Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-12-03 / 49. szám

/ költeni? Es itthon minden munkát sokallani, Amerikában pedig majd hogy bele nem pusztulni a lelket és testet emésztő súlyos és egészségtelen helyen végzendő munkába! Csakhogy még panaszkodni sem ér reá és nincs is kinek, mert time is money, az idő pénz! Számos idevágó példát tudnék felsorolni és evvel bebizonyítani, hogy a kivándorlás nálunk nem szükségből, hanem mániából történik és az adott viszonyoknak megfelelő kihasználásával van szoros összefüggésben. Mindebből pedig népünk itthon ki nem gyógyul és mindezt be nem látja, ehhez az amerikai factoryk súlyos munkája és a boardingliousei eledel szükséges, csakhogy olyankor többnyire már késő a bánat! Nekem pedig ne meséljen senki a kivándorlás szükséges voltáról! Pölöske puszta, 1904 november hava. A varosok kölcsönei. Irta : dr. Antal Géza. II. A városok és törvényhatóságok részkötvény kibocsátási jogának pénzügyi előnyeit az egyes városokra és törvényhatóságokra röviden kimutattuk s jeleztük azt, hogy ily módon lehetne könnyíteni a városok terhén anélkül, hogy az állam közjövedelmei vétetnének igénybe, s anélkül, hogy más, mint az érdekelt pénzintézetek veszítenének valamit. Hogyan van mégis, hogy oly előkelő városok, mint Győr és Pozsony által ily irányban indíttatott mozgalom a kormány ellenszegülésén megtört? Ha az elutasítás okát keressük: alig találhatjuk másban, mint nagyfokú bizalmatlanságban a magyar pénzpiac helyzete iránt s azon nehézségekben, melyekkel a városok részkötvényeinek elhelyezése az intéző körök véleménye szerint járna. Úgy vagyunk meggyőződve, hogy ez a nagyfokú bizalmatlanság ma már nem indokolt, s azok a nehézségek, melyek a városok részkötvényeinek elhelyezése elé tolulnának, alkalmas módon megszüntethetők, vagy legalább is csökkenthetők. Elismerjük azt a fontos missziót, melyet a községi kölcsönökkel foglalkozó bankok kötelezvényeiknek a külföldön elhelyezésével s a külföldi tőkének hazánk és városaink felé terelésével teljesítettek. De ha erre a múltban szükség volt, nem következik, liogy a gyámkodást állandóan fenntartsuk még akkor is, ha a körülmények változása azt nem teszi többé elkerülhetetlenné. Ha egy pillantást vetünk nagyobb pénzintézeteink mérlegébe, kótdolog tűnik szemünkbe; egyik a betétek rohamos emelkedése, melyek alkalmas elhelyezést nem találva, 3—%" kai gyümölcsöznek a betevők részére, másrészt az értékpapirok s ezek közt a jelzáloglevelek nagy állománya, mely azt mutatja, hogy az egyes intézetek kénytelenek a betétek igen jelentékeny részét a bankok által kibocsátott záloglevelekbe fektetni, mert azt máskép gyümölcsöztetni nem tudják. Ilyen körülmények közt nem sokkal egyszerűbb s egyúttal a pénzpiacra is egészségesebb volna-e, ha a betevők a maguk betétjeik egy részét saját városuk vagy vármegyéjük részkötvényeinek megvásárlására fordítanák s a pénzintézetek is bankzáloglevelek helyett ilyeneket vennének föl értékpapírtárcájukba. Mert az kétségtelen, hogy a városi kölcsönök első rangú biztosítékok — bizonyos tekintetben jobbak az állampapirosnál — s akik azt hiszik, hogy ezek csak akkor lesznek piacképesek, ha egy külön kötvénykibocsátási alappal rendelkező bank kezén mennek előbb keresztül : az nagyon téved. Nem szólunk azokról az erkölcsi előnyökről, melyeket a részkötvényeknek a város egyes polgárai által megvásárolhatása magával hozna, ezeket könnyen elképzelheti mindenki, de maradjunk csak tisztán az anyagi téren, hol az előnyök úgy a betevőkre, mint magukra a pénzintézetekre szintén szembeszökők. Fölvethetik azonban, hogy ez a két tényező: betevő és pénzintézet nem nyujtavetőleg vetett rám egy fél pillantást — akik a legszentebbeket durván, lábbal tapossák. Irmuskának beszédén a Karthauzinak egy-két napos hatása félreismerhetetlen volt. De hát én tudtam, hogy Irmuska, mióta tanítónőnek készül, méltóságán alulinak tartja még nyilvánosan mosolyogni is, bár mint a nénjének mondottam, abban a kék szemben ugy remeg állandóan a harmatos üde gyávaság, mint tán a májusi égben az először hevülő éther. Leültem mellé s megsimogattam a Topot. (A bájos dög Verne Gy. „Rejtelmes Sziget"-jéből kapta nevét.) — Ejuye be kedves kis jósz4g, be kedves itt a hátán ez a kis kerek folt, mintha ott egy angyalka megsimogatta volna a csöpp tenyerével . . . próbáljuk csak, simítsa csak meg most a fejét Irmuska. Irmuska édesen, megvetőleg nézett rám : Azt hiszi, nem tudom, hogy mi a célja ? Az, hogy a Top dicsérésével behizelegje magát a bizalmamba, — mint az a másik. Gyurira célzott. — Az égre Irmuska, de . . . — Igen, tudom, mért jött ide, vau nekem emberismeretem. Ez az állatka hűbb és Őszintébb, mint maguk, igaza van Jean Jaques Rousseaunak, hogy a civilizáció meghamisítja az embereket. — De édes édes Irmuska, igazán mondom — én . . . — Nem igazat beszél! — szólt közbe szigorúan. Álnok maga is. Ne tagadja — szólt kinosan — ez a Gyuri azért jött, hogy feleségül kérjen, ne tagadja, oh ! hallottam én már ilyeneket az emberekről ! — De Irmuska, sőt biztosíthatom, Gyuri ép jövet mondta, hogy nem házasodik meg soha. — Igazán ? Oh de nem igaz. Mert nekem az imént megmondta, hogy nem enged tanítónőnek, lebeszéli az apámat is. Én meg kijelentettem, hogy hivatásomtól semmi el nem térít, egy dunántúli kis faluban lesz egy szobácskám. — Milyen függönyökkel ? — Halványkékkel. A bútorok is halványkékek lesznek. Maga honnan tudja ? és elcsodálkozva nézett rám. — Én ? Hisz nem tudtam ! No és mit mondott ezekre Gyuri ? — Azt merte mondani (s itt gúnyosan utánozta Gyurit) „Láttam én már karón varjut!" (Hm, a fiú olcsón adta tovább, amit tőlem kapott!) — Es mit mondott maga ? — Kiutasítottam ! En Toppal játszadoztam, a fogatlan szájával harapdáltattam az újjamat és azt mondtam Irmuskának, hogy a hivatásérzetet a kebelből kitépni nem lehet. De az ajtóban megjelent Gyuri, igen gyáva sunyi pofával. Irmuska pedig méltósággal fölállt s kiment, az ajtótól visszafordult: — Top ! Gyere ki onnan Top. Top ! Parancsolom ! Nem jössz ? Maradj hát magadnak. És ott hagyta Topot is. nak biztosítékot arra, hogy a városok részkötvényei biztos elhelyezést találjanak. Koncedáljuk, de épen ezért annál fontosabb szerepet tulajdonítunk egy harmadik tényezőnek: a kommunitások és különösen az árvapénztáraknak, melyek a maguk illetve az árvák vagyonát nyugodtan helyezhetnék ilyen részkötvényekbe, megakadályozva egyúttal ezeknek bárminő árfolyam hullámzását. Úgyis egyik legnagyobb sérelem, melyet az ujabb magyar pénzügyi politika elkövetett az, hogy ezek az árvapénzek ma amenynyiben jelzálog kölcsönökbe nem helyeztetnek, minimális o°/

