Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1905.

1905-04-29 / 17. szám

II. évfolyam. 17. szára. Pápa, 1905. április 29. PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: I)KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőn-utca 215. szám, főiskolai nyomda. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében is. Kóbor cigányok. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága május hó 8-ir1n tartja meg tavaszi rendes közgyűlését. A bőséges anyaggal megrakott tárgysorozatot a meghívással együtt a bizottsági tagok már kézhez vették. Lapunk legutóbbi számában rövidesen ismertettük is már e tárgysorozatot. Ezúttal e tárgysorozatnak egyik olyan pontjára akarjuk a közönség, de főleg a törvényhatósági bizottság tagjainak figyelmét felhívni, amely különösképpen a falusi embereket, a gazda közönséget érdekli és érinti igen közelről. Sopronvármegye közönségének vármegyénkhez intézett amaz átiratáról akarunk most szólani, amelyben arra hívja fel a törvényhatóságot, hogy tiltsa el a vármegye területén a kóbor-cigányokat a lótartástól. Ez az átirat elő fog kerülni a május 8-iki megyegyűlésen már az első napon. Mivel nagyon szeretnénk, ha vármegyénk erélyesen és egyértelemmel foglalna állást ez ügyben, talán nem végzünk egészen felesleges munkát, ha a közgyűlést megelőzőleg külön is e tárgyra tereljük az illetékes tényezők figyelmét. Nem valami csekélységről van szó. Országos baj, valóságos csapás az, amire most talán incidentaliter hivja fel a vármegye figyelmét Sopronmegye közönsége. A kóbor cigány-had elleni védekezésnek megkezdésére hiv fel minket Sopron. Mert tény az, hogy ma már valóságos veszedelme a faluknak ez a bitang had. Eddig is szégyene — vagy talán mondjuk így: jellemző .dokumentuma — volt a mi állapotainknak az, hogy a XX. században, a civilizáció örök gyalázatára megtűrtük azt, hogy ez a vad, műveletlen gaz fajzat egy darab »legsötétebb AfrikáU képviseljen itt, a mi hazánkban. Ez a csajvadék-had valósággal kiváltságok nemzet volt. eddig a mi hazánkban. Egy élősdi parazita, féreg a nemzet testén. Vele szemben nem volt hatálya az országos törvényeknek. Huncut ravaszsággal mindig kibujt alóla Fáraó népe. A közügy, hadügy, oktatásügy és egyéb emberséges íigv — ezekre nem diktálhatott semmit, j Vagy ha diktált, is, előle egyszerűen meg- I léptek a vad alakok. Vagy kijátszották a rendelkezéseket. Ideje lenne már ezen botrányos állapotokon végre gyökeres változtatást eszközölni. Véget kell vetni a bitang faj életmódjának s becsületes, tisztességes, hasznavehető polgári foglalkozásra kell kényszeríteni őket. De nem holmi főúri passzió-sugallta ideális letelepítési eszmékkel, hanem radikális operációval kell megkezdeni a műtétet. Szegény József főherceg nem sokat ért el az ő cigány-telepével. Meglopják ezek még az ő főpátronusokat is; másnap ha keresik a tettest — nincs. Kánforrá lett, meglépett. Az igazságszolgáltatás pedig rendesen már nem is veszi komolyan őket. Vagy nem is keresi, vagy ha keresi, hát rendesen hiábavaló munkát végez. Ritkaság számba megy az, ha a tetteseket el tudják valahol csipni. Ezt már >kitűaő fogás«-nak minősítik, ha ilyesmi sikerül. No igen, mert a cigány azokon az apró, de gyors futó lovakon egy-egy éjszaka bámulatos utat tesz meg. Elmegy az ötödik vármegyébe s ott hamarosan közibe vegyül a többi, hozzá hasonló vad alakú hadnak. Senki sem tudja, hogy ott van. A lopott holmi így vándorol hihetetlen gyorsasággal az

% ország másik szélére. Ott aztán már nyugodtan adnak túl rajta a szövetséges társak. Lop, rabol, öl, gyilkol a szerint, amint a körülmények kivánják. Nem fél senkitől. Hogy is félne. Kitől? Mitől? A csendőr nem láthatja el kedve és érdeme szerint, mert — nem szabad. A törvény tiltja az »embertelen bánásmódot.« A többi büntetéstől nem fél a kóbor-cigány. Azt jól tudja, hogy a kötél ma már nem jár ki olyan könnyen. A bezáratást pedig nem tekinti büntetésnek. De nem is büntetés ez az ilyen bitang népre nézve. Ezért bátran garázdálkodik, fosztogat. Ezt főleg mi falusiak érezzük. Valóságos réme a falunak az ilyen kóbor-had". Felér egy sáskajárással. Magának pénzt, kenyeret, hust, lovának takarmányt követel. S ha még beérné a szerényebb adománnyal. De ki győzné el az egész hadat? Minden kocsin csak úgy hemzseg a sok gyerek s asszonynép ; lova^ pedig egynek - egynek három-négy is. Es megél a sok állat. Pedig ez a bitang faj sohasem vet — de annál többet pusztít; nincs egy talpalatnyi földje, de azért megél asszonyával, purdéjaival és lovaival. A „PAPAI HIRLAP" TARCAJA. A faluvégén . . . A faluvégen álldogáltam És vártam, egyre reád vártam. Fürkésző szemmel, lázban égve Tekintettem a messzeségbe. És végre jöttél. Bájos álom! Mint suttogó méh virágszálon, Ügy csüngtem én epedve rajtad S csókolta ajkam égő ajkad . . * A faluvégen most is állok, De reád már hiába várok; Elvett tőlem a hűtlenséged, Mondd: nem gyötör ez téged ? Lelkemnek tiszta, szép világa S minden letűnt, mi nékem drága; Pedig a szent tűz most is éget, Mondd: nem gyötör ez téged ? Koritsclioncr Iván. Tettenérés. — A Pápai Hirlap eredeti tárcája. — Irta: Zöldi Márton. Öt fuvaros-szekéren utazott Morcsay Alajos színtársulata a dányosi országúton, mely a Maros kanyargása szerint volt kényteleu irányát változtatni. A fuvarosok a Vemhes-csárda előtt megállottak és illő tisztelet uélkül tudatták, hogy két órai etetés lesz. Ez elleu nem volt apelláta. A színtársulat tagjai vérmérsékletük szerint fürgébben, lassabban ugráltak le a kocsikról. Az igazgató nagyot nyújtózott és körülnézett a festői tájékou, melyet eddig figyelembe se méltatott. — Szép, hitemre szép ! Azok a kopasz sziklák .. . Miért nem tudnak nekem ilyen dekorációt festeni ? Aztán a háttér, az égbolt, milyen hatásos. Ha ezt így, azon módon a színpadra lehetne vinni ! A komikus megzavarta a szárnyalást: — Direktor ur, jó lesz valamit enni. Elvégre, ha a lovak esznek . . . Az igazgató, ki szeretett maliciózus lenni, nem mulasztotta el megjegyezni : — Nem tudom milyen vonatkozásban áll ön a lovakkal? A ló kétségtelenül hasznos háziállat... De ha ön mindenáron enni akar . . . Valamennyien bementek a tágas ivóba. Reudeltek szalonnát, rántottát, bort. A naiva elég naiv volt kérdezni az öreg csárdástól : — Kérem, nem kaphatok bouillont ? A korcsmáros találomra így válaszolt: — Bizony, kedves leányasszony, azzal most nem szolgálhatok. Épp a mult héten fogyott el. A jellemszinész, Ucsvay Ede, ki nagy gourmend hírében állott, pirítóst rendelt foghagymával. A hölgyek erősen tiltakoztak a foghagyma ellen, A drámai segédanya esküvel fogadta, hogy olyan embert, aki foghagymát eszik, meg nem osókolna egy rokoko-parókáért sem. • MiHlil I DHIllUHUIM i HM Sirolin,, iSSSS-tS; tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál úgymint idült broncliitis, szamárhurut és különösen lábbadozóknál influenza után ajánitatik. Bmeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a liöliögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermkeek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 4-— kor.-ért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. Hoffmann-La Roche & Co. vegyészeti gyár Basel (Svájc).