Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-08-27 / 35. szám

PAPA I MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Jókai Mór utca 856. sz. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Előfizetések és hirdetések felvétetnek Kis Tivadar, Kohn Mór fiai és Wajdits Károly urak üzletében, valamint a kiadóhivatalban. Az inség jegyében. (drhs.) Az éhinség ijesztő rémét festik elénk az idei aratás mérlegét felállító tudósítások; szomorú, hogy ezúttal nem Kasszandrajóslatokkal állunk szemben, mert minden jelenség arra mutat, hogy a közeledő' tél csakugyan egy nálunk már régóta elő nem fordult általános Ínségnek lesz tanuja. A legfőbb ideje tehát annak, hogy rátereljük a figyelmet a nálunk már régóta elhanyagolt szegény-ügyre s már most meg kell tennünk a kezdeményező lépéseket arra, hogy a télnek fenyegető nyomora ne találjon bennünket készületlenül. A szegényügy nálunk, részint a közigazgatásnak, részint egyesületeknek kezébe "van letéve. A közigazgatás részéről legfeljebb csak a szegény-ügyre fordított összeg nagysága volt az, ami a támasztható igényeket kielégítette, de a mód, ahogyan ez a jelentékeny összeg a maga rendeltetésére fordíttatott, egyáltalában nem volt megfelelő. Csak a szomszéd Ausztriába kell áttekintenünk 8 ott kis falvakban! s jól berendezett szegényházat találunk, amit mi már évek óta sürgetünk — eredmény nélkül. Hogy népkonyhánk még ma sincsen, annak ugyancsak jó részben az az oka, hogy a város, illetve annak képviselőtestülete részéről nem talált ezen eszme kellő felkarolásra. A városi tanács az 1905-iki költségvetésben aj szegény ügy dotációját 300 koronával emelte, de már előre látható, hogy ez nem lesz elegendő. Az egyesületekkel sem lehetünk minden tekintetben megelégedve. Amióta e sorok irója a nyilvánosság számára rovogatja a hasábokat, nem szűnik meg folyton hangoztatni, hogy talán sehol az országban nincs annyi egyesület, mint minálunk s a sok egyesület között elég, talán a kelleténél több is a jótékony célú egyesület is. Ma nem foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy ezek az egyesületek miként teljesítik feladatukat, bár e tekintetben is elég szava lehetne a kritikának, de fenntartom ezt alkalmasabb időre. Most csak azt akarom kiemelni, hogy sok egyletünk • dacára, vagy talán éppen azoknak miatta a mi jótékonysági ügyünk nincs jól szervezve. Rengeteg nagy summa az, ami nálunk évről-évre jótékony célokra kiadatik, s azt hiszem nem túlzok, mikor azt állítom, hogy ha ezt a nagy summát okszerűen, megfelelő módon osztanák szét, akkor nem volna szabad annyi kéregető koldusnak lenni városunkban. Azaz hogy kéregető koldusnak egyáltalán nem volna szabad lenni, mert oly városban, ahol a szegényügy jól van organizálva, ott kéregető koldusok nem zaklatják a közönséget. Az egyesületeknek csak épúgy felróhatjuk, mint a városnak azt, hogy nincs sem szegényházunk, sem népkonyhánk, pedig mindkettőre tellenék abból az összegből, amit szegények között nálunk kiosztanak. A közjótékonyság organumai 25.000 koronát meghaladó összeget fordítanak segélyezésre s e mellett igen jelentékeny nagy összeg az, amit a magánjótékonyság a szegényeknek áldoz. A sok jótékony egyesület közül alig egy kettő van olyan, amelyik belátta, hogy a jótékonyság gyakorlásának legrosszabb módja, ha pénzt adunk a szegény ember kezébe. Első sorban természetes dolog, hogy aki krajcáronkint, kicsibe vesz, az drágán vesz, mindenesetre sokszorta drágábban, mintha ezeket a szükségleti cikkeket a jótékony egyesületek nagyban szereznék be. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a készpénz-segélyezés nagyon sok esetben egyenesen célját téveszti, mert a nyomor enyhítése helyett a pálinkás butikokba vándorol. Elég sajnos, de több oly pálinkás bolt van Pápán, amelyekben a fogyasztók legnagyobb része azokból kerül ki, kik a pálinkára való pénzt koldulásból, sőt közsegélyből szedik össze. A fenyegető Ínséggel szemben tehát nagy kötelességek várnak egyesületeinkre és városunkra és a teendők helyes intézése végett elsősorban az volna kívánatos, hogy A „PÁPAI HIRLAP" TÁRCÁJA. Éjjeli zen<\ — Charles Bérard. — Kertek mélyén csábítón zeng a hárfa: Jer, édes, a mohágyra, jer velem, Pihenni vágyom puha kebleden S belemerülni szemed sugarába . . . Kertek mélyén csábítón zeDg a hárfa. Kertek mélyén gitár zenéje reszket: Jer, édes, csókunk kettős vágyat olt, S ha lomb mögé rejtó'zik el a hold, Nem látja senki, mikor átölellek . . . Kertek mélyén gitár zenéje reszket. Kertek mélyén sír a hegedű húrja Irigy faún kacag a fák között: Minden mulandó, csak a sír örök, Egy pillanat az üdv s eltűnik újra . . . Kertek mélyén sír a hegedű húrja. Mikolth. Grábris. — A Pápai Hirlap eredeti tárcája. — Irta: Szabóné Nogáll Janka. — Egyszer volt, hol nem volt, az operenciás tengeren is túl, volt egyszer egy szegény árva. Valami régi kis mesét kezdett így Erzsók néne, az öreg mosónő. A hideg kályha mellett kuporgott egy háromszögletű teás-asztalka tetején, lábát hanyatt-' fektetett szekrény ajtajára tette s a háta mögött hosszú ágy meredt ég felé, mintha két hátulsó lábára állva, ágaskodnék. Nem messze tőle néhány hevenyében összedobott párna és paplan közül Gábris pislogott ki. Hason feküdt, két keze közé fogta tüskés kis fejét. Kék szemecskéi, melyek tiszták voltak, mint a fenékig látszó csöndes viz, nagyok lettek a várakozástól. Tömpe, de nagyon kíváncsi — igen: kiváncsi orra, az a bizonyos, melyet minden dologba bele kell ütni, — szinte utána meredt a régi mese elröppenő' szavainak. Történt pedig mindez Balá^séknál, a hátulsó szobában, hová bedobáltak mindent: fölösleges asztalt, szekrényt, ágyneműt és Gábrist, mivel hogy az első szobákban ma estély volt. S miután az így eltemetett cók-mók közül egyedül Gábris volt az, kitől félni lehetett, hogy majd haza jár, őrizetére adták az öreg mosónőt, ki neménél fogva mint inas és koránál fogva mint szobaleány nem szerepelhetett az ünnepélyen, melyen minden házbelinek'ezer dolga akadt. Különben is olyau öreg volt már, siket és álmos, hogy semmit sem lehetett rábízni, csak egy gyereket. Elsőt és egyetlent semmi esetre sem, de ötödiket minden aggodalom nélkül. Gábris ugyanis ötödik gyermek volt. Nem falun, hol az emberek szivébe belerögzött az a meggyőződés, hogy a gyermek, ha tizedik is, csak áldás. Annak van a legjobb dolga, az melegszik az anyja keblén. Hanem városban. A Balázs István hivatalnok űr hajlékában, hol volt már zongora, lábonálló tükör, sok ruhaszekrény, meg nagy ebédlőasztal, hol bizony alig került már hely annak a piciny kis bölcsőnek, melyet egy széles dada éjjel-nappal csak ringatott. A fiai már nagyok voltak, a lányai is cseperedtek és Balázsné nem győzte rejtegetni előlük ezt a kis vörös arcú, kék szemű „szégyent", ki egyszerre betoppant hozzájuk, mintha csak parasztokkal s nem uri emberekkel lett volna dolga. Az első évben Gábris nem is sejtette, hogy rosszkor jött. Sorra elkövette azokat a meglepetéseket, melyek eseményei a páréves fiatal házasokSirolin, vosoi™ hathaíós^szer: tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál úgymint idült bronchitis, szamár hurut és különösen lábbadozóknál influenza után ajánltatik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a llöpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és j<5 ize miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 4-— kor.-ért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva : F. Hoffmann-La Roche & Co. vegyészeti gyár Basel (Svájc).