Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-08-20 / 34. szám

TARKA ROVAT. E^y nyaraló levelei. III. Tapolczafüred, 1904 aug. 14. Kedves barátom, panaszkodol, hogy régen nem irtam. Igazad lehet. A nagy hő annyira elkábított, hogy ma már nem tudok számot adni róla, mit csináltam, vagy mit nem csináltam az afrikai napokban. Azt mondják, hogy akik az egyenlítő alatt laknak, melegük van, nagyon melegük van. Nem értem, hiszen ha az egyenlítő alatt laknak, akkor az egyenlítő árnyékot vet rájuk és hűselhetnek. Aztán meg azon a tájon az öltözködés terén több a szabadság, mint nálunk. Itt Tapolczafüreden egyszer próbáltam a legújabb francia divatnak hódolni, ingblúzban menvén a ligetbe sétálni. Hogy mi történt velem, az mesés. Megcsíptek. Kétszeresen megcsíptek : először megcsípett egy béreslegény, aki mikor napernyőm alatt a bokorban hevertem, lánynak nézett; aztán megcsípett egy hatalmas termetű öreg reudőrkáplár, aki azt mondta, hogy közbotrányt okozok, visz a városházára. Mangold Béla Kolos férfidivatlevele (melyet véletlenül mindig magammal hordok) mentett meg a bekisértetéstől; előszedtem és felolvastam neki a „férfi-ingblúz" c. fejezetet. Végighallgatta s aztán kijelentette, hogy ezt se hinné el, ha nem lenne kinyomtatva. Boldog ember ! O azt hiszi el, arai nyomtatva van ; én meg mindent elhiszek, amíg nem látom nyomtatásban. Ezt az én ingblúztörténetemet se hinném el, ha nyomtatásban látnám. Ez a malőr azonban, remélem nem esik meg velem. Eme reményben ölel Edömér. IV. Tapolczafüred, 1904 aug. 19. Kedv. br.! Végre! Megjött az eső! Milyen eső volt, mily édes, aranyos, cukrozni való eső ! . . . Először csak a szél fújt, rázta a fák száradó, fonynyadó lombjait, kavarta a hat hetes pori, aztán esni kezdett nagy csöppekben, lassan, majd gyorsabban 8 végre zuhogni kezdett. Kiálltam a rácsos kapu elé s a rétről hazarohanó kocák társaságában áztam, bőrig áztam, élveztem és meghűltem. Ez azonban nem tartott vissza attól, hogy ki ne menjek másnap a szabad természet ölébe. Leheveredtem a ligeti út mellett és merengtem. Ilyenkor merengés közben rendesen versek jutnak eszembe. Most is eszembe jutott egy igen szép, amelyet Göthe Farkas János weimari miniszter irt és Mokány Berci kenyeres pajtásom fordított le ekként: Bamba nyugalom jaz tormokon, Jaz különben szátyár lombokon Alig jár a nesz ; Elnémút mán a madárzene, Mögájj nemsokára a fene Téged is megesz . . . Nemde igen melankholikus, méla hatású költemény ! De hiába ilyen az emberi lélek, mikor örülni van oka, jutnak eszébe a komor gondolatok. De komor gondolatokkal nem untatlak, azért végzek. Még csak egyet: nem járt nálatok valahol a mi szökő kutunk? Azt hiszem ugyanis, hogy tőlünk megszökött, mert sohasem szökik. Ha látod véletlenül, térítsd visszafelé, hadd szökjék, hisz nincs más dolga. Ölel Edömér. A másolat hiteléül: André. HETI ÚJDONSÁGOK. — Nemzeti ünnep. A nagy királynak, ki nemzetét a kereszténységbe bevezette, ki bölcse ségével a magyar állam szilárd alapjait lerakta, az apostoli nagy királynak szent emlékét üljük a mai napon. Nemzeti ünnep szent István napja nem azért, mert törvénybe iktattatott, de mert nincs a magyar nemzetnek egyetlen fia sem, ki a késő maradék hálás kegyeletével ne gondolna a magyar szent korona első felkent hordozójára, a legjobb ós legbölcsebb fejedelemre, magyarok tündöklő csillagára, országunk gyámolára. Es gondolván dicső emlékére, szálljon buzgó fohász a mai napon a magyarok Istenéhez, hogy tegye boldoggá ezt a hazát, melyet valaha a királyságalkotó, államalapító István király boldogított. — A király születése napja. 74 éves a király. Nagy életkor, ritka embernek adatott meg. A jóknak, a szelídeknek, az igazaknak legtöbbször. A mi királyunk is jó, szelíd és igaz. Jósága, szelídsége ós igazsága azok az első uralkodói tulajdonságai, melyekkel millió és millió alattvalójának szivét a magáéhoz fűzi, kik nem a hatalmas uralkodót, de a népnek apját látják és tisztelik benne. Ezért szállt milliók fohásza egy érzelemmel, egy kívánságai az ég felé e hó 18-án, kérve a magyar király 74-ik születése napján a királyok királyát, hogy királyunk érhesse meg a pátriárkák korát a tnagvar nép szeretetétől és tiszteletétől környezetten. — A király születése napját városunk is megünnepelte. A középületeken lobogók lengtek s a templomokban isteni tiszteletek voltak, melyeket áhítatos közönség hallgatott végig. A plébánia templomban délelőtt 9 órakor tartott ünnepélyes szentmisén, melyet Kriszt JenŐ plébános celebrált, jelen volt a város hatósága — élén a polgármesterrel — s az összes állami hivatalok képviselői. — Reggeli 7 órakor a kaszárnya melletti kis gyakorló téren tábori mise volt, melyet dr. Jankovich Tihamér káplán mondott. A misén a tisztikar írohreichSzabó Ernő alezredessel az élén teljes számban megjelent s kivonult három század huszárság lovon Pantz Alajos százados vezénylete alatt, egy század pedig — a sortűz adására — gyalogosan, Veöreös Tibor hadnagy vezénylete alatt. — Délben a tisztikar a Griff-szállóban bankettre gyűlt egybe, melyen egyetlen felköszöntő hangzott el: az alezredesé — a legfőbb hadúrra. — Magyarul! A legutóbbi országos vásáron tett tapasztalataink megerősítették azon meggyőződésünket, melynek már cikkben is kifejezést adtunk, hogy a germanizálásnak maga a magyar elem is előkelő téuyezője. Kissé viszásan hangzik ez a mondás, de sajnos, igaz. Amerre jártunk és keltünk a vásárban, ahol csak egy sváb asszony árulta libáját vagy túróját, ott német szót hallottunk. A magyar asszony, a magyar leány, aki még hozzá vevő is, megerőlteti magát s ha akármilyen kegyetlen németséggel, de németül beszél a sváb asszonnya

1, aki — mint arról szintén számos adott esetben meggyőződtünk — legalább is oly jól tud, ha nem jobban magyarul, mint az illető uri asszony vagy kisasszonyka németül. De persze, mikor látja, hogy az ő kedveért állandóan németül diskurálnak, a világ minden kincséért nem árulná el, hogy igen jól megtudja magát értetni magyarul is. Végre is neki az anyanyelvén való beszéd kényelmesebb, meg aztáu jólesik tejfölös szivének s dagad az Önérzete, mikor látja, hogy az ő sváb gajdolása, mint valami „héhere Sprache", oly tiszteletben áll a magyarok előtt, hogy lám még meg is erőltetik magukat, csakhogy abban a dicső élvezetben részesülhessenek, hogy németül beszélhetnek. Nem, magyar asszonyok és leányok, ez nem jól van így. „Magyarul!" ez legyen a jelszó. Egyszeri próba be fogja bizonyítani, hogy ha mi nem akarunk németül tudni, majd tud az a sváb néni magyarul, s ha itt benn a városban erősíti gyönge magyar tudását, lassan-lassan észrevétlenül szokottá és kedveltté lesz neki a magyar szó. És akkor az érdem és elismerés azoké a magyar asszonyoké lesz. akik a németül beszélésuek nemzeti szempontból bizony könnyelmű és káros szokásával szakítottak. — Nyilvános könyvtár. Fraknói 'Vilmos püspök, a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelője értesítette főiskolánk igazgatóságát, hogy a kultuszminiszter a pápai könyvtárnak ritkább és nagyobb művek beszerzésére 6000 K segélyt engedélyezett. Ezenkívül a könyvtár kisebb összegű évi segélyben fog részesülni. — A múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelősége a főiskola és a főiskolai könyvtár kiváló kulturális jelentősége iránti elismerésének adott kifejezést, midőn a főiskolai könyvtárt ily ritka nagy dotációban részesítette. Ez az elismerés mindnyájunkat, pápaiakat örömmel tölthet el s fokozza örömünket az a körülmény, hogy' a dotáció egyetlen feltétele az, hogy a főiskolai könyvtárnak nyilvános jellege legyen, hogy azt a nagyközönség is használhassa. Ez a nyilvános jellege bizonyos mértékig eddig is megvolt a könyvtárnak, hisz a pápai közönség köréből számosan kértek és kaptak kölcsön a könyvtárból tudományos műveket, a jövőben azonban a könyvtár u. n. dolgozó szobája a nagyközönség számára később meghatározandó órákban nyitva fog állani s a könyvtár helyiségében magában is lehet ott kikért műveket olvasni, viszont — megfelelő biztosíték mellett — továbbra is kikölcsönözni fognak tudományos műveket. — Dunántúli dalosverseny. A hét folyamán nagy ünnepnek volt színhelye a soktornyú Pécs, Dunántúlnak legszebb városa. A Dunántúl összes dalegyletei gyűltek benne össze és versenyeztek művészi versenyben a dicsőség borostyánáért. A dalosverseuyben részt vett majdnem mindeu nagyobb dunántúli város : ott volt Szombathely, ott Győr, ott Komárom, ott Tata, csak egy város hiányzott, amint hiányzott a szövetség összes eddigi versenyeiről és ez — a Dunántúl Athenéje hivalkodó cimmel felruházott Pápa városa. Hogy mily nemes, mily szép az éneknek kultusza, azt talán fölösleges e helyen fejtegetnünk. Nemcsak művészi, hanem nemzeti szempontból is jelentősek a dalárdák s azért kétszeresen csodálhatja mindenki, hogy éppen Pápa nem hódol a nemzeti dal kultuszának, épp n Pápa marad dallamtalan, rideg, néma. Ifjú dalnokainkat halljuk az iskolai ünnepeken, de aki az iskola padjaiból kikerült, arra nem mosolyog, annak számára nem létezik többé a legbájosabb múzsa: Euterpe. Pedig nemcsak művészi, de még társadalmi szempontból is hivatást teljesíthetne nálunk egy férfi-dalárda. — A veszprémi kiállítás iránt városunkban, az egész megyében, sőt egész Dunántúlon is nagy érdeklődés mutatkozik. Az előkészülődésből Ítélve a kiállításnak mezőgazdasági és ipari része egyaránt értékes és érdekes lesz. Pápa város és vidéke mindkét részben szépín lesznek képviselve. Iparosaink — úgy halljuk — igen ki fognak tenni magukért; kiállított tárgyaikról annak idején bővebben fogunk irni. A kiállítást városunkból és vidékéről tömegesen fogják felkeresni. — A Győri Hirlap, Mezei Béla színigazgató hivatalos lapja, ismét kegyes figyelmére méltatta a pápai szinészetet. Kommentárokat fűz a szinügyi sizottság ama határozatához, hogy Mezeit nem eresztették be a pápai színházba, s a sorok között elárulja, hogy Mezeinek nem is volt komoly szándéka, hogy Pápára bejöjjön, ő csak azt akarta megmutatni, hogy bármily rosszul ment a dolga nálunk, Ő azért kötelezettségének „helyt áll". Helyt áll! Mily héroszi kijelentés ! O, a magyar színészet koszorús vándorapostola, a délvidéki és győri kerület egyidőben volt direktora, a pápai „rémes deficit" ellenére kötelezettségének „helyt áll.

u Tudja, hogy a biztos bukásnak megy elébe, de hisz Coriolanus is tudta és mégis visszament a volszkok közé, ahol halálát leié. Borulj le Pápa város népe, a magyar Corioianus, a felséges tragikai hős, a színészet babérövezte hérosza: Mezei előtt ! Borulj le és no törődjél vele, ha az a „helytálló bejelentés" valamiféle állami szubvenció kieszközlésének volt esetleg csalafinta ürügye. — A motoros kocsi. Hát nem egészen úgy lesz, mint ahogyan előzetesen hirdettetett, de hát úgy is jó lesz, ahogy lesz. Előzetesen ugyanis úgy szólt a rege a motorkocsiról, amely a veszprémi — valóban impozánsnak és tartalmasnak Ígérkező — kiállítás alkalmából rendeztetik be a Veszprémbe futó vonalakon, hogy óránként, vagy legalább is igen sűrűen fog közlekedni. Megérkezvén azonban a szombathelyi máv. üzletvezetőség által kiadott hivatalos menetrend, látjuk, hogy a motorkocsi révén összesen csak 1 — 1 járattal gazdagodik minden vonal. És pedig a bennünket érdeklő Pápa —Kis-Czell -Jutás —Veszprémi