0-ra vannak az állampénztárnál elhelyezve. Nem forog fenn tehát komolyabb nehézség arra nézve, hogy a kormány ;lle

kve a törvényhozás a városok és törvényhatóságok ily irányú kérelmét teljesítse. A jog névadásával természetesen koránt sincs mondva, hogy minden város élni fog e jogával, mert | ezt az egyes városok különleges helyzete s a pénzpiac mindenkori állapota döntik él. De kétségtelen, hogy még azok a városok is, melyek továbbra is a bankok közvetítésére volnának utalva, bizonyára olcsóbb kölcsönhöz jutnának mint most, mikor kölcsönügyben nincs más menedékük, mint a bankok ajánlatát kénytelen-kelletlen elfogadni. = Ámítás és izgatás. A „Pápai Lapok" múlt heti számában „A városi pótadó nagysága" c. két hét előtti vezércikkünkkel foglalkozik, melyben konstatáltuk, hogy a városi pótadó növekedésének legfőbb oka a két ismert vicinálisra megszavazott összegek kamatterhe. E tény konstatálását a „Pápai Lapok" ámításnak és izgatásnak minősíti. Nyugodtak vagyunk a felől, hogy a nagyközönség nem a mi cikkünkben lát ámítást — e tisztességtelen fegyvert mi sohasem használtuk és sohasem is fogjuk használni — hanem joggal süti az ámítás bélyegét azokra, akik annak idején a város képviselőtestületét hangzatos és be nem váltott Ígéretekkel félrevezették. Az izgatás vádjában van anyagi igazság, csak az izgató kilétét állapítja meg helytelenül a „Pápai Lapok", mikor azt bennünk keresi s nem a legfőbb izgatókban — a mi „drága" vicinálisainkban. Gyuri siralmas képet vágott. Azután meglátta Topot és fölfortyant : — Te gazember ! Te kutya ! A hempergő kis Top fölé emelte a cipőjét s indulatosan sziszegte : — Ez a dög, nekem azt mondta, többet ér, mint akármely ifju. Eltaposhatnám ezt a gaz dögöt ! Top pedig játékosan pofozgatta puha lábacskáival a fölébetartott cipő orrát s pajkosan harapdálta a fogatlan szájával. — Gyuri, indulunk haza. II. Két hónap múlva Gyuri hivott, hogy menjek már egyszer én is ki vele Baróthyékhoz. — Hja öcskös, nekem nincs idom, de menj csak ki, majd estefelé én is kimegyek egy kicsit. Alkouytájt ki is mentem. A kapuban durva ugatás fogadott. — Nini, hogy megnőtt ez a Top ! S a liátáa az a kerek folt biz akkora már, mint egy jókora, paraszttenyér. De hogy el van hanyagolva ez az állat! Benn a nappaliban Irmuska a zongoránál üÜL Gyuri épen fordított egyet a kótán, mikor az ajtóba, értem. — Nem — szabadkozott Irmuska csintalanul —