Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-12-03 / 49. szám

PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség' és kiadóhivatal: Jókai Mór utca 856. sz. Előfizetési árak: tígész évre 12. félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: r>R- KŐRÖS ENDRE. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében, valamint a kiadóhivatalban. Ismét a kivándorlásról. — Irta: Bauer Antal, orsz. képviselő. — Most ősszel, ezt sajnos, minden falusi ember tapasztalja, vidékünkön az Amerikába való kivándorlás ismét óriási mérveket ölt, állítólag az itthoni mostoha viszonyok folytán, melyek a. tisztességes megélhetést falusi munkásnépünknek lehetetlenné teszik. Nem tévedésből irtam »állítólag«, mert jelen soraimban rögtön be is fogom bizonyítani, hogy igazam van, ha azt irom, hogy »állítólag«, mert nem igaz, hogy itthonfalusi munkásnépünk nem talál keresetforrást, ha igazán komolyan igyekszik utána járni és nyiltan kimondom, vonjam bár a népszerűtlenség ódiumát őszinteségem által magamra, hogy bizony-bizony népünk jórészének lustasága és indolenciája nagyban oka annak, hogy nem bir elégséges kenyérkeresettel ! En, ki falusi népünk iránti vonzalmamból sohasem csaptam reklámot, de azért sokat, igen sokat foglalkozom a néppel és sorsával, kivándorlási mániájával és ennek okaival és amikor csak tehetem, falun tartózkodom és bátran mondhatom, hogy igazán ismerem a falusi népet, szokásait, jó és rossz tulajdonságait és gyengéit, tapasztalásból mondhatom, hogy ha népünk itthon is oly józan és kitartó volna munkájában, mint ott, nem szorulna kivándorlásra. Ha nem is szerez itthon aránylag annyit, mint túl a tengeren, de megmarad neki | egészsége és nem öregszik meg idő előtt, nem válik már férfiéveinek javában aggastyánná, mint mindazok, kik Amerikában keresik boldogságuknak netovábbját! Hogy jelen soraimat illusztráljam, elmondom csak legutolsó idevágó tapasztalatomat: napszámosaink főkontingensétPölöske falu állítja, f. hó szent Márton hetében szinte innen voltak szőlőmunkásaink. Szent Márton napja községi ünnep lévén Pölöske faluban és az idén pénteki napra esvén ez a névünnep, idevaló napszámosaink már csütörtökön nem jöttek el munkába, hogy már az ünnepet megelőző napon készülhessenek szentjüknek névünnepének méltó megülésére, t. i. korcsmában tölthessék már ezt a napot is. Utána való szombaton egynapi keresetért szerintük nem lévén érdemes 15 percnyi gyalogutat megtenni, ismét otthon maradtak, reá való vasárnap búcsú volt a faluban, hétfőn, kedden utóbucsú, úgy hogy csütörtöktől szerdáig egyebet nem tettek, csak mulattak az atyafiak, ekkor álltak ismét munkába. De azért ebből a faluból vándorol ki a legtöbb egyén, mert állítólag nagy itt a nyomorúság, nincs keresetforrás!!! Hát az annyira boldogító Amerikában járná-e ez?! Ha félholt is ott valamelyik munkás, mégis eljár pontosan a gyárba, i bányába vagy egyéb alkalmazási helyére, mert tudja, hogy ha csak egyetlen órát ie mulaszt, helyette van 100 meg 100 más, ki örömest vállalkozik az általa félbehagyott munkára és dolgozik erejének végső megfeszítésével, mert vagy birja és megmaradhat alkalmazójánál, vagy nem, és akkor minden legkisebb teketória és skrupulus nélkül kiteszik onnan és elpusztulhat minden könyörületesség nélkül akár a legközelebbi árokban. Az annyira hirdetett amerikai humanizmus tapasztalás szerint csak a bennszülöttekre vonatkozik, csak ezekkel szemben alkalmaztatik, de a szegény bevándorlott munkást nem tekintik embernek, ez csakis »egy szám«, aki ha munkájából kidül, rögtön új számmal pótoltatik, mert van végnélküli emberanyag, nem kell vele takarékoskodni, örüljön az a nyomorult bevándorlott, hogy egyáltalában beeresztik a yankék hires hazájukba és itt alkalmazást nyer. Ha nem tetszik az illetőnek, maradt volna otthon ! Pedig ez az otthon megérdemli, hogy oly könnyelműen el ne hagyják az illetők, mert ez is nyújt elég keresetet, csak aztán itt is vennék a munkát oly lelkiismeretesen, mint túl a tengeren és ne lopnák a napot politizálással és henyéléssel. A sok ünnepből is engedjenek el valamit, nem hiszem, hogy ez azért lelkiüdvüknek sérelmére válna, mert kevesebbet vétkeznének, ha munkával töltik azt a sok ünnepet, mint a korcsmában való dorbézolással, hisz ha Amerikában nem jut eszükbe annak a sok községi ünnepnek megülése, miért kell ezeknek végtelen sorozatát itthon kivétel nélkül megtartani és azt, amit 3—4 napon át kerestek, egy nap alatt elA „PAPAI HIRLAP" TARCAJA. Irmuska hivatást érez. — A Pápai Hirlap eredeti tárcája. — Irta: Bodor Aladár. Vasárnap ebéd után én megborotváltam Gyurit, Gyuri megborotvált engem, kivasaltuk a nadrágunkat és uj gallért tettünk föl. Gyurinak alig maradt félórája a bajuszpödrésre s már jött a kocsi, hogy kivigyen első látogatásra Baróthyékhoz a szomszéd Torkos faluba. Még egy utolsó kefehúzás — mint a szobrász utolsó simítása művén — aztán fölültünk. Gyuri a legspanyolabb gőggel dülleszkedett hátra a kocsiban. Ha egyébben nem is telik, de a mozdulatainkban dús eleganciát szoktunk kifejteni. — Aztán szokd már le — mondom neki, — hogy a szobalánynak is kezet csókolj. — Kikérem magamnak a kopott diákélceidet. — Nagyon ügyelj továbbá, hogy valamelyik lány el ne csavarja a fejedet, főleg Irmuska. — Nekem ? Kikérem magamnak. — Gyuri, veled a szigorlatod óta, mihelyt tiszta gallért érzel a nyakadon, nem lehet birni. — De, hogy nekem holmi izé, Irmuska a jövőmet elrontsa . . mikor tudod, hogy kétszázezren alul még Poncius Pilátust se venném el. Ez határozott elvem. — Nono, láttam én már karón varjut! Kiértünk Baróthyékhoz. Aligha vártak ránk, mert valaki ép a Bobkeringőt selypítette zongorán. Rágyújtottunk a bemutatkozás orthodox lithurgiájára s két perc múlva Gyuri már bennült valami kártyajátékban a hölgyek között, én meg a kisszobában az öreg úrtól s a pálfalvi tiszteletestől már behúztam az első kasszát. Telt az idő csöndeskén. Úgy egy óra múlva egy cseléd a markomba ad valami papirost. Gyuri irt rajta izenetet ceruzával. Hogy menjek ki a folyosóra, sürgős mondanivalója van. Megszöktem hát a játékból s kilopóztam a folyosóra. Ott várt Gyuri s mikor meglátott, a fejét a két tenyerébe fogta s elkezdett maga körül forogni, mint a kerge birka. — Mi bajod no ? — Tyüh ! Jajajaj ! Tyűha ! — De szólj hát no! Elvesztettél valamit ? Vagy kioldódzott valamid ? Valami bolondot csináltál újra ... Mi történt? — Tyü-ü-ü ! Beleszerettem Irmuskába. — Úgy ? S ez olyan könnyen megment, mint például „Kirepedt a lakkcipőm" ? Ezért rontottad el a preferáncomat ? Egyébiránt ha belezöldültél, hát kérd meg. — De azt mondta, nem jön. — Mi ? Hát már idáig vágtattál ? Mondhatom... No jó, eredj te a preferáncba, én benézek Irmuskához. A papa dolgozószobájában egyedül találtam Irmuskát, igen fölindulva, szinte harmatos volt a nagy kék szeme. Mikor beléptem, fölvett az ölébe valami rugdalózó kis gombolyagot, egy esetlen — pardon, csókolnivaló kis kutyakölyköt s szomorú, szemrehányó hangon szólt hozzá, nyiván azzal a célzattal, hogy én is halljam : — Óh te édes csöppség. Te érdemelsz szeretetet csupán. Ugy-e szeretsz engem, nem lész háládatlan, mint az emberek. A rossz emberek — és megS, A legkiválóbb tanárok és orvosoktól mint hathatós szer ; tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál úgymint idült bronchitis, szamár hurut és különösen lábbadozóknál influenza után ajánitaük. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a liöliögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 4-— kor.-ért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. Hoffmann-La Roche & Co. vegyészeti gyár Basel (Svájc).