Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-12-31 / 53. szám

Csak egy kis jóakarat kell! Egy helybeli kereskedő a legutóbbi országos vásár alkalmával vagy 40 darab marhát vásárolt össze s akarta Budapestre szállítani. A rendőrkapitányi hivatal, amelyhez a járlatleveleket irányítás céljából beadta, előbb szóbeli, majd írásbeli végzést hoz, mely szerint az 1888. VII. t. cikk 12. §. ós 24500/904. sz. földmívelésügyi miniszteri rendelet értelmében a marhák a községi marhaállománytól 8 napra elkülönítve helyezendők el. A kereskedő ez ellen a végzés ellen apellál, ő a törvényben csak azt látja, hogyha valamely városban marhák vásároltatnak ("ssze, azokat a községbeliektöl elkülönítve kell ta'tania, vagy legelőre kiküldeaie, ha itthon tartji, de hogy mért ne hajtathatná el lábon, mért ne szállíttatná el vasúton, mikor az a helybeli marhaálományban állategészségi szempontból mi kárt sen okoz, azt nem képes belátni. De nem képes beláni a felsőbb fórum, az alispáni hivatal sem, mert Koller Sándor alispán tényleg úgy rendelkezik, araht azt. az illető kereskedő és általában Pápa várót kereskedelmi érdekei megkivánják. Mert hogy az a t'ltó latározat, amiről itc szó van, mélyen belevág a lelybeli marhakereskedés, valamint a helybeli gasdák, sőt általában Pápa város gazdasági betérek létérdekeibe, azt nemcsak az alispáni hatírozat bizonyítja, de bizonyítja az a kérvény is. mel;ben helybeli földmívelő gazdák az esetlől kfolyólag s amiért a rendőrkapitányság törvéiy ét évtizedes gyakorlattal szemben rendelt d tildmat, kérelmezik a tanácsnál, hogy a renlőr kapitány felelősségre vonása végett a képviselőtfstülethez jelentést tegyen. Ami magát a felelőségre- vonás ügyét illeti, azt eleve kijelentjük bog; ilym jellegű határozat hozatala a képviselőtestült részéről hatáskörének túllépése lenne. Olyasféle lenm, mint az a megyei határozat, mely a főispán 'i^yéaen a közigazgatási bizottságot delegálta, holofea főispán nem törvényhatóság választott tisztvielőjs, de a kormány hivatalnoka. A kapitány söi választott hivatalnoka a képviselőtestületnek hisz a főispán nevezi ki, az állategészségügyekben ieg pláne félig-meddig állami tisztviselőnek tekintliő. Ez az egész különben csak forma dolga ; bizoyára megfogja találni képviselőtestület, mely jövő közgyűlése napirendjére tűzte ki az ügyet, a miofc, ahogyan az ügy a közjó javára elintézhető le^ s lényegileg bizonyára az fog szem előtt lebeni, hogy eleje vétessék ilyen vagy hasonló esete ismétlődésének. De vájjon lehetséges-e nnak elejét venni? A kapitány törvény és releletre hivatkozik. Helyesen, helytelenül-e, nem vitjuk ; hivatkozik a szakközeg véleményére, amir ugyan nagyon jó válasz volt, hogy a szakközejadhat egészségügyi véleményt, de törvényt m agy ázni nem az állatorvos, hanem a jogvégzett ti&viselő hivatott és azután jogon, tételes törvényen túl van valami, amit méltányosságnak neveznek, amit mindig igen szépen érvényesíthet az olyan tisztviselő, aki nem bürokratikus hatalmát akaja fitogtatni, de aki a közönség érdekeit is tekinti. Es ehhez csak — egy kis jóakarat kell ! Egy kis jóakarat, amit az az annyiféle teherrel súlyosan megrakott városi polgár igazán méltán elvárhatna. Egy kis jóakarat, hogy ne folyton zaklatást érezzenek egyes hatósági személyek részéről a polgárok, de lássák, hogy a hatóság azonosítja magát a való közérdekkel s ennek kedvéért elmegy a szélső határig, ameddig törvény és rendelkezések tiszteletben tartásával elmehet. A közhangulat, mely az utolsó városi közgyűlésen megnyilatkozott, hangosan bizonyította, hogy ennek a bizonyos jóakaratnak hiányát, sőt a jóakarat ellenkezőjét nem egy esetben érzi a kereskedő ép űgy mint a gazda, a gazda ép úgy mint az iparos s érzi bizonyára a szegényebb néposztály, melynek ügyes-bajos dolgában legtöbbször legtöbbet valóban — a jóakarat segíthet. Talán a múlt városi közgyűlésen megnyilatkozott hangulatnak a jóakarat s vele a' közbékesség megteremtésében meglesz a maga üdvös hatása s talán nem lesz majd szükség arra, hogy a képviselőtestület a retorzió eszközeihez nyúljon. A VÁRMEGYERÖL. ' Megyebizottsáp tagválasztás Ritkán tapasztalt nagy érdeklődés mellett zajlott le városunkban f. hó 29-én a megyebizóttsági tagválasztás. Már jó pár esztendő óta a választók esekélv, néha semmi érdeklődést sem tanúsítanak a megyebizottsági választás iránt. Még jól emlékezünk reá, mikor hat esztendővel ezelőtt hasonló alkalommal 9, mondd kilenc szavazattal jutottak be a tötvényhatóságba azok a boldog halandók, kiket a hivatalos közbizalom ez állásra jelölt Idén azonban ez nem így volt. A nagy mértékben megnyilvánuló érdeklődést megokolttá tette az, hogy városunkbau ujabban mind nagyobb és nagyobb figyelem fordul a megye ügyeinek intézése iránt s e figyelmet a legutóbbi sajnálatos események mind jobban felkeltették ama széles körökben tért foglaló meggyőződéssel egyetemben, hogy a megyei ügyek ellenőrzési tisztét nem vármegyei hivatalnokokra, de tüggetlen polgárokra kell bizni. Ez volt a fő oka annak, hogy azok az egyébként tiszteletreméltó és érdemes férfiak, kik egyszersmind a vármegyének tisztviselői, a megyebizottsági tagságból kiszorultak. A választásról egyébként a következőkben számolunk be : Az I. kerület választási elnöke Sült József kir. tanácsos, közjegyző volt, ki mellett mint bizalmi férfiak igaz demokráciának hajnalhasadását látnók derengeni! . . . Pro bono publico. Az a kapocs, mely bennünket a vármegyéhez fűz s melynek széttörésére ugyan történtek kísérletek, de ezek inkább cs ik az elmélet terén mozogtak s amely kapocs egyébként történeti tradíciójánál fogva is tiszteletet parancsol, kötelességünkké tette, hogy kezdettol fogva nem lankadó figyelmünk forduljon Veszprémvármegye közügyeinek intézése felé. A városunkhoz tartozó nagy vidék érdekei is indokolttá tették ezt a mi figyelmünket, melyet a jövőre csak-fokozni fogunk. Az a távolság, mely bennünket a középponttól elválaszt vagy tán inkább a közlekedés nehézsége mo.idhatni közömbössé tette a pápaiakat a vármegyei dolgok iránt. Nyűgnek is tekintették sokan a vármegyei gyámkodást. melyet le kell rázni s abban a reményben, hogy majd egyszer űgy is lerázzuk, nem törődtek vele, hogy milyen ez a gyámkodás: jó-e, rosz-e, igazságos vagy igazságtalan, méltányos, vagy méltánytalan-e? Hogy ez a felfogás téves volt, sok tapasztalat megmutatta s a megyei ügyek éber figyelemmel tartása épp azért a jövőben kétszeres kötelességünk lesz. Pro bono publico. A közjót kívánjuk szolgálni, midőn lapunkat továbbra is megtartjuk annak, aminek eredetileg megindult: társadalmi organumnak. Társadalmi orgánum, mely nem foglalkozik efemer politikai jelenségekkel s nem elegyedik akárcsak ideiglenesen is bele a politikai párttusákba, sokkal több nyomatékkal szolgálhatja azt a eélt, ami eszménykép gyanánt áll előttünk s minek megvalósítására szerény tehetséggel, de igaz lelkesedéssel törekszünk s ez a magasztos cél: Pápa város szellemi és anyagi felvirágzása! Dr. Körös Endre. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük az előfizetési pénzek mielőbbi beküldésére, nehogy a lap szétküldésében fennakadás álljon be. Messziről követtem a satnya olaj- és alacsony fügefákkal benőtt lankás oldalon fölfelé, egészen a nagyszállóig, aztán fel a lépcsőzeten az emeletre. Bement a társalgóterembe, mely a forró délutáni időben egészen üres szokott lenni, aztán leült a zongora mellé. Bementem én is utána s leültem egy divánra vele szemben, hogy jól láthassam. Reám tekintett, de minden kacérság nélkül, egész ártatlanul. Ekkor láttam, hogy minő szép kifejező kék szemei vannak. Jelenlétem mit sem zavarta. Kinyitotta kótáskönyvét