fejére olvassa. A magyar parlamenti életben szokatlan, szinte páratlan az az eljárás, minek részesei lettüuk. Kossuth Lajos fiát, lelke eszméi méltó örökösét, Kossuth Ferencet annak idején, midőn a hazába visszatért, a tapolcai kerület választotta meg képviselőjéül. Közben megüresedett a czeglédi mandátum, Czegléd városáé, mely joggal nevezheti magát Kossuth városának, annyi történeti emlék fűzi a Kossuth Lajos nagy nevéhez. A czeglédiek felajánlották a mandátumot Kossuth Ferencnek s ő akkor nem fogadta el. Megvárta mig a ciklus lejárt, s csak akkoi búcsúzott el a tapolczai kerülettől, mely ekként igazán láthatta, hogy képviselője megbecsülte a kerület szerény mandátumát és hálás volt érte. Pedig minő más egyéni viszonyok közt, lett Kossuth Ferenc tapolczai képviselő, mint Bánffy pápai ! Azonban hagyjunk el minden párhuzam- vagy ellentét-keresést. A tényt nem ténnyé immár mi sem teszi s nem változtatna — ha keresnénk mentséget — semmi mentség sem azon az Ítéleten, mit az eljárásról minden pápai Bánffy báróról kiformált. íme a „megható" levél : Budapest, 1905. május 28. arra oly pártpolitikai okok kényszerítenek, melyek elől kitérnem nem szabad. Az erkölcsi igazság Pápa mellett vall, ezt érzem és súlyát viselem. Mégis kérem vegyék., tudomásul, hogy a pápai bizalmat megköszönve, mégsem azt tartom meg. Kérem barátaimat, ezért ne nehezteljenek % rám; a politikai élet változó alakulásainak parancsoló szavai elől kitérni nem mindig lehet. Ez alkalommal nekem nem lehetett. Én mindig hálás érzéssel fogok azon lelkesedésre visszaemlékezni, mellyel az új-párt zászlaját 1905 jan. 26-án győzelemre vitték. Hálás és kedves emlékeim lesznek azon rövid napok és órák, melyeket körükben eltöltöttem. Elengedhetetlen kötelességemnek ismerem és fogom mindenkor ismerni pápai támogató barátaimat továbbra is barátaimnak tekinteni és a fejlődő Pápa városi érdeket ott, ahol módomban lessz, tőlem telhetőleg támogatni. Tudom és érzem, hogy e soraim némi keserű érzéssel lesznek fogadva; biszen rövid idő alatt, míg képviselőjük voltam, hinni akarom, hogy közöttünk némi szívélyes kapcsolat jött létre ; ezt ápolni azonban jövőre is kötelességemnek fogom tartani. Arra kérem, lemondó elhatározásomért ne nehezteljenek reám, sőt Ítéljék meg a helyzetet jóakarattal, azzal a jóakarattal, mélyet, hivatkozva pártpolitikai tekintetekre, remélni merek, tudatában annak, hogy a pápai hazafias választókat sem vezette megválasztatáson! alkalmával más, mint az elv, melyet — remélem — jövőre is, mint eljárásuk döntő rugóját fognak tekinteni. Kiváló tisztelettel B. Bánffy Dezső s. k. A VÁROSHÁZÁRÓL. . Igén tisztelt Hajnóczky úr! Bármiként is óhajtottam volna elhatározásomat másként hozni meg, a különböző politikai viszonyok és alakulások arra kényszerítenek, hogy a pápai mandátumot tegyem le. Midőn én ezt az igen tisztelt elnök úrral közlöm, első sorban bocsánatot kell kérnem pápai barátaimtól, kik odaadó hazafi lelkesedéssel működtek közre abban, hogy Pápán, 1905 jan. 26 án országgyűlési képviselővé megválasztattam. Ezzel nekem és az Új-pártnak igazán nayy szolgálatot tettek, mert szegedi bukásom folytán kimaradtam volna a képviselőházból éppen akkor, midőn a nemzeti küzdelem sikere érdekében szavamat felemelni leginkább volt kötelességem. A hála engem a pápaiakhoz köt és ha ennek dacára a pápai mandátumot teszem le, § A központi válasz:mány tegnap d u. 3 órakor Lamperth Lajos h.-polgármester eluöklete alatt ülést tartott, melyen a polgármester bemutatott a képviselőház elnökének következő leiratát: 1307/1905. sz. Vesz prémvármeg ye t. központi választmányának Veszprém. Báró Bánffy Dezső Veszprémvármegye pápai választókerületének képviseletéről lemondván, a képviselőháznak folyó évi május hó 29-én tartott ülésében hozott határozata folytán felhívom a t. közponu választmányt, hogy az említett választókerület részére a törvény értelmében az új képviselőválasztás. iránt intézkedjék és a választás kitűzött határnapját velem tudatni szíveskedjék. 