Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1904.

1904-06-25 / 26. szám

! hét múlva már szorgalmas muukás-kezek dolgoznak a tisztes urodalmi épületnek régi helyén, kapuszínes mivoltában impozánsabbá tételén — a méltányosságra apellálva fordulunk a grófi családhoz, mely a város fejlődését más esetben is előmozdította már, mozdítsa elő a jelen esetben is és bocsátkozzék tárgyalásba a várossal annak a tervnek keresztülvitele érdekében, melytől a város építészeti fejlődése függ. Nem szólunk mi itt arról, hogy az urodalom maga is nem nyerne-e az utca megszélesbbítése és megnyitása által, szólunk csupán arról, hogy a város nyerne a maga egészében s nyernének a Kossuthutcának jelenlegi lakói specialiter. E két tényezőtől kívánandó tehát az az áldozat, melyet — ha a grófi urodalomban a város közóhaját látván, a hajlandóság megnyilatkozik — e fontos, e rendkívül fontos célra hozni kell. A városnak ki kell sajátítani azt a területet, mely az utcaszabályozási vonalnak megfelelőleg a Kossuth Lajosutca baloldalán leesnék. Vannak talán egyketten, kik nem szivesen egyeznek bele a város ez áldozatába, de azoknak azt mondjuk, hogy nézzenek körül a Dunántúlon, tekintsenek el Szombathelyre, Kaposvárra s szemléljék irigykedve, hogy ilyen és hasonló áldozatok, melyek igazán a közjót szolgálják, minő gyönyörű eredményeket hoztak létre. De jelentékenyen kisebbé lesz az áldozat, ha a Kossuth Lajos-utcai háztulajdonosok, kiknek szinte létérdeke az utca szabaddátétele, segítségére jönnek a városnak. Ligy tudjuk, ezt máris önkéntesen felajánlották. Ha ők a teher egyik részét elvállalják, a másikat elvállalhatja a város. S hogy ez a teher nem lesz oly túlságos nagy, arra biztosíték az Esterházy grófi család jóindulatú méltányossága, ugyanaz, amelyre hivatkozva mi még az utolsó órában kisérletet teszünk arra, hogy — ha lehet — az ódon kapuszínnek lebontását a város építészeti fejlődése érdekében megtörténni segítsük. Az iparfejlesztés. Az elmélet néha a gyorsvonat sebességével törtet előre, ám a gyakorlat rendszerint csak a tehervonat lassúságával követi, sőt néha meg-megáll és hosszabb ideig vesztegel. A képviselőház pénzügyi bizottságának csak imént bemutatott emlékirata, amely az iparfejlesztés elméletét tárgyazza, ma már átment az országos ipartanács rostáján. E tanácskozáson az ipar kiváló képviselői, az iparpolitika többé-kevésbbé hivatott intézői, a kereskedelmi és iparkamarák titkárai sokat és okosat beszéltek, de végre is az, amit elmondtak, az, amit javaslatba hoztak, sokszor el volt már mondva, anélkül, hogy a hazai ipar fejlődése terén valami lényeges eredményekre hivatkozhatnánk. A többek közt beszéltek a közszállításokról, a hazai anyagokat feldolgozó ipar támogatásáról, a kézműiparnak gyáriparrá való fejlesztéséről, karteltörvény, munkás-balesetbiztosítási és sztrájk-törvény alkotásáról, az ipartelepek decentralizásáról, az ipari szakoktatás fejlesztéséről és gyakorlatiasabbá tételéről, a tisztességtelen versenyről, az állami támogatásnak a kézműiparra való kiterjesztéséről, a tanoncügyről, végül — igen elkeseredett hangon — az állami gyárak káros versenyéről. Hogy a felszólalók mindezekről mit mondtak, minő javaslatokat tettek, azt feleslegesnek tartanok e helyen reprodukálni, mert hiszen az egyesületekben és a sajtóban évek hosszú sora óta folynak a viták e kérdések felett és joggal mondhatjuk, hogy az iparfejlesztés elméletével már meglehetősen tisztában vagyunk. De hogyan állunk ez üggyel a javaslatok gyakorlati megvalósítása terén ? E kérdésre az ankét nem adott választ, bár sarkalatos kérdésekként lépnek előtérbe, a kormány intézményei körében — és ilyen az országos ipartanács is — nem feszegethetők. így a többek közt nem említette fel senki, hogy addig, amíg improduktív célokra száz és még több milliót kell áldoznunk és amíg ez okból a magyar állam iparfejlesztési célokra csak évi 2—3 millió koronát áldozhat, addig nagyobbszabású iparfejlesztésről szó sem lehet. Arról sem igen esett szó, hogy önálló, magas fokra fejlődött ipar megteremtésének a közös vámteriilet útját állja. Képesek lesznek-e ezeket a nehézségeket a kereskedelmi miniszter, S/-terényi miniszteri tanácