Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-11-12 / 46. szám

kereskedelem és ipar, mert ily viszonyok között senki sem kívánhatja, hogy kedvvel lépjen az ipari és kereskedelmi pályákra ; és senki sem sürgetheti józanul, hogy a vállalkozási s és üzletbefektetési kedv bennünk fölébredjen. A tőke a legkörfíltekintőebb. A magyar tőke pedig a sok szomorú példa miatt nagyon is vigyázó és bizalmatlan. Idegen zsebekbe bevándorolni nem akar, de ne is akarjon. Ha tehát a magyar kereskedelem s ipar fejlesztése valóban a szivünkön fekszik, állítsuk fel a sorompókat első sorban a minket már fojtogató idegen osztrák.tőkeérdek betolakodása előtt. Azonkívül revideáljuk, de ne a tőke-monopól szempontjából, hanem tisztán a nemesen felfogott szaban akereskedés és szabad ipar jogainak respektálásával az idevonatkozó törvénykezésünket. A mostani helyzet a tisztességtelen verseny melegágya, amely csirájában megöli a hazai kereskedelmünk s iparunk jobb jövőre irányuló törekvéseit. (ív. Gy. A „kiváltságos" cím. A „kiváltságos" cím visszaállítása tárgyában városunk kérvényezni szándékozik a belügyminiszternél. E kérvényt a Kis Ernó' koll. tanár által összeállított, alább következő adatok fogják támogatni. E meggyőző adatokat még a város régi pecsétjeinek bemutatásával, melyeken városunk mindenkor a „kiváltságos" címmel van felruházva, kell majd támogatni. Pápa város kiváltságai azon kir. okleveleken alapulnak, amiket városunk 1439. évben Erzsébet királyné és Albert királytól kezdve egyes királyainktól kapott, s ez oklevelek megvannak városunk irattárában is (a zöld ládában) úgy eredeti latin nyelven, mint a legtöbb néhai Eőri Szabó Ferencz városi főjegyzőtől készített magyar fordításban is, s ezek szerint Pápa város kiváltságai a múltban a következők voltak: ]. Pápa mezőváros polgárai árucikkeiktől és javaiktól veendő minden királyi vagy királynői harmincadok fizetésétől az országban mindenütt örök időkre felmentettek. (Erzsébet királyné 1430. december 13.); 2. Pápa mezőváros polgárai és jobbágyai kihágásaik, vagy adósságaik miatt és más ügyekben, s ezek nemeiben (kivévén büntető pereiket) mások által, mint uraiktól el nem Ítélhetők, s vizsgálati fogságba sem helyezhetők. (Albert 1439. Űrnap utáni első vasárnap); 3. A várost ezen kiváltságaiban megerősítvén habsburgházi első Ferdinánd királyunk is, Rudolf még a következőt csatolta hozzájuk : „A pápai polgárok és lakosok minden rendes és rendkívüli királyi adók és taksáktól, segedelmek és a királyi kamarai nyereség fizetésétől, míg az ország és így Pápa mezőváros is régi állapotát visszanyerendi (ekkor a török uralom volt hazánkban) s nyugodtabb idők bekövetkezendenek, felmentetteknek elismertetnek. (Rudolf 1588 szept. 3.") Habsburgházi királyaink közül még II. Mátyás, II. és III. Ferdinánd, III. Károly, Mária Terézia, s I. Ferencz királyaink biztosították a város fentirt kiváltságait újabb oklevelekkel, bár azokhoz újabb kiváltságot nem csatoltak, hanem V. Ferdinánd királyunk még két kiváltságot adományozott a fent elősoroltakhoz, s ezek a következők : 4. Pápa mezőváros polgárai vagy azok utódai a mezővárosi tanács bírósága alatt álljanak, honnét a perek csak feljebb vitel útján vitessenek fel az uriszékre és innen a. vármegyei törvényszékre, még pedig a polgárság sorából való kizáratás esetét kivéve, — mindig birtokon kivüli; — csakis ha az uradalom kívánná valakinek a polgárok sorából kizáratását, akkor birtokon belül történjék a fellebbezés; 5. Pápa város polgárai, valamint hitestársaik, még ha főbenjáró bűube esnének is, p

