Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-11-12 / 46. szám

ez építkezési szabályrendeletet, elfogadta egyúttal a Kossuth Lajos-utca folytatólagos megnyitását is, mert ez a tervrajzban kifejezetten ki van tüntetve. Ha tehát a város ezen utcának megnyitását már elvileg elfogadta, lehetetlennek tartom, hogy a városi tanács javaslata el ne fogadtassák, mert a város soha többé nem jut azon helyzetbe, hogy ezen utcát ilyen olcsó árban megnyittathassa. Akik szivükön viselik a város érdekeit, azok szívleljék meg e sorokat és lépjenek sorompóba a Kossuth Lajosutca megnyitása érdekében. Egy városi képviselő. A kereskedelem és ipar közös érdekei. A kereskedelem és ipar sorsa egymással a legszorosabb viszonyban állanak. Úgy értjük ezt, hogy minél magasabb fokon áll valamely nemzetnek ipara, annál virágzóbb a kereskedelme is és viszont a kereskedelem állapotából igazságos következtetést lehet levonni az illető nemzet iparára is. Hazánkban az utóbbi időben ügy az ipar, mint a kereskedelem terén hanyatlás állott be a múlt évtizedekhez képest. Semmisem igazolja ezt inkább, mint azon tapasztalat, hogy az alsófokú kereskedelmi és az ugyazon fokú ipariskolákba kerülő elem mind szellemi, mind testi fejlettségre nézve, sőt egyéb rátermettség tekintetében is évről-évre gyöngül, nyilvánvaló jeléül annak, hogy e gályák a jobb tehetségre nem vonzóak, sőt majdnem elriasztók egyes nagyobb vidékeken. Hogy e szomorú tünetnek mik az okai, most csak néhány ritkábban emlegetett adatra szorítkozom. Manapság a szabad kereskedelem és a szabad ipar korát éljük, amelynek jelszava a korlátlan verseny. Természetesem azok, akik úgy másutt, mint nálunk is e két közgazdasági ág részére a korlátlan versenyszabadságot törvényekkel biztosították, nem látták előre ama káros kinövéseket, amelyek fattyuhajtásként lepték el a nemesen felfogott verseny fáját és e nagy elvet a piszkos verseny fogalmává degradálták. Aki mélyebben néz e kérdés kűszái közé, az láthatja, hogy itt, e k'ét nemzetgazdasági ág versenyében tulajdonkép sem az ipar, sem a kereskedelem nem élvezi a teljes szabadságot, hanem a tőke. Ezé az uralom korlátlansága s az ipar és kereskedelem csak szegődményes társai, amelyeknek versenybéli szabadsága hasonlít két ikertestvér,, örök párviaskodásához, akik verejtéküket s véröket osztják egy harmadik, a főbérlő érdekében. Csak így érthető meg, hogy a mai kereskedelem mélyen belevág a kis- és nagyipar eleven érdekébe a szabadság révén és viszont: az iparnak egyik életföltételévé lőn már, hogy üzleti, tehát kereskedelmi szellem nélkül nem boldogulhat. Ugyancsak a fentebb említett uralomból ered a kereskedelmi s ipari tisztességtelen verseny is, amelyet mindinkább fokoz és veszedelmessé tesz az e téren működők egy részének megélhetési kérdése is. Minden országban s nagykereskedő és iparüző államokban is, mint pl. az Egyesült Államokban s Angliában is mindjobban felüti a fejét a tisztességtelen verseny s iparkodnak tenni is ellene. De oly mértékben — aránylag értjük, — sehol sem burjánzott fel a konkurrenciának eme faja és sehol sem oly veszedelmes, mint nálunk. Hisz jóformán még alig kezdett mutatkozni a kereskedelem s ipar föllendítésére hazánkban a buzgalom, máris rohamosan feltünedeztek, majd rohamosan szaporodtak, mint a szárba induló gabonán a rozsda, a kereskedelmünk s iparunk terén a tisztességtelen verseny pusztító jelenségei. S azt elősegítette főleg a velünk vámközösségben levő Ausztria kereskedelme 8 iparüzlete, amely hogy közgazdaságilag gyarmati helyzetünket kizsákmányolja s lehetőleg e mostoha sorban is tartsa, rendkívüli nagy tömegekben dobta iparcikkeit, mondhatni a tisztességtelen versenyre mintegy kihivólag