Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-10-01 / 40. szám

kiterjedő' püspöki jelentést elismeréssel vette tudomásul. Egyes határozatot igényló' pontjaira a következő határozatokat hozta : Az 1848.XX. t.-e., mint alaptörvény szellemében való egyenjogúság kielégítése tárgyában a m. kir. kormánnyal folytatandó tárgyalás és az ügy továbbfejlesztése tekintetében hangsúlyozni kivánja az egyházkerület az 1901. évi határozatában is már korábban elfoglalt azon álláspontját, hogy az 1848. XX. t.-c.-ben foglalt alaptörvénynek a változott kor viszonyaihoz és a mai helyzet igényeihez mért végrehajtását azokban a keretekben, amint azt a magyarországi ev. ref. egyház egyetemes konventjének és az ág. h. ev. egyház egyetemének azon bizottsága, mely a két prot. egyházat közösen érdeklő ügyek feletti tanácskozás és javaslattétel céljából szerveztetett — közösen szerkesztett emlékiratában részletesen kifejtette. Mivel ez az emlékirat a tárgyalás megkezdésének alapjául a vegyes bizottság által a miniszterelnöknek és a kultuszminiszternek már át is adatott: megkeresi az egyházkerület a konventet, hogy a tárgyalás továbbfejlesztését alkalmas módon szorgalmazza. A közgyűlés, mig egyrészről őszinte sajnálattal búcsúzik Szász Károly sok és nagy érdemekben elöregedett püspöktől, addig másrészről őszinte örömmel üdvözli utódát, a magyar és a klasszikus irodalomnak szintén koszorús művelőjét: Baksay Sándort. Mivel a theol. akadémián sok bajt okozott az olyan növendékek felvétele, akik a görög nyelvből érettségi vizsgát nem tettek, ebből kifolyólag a közgyűlés elhatározta, hogy a theol. akadémiára jövőben csak oly növendékek vehetők fel, akik a görög nyelv- és irodalomból is tettek érettségit. A főgimnáziumban és theol. akadémián a vizsgáilók által észlelt jó rend és szorgalom felől örömmel értesült a közgyűlés. Ugyancsak a püspöki jelentésből örömmel értesült az egyházkerületi nőnevelő intézet örvendetes fejlődéséről, mellyel úgy az egyházkerület megbízottja, mint az államkormány felügyelő hatóságának teljes elismerését vívta ki; ralamintarról, hogy helyiségei 70.000 korona költséggel kibővíttettek ; s hogy most már az intézet kedvező fekvésénél és célszerű berendezésénél ritkítja párját a hasonnemü intézetek között és 100 bennlakója van. A jelentés kapcsán a közgyűlés őszinte elismerését és köszönetét fejezi ki. Őzike Lajos főiskolai gondnok és dr. Horváth József igazgatónak, akik fáradságot nem ismerő lankadatlan buzgalmukkal, gondos körültekintésükkel megteremtették ezen intézet tan- és nevelés ügyének beiszervezetét, megalkották gazdasági ügyvitelét és létesítették a tantestület körében az egészséges közszellemet. A püspöki jelentésből nyert figyelmeztetés folytán figyelmezteti a közgyűlés a lelkészeket, hogy oly helyeken, ahol akár anyagyülekezetben, akár fiókegyházban a kántori teendők ellátásáról gondoskodva nincs és lehetősége forog fenn annak, hogy a hiány az állami iskolához kinevezendő tanitó útján pótoltassák : ennek kieszközlése végett forduljanak a püspöki hivatalhoz. A b.-somogyi egyházmegye azon indítványának, amit már a múlt közgyűlésre felterjesztett az államsegélynek rendeltetése szerint való felhasználására, most már meg lett az az örvendetes eredménye, hogy az egyházkerület elhatározta, miszerint jövőre a visszatérítendő kölcsönöket beszünteti, ami segély ád : végleg odaadja ; kioszt pedig 18.000 koronát. így az egyes egyházmegyék már most két annyi segélyt kapnak, mint a múlt évben. Kegyeletesen emlékezett . meg a közgyűlés Jókai Mór elhunytáról; valamint Pécsvárady József, Beödők Pál, Nagy Sándor, Halász Imre, Yégh Béla, Jókay Lajos, Vajda János, Bakocs István, Tatay Imre, Jezerniczky Kálmán, Czibor József lelkészek és Jády József nyugalmazott főiskolai tanárnak haláláról. A közgyűlés a kultuszminiszternek azon kegyes jóindulatáért, mellyel a főiskolánk könyvtára részére a könyvtár anyagában észlelhető hiányok pótlására 6000 korona rendkívüli állami segélyt folyósított, hálás köszönetét nyilvánította. Ugyancsak hálásan megköszönte a közgyűlés Hegedűs Sándor főgondnoknak és fia Hegedűs Lóránt, Pápa városi országgyűlési képviselőnek azon kegyességét, amellyel az Országos Ref. Tanáregyesületnek Pápán tartott közgyűlése alkalmából fölmerült vendéglátó költségből 630 koronát szívesek voltak sajátjukból fedezni. Az Irodalmi Bizottság jelentette, hogy Tóth Ferenc Kis Kátéját dr. Antal Gézával, mint a dogmatika tanárával, átdolgoztatta ; Tóth Kálmán és Fejes Kálmán népiskolai tanítókkal pedig felülbiráltatta s ezek észrevételeinek felhasználása mellett annak kinyomatását elrendelte. Ugyancsak az Irodalmi Bizottság jelentette, hogy a Thúry Etele theol. tanár által bemutatott s az egyházkerület történetére vonatkozó anyagot rendkívüli értékesnek és főieg kerületünk 17-ik századbeli történetét illetőleg gazdagnak találja ugyan, tekintettel azonban kerületünk anyagi erejére, nem magának ezen forrásanyagnak a maga egészében való kinyomatását javasolja, hanem azt, hogy bizza meg a közgyűlés Thúry Etelét az egyházkerület történetének megírásával oly formán, hogy a két kötetben összesen 60 ívre terjedő műbe a megfelelő helyeken a fontosabb forrás-szövegek beleillesztessenek, vagy esetleg az egyes kötetek végén külön függelék gyanánt adassanak ki. A kerület ily értelemben megbízást adott. Özv. Tisza Kálmánné az igazgató-tanács felterjesztése alapján arról értesítette az egyházkerület püspökét, hogy miután a „Tisza Kálmán" alapítvány kamatai három növendék felvételére nem elegendők, határozottan kivánja, hogy most csak két alapítványi hely létesíttessék s a fentmaradó kamat miudaddig csatoltassék a tőkéhez, mig az oly összegre nő, hogy a kamatokból egy teljesenes ingyen hely ismét felállítható lesz. * A kerületi gyűlés első napján kedden délben a Griffben hatvanterítékes bankett volt. — A gyűlés két napon át tartott, csütörtökön volt a jegyzokönyvhitelesítés. A gyűlés tagjai jó részt még aznap elutaztak városunkból. A színházi hét. Ha Szvorényi szerint minden jó irásműnek „méla akorddal" "kell végződnie, akkor nekünk, midőn majd félesztendőre utólszor irunk e helyütt szinészetről, szinte önkéntelenül kínálkozik méla akkord gyanánt, hogy arról írjunk valamit: mennyi arra nem hivatott, tehetségtelen alak tódul a színészi pályára. Egyiket külső megjelenése nem teszi alkalmassá a színpadra, a másodiknak tán valami beszédhibája van, a harmadik nem rendelkezik a kellő intelligenciával s nem a kellő szellemi tehetséggel, hogy a képzettsége hiányait pótolja, mindegy — színésznek megy. Megy, mert a Pesten gombamód felszaporodott szinésziskolák jó pénzért bárkit is hajlandók magukba fogadni, sőt hogy a jó pénzt el ne szalasszák, ők hitetik el tanítványaikkal, hogy csupa leendő Keanok, Sarah Bernhardok, Coquelinek, Sonnenthalok, Dusek! . . . És a szegény felbiztatott leány és legény csak jár, csak jár az iskolába, végül mikor már eleget fizetett tandíj és járulékok címén, akkor végbizonyítvánnyal kezében elbocsátják; szerződést keres és kap -- fellép, kudarcot vall, más társulathoz megy, ép így jár; de ez nem csüggeszti: hisz megmondották, hogy tehetsége van, megy tovább és tovább és minden sanyaruságok ellenére megmarad örök időkre rossz színésznek, aki mint boltossegéd vagy varróleány rendes polgári foglalkozással biztos kenyeret tudott volna szerezni magának . . . A búcsú perceit nem akarjuk megkeseríteni azzal, hogy név szerint nevezzük meg azokat, akiket az itt időzött társulat tagjai közül a szinésziskolák ilyen áldozatainak tartunk. A szezón folyamán tett megjegyzéseink úgy körülbelül sejtették is már ezt. Most hát — búcsúzván — adjunk inkább örömünknek kifejezést, hogy ez a társulat, melyben ha volt is sok gyönge tag, még jóval több volt benne az erős s amelynek egészétől bizonyos művészi becsvágyat, direktorától a közönség minden igényeit kielégítni akaró legjobb szándékot nem lehetett eltagadnunk, Pápáról megelégedetten távozik s megelégedésének főoka abban rejlik, hogy városunkban oly szinpártolás nyilatkozott meg, amihez csak hasonlóval is a a fehérvári kerület egyetlen állomásán sem találkozott. A szinpártolás főfeltétele a jó műsor s éppen ennek ügyes összeállításával múlta felül Micsey A kis király meleg vonzódással szerette ezt a marcona, nagy katonát, mig az özvegy királyné a profán hajlandóságai miatt idegenkedett tőle. A másik, akit a fiatalsága jussán érintett közvetlenül a trónöröklési törvény, János Ágoston főherceg volt. Egy tizenhét esztendős, csupasz, koravén képű ifjú, fagyasztóan hideg tekintetű szürke szemekkel. Papok nevelték, papok között élt mindig és nem is kívánkozott máshova. Egy fiatal aszkéta, aki mitse ismert az ifjúság gyönyörei közül és nem is kívánta ismerni őket. Fanatikus és szófukar. Mintha a szive helyén hósivatag pihenne, telve a tiszta hit fehérségével. Az anyján kivül senkit se szeretett, őt se szerette senki, de mellette volt az érsek, ez a vékony, fehér arcú, nagyeszű aggastyán. A két ember, akinek a feje felett a korona ragyogása remegett, ott állt a haldokló király ágya mellett balról. A katona arcán mély megindultság látszott. Balkezével hosszú fehér bajuszát sodorgatta, a jobbjával néha megdörzsölte a szemét. Talán egyegy áruló cseppecskét morzsolt szét titokban. A másik összefont karokkal állt és mélyen lehorgasztotta a fejét. Talán sejtette, hogy egy-egy kémlő pillantás olvasni szeretne a vonásaiban ; nem emelte hát fel az arcát egy tekintetre sem. A szemeit is lehunyta. Mozdulatlan volt, mint egy szobor. A fojtó csöndességben hallani lehetett a vivódó beteg pihegését. Az anyakirályné térdre roskadt. A fejét odatemette az ágy párnái közé. Hang nem hallatszott, csak a teste reszkető vonalgásából látták, hogy sir. Gallen gróf, a miniszterelnök az érsek oldalán állott az ágy mellett. Az érsek ajkai mozogtak, imádkozott; a miniszterelnök sirt. Némán törülgette barázdás, csupasz arcáról a könnyeket és látszott rajta, hogy igazán szenved. Ezelőtt három évvel még nevelője volt a királynak; teljes mértékben birtaa bizalmát és kedves, meghitt embere volt az özvegy királynénak is. A becsületes, okos és minr denek felett hű emberek sorából való volt, akik egész valójukkal, minden képességükkel tudják szolgálni urukat. A félhomály megnagyobbította a szobát és sápadtra festette az arcokat. Valami ünnepélyes tömjénillat terjengett a levegőben. Mindannyian érezték a hatalmas halál közellétét, amely már itt ólálkodott valahol a függönyök között. Egy nagy, kifejezhetetlen aggodalom érzete szorította össze a sziveket, a tehetetlenség gyötrelme borult a hatalmasok fölé Egy ellenállhatatlan kéz gyilkos nyomását érezték és az enyészet hideg szelét, amely oda fagyasztja homlokukra a verejtéket. Csak az érsek nézte egyre a király ajkait, amelyeken a korona végzete lebegett. Ezek az ajkak, kicserepesedve a láztól, némán vonaglottak. A gyermek homlokán verejtékcseppek ültek. Keskeny melle gyorsan emelkedett. A sipolás meggyöngült, fájdalmas, mély nyögések tompa hangja verődött ki a gyermek ajkai közül ; mint egy-egy elfuladt ájulás. A főpap keskeny arcát, amely máskor fehér volt és mozdulatlan, mint egy alabástrom-szoboré, lassanként valami izgatott türelmetlenség heve festette pirosra. Előre hajolt és feszült várakozással tekintett a betegre. Órákká szövődtek a nehéz, hosszú percek. A nyögés egyre gyöngébbre, halkabbra tompult. Egyszerre felvette a tekintetét a haldokló király. Szemeiben különös fény csillogott, a karjait felemelte, az ajkai hevesen rángatództak. Látszott, hogy szólni szeretne. A tekintetek némán, megriadtan, szinte ijedten meredtek rá. Az aszkéta főherceg is önkéntelenü felkapta a fejét. A szemeiben láng lobogott. Még a lélegzetek is elakadtak. Az érsek előrehajolt. Egy mozdulattal, mely csendet parancsolt, magasra emelte a drágaköves kis feszületet és olyan hangon, amelybe beleremegett az izgatottság és amely ebben a pillanatban végzetes, hatalmas erővel hangzott, megszólalt: — Felség, a Mindenható végtelen bölcsessége... Nem folytathatta tovább. A beteg gyermek óriási erőfeszítéssel félig felemelkedett. Az ajkai közül elcsukló, megtörő hangon buggyant ki ez a pár szó : — Georges ! . . . Hol van Georges ? Georges, ez a főkertész volt. A főpap elhallgatott egy pillanatra, azután megint rákezdte : naponta friss minőség-ben kapható fűszer- és csemegekereskedésében PÁPÁN, a megyeházzal szemben.