Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-10-22 / 43. szám

utca szintén meglehetős egyenes vonalban lett volna megnyitva a Korona-utcába. De mindebből mi sem történt. A kiküldött bizottság, melynek feladata volt az új építési vonalat meghatározni, mindent úgy hagyott s úgy engedélyezett, amint volt, sőt az egyik ház frontja másfél méterrel előbbre áll, mint tőszomszédja, ily csúfot követtek el, s azóta ezen liázak a város szégyenére már fel is épültek s így századokon át ezen utcát szabályozni többé nem lehet. Akárki nézi meg ezen két új házat, lehetetlen, hogy meg ne botránkozzék az ily építkezés fölött. A jobb érzésű emberben felzúdul a vér ennek láttára. Mucsa s Rátót túl lettek licitálva az ilyen rekord által. Óh Mucsa, óh Rátót! szégyeljétek magatokat! ])r. Lőwy László. Közgyűlés előtt. Tradíciókkal szakítani, régi időktől szerzett és gyakorlott jogokról lemondani — fájdalmas dolog. S éppen ezért kétségtelenül nem éppen legörvendetesebb mozzanata lesz a hétfői közgyűlésnek, mikor a képviselőtestületnek a vásártéri italmérés, valamint a sertésvásártár elhelyezése dolgában kell immár végérvényesen határoznia. A vásártéri italmérést a város évtizedek óta mindig bérbeadta s a bérösszeg a városnak állandó jövödelmi tételét képezte. Az idők teljessége azonban betelvén, a belügyminiszter — bizonyos felebbezések alapján — úgy rendelkezett, hogy a vásártéren bárkinek is van joga italt kimérni, ha egyszer egyáltalán a pénzügyigazgatósági italmérési engedéllyel bir. Némelyek azt mondják ugyan, hogy e rendeletnek jogi részéhez lehetne hozzászólani s a városnak lehetne vitatni régi jussának igaz voltát, a tanács azonban a további felfolyamodások és felebbezések helyett módot eszelt ki, hogy a veszett fejszének legalább a nyelét meglehessen menterii. Joga van kimenni bárkinek a vásártérre az italmérők közül, de a városnak meg joga van helypénzt szedni. És ezt is fogja a jövőben tenni, az azonban kérdéses, hogy a • méterenkénti 1 koronákból fog-e annyit bevenni, amennyit eddig bér cimén kapott. Es ezért lesz kissé fájdalmas ez ügyben a határozás, mivel a közjövedelmek valószinü apadását jelenti. A másik fájdalmas mozzanat a sertéspiac régóta húzódó ügye lesz. Két közgyűlésen folytak már csaták a sertéspiacnak alispán-rendelte kihelyezése ellen s lehet, hogy még most is sok szó fog esni e téma körül, amikor immár kétségtelenül bebizonyosodott, hogy a belvárosban kombinációba vett ujabb telek nem több mint egyharmada annak a területnek, amely régebben szolgált sertés vásár céljaira s melyet az alispán az állategészségügyi és forgalmi szempontoknak nem talált megfelelőnek. Ilyen körülmények között persze kénytelen lesz a képviselőtestület az egyelőre változhatlanba beletörődni. Nem szívesen fogja tenni, az bizonyos. Nagyon sok magánérdek, de meg az általános közgazdasági érdek is kétségtelenül sérelmet szenved ez által. És éppen mivel ez így van, a változhatlant csak a jelenre nézve kell változhatlannak tartanunk. Es keresni és kutatni kell és lehetetlen, hogy ne akadjon a város belterületén oly térség, amely a jelzett célra megfelelő. Ha eddig nem jött meg a mentő eszme, megjöhet később s azért nagyon helyes lesz, ha az ez ügyben hozandó határozatban annak ideiglenes jellege hangsúlyoztatni fog. Nem szeretnők, ha a képviselőtestület egész közömbösen menne el a mellett a jelentés mellett, mely az ovoda állapotáról fog tétetni. Az ügy szintén nem űj már. A kath. ovoda helyisége kisebbíthetvén, innen vagy másfélszáz kis gyermek kiszorúl s ezeknek óvodáztatásáról már most a tövvény értelmében a város köteles gondoskodni. Az ovodába eddig közel 300 gyermeket jelentettek be és a beiratkozás még folyik. Ily rengeteg számú gyermeket egy helyiségben elhelyezni lehetetlen s azért a mostani helyiség megfelelő kibővítéséről kell szükség esetén gondoskodni. Az áll. választmányban, ahol az ügyet tárgyalták s benne érdemleges határozatot nem hoztak, felemlítették, hogy a beiratkozottak számát nem lehet irányadónak tekinteni, mert a gyakorlatban tényleg a beiratkozottaknak fele sem jár egyidejűleg az ovodába. Hát ezt az adalékot, ami ebben az érvben foglaltatik, mi éppen nem találjuk Örvendetesnek. Az ovoda főleg arra való, hogy azok a gyermekek, kiknek szülei elfoglaltságuk miatt a szükséges felügyeletet nem képesek megadni, ott felügyelet alatt legyenek és zsenge szellemük fejlesztessék. Es olyan gyermek, aki ovodára rászorűl, csak 100 lenne e nagy városban ? Van bizony sokkal több s a hivatalos város, ha főkép a szegénysorsú néposztály érdekét szivén viseli, legyen inkább rajta teljes erejével, hogy az ovoda tényleg igénybe vétessék és ha az ovodába járók száma megköveteli, esetleg új óvónői állás szervezésétől se riadjon vissza ! A közgyűlés póttárgysora révén még egy iskolai ügy fog a képviselőtestület elé kerülni: a róm. kath. hitközség iskolaszékének kérelme az alsóvárosi iskolaépület átengedése iránt. Az az iskolaépület, amelyről itt szó van, bátran mondható a magyar kultúra szégyenének. Isten háta mögött levő falvakban különb födél alatt folyik az elemi ismeretek terjesztése, mint az a viskó, amelyben egy nagy és intelligens magyar város gyermekeinek egy részét nevelik. Ezt az épületet a városnak, mint háztulajdonosnak már régen alapos renoválás alá kellett volna vennie. Ezt az a bizonyos nobless obiige parancsolta volna, amellyel egy erkölcsi testület egy másik, kulturális jellegű erkölcsi testületnek tartozik, ha vele bérleti viszonyban áll. A város nem áldozott erre a célra, most áldozni akar a kath. iskolaszék, kérve egyszersmind az ,épület tulajdonjogát. És ezt szerintünk nyugodtan megadhatja a város úgy, amint azt a pénzügyi bizottság is javasolta; arról a 120 kor. bérjövedelemről mit eddig a hitközség fizetett, lemondhat akkor, mikor a magyar tanügynek, mikor saját gyermekei egészségének tesz vele szolgálatott. Ez az iskolaépület-átengedés azonban eszünkbe juttat sok-sok nyomorúságot, amivel legtöbb felekezeti iskolánk küzködik. Ezeken a nagyobb nyomorúságokon — az osztályok zsúfoltságán, tanerők csekély számán, gyönge fizetésén -— a város nem segíthet. Az ő segítsége nagyon is kimerül abban az anyagi erejéhez mérten nagy szubvencióban, amit a négy hitfelekezetnek évente ad. Itt tehát más nagyobb segítségnek kellene jönnie. Az államosítás lenne képes egyedül a felekezeti iskolák ismert mizériáit alaposan meggyógyítani. Vájjon mikor következik be ennek a korszaka ? —orA váinfelüg-yelő. Irta: Alylionse Damlet. Az alkalmatosság, amelyen szomorú utamat a Lavezzi szigetek felé megtettem, az „Emilia" volt. Régi vámhajó volt ez, P. Vecchióból, melynek födélzetén a széí, a hullámok és az eső ellen való védőimül rozoga sátor szolgált, alig elegendő egy asztal és két pad számára.- Matrózaink a rossz időjárásnál nem sokkal különbek voltak. Izzadt orcáik, nedves ruháik, mint a szárítóban fölaggatott ruhadarabok gőzölögtek; a legzordabb téli hidegben a szerencsétlenek egész napokon s éjszakákon át összekuporodtak a nedves padokon és csatakos ruháikban majd megvette őket a hideg. Mert a fedélzeten nem volt szabad tüzet gyújtani, a partra meg csak ritkán szállottak. Es mégsem panaszkodott volna egyikük sem. A legförtelmesebb időben egyformán jókedvű volt a szánandó vámhivatalbeli matróznépség. Majdnem mindegyik feleséges ember volt már, némelyiknek gyermekei is voltak és mégis hónapokon keresztül távol kalandoztak családjaiktól e körül a veszedelmes partvidék körül. Táplálékul alig kaptak egyebet penészes kenyérnál és foghagymánál, soha egy pohárka bor vagy hus, mert hisz a bor is, hus is drága és sohsem keresnek meg többet 500 franknál évente. Elképzelhető, milyen kunyhóban laktak odahaza családjaik s mily pőrén futkosnak a gyerekeik. És mindamellett ezek az emberek egész megelégedetteknek látszottak. A kormány mellett nagy eső-vizzel telt kád állt, amelylyel a legénység szomját oltotta s a jóleső „óh", mely minden korty után felhangzott a szegény ördögök ajkáról, még máig is fülemben cseng. A jólesés e kifejezése oly nevetséges, de mindamellett oly megindító is volt. A legmegelégedettebb közülük egy bonifációi fiatal szálas legény volt, akit társai Palombonak hivtak. Lett légyen szép idő, vagy a legförtelmesebb vihar, egyaránt jókedvű volt, fütyölt, dalolt. S míg a többiek görnyedtek a hullámok által hányatott hajó egyensúlyának helyreállításán, nyugodtan csendült Palombó hangja : Nem, jó uram, ne tessék, Túlságos nagy tisztesség. Lizett okos kis leány, Nem megy túl a faluján. Fütyölhetett a déli szél, meg-megrecsegtetve az árbocokat, a vámfelügyelő nótája egyforma vigan csendült bele a vihar bömbölésébe. Egy napon azonban nem hallottam a hangját, bár vihar volt s az eső hatalmasan zuhogott a fedélzeten. Annyira feltűnt a dolog, hogy kidugva fejem a sátorból, kérdezősködtem : — Nos, Palombo, hol marad a nóta? Palombo nem felelt. Mózdulatlanul feküdt a kormánykerék mellett. Fogai vacogtak és egész testét a hideg rázta. — Punturája van, mondták a társai szomorúan. Amit ők punturának neveztek, az mellhártyavagy tüdőgyulladás. A hideg, a szél és a hajó ringása csak fokozták betegségét. Félre beszélt s mi sűrűn raktuk rá a borogatásokat. Estefelé roppant erőfeszítések árán egy elhagyott kikötőbe eveztünk, ahol alig adott más életjelt magáról, mint egy-néhány ragadozó madár. Körös-körül kopár sziklák meredtek a parton, lent, majdnem a vizben pedig a vámház állt. Ebben a félelmes egyhangúságban ez a számozott hivatalos épület bizonyos titokzatos jellegűnek tünt fél. Ide vitték a szegény Palombot, — szomorú kórház a beteg számára! A vámfelügyelő családjával az asztalnál ült. Mindnyájuknak sápadt arca volt, s lázasan fénylő szemük. A fiatal asszonyt, aki csecsemőjét ringatta karján, a hideg rázta, mialatt velünk szóba ereszkedett. — Szörnyű egy hely, szólt csendesen a • felügyelő, minden második évben más vált fel bennünket, mert a láz egymásután pusztítja el az embereket. Most fődolog volt orvost keríteni. A leg-. közelebbi azonban nyolc mértföldnyire lakott. Mihez fogjunk ? A matrózok holtfáradtak voltak, s nem tehették meg az utat. Az asszony ekkor kiszólt az ablakon, mire egy erős, csontos legény lépett be. Valódi mintaképe a banditának. Már a partraszálláskor feltűnt nékem. — Ez az én bátyám, szólt a vámfelügyelő neje, amint Cecco kissé kipirulva a szobába lépett. Rendkívüli bátorsága meglátszott rajta. Az asszony halkan beszélgetett a legénnyel, közben-közben a beteg felé mutatva. A fiu fejével helyeslőleg bólintgatott, aztán anélkül, hogy csak egy szót is szólt volna, vállára vette puskáját, s a sziklás úton néhány perc múlva eltűnt az éj sötétjében. az egyedül elismert kellemes izű természetes hasliajtószer. -^o FERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