Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-02-06 / 6. szám

I. évfolyam. 6. szám. Pápa, 1904. febr. 6. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Jókai Mór utca 856. sz. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDEE. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében, valamint a kiadóhivatalban. A közgazdasági haladás útján. Városunk közgazdasági fejlődése szempontjából nem kis jelentőségű volt az az értekezlet, melyet múlt szombaton tartottak meg a városházán s melyen a Pápán létesítendő konzum-vágóhid és vásár ügyét beszélték meg. E lap tisztelt olvasói előtt nem ismeretlen dolog az, ami ott megvitatás tárgyát képezte. Ez évfolyamban megjelent első számunk előkelő helyről szerzett információk nyomán már ismertette a tervet, mely Pápán egy olyan vásár létesítését célozza, hova akármikor lehet — vesztegzár alatt levő kerületekből is, szarvasmarhát és sertést behozni, lehet pedig azért, mert a vásár az u. n. konzum-vágóhid mellett tartatnék meg, hol az eladott állatok rögtön levágatnának, innen csak a hus kerülne forgalomba. ' Mindjárt akkor jeleztük e tervnek nagy jelentőségét. »Olyan terv ez — mondtuk, — melynek a város iparára és kereskedelmére, valamint a város egyetemére nézve messze kiható fontosságát a tájékozatlan szem is észreveheti. Már pedig hiába, évezredes igazság, hogy az a valóban üdvös, aminek üdvét nemcsak egyesek, de a közönség is könnyen felismeri.« Nem is volt senkinek első perctől sem kételye az iránt, hogy ha a vásár és vágóhíd révén a tőlünk részben természetes, részben — sajna! — mesterséges módon elszoktatott vidéknek ujabb ide özönlését idézi elő, ezzel iparunk és kereskedelmünk új lendületet vesz s a város a forgalom fellendülése, apiacivámok s vágóhicli díjjak révén jelentékeny anyagi jövedelemre tehet szert* A vidék ideözönlése! Ez volt az a jelszó, mely bizonyos csábos hatással bir mindazokra, kik szivükön viselik e város anyagi érdekeit. A remény mögött azonban, mely a tervből felén sugárzott, ott lappangott aggódó tekintetével a kétely is. Megtörténhetik-e oly könnyen a vidék ideszoktatása? Nem eshetik-e meg, hogy az állam, a vármegye anyagi hozzájárulásával és saját erőnk megfeszítésével felépülő, nagy költségbe kerülő vágóhid forgalma nem fog arányban állni a belefektetett tőkével ? Van-e mód arra, hogy a biztos vásár édes reménységén kívül gyöngéd kényszereszközökkel is reábirjuk a vidéket, Jiogy állatait ide hozza be leöletés céljából? Vármegyénk főispánja, kitől a konzumvásár és vágóhid eszméje származik, s aki valóban teljes elismerésünkre méltó jóindulattal fáradozik az eszme kivitelén, megjelölte a módot, amely a fentebbiekben kifejezésre jutott aggályt eloszlathatja. A vármegye jön e tekintetben erkölcsi pressziójával segítségünkre, amennyiben a községektől a jövőben meg fogja tagadui az állatorvosoknak a vágatásokat megelőző szemléjük alkalmával felmerült utazási kölségeit,, miket eddig a megye fedezett. Es ezt teljes joggal megteheti a megye, hivatkozással a Pápán megyei segítséggel létesített vágóhidra. Minthogy pedig az állatorvosi szemléket nem az állatorvos tiszteletdíjjá, de sokkal inkább az utazási költségek drágítják meg, a vidékiek jelentékenyen jutányosabbnak fogják találni e helyett Pápára bejönni s állataikat az itteni vágóhídon leöletni. Ha így ezt a nevezetes aggályt sikerült is eloszlatni, még mindig sok kérdés marad függőben főkép a vágóhid költsége és jövedelmezősége tekintetében. Ezekre kiterjeszkedni ezúttal nem szándékozunk,, annál kevésbbé, mert megfelelő adatok ma még nem állanak rendelkezésünkre. Egyelőre csupán annak a reményünknek adunk kifejezést, hogy a minisztérium is — felfogván Pápának, mint Dunántúl legnagyobb állattenyésztő vidéke középpontjának jelentőségét — hathatósan előre fog bennünket segíteni — a