Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-07-09 / 28. szám

özönlő ifjúsággal összefüggő szempontokból fordul nem lankadó érdeklődéssel figyelmünk az iskolai beszámolók iránt. Hisz alig van itt Pápán család, melynek valamelyik kisebb vagy nagyobb tagja kisebb vagy nagyobb iskolába ne járua, alig vau szülő, akinek ne dobbanna meg szive, mikor gyermeke a zöld vagy szürke füzetkét lobogtatva hazaérkezik év végén az iskolából. Érthető tehát, hogy általános figyelem szokta az értesítőknek a lapokban szokásos ismertetését is kisérni. Hogy ne érdekelne mindenkit, hogy miként folyt nemcsak ebben, de amabban az iskolában is az esztendő folyamán a taní.ás és nevelés munkája, minő újabb szempontok irányították a tanárok és tanítók munkásságát, minő mozzanatok emelkednek ki iskoláink egyévi történetéből. Sokat sírnak, sokat panaszkodnak mostanában annak a viszonynak laza voltán, mely a taníttató szülők és az iskola között fönn áll. Tény az is, hogy a szülők nem keresik fel annyiszor és olyan bizalommal gyermekeik tanítóit, aminőre a gyermekeik nevelése szempontjából szükség lenne. A szülők talán abból a téves nézetből indulnak ki, hogy a tanítói munka a száraz kikérdezésben, az egyszerű előadásban, a rideg osztályozásban merül ki. Szó sincs róla. Amely tanító vagy tanár csak e térre szorítaná hivatását, az nem ismerné hivatását, tehát nem is töltené be. A tanítónak és tanárnak a szó teljes értelmében nevelni kell, kiegészíteni, teljessé tenni a szülék nevelői munkáját — teljes harmóniában emezekével. Es éppen e harmóniát biztosítaná, ha az a rég említett közvetlenebb és gyakoribb érintkezés szülők és tanítók közt végre létesülne. De meg a tanítás eredményessége is csak hsszuát látná enuek. Hisz igaz: a kis könyvek, az értesítők, az intők tudatják a tanulók szüleivel gyermekeik előhaladását, de a módot ezek nem mutatják meg, a hogyan az esetleges hiányokon segíteni lehetne, az utat nem jelölik meg, amelyen haladva a gyöngébb tanulóból jobb, a jobból jelesebb válhatnék, amely esetleg erkölcsi viseletének javulására vezethetne. Sajnos azonban, hogy részben az attól való félelem, hogy a tanítókra nézve a szülőknek ilyes fajta érdeklődése alkalmatlan találna lenni, részben — valljuk meg — a nemtörődömség, az a hit, hogy ezzeb mit sem használ gyermekének, a legtöbb szülőt visszatart attól, hogy személyesen is érdeklődjék gyermeke iskolai dolgai iránt. Pedig sok boszúság, keserűség, bánat elkerülhető lenne sok könny felszárítható lenne, ha a gyermek szülői és tanítói között nem kizárólag az iskolai értesítők képeznék az összekötő kapcsot! Egyelőre szóljunk azonban erről az összekötő kapocsról. Az iskolai értesítők ismertetését jövő számunkban az áll. polg. leány-iskola s a r. kath. gimn. beszámolóival kezdjük meg. A VAI10SJIÁZÁR0L. § Városi közgyűlés. Pápa r. t. város képviselőtestülete f'. hó 18-án d. u. 3 órakor közgyűlést tart a következő tárgysorral : I. Makó város átirata márc. 15-ének országos ünneppé leendő nyilvánítása tárgyában. II. A pénzügyi bizottság az 1903. évről összeállított zárószámadásokat bemutatja. III. Dr. Lővy László indítványa bejelentési hivatal életbeléptetese iránt. IV. Alispáni leirat a sertéspiac elhelyezéseiránt. V. Honvédlaktanya céljaira átengedett területre vonatkozó ajándékozási szerződés kiadása tárgyában javaslat. VI. Városi tanács javaslata a veszprémi káptalantól megvásárlandó ingatlanra vonatkozólag. VII. Perutz testvérek sürgős előterjesztése, illetve fellebbezése új munkáslakásaiknak pótadómentességet megtagadó közgyűlési határozat ellen. VIII. A v. mérnök bemutatja a női kórház terveit és költségvetését. IX. A v. mérnök bemutatja a részleges csatornázási tervet és költségvetést. X. V. tanács javaslata a legtöbb állami adót fizető városi képviselők 1905. évi névjegyzékének kiigazítására bizottság kiküldése iráut. XI. Devecseri-utcai lakosok kérelme utcájuknak jó karban tartása iránt. XII. Izr„ hitközség javaslata városi mészárszék felállítása iráut. XIII. Babics Istváu szombathelyi lakos kérvénye negyedik gyógytár felállítása iráut. § A villamos mü felügyelő-bizottsága f. hó 5-én ülést tartott, melyen első sorban a bécsi Kohlen-Industrie-Vereinnak az ajkai szénbánya tulajdonosának szénügyben beküldött nyilatkozata került felolvasásra. A nyilatkozat lényege a lapunk más helyén közlött s nekünk is beküldött nyilatkozattal egyezik, kijelenti benne továbbá, hogy a a bizottság tagjait a Vállalkozók Lapjában közzé tett nyilatkozattal személyükben sérteni nem akarta s a régebben megajánlott szénárból jelentékenyen engedni hajlandó. A nyilatkozatban azt bizonyítja, hogy a telep számára szenet több izben szállított s hogy a szénbányák közt kartell nem áll fenn(?) A bizottság a legutóbbi adat alapján elhatározta, Hírlapéhoz. Egy kis különbség azonban mégis van a kettő között. Mi a mi kis missziónkat önzetlenül, anyagi haszon kilátása nélkül, tisztán a magyar j Jcözügy érdekében teljesítjük, ellenben a KohlenIndustrie-Vérein a maga nagy és szép misszióját önzőén, a maga zsebe érdekében teljesíti. A magyar bányamunkásnak keserves munkájáért csupán a jól megérdemlett alamizsna-kenyeret is alig adja meg, a magyar vállalat hasznát zsebre vágja az osztrák cég és elkölti — Bécsben. Az idézett szakértői véleményt szórul-szóra ügy közöltük mi is, mint a Pápai Közlöny s éppen ez a szakértői vélemény volt előidézője annak, hogy helyesen és a közügy érdekében jártunk el, mikor % szénügyet napirendről letűnni nem engedtük. íme % Kohlen-Industrie-Verein maga is elismeri, hogy t „kezdetben jegyzett ár kissé magas volt" s hajandó az árra nézve messzemenő engedményeket ,enni. Ha eddig megzsarolták a széndologban járatan itjú telepet a túlmagas árral, a jövőben nem fogják s rendeltessék bár a telepre az ajkainál oinőségre jobb bánhidai, vagy az árra — a mi nergikus fellépésünk folytán — arányosan olcsóbbá ett ajkai szén, a városnak lesz haszna belőle. Célunk pedig ez volt és semmi egyéb. Szcrk. Iskolai értesítők. Bevezetésül. Ha valahol van létjogosultsága annak, hogy > tanintézetek év végi beszámolóival részletesen foglalkozzanak, akkor Pápa városában van, amely életerejének javarészét kulturális intézményeiből nyeri. :'ézzünk csak körül ilyenkor a vakációban váróinkban ! Milyen csendes, milyen kihalt az egész áros. Az az egész ezrednyi tanuló sereg, mely a inév alatt itt nyüzsög falai között, elszéledt az gész vármegyébe, egész Dunántúlra, sőt még mesz:<ebb vidékekre is. Es amerre járnak, amerre kelnek — mi is íhetne a diák beszélgetésének főtárgya? — beszéltnek arról, ahol az év tiz hónapját töltötték : az kóláról. Ami itt történt velük, ahogyan neveltettek, hogyan tanultak, feltárul élénk elbeszélésükben a •.erető szülék előtt s ezekből a diákelbeszélésekből i semmi egyébből alakul ki a külső világ előtt mi iskoláink képe, lesz megállapodott — hirneve. Ám nemcsak a vidékről jövő, a vidékre kiÉs hozzák a sok koszorút. A tömérdek virág 3 babérlevél elborítja a ravatalt s halomban fekzenek a ravatal lábánál szalagjaik hosszan kiterítve, ogy olvasni lehessen az aranybetűs föliratokat: A hű barátnak", „A legjobb barátnak." S ott van a koszorúk közt egy legfelül : „Szeretett férjének, hű neje." Az özvegy megrázkódik, mikor elmegy a avatal mellett. Hát neki is oda kell állni képmutató rccal a siratok közé ? Neki is oda kellett tenni oszoruját ? Ah, egykor igenis elmondhatta volna: szeretett írjének hű neje. A siron túl is hű neje. De most, likőr ismeri, mikor tudja, ki volt az a szeretett érj ? Mikor előtte áll egész hitványságában