1905 május 30 án. » Justh Gyula képviselőházi elnök. azért, hogy megkeserítsem kevés napjaikat és siettessem őket a sir felé. Oh, én boldogtalan, boldogtalan ! — Négy éve, hogy ezen az uton jöttem. Az a rongy, mit most batyumban magammal hozok, akkor még vadonat új volt. Elkeshedt a varrás, megfakult a szmes szál ! De megőriztem, mert az édes anyám gondos szeretettel, könnyek között varrta minden darabját. De valami elveszett. Oh, jaj, hogy soha nem lehet visszaszerezni. „Anyám, édes, jó anyám!" — uyögi ajka félig hangosan. Aztán két köny gördül végig orcáján s nagy hirtelen oda fagynak a kendőre. — Szegény apám! Mit tesz velem, ha meglátja a gyalázatomat? — Megöl? — Nem félek. Nincs már, amit elveszítsek. Vagy nem törődik velem, nem ismer többé a leányának ? Van még dolgos két kezem, nem veszem éhen. Lesz, lesz fehér, lágy kenyerem! Kalács fiamnak ! — Hátha megsiratja ő, a galamb-ősz öreg, gyalázatomat ? Mi lesz akkor velem? Óh, ezek a könnyek jobban fájnak a halálnál. — Mit a halál ? Lefeküdni ide a hóravatalra, elaludni a kis fiammal hosszú örök álomra — ez könnyű volna. — Sohasem teszem ! De élni, élni. Élni nyomorultan, megvetetten az emberek között; egy bűnös perc súlya alatt nyögni az egész életen át, óh, ez rettenetes! — Kietlen tél támadjon itt e szívben — rothadás, — ahol oly boldog virágzás, tavasz volt még csak nem régen, szeretet, boldogság? Melegséget érez szivében, mikor a kis gyermek lecsuszo.tt kendőjét megigazítja s a nyugodt arcocskára tekint, szinte lázas pír ül az arcára. — Kevéssel ezelőtt még nagyon boldog voltam, mert szerettem. Boldogtalan nem vagyok most sem, hisz még mindig szeretem igaz szívvel őt. Más lány megátkozná haló porában is, de én szeretem. — Miért szeretem? Mit szeretek benne? Nem tudom, de szeretem most is, mint mikor először találkoztak az utaink. Egy percre eltűnik arcáról a bú, a zavar kifejezése elhomályosul s úgy látszik, hogy Eszter egészen emlékei világában él. — Én itt járok^ fagyos göröngyökön ? Előbb mintha sirtam volna! Én nyomorultnak érzem magamat ? Én ? Hiszen talán tegnap voltam oly boldog. Istenem ! Istenem ! Hogy elfut, 3lrohan az óra. Eszter a nyomorúságok súlyát még nem érezte teljesen, mert oly nagyok voltak, oly gyorsan következtek, hogy érzékeny szivét egy időre fásulttá tették. A valóság képe azonban itt a rideg magánosságban mindjobban kibontakozik előtte, kivált mikor már lelke végig futott szerelme boldog képein. Eszébe jut az első találkozás napja. — Istenem, Istenem, mintha tegnap lett volna! Pedig akkor nyár volt. Felhőtlen tiszta, sugáros ég. . . Oh, oly jó emlékszem ! Azelőtt való nap jöttem erre a vidékre. Nem ismertem senkit, csak a gazdámat. — Kora reggel volt, hogy kiküldött a mezőre. Mintha csak ünnep nap lett volna. Fényes, tiszta idő volt. Csend, hallgatás a természetben. Előttem állanak az érni készülő vetések. Oh ! látom, látom a búzavirágokat. Hallom a pacsirtát, pipacsok a búzában . . . Suhog a rozs. — Ő ott áll a rozs szélében. Megszólítom, hogy igazítson útba. Elvezet szelíden; beszél velem jóságosan. — Hazug szelídség ! Képmutató jóság ! Oh ! akkor, még akkor tönkre tett! Abban az órában elvesztettem mindenemet. — Nem kérdett semmit, csak beszélt halkan, nyugodtan. — Oh, én bolond ! Hogy hallgattam a szavait ! Mért nem futottam el messze tőle, a csábítótól ? . . — De erőtelen vagyok : nem futnék el most se. Átkozom azokat a S/.avakat s itt csengnek azok mostan is a fülemben. Csak a feledést lehetne megtanulni ! — De hisz én akkor sem tanulnám meg ; hogy tanulhatnám ? Elveszne a lelkemből az a drága idő, az a szenvedés, mely édesebb nekem mindennél. Ezt nem feledhetem el soha. Hisz e nélkül oly nyomorúlt volna az életem. Kietlen sötétség venne Jó és szép munkáért és kitűnő szabásért töl>t> kiállításon éi-ixielilcel kitüntetve T * ff YAGO DEZSŐ első pápai féríi-divatterme, Pápa, Fő-tér, 253. sz. Mindennemű férfi-ruhák szolid áron mérték szerint készíttetnek. Jó nagy munkás szabó segédek felvétetnek.