közgazdasági haladás útján. A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Strófák. Ó, álmaimnak tündér-királynője Uralkodjál örökké lelkemen, Engedd, hogy szívem álmát rólad szojje, Habár ez álom lenne szemfedője És hervadása ez a szerelem ! Te csak ragyogj tündéri szépségedben, Mig én a szürkeségbe olvadok, Mig egyre szebben, egyre ékesebben, A te örök bájadtól ihletetten, Fényt szórnak rád e lángoló dalok. Juhász Gjula. A jókedv, — A Pápai Hírlap eredeti tárcája. — Irta és a Kath, Kör hangversenyén felolvasta: dr. Réthci Prikkel Marián. Szádiról, a perzsák hatalmas királyáról meséli a krónika, hogy halálos betegségben sínylődött. Az orvosok már teljesen lemondottak életéről. Kétségbeesve várta maga is, környezete is a halálát. Ekkor egy bölcs remete azt a tanácsot adta neki, hogy bizonyosan meg fog gyógyulni, ha egy olyan embernek ingét veszi magára, aki állandóan vidám és boldog. A sah nyomban elküldötte leghivebb szolgáit ennek a jókedvű embernek fölkeresésére. Ám hasztalan volt minden kutatásuk. Bejárták az országnak minden zegét-zugát, csak nem akadtak rája. Csüggedten tértek vissza sikertelen utjokból. Mikor már a királyi palota közelébe értek, egyszerre egész váratlanul vidám hangok ütötték meg füleiket, amelyek egy közellevő ligetből származtak. Oda menve, egy nyomorult viskót találtak, amely előtt egy szegény ember mulatott vidáman ugrándozó gyermekeivel. — Ugyebár te vidám és boldog vagy ? — Kérdezték tőle Szádi emberei. — Úgy van, annak érzem magamat, sőt a szomszédaim is annak tartanak! — Lásd, mondották neki, Szádi sah halálos kórban szenved, amelyből csak úgy gyógyul meg, ha egy vidám s boldog embernek ingét veszi magára. Kérj bármi kincset, megkapod, csak ingedet add át nenekünk, hogy urunk meggyógyulhasson tőle. — Szívesen adnám én ingemet Szádinak, felelt a szegény pór, de lássátok, én oly földhöz tapadt szegény vagyok, hogy még ingem sincsen! Ez a példázat, mt. H. és U., találóan bizonyítja, hogy a jókedvet a gondviselés azért juttatta az emberiségnek, hogy az egyenlőtlenséget, mely a világon a földi javakban vau, ezzel kárpótolja. Akinek kevesebb vagyont adott, azt a kevéssel való megelégedésre nagyobb hajlandósággal s a jókedvnek nagyobb fokával áldotta meg, hogy így gazdag lehessen a legszegényebb is, mialatt a gazdag esetleg nem tudja élvezni szerencséjét. A jókedv tehát az emberiségnek legtermészetesebb, gondviselésszerű vagyona, amely nincsen születéshez és álláshoz kötve, s amelyet az embertől semmiféle erőszak soha el nem vehet. A jókedv mostoha iker-testvére a szomorúságnak. Az élet egyszere szülte őket, midőn az embernek szivet adott, hogy abban éljenek. Ám sohasem tudnak egymással kibékülni; rokon ölelkezés nincs köztük, egyik űzi a másikat — mint a fény az árnyat; pedig anyjuk egy: az élet, lakásuk is egy: az emberi szív. Legrövidebben talán úgy határozhatnók meg a jókedvet, hogy az az ép, egészséges test- és léleknek megfelelő természetes jóleső hangulat, ellentétben a szomorúsággal, amely kellemetlen lázas állapotot jelent. Mihelyt a jókedv helyet foglalt szivünkben, nyomban érezteti varázsos hatását lelkűnkön s testünkön egyaránt. A szív megtelik örömmel és tiszta emberszeretettel; a nemtelen érzéseknek még árnyéka is eltűnik belőle. Ha egy szerencsétlen ilyenkor kopogtat ajtónkon, kész örömest segítünk rajta; gyöngédségünk mindenkihez nagyobb, mint máskor; társaságunk kedvesebb, vonzóbb, kívánatosabb; ellenségeinkkel hajlandóbbak vagyunk kibékülni; ellenszenvet, boszut, haragot senki iránt sem érzünk, sőt szeretnénk mindenkit átölelni, mert a jókedv fölemel, s az ember jókedvében még szeretni is tisztábban tud; lelkünk ilyenkor jóval engedékenyebb: nem sértünk, nem gúnyolunk, nem ártunk, mert önkénytelen érezzük, hogy az öröm csak illetetlen, szűzien élhet s lelkünk