ez az mber, aki az ő pénzén, felesége pénzén szeretőket irtott s eltékozolta gyermekei vagyonát. Most, ukor lemosódott már minden külső máz a hajdani leálról s csak a dőzsölő, a kártyás, a becstelen, a áltóhamisító maradt meg, most tegyen ő koszorút „szeretett férj" ravatalára? Ennek az embernek a ravatalára, akitől borzad, . kit utál, aki talán soha sem szerette őt, csak jlvette a vagyonáért, mert gazdag leány volt ? Büszke lelke föllázad arra gondolatra, hogy mnek az embernek a karjai közt pihent valaha, "iogy ölelte, csókolta s remegő gyönyörrel kulcsolta it nyakát. Nem, azt nem bocsátja meg soha a halottak sem. Szeretné kiragadni onnan koszorúját a ; ibbi közül, széttépni a hazug szalagot. Tudja, hogy dnden szem reá van irányozva. — Nagy méltósággal viseli veszteségét, — igyzik meg az előkelő öregebb urak. Az asszonyok lesik, hogy van-e könny a .emében. Hát nem fog sirni ? — Erős lélek, — mondja a prépost. — Ismeri a férje kalandjait, — súgja Szelesné Komcsáuyinénak. Várják, hogy micsoda botrány fog kerekedni, ha majd Gaálné is eljön, hogy részvétét kifejezze. Az az asszony, akiről mindenki tudja, milyen viszonya volt Czobor Miklóssal. És el mer ide szemtelenkedni. Már koszorút is küldött. Most jön ő maga. Susogás támad a szalonban. Akik már menni akartak, azok is maradnak. Ezt a jelenetet végig kell nézniök. Tetőtől talpig feketében jön Gaálné. Ah, ah, Ő is gyászol? Némely arcon gúnyos mosolygás látszik. Mások megbotránkozva tekintenek a belépőre. Nagyon furcsa hirek szállingóznak felőle. Azt beszélik, hogy az utolsó estét is ott töltötte nála Czobor Miklós. Nagyon izgatott volt, mert előtte való este sokat vesztett a kaszinóban s oda akart épen visszatérni, mikor a szép asszonytól kijövet a ház kapujában összerogyott. Ott ütötte meg a szél. Már halva vitték el onnan. Az újságokban ugyan úgy van, hogy az utcán érte a szélhűdés, de a beavatottak tudják, hogy nem úgy volt. A beavatottak, akik minden botrányt töviről-hegyire ismernek, mindent, amiről csak beszél a világ szája. A szép Gaálni szemén meglátszik a sirás nyoma. De ilyen alkalommal szabad részvétből is sirni. Amerre átmegy a szobán, erős pézsmaillat terjed el, az az illat, mely Czobornéuak oly kellemetlen. — Most . . . most . . . Kíváncsian tekint oda mindenki. A szép kacér asszony közeledik Czobornéhoz. Ugy látszott, meg akarja ölelni; de ezt a szándékát mégis abbahagyta, csak részvétét fejezi ki gyöngéd, hizelgő, bánatosszavakkal. Czoborné hidegen felel : — Köszönöm. A nagy jelenet elmaradt. Az özvegy elnyomta mély fölháborodását s nem vágja arcába aunak az asszonynak. — Ki innen ! Ki az én házamból. Nem zavarja meg semmi a gyász ünnepélyességét. A részvétlátogatók még folyvást jönnek s koszorúkat is hoznak újakat. A szép Gaálné búcsúzik. Arca kigyúl, amint összébb húzza felöltőjét, hogy leplezze kissé meggondolatlan előrenyújtott kezének mozdulatát. Nem foguak kezet, csak úgy búcsúznak el. Kint egy percig megáll Gaálné a halottas szoba ajtajában. Egy pillantást vet a fekete posztóval bevont falakra. A fekete bársonyruhás, ezüst paszomántos őr tiszteleg az ajtóban. Sárgás fényű viaszgyertyák égnek a ravatal körül s fent magasan kiterítve fekszik a halott. Gaálné habozva állt ott egy darabig, aztán arcára nyomta zsebkendőjét és zokogva távozott. Bent a szalonban egyik látogató a másikhoz hajolt susogva : — Talán mégsem igaz, amit beszélnek Gaálnéról ? S vájjon igaz-e a többi ? Ki feszegetné azt ma, mikor a kogyelet adóját kell leróni az elhunyt jeles iránt. íme itt jön a belügyminiszter maga. O excellenciája is kifejezni óhajtja részvétét a mélyen sújtott özvegynek. Hódolattal hajlongnak a kegyelmes úr előtt.. Még Bálint bácsit, a nyakas kurucot is egészen meghatotta a nagy megtisztelés, mely bugát érte s