álca s egyéb eféle eszközök ütésének, vagy más ilynemű testi fenyítésnek, míg a polgárok jegyzékében maradnak, alá ne vettessenek, azonban a város tiszteletbeli polgárai ezen kiváltságot nem élvezhetik. (V*. Ferdinánd 1839. okt. 17.) Ezek képezik rövid foglalatját Pápa város kiváltságainak. Természetesen mindezek 1848-ban, a nemesi kiváltságok megszűntével, véget értek, a kiváltságos cím csak történelmi emlék, akárcsak a nemesi eló'név honfitársainknál.* * A kiváltságok közül 3 az igazságügyre, 1 a kereskedelemre, 1 az adóra vonatkozott. § A pénzügyi bizottság f. hó 11-én Krausz József N. elnöklete tartott ülésében a nov. 24-iki közgyűlés tárgyai közül főleg a csatornázás és a Kossuth Lajos-utca megnyitásának kérdésével foglalkozott. A csatornázást pénzügyileg még nem találták eléggé eló'készítettnek ; a szükséges fedezetnek mi képen való megteremtése és kivetése tárgyában teendő javaslat céljából a tanácsot utasítandónak vélik, hogy különböző városoknak erre vonatkozó szabályrendeletét tanulmányozás céljából szerezze be. A Kossuth Lajos-utca megnyitását olyan módon javasolják, hogy a város nemcsak a Gulyás-féle,- hanem a mellette levő Bereczky-féle házat is vegye meg a szegényalap terhére, míg a másik két telekből az utcanyitáshoz szükséges területet sajátítsa ki. § A közegészségügyi bizottság tegnap d. u. tartott ülésében 12 új kanyaró-esetet jelentettek be. A megbetegedett gyermekek között négy volt iskolaköteles. § A barakkaszárnya ügyében a honvédelmi miniszter a helybeli huszárezred parancsnoksága útján azt az értesítést küldte a városnak, hogy az üggyel foglalkozik s addig, míg végleges nyilatkozatot adhatna, a város halassza el a barakkaszárnya építését. — E szerint az a privát értesítés, ami a múlt héten a városhoz érkezett s amiről lapunk is hirt adott, hamis volt. § A város antalházi pusztáját f. hó 9-én nyilvános árverésen adták bérbe. A pusztáért Kolossváry Lajos vaszari földbirtokos évi 6000 K haszonbért (400 K-val -többet, mint amennyiért jelenleg ki van adva) igért be s így a pusztát — a vár. képviselőtestület jóváhagyása esetén — ő fogja hat esztendőre bérben birni. A VÁROSHÁZÁRÓL. § Városok pénzügye. Ily cimü vezércikkünkben pár héttel ezelőtt megemlítettük, hogy a törvényhozás még mindig adós a már többször megigért városrendezési törvénnyel, amelynek minket érdeklő fontos része a városok pénzügyének rendezése lenne.. Mint a fővárosi lapokból olvassuk, az adósság továbbra is megmarad adósságnak s a törvényhozás ismét csak foltozó munkát fog végezni azzal, hogy egykét esztendőre meghosszabbítja a városok fogyasztási pótadószedési jogát. Hja ! a törvényhozás nem ér rá a szegény városok rendezésével foglalkozni ! § Városi közgyűlés lesz folyó hó 24-én, melynek tárgysorára a következő fontosabb ügyek vannak kitűzve : az általános csatornázás a Kossuth Lajos utca déli végének megnyitása, a r. kath. hitközség kérelme az alsóvárosi iskolaépület átengedése iránt, a központi választmány újjáalakítása. A teljes tárgysort jövő számunkban közöljük. A barát is fölgyógyult s bámulatos hőstetteket műveltek azután is, sok dicsőséget szerezve a honvéd névnek. Csak azt nem tudták sohasem, hogy melyik a katona és melyik a pap, mert megtörtént akárhányszor, hogy míg a barát harcolt, addig az őrnagy az ellenség táborában gyóntatott. Később Bem alatt látjuk Őket az erdélyi harcokban, hol szintén részt vettek a legádázabb ütközetekben, míg csak meg nem fordúlt a kocka. A féltékenység és gyanakvás kapott lábra a magyar sereg és intézői között, a gyáva ellen pedig csürhékkel szövetkezett, kik sáska módjára lepték el Erdély sziklakapuit. 1849 julius 20-ának reggelén megállt a nap a tömösi szoros felett s bámulva nézte, mint küzd egy maroknyi székely honvéd Lüders orosz tábornok tpméntelen muszkája ellen, kik tizenöt órán keresztül egy lépést sem tudtak előre nyomulni. Másnap Brassóból Kiss Sándor ezredest küldte ki Bem a szorongatott tömösi csapat védelmére, de még így is csak háromezren voltak a tizennégyezer orosszal szemben. Leonidásként küzdött a hős ezredes, átlőtt karral, vérző lábbal, széken ülve intézte a rohamokat s végre csak oláh Ephialtesekkel tudtak mögéje kerülni. Legtöbben elvéreztek s ott feküdt egymás mellett