és az F-moll szonátát kezdte játszani. Nem tartozott a kiváló zongorázok közé. Erejét a darab túlhaladta. Újjai meg-megbicsaklottak a billentyűzeten. Játéka távol, igen távol állt a művészettől, mégis ott, ahol kisebb technikai nehézséggel kellvén megküzdenie, nagyobb készséggel játszhatott, játékán ritka melegség ömlött el. Nem szép arca e közben egészen átszellemült. Az újjai alatt megszólaló hangszer elárulta, hogy a gyönge zöngorásban költői lélek van. Mikor az Adagióhoz ért, alig birt szivének kiáradó érzelmeivel: meglátszott arcán, mely egészen átváltozott, fönségessé vált. Az utolsó rész, a jjrestissimo, egészen kimerítette idegzetét. Fáradt kezeit ölébe csüggesztve, fejét kissé lehajtva ült ott a zongora mellett és keble erősen hullámzott a fáradságtól és izgalomtól. Én szemeimet nem vettem le az érdekes leányról. Ki lehet ez a gyémánt a porban? Ki lehet ez a szegényes, köznapi külsejii, de szép lelkű, ez a csekély nevelésű, íégis fenkölt szellemű leány? Reám tekintett szelidenkérdőleg, mintha mondta volna: érti ön is ezekia szent hangokat, uram? Aztán tovább lapozotés játszott mást és mást; de mint az, aki ne képes valamely eszmekörből kibontakozni, isu csak visszatért az F-moll Szonátára. Eközben beállt az esti zürkület. A nap már leszállt a vegliai kopár s4adombok mögé, csak halvány utófénye föstöttee a nyugoti eget Ez a szelíd fény is eltűnt nesokára. Sötéten bólintgattak odakünn néhány agasabbra nőtt kőrisfának lombjai, a sziklás Kízt oldalán. Csak a tenger világított már, mely n.tegy óriási széles selyem szalag húzódott végia horvát partok és Veglia sziget között. Fehtége, homályos fénye átmosolygott a terem nagablakain. A leány nyugtalanul fektetett kifelé a sötétülő Karsztra és a fénylő mgerre. Aztán összeszedvén kótáit, ernyőjét, fák mozdulattal kifelé indult a teremből. Köszörűi akartam, de megelőzött, mélyen meghajtvámagát előttem. Kimentem én is utána s látta amint sietve haladt le a lejtőn a tenger fel egy, alacsony bokrok és fügefák közt vivő kemy ösvényen. Utána néztem s a tenger dől jövő légáramlat az F-moll Szonáta adaginak töredékes dallamát hozta felém. Űtja közbeisöndes, elfojtott m&zzós-szoprán hangon az:rdekes leány énekelgette ábrándosan az ismees hangokat. A zágrábi zenekonzervatóriurégzett növendéke volt, amint másnap megtudt. Szegény, elhagyott árva leány, aki olcsó zongoraleckékből éldegél a horvát fővárosban. De nyáron, mikor zongoratanítványai kiröppennek a városból s szüleikkel nyaralni mennek a Szleme ligeteibe, a Zagori fenyvesei közé, vagy ide a tengerpartra: akkor ő is lerándul ide Cirkvenicára, hogy a tengeri levegő megerősítse megrongált idegzetét. Ettől kezdve gyakran találkoztam vele, hol a sétautalion, hol a tengerparton, az ebédnél pedig minden nap. Az úton már messziről köszönt szerényen, alázatosan. A fogadóban pedig ha megpillantott, felállt ülőhelyéről s mélyen meghajtá magát. Egyszer a fürdőházban is megfordult s szerényen helyet foglalt a bekerített fürdőtérre néző terrász egyik sarkában, az elegáns dámák között. De itt szemlátomást rosszul érezte magát, mert észrevette, hogy színehagyott, kék kartonruhája, mely nem tudta eltakarni viseltes és kissé félretaposott fekete bőrcipőit, élénk ellentétben voty a többi hölgyek krepp- és selyemruháival. Akadt büszke hölgy, aki kevélyen végignézte'; egy zágrábi nagykereskedő neje pedig csak úgy foghegyről fogadta el alázatos köszöntését. Fogta tehát ernyőjét, kótáit s ment a lankás oldalon fölfelé az üresen álló terembe, hogy a nagy szellemekkel társalogjon. Azok nem büszkék, azok nem kevélyek. Ettől kezdve sohasem láttam többé a fürdőházban, de gyakran fölkerestem ábrándozásai közt a társalgóban, kivált mikor észrevettem, • hogy hálásan fogadja látogatásaimat. Mindig fölI kelt, udvariasan és szerényen meghajolt előttem