a mi piacainkra, aminek következtében megszaporodtak ugyan üzleteink, de alaposan meg is fogytak az u. n. szolid kereskedéseink, amelyek pedig az előtt, bár kis számban, de mégis tiszteletet s becsületet, s föltétlen hitelt szereztek a magyar kereskedésnek a külföldön is. Ha a magyar kereskedelem és ipar nagyobb lendületre akar szert tenni, mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben, ekkor első feladata tömött sorokban tömörülnie a külföldről, illetve Ausztriából beözönlő árucikkek által nagyra nevelt tisztességtelen konkurrencia ellen. Ezt pedig főként az önálló vámterület követelésével érhetik el, aminek létesülésével egész közgazdaságunkban oly üdvös eredmények mutatkoznak mielébb, amilyenekről aggódó és mesterségesen megfélemlített kereskedelmi és földmivelői gondolkozásunkban álmodni sem merünk. A tisztességtelen versenynek pedig, amely a magyar kereskedelem s ipar tekintélyét és ennélfogva e pályák keresettségét is, mint látjuk, romlással fenyegeti, az önálló vámterülettel lélekzethez jutót/ nagyobb ipari s kereskedelmi mozgalom állhat sikeresen útjában. Nem tartják szoros értelemben vett tisztességtelen versenynek,, de annál veszedelmesebb az iparra és kereskedésre a hazánkban is mindinkább terjedő u. n. futó-kereskedés. Ez $latt az oly kereskedéseket értjük, amelyeknek fiókjai egy vagy több városban, illetve vidéken megtelepülnek, rendesen csak addig, amíg az árverésen s nagy gyárak bukásával szerzett árúkon túl nem adnak s akkor fölszedik sátorfájukat miután már azon a vidéken vagy városban nagy sebet ütöttek a többi szolid üzleteken és a kisiparon. Néha megtörténik azonban, hogy ily futókereskedés hatalmas üzleti raktárrá bővül, illetve nagy árúházzá növi ki magát s ekkor teljes ere! jé vei fölveszi a versenyt a helybéli kereskedőkkel j 8 némely iparágakkal és rendesen utóbbiak leszI nek a vesztesek, tönkre mennek. S itt, e dolognál ütközik össze szembetűnően a szabad kereskedelmi és ipari elv az egyes kereskedők életbevágó érdekeivel s oly ellentmondás keletkezik itt, amelyet kereskedőink jóvolta miatt egy perczig sem volna szabad meghagyni. Ugyanis: egyrészről óhajtjuk a magyar kereskedés fölvirágoztatását; másrészt ennek útjába állítjuk az idegen olcsó portékával dolgozó futó kereskedelmet. Továbbá: A legnagyobb adóterhet a kereskedői és ipari osztály viseli, tehát az illető város vagy vidék különleges terhein is az ő vállukra nehezedik. Ennél fogva joggal megkövetelhetnénk, hogy exisztenciájuk ne nehezíttessék meg, adófizető kötelességök arányában gondoskodás történjék tisztességes megélhetésökről is. S ezzel szemben mi történik ? Az, hogy bukott idegen gyárak, holmijaival bővelkedő fióküzletek szabadversenye zúdúl reájuk, aminek következtében előáll az az igazságtalan helyzet, hogy a nagy adót fizetik, de keresetök nincs és vele szép lassacskán végelgyengíílésbe jut a magyar sem tudja hová, pedig az éjjeli imánál még többen láttak. Ő pedig azalatt rohant úttalan utakon a Balkán rengetegei és szorosai között előre. Csak nappalonként pihent egy kicsit, éjjel pedig szakadatlanul ment az ismert csillagok után, mely felé még az édes anyja mutatta neki a hazát s mely felé, mint titkos delejtű, a szive is vonzotta. Midőn végre elért egy nagy folyóhoz, melynek vize helyenként piros volt s melyen túl már csak véres utakon s leégett falvak között haladt, tudta, hogy a szent földre ért. III. , 1848 aug. 19-én a perlaszi ütközet utáni este volt. A táborozó honvéd sereg elő-őrse egy magát kellőleg igazolni nem tudó barátot kisért a főőrségre Vetter alezredes elé. Ugyanakkor jelenté egy katona, hogy a súlyosan megsebesült Ábrahám százados minden áron papot óhajt. A fiatal' honvéd