a két Ábrahám is. A sok dicső csata után leszállt az első alkony, hogy többé föl se virradjon a honvédnek. Szakadó eső siratta a vesztett csatát s a holttestekből egy helyen gátat rekesztett magának a Tömös patak. Az oda ért hideg ár érintésétől egy sebesült eszmélt föl, réveteg szemekkel né7ett szét a gyászos temetőn, keresni látszott valakit. A szerzetes volt az. Midőn meglátta maga mellett az elesett testvért, összeszedte minden erejét s magával hurcolta a hideg tetemet egész a sziklafal tövéig. Leoldta nyakáról az ereklyét, homlokon csókolta s a szikláig húzódó friss hadi árok végébe eltakarta. Egy törött karddal keresztet karcolt fölé a sziklafalra s még a hajnali szürkület előtt az erdőségbe vánszorgott. Testvére már elköltözött, a haza veszve, a kolostort ott hagyta, hova, merre menjen ? Erejéhez jutva, pár napi bolyongás után újra honvédseregre akadt. Részt" vett a legutolsó küzdelmekben is, de a szabadító halált hiába kereste. Kard nem fogta, golyó kerülte. Elhangzott az utolsó fegyver csörrenés is, Világos és Arad után csak tiltott sóhajok szálltak a légbe a honfi ajkakról, csöndes lett minden. Egy-két elkésett gólyapár sietve szállt délfelé, messze maguk mögött hagyva egy szintén arra félé tartó bús vándort. V. Egy reggel a galatai szent Benőit kolostor küszöbén szakadozott, tépett csuháju barátot találtak a szerzet tagjai s abban a hongrie testvérre ismertek. Szeretettel vették ápolás alá s fölgyógyulása után önként adták meg neki az abszoluciót, távozását pedig sohasem emlegették előtte. De csak testben gyógyult meg, lélekben beteg maradt, szótalan, emberkerülő lett. Nem maradt többé benn az imolyán, csak a közös imáknál és étkezéseknél találták; de cellaszomszédjai gyakran hallották, amint éjjeli álmában ismeretlen szavakat kiabált, melyek között igen sokat hangzott az „előre!" TARKA ROVAT. A mafekin^i csata. Öles plakátok hirdetik : Orosz-japán háború! Itussich-Japanesisclier Krieg! Porth-Arthurnál! A jantai védbástyák ostroma! A mafekingi csata! . . . A mafekingi csata !... Itt megálltam. Régi emlékek ujultak meg lelkemben. S csak néztem a vérben forgó szemekkel száguldó kozákot, az ádázul lődöző muszkákat s a fürgén ágyúzó japánokat, néztem: hogy ezeknek mi közük van a mafekingi csatához, amelyet auuak idején a búrok vívtak meg az angolok ellen. Ez már még sem járja, gondoltam, megvan a képe a nímetnek, hát ráfogj.a búrra, hogy japán, az angolra, hogy orosz! Gondolja: vakulj magyar és majd még a Waterlooi csatát meg a katalauni ütközetet is beadja nekünk „russisch-japanesischer Krieg" gyanánt. Ámbár tán neki van igaza, mikor a nemzeteket kedélyesen elkereszteli. Végre is nem a nemzet a fontos, de a csata, az ágyuk, a kidülledő szemek, a dárdadöfések, a vágtató lovak, a kardvágások, a földön fetrengő halottak, a lőporfüst, a lengő zászlók, a vér ... a vér . . . Mit bánja azt, hogy ki csatázik : angol, orosz, japán, francia, német, bún, gót ? . . egyre megy. A fő a vér ... a vér . . . Pataki I íiza pofoz. Nemde tetszett ismerni Rizát ? Jól megtermett dáma volt sok ruhával s még több ékszerrel. Riza drámát játszott, koturnusos előkelő drámát, ujabban azonban a népszínmű terére csapott át. Tényleg „csapott", mert egy kritikust pofon csapott, aki neki nem tetsző kritikát irt. Pofon csapta e szavak kíséretében : — Maga utálatos ! Erről a nagyfontosságú eseményről, mint hallatlan botrányról adtak hirt az összes bel- és külföldi, egy és két krajcáros, képes és képtelen újságok. Ha a hiúság vitte rá Rizát a népszínmű terére, akkor most hiúsága ki lehet elégítve. Amit művészetével nem tudott elérni, elérte egy csattanós pofonnal és ma nevétől visszhangzik az ország ! A lenyalt lecke. A napokban történt . . . Egy kis hatéves fiúcska halad a Jókai-utcán s keservesen sir. Nyakában a tarisznya s madzagon a palatábla. Nyilvánvaló tehát, hogy az iskolába siet. Részvéttel kérdi egy ember :