Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-09-10 / 37. szám

PAPAI MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Jókai Mór utca 856. sz. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében, valamint a kiadóhivatalban. Az erkölcsiség és a sajtó. Irta: Kapi Béla. Nap-nap után olvasom a napilapot, s undorodva liagyom ki annak egy immár állandóvá lett rovatát, amely Kóburg Lujza szökését tárgyalja. Egy családi tragédia utolsóelőtti felvonása ez, prédául vetve oda a szenzáció-éhes olvasóközönségnek. A nagy tömeg, igaz, szomjas kíváncsisággal olvassa, de egy kis részét mégis csak felháborítja, mert az egész dolog sérti a jó Ízlését, meg a helyes erkölcsi érzékét. _ Hogy a hercegasszony megszökött, az mindenekelőtt az ő dolga, s a kellemetlenségeket is nem mi, hanem az ő környezete viseli. De hogy a napilapok mást sem tudnak, mint a szökés eg.'sz menetét kifürkészni, s azt hatásos képsorozatban reprodukálni, különösen pedig, hogy a sajtó szinte egyhangúlag a vétkes nőt veszi védelmébe, az már kérem a mi bajunk, annak következményét mi viseljük, lévén a sajtó a mi köztulajdonunk. Van tehát jogunk erről a kérdésről beszélni. És pedig van annál inkább, mert ebben az egy példában a mai sajtónk egész irányzatát látjuk képviselve. Olyan irányzatát, mely a sajtó eredeti hivatásával homlokegyenest ellenkezik. Mert hát mi is a sajtó feladata? . . . Csodálatos hatalom rejlik azokban a kicsiny fekete katonákban, melyeket a sajtó mozgósít. Az egész országot egyesítik az egymás mellé csatolt lapokon, s az egész emberiség harcát feltüntetik. Ami a földkerekségen történik a mindennapiság korlátán felülemelkedő, ott van a napi sajtó sorai között. S az emberek egymás cselekedeteiről, egymás dolgairól tudomást szerezhetnek maguknak. De hát . ez még nem minden! Hiszen ilyenformán a napi sajtó csak a mindennapi élet tükre volna és egyéb semmi! . . » De a sajtó több ennél! . . . Azt szoktuk mondani — a társadalom lelkiismerete. Igen, egy lelkiismeret, mely őrt áll az emberiség törekvése: a folytonos tökéletesedés mellett, amely a jóra buzdít, a bűnért ostoroz. Valami isteni láng ez abban a sötét földi hazában, melyben a világosságot az emberi gyarlóság homályba borítá. Valami vezérlő eszme ez, mely az emberiség bolyongását határozott céltudatossággá változtatja. Tehát a sajtó magasztos erkölcsi hatalom, tiszteletreméltó erkölcsi méltóság, mert az emberiség nevelése, ;dz emberiség irányítása képezi feladatát. Bocsánat! Nem jól mondtam! Azt akartam mondani: képezné feladatát. Mert bizony a mai sajtó legnagyobb része nem áll hivatása magaslatán, nem teljesíti a reá bízott magasztos feladatot. Erkölcsiség és sajtó!? Ugyan ki beszélhet manapság ilyesmiről? Talán csak nem, keres senkisem erkölcsi törvényeket a napi sajtó termékeiben ? Bizony, ez nagy balgaság volna! Mert megtalálunk abban mindent: a grófnő őméltósága hogy szökik meg a kocsisával, az életunt hogyan ugrik le a harmadik emeletről, a sikkasztó hogyan viszi ki munkája gyümölcsét Amerikába, de morált, morált ugyan ki keresne abban! . . . Ne is keressen senki, mert bizony nem találhat! A napi sajtó általában nem mutat mást, mint az erkölcsiség hanyatlását, sötét, komor, fekete látképet. Nem az erkölcsiség, hanem az erkölcstelenség terjesztője. Nem azon a célon munkálkodik, amit saját hivatása szab eléje, hanem éppen annak ellenkezőjén. Tudjuk mi is, hogy a sajtó azon célja, amely szerint az hírszolgálat, lehetetlenné teszi a társadalom sötét képeinek elhallgatását. De nem is ebben találjuk a főbajt. Nézetünk szerint a sajtó vétkes mulasztást 'akkor követ el, midőn az egyes emberek, valamint a társadalom cselekedeteinek me<:o ítélésénél nem helyezkedik határozott morális alapra, s Ítélete