sereg még tábori lelkészekkel sem igen lévén ellátva, más hiányában a fogoly barátot vitték a beteghez. A sátor bejárata előtt pislogó őrtűz halványan világítá be annak belsejét, hol átkötött fejjel, halvány arccal feküdt a beteg. Kiálltak az őrök a sátor körül s gyónt a beteg lassan, szakadozott hangon ... — nem tudtam tovább ott élni, égetett a honvágy s megszegve a fogadalmat, ott hagyva testvért, megszöktem a szerzetből .. . kérem atyám, ha vége lesz a harcoknak, juttassa el valahogyan üzenetem testvéremhez, ki talán most is ott van, — ha még él, — mondja meg neki, hogy hazámért haltam meg s bocsásson meg ő is . . . Itt van e medallionban néhány hajszál nagy fejedelmünktől, juttassa el valahogy ezt is... Hangja elcsuklott s behunyt szemmel pihent egy darabig. — Bűneid nincsenek s így nincs mitől feloldozzalak — mond a barát. — A hazát szeretni nem vétek, sőt kötelesség s aki azért hal, az biztosan kivívja magának a mennyet. Ha úgy rendelte volna Isten, nyugodtan helhatsz. Találkozni fogsz majd szüleiddel s megmondhatod nekik, hogy másik fiuk is hazajött a szabadságért meghalni. A kívül jobban föllobbanó tűz egészen bevilágítá a sátort s a barát nem birt tovább uralkodni érzelmein, kitörtek szemeiből az ott égő könnyek, zokogva borult a betegre, csókjaival halmo2va annak halvány arcát és a szent ereklyét. — Mond meg édes szüleinknek . . , de nem, nem szabad meghalnod ! . . . Görcsösen szorítá magához a váratlanul viszontlátott és fölismert testvért s a belépő ezredes úgy találta a gyonot és gyóntatót könnyekben úszva, összeölelkezve. A kiállt izgalmak után nagy lázba esett a beteg, de az éjjel-nappal mellette virrasztó testvér imája és gondos ápolása mégis megfordították a beteg állapotát s napról-napra oly rohamosan javult, hogy nem sokára már szolgálatba is állhatott. Mint tábori lelkész a barát is ugyanannál a csapatnál maradt s olyan egyforma volt a két ikertestvér, hogy csak a csuha és atilla különböztette meg őket egymástól. IV. Szeptember másodikára a perlaszi sáncok ostromát tűzték ki a bácskai csapatok. Elsején megérkezett Écskáról Vetter s vele a két Ábrahám testvér is. A százados, testvérje csuhájában kémszemlére indult a felkelők táborába, hova szerencsésen be is jutott, de bennrekedt, mert a lázadók értesülve a honvédség tervéről, igen éberek lettek. A barát oly gyorsan eltanulta a katonai dolgokat, hogy fölismerhetlenül be tudta tölteni testvérje szerepét s most is még a legénye sem tudták meg a cserét. A százados tehát nem hiányzott, a barátot meg ütközet előtt senki sem kereste. Szeptember 2-án a perlaszi sáncok fölött ágyuszó üdvözölte a pirkadó hajnalt. Retteuthetlen bátorsággal harcoltak a honvédek, de a fanatikus rabló csapat már harmadszor veri vissza az ostromot. Vértől sikos a sáncok oldala s holttestek töltik be az árkokat. Hol fellobog, hol letüuik a magyar zászló, amint tartóit halomra lövik; de most egy tiszt ragadja magához, már ember ember ellen harcol s úgy küzd, mint egy oroszlán s osztja maga körül a halált, mint egy elszabadult mennykő. Fölharsan az „előre," egy elkeseredett végső roham s a vad hordák meghátrálva Drakulicsosal Ti tel felé futnak. Reggel 8 órára már a szűz Máriás trikolór lengett Periasz ormán. Ábrahám századost ismét hordágyon vitték el a csatatérről, ő volt e zászlós hős, de a roham után sebektől vérezve összeesett. Őrnagyi ranggal és érdemjellel tüntették ki, csak azon csodálkozott mindenki, hogy másnap már a kitüntetésnél minden baj nélkül megjelent, még csak nem is sántított. De egy sáto-rban súlyos betegen feküdt a barát, az őrnagy oda vitte s igazi tulajdonosának tűzte föl a rendjelet, megcsókolták egymást, de most egyik sem könnyezett.