megalkotásánál magát önző célok, kicsinyes érdekekkel befolyásoltatja. Ilyenkor igazi szavát elfojtja, s i rossz lelkiismeretté lesz! Minő átkos mun| kát végez az ilyen sajtó, csak az tudja, ! ki ismeri: hány ezer és ezer, hány millió embernek képezi egyedüli s/ellemi táplálékát a napi sajtó, s hány ember hajt fejet annak Ítélete előtt, igaznak ismervén el azt! ... Nem akarunk ez alkalommal e kérdésről részletesen szólani, de egyet ki kell itt is mondanunk! ... A napi sajtó azon termékei, melyek az erkölcsiséget nem szolgálják, — nem méltók arra, hogy a társalom lelkiismeretének neveztessenek. Csak egyre méltók: — a tűzre. Azok pedig, kik a szenzációkat, a bűnök sokaságát és sokA „PÁPAI HIRLAP" TÁRCÁJA. A Hortobág-yon. Hortobágyi puszta, álmodó szent Kelet! Lelkem imádkozva ölelkezik veled, Kipirul a képem, Eorró áhítatom, lelkem forró vére, Megcsordúl pusztádnak kiégett füvére Szent áldozatképen. Te vagy_ az utolsó kevély pogány-oltár, Ki ős Ázsiából velünk vándoroltál S megtagadtak végül, En meg az utolsó pogány-imádságot Őrzöm, amint száz ős szivén át rám szállott Ősi örökségül. Őrzöm ősi puszták fényes délibábját, Kelet idetévedt, elfelejtett álmát Nyugat utján járva, Mint a vaskoporsó őrzi meg keblében Nagy királyunk büszke, szent álmát a mélyben, Zajló folyamárba'. Bodor Aladár. A postás kisasszony. — A Pápai Hirlap eredeti tárcája. — Irta: Vértesi Arnold. Az aranykéz-utcai postahivatalban nagyon sok a dolog. A környékbeli kereskedők tömérdek levelet iruak s a szük helyiség mindig tele van emberekkel, kik tolongnak s pénzes leveleket, utalványokat akarnak föladni. Az a két kisasszony s az a fiatal postatiszt ott a ketrecen belül alig győzik a munkát. Az öregebb leány, az a fonnyadt, egykedvű teremtés már régóta beletörődött az igába ; de a másik, aki fiatal és szép, akinek fejében talán még édes álmok keringnek, az elkeseredve percegteti tollát s gyilkos szemekkel pillant ki a ketrecen kívül tolongó türelmetlen csőcselékre. — Segíthetek, Lenke kisasszony ? — szólt át a fiatal postatiszt, nem most először. Mire rendesen az a felelet a fanyar, fölbigygyesztett szép ajkakról : — Köszönöm, nem szükséges. Valami vénebb, vásottabb férfi arra azt gondolhatta volna magában : — Hát tessék, kínlódjál magad. De ez a fiatal gyerekember egészen elbusult rajta, hogy nem segíthet a szép kisasszonynak. Még mindig akadnak ilyen ártatlan lelkek. Nem bőven, de akadnak. Hiába irtják a faját századvégi asszonyok, leányok. Jámbor fiu, nem érted, hogy ilyen szép, büszke leánynak nem elég az, hogy te csinos gyerek vagy, főkép így, ebben az új, aranyzsinóros blúzban, s hogy szerelmes vagy belé ? Hiába kandikálsz át az Íróasztalodtól az ő íróasztalához s hiába fordítottad meg az asztalodat, hogy mindig oda láss. Hidegen, kevélyen utasít el a szép leány minden közeledést. Hiába kínálkozol, mikor este hazamegy a hivatalból: — Szabad elkísérnem, Lenke kisasszony ? Pedig gyalog megy, messze megy, egészen ki az Erzsébet-város végére, ahol olcsók a lakások. Mert takarékoskodni kell, szörnyen kell takarékoskodni. Nehéz az élet, öten vannak gyerekek, két fiu, három leány, Ő a legnagyobb, a többi mind apró s az Ő kis keresetére olyan szükség van otthon, mint a harapás kenyérre. Büszke ajka nem árul ugyan el soha semmit ezekből a nyomorúságos családi viszonyokból, de Halmos György, a fiatal postatiszt tudja. Azt is tudja, hogy valamikor nem így éltek, uri módban tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál ú,gymint idült bronchitis, szamárhu.rut és különösen lábbadozóknál influenza után ajámtaük. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 4=-— kor.-ért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. Hoffmann-La Roche & Co. vegyészeti gyár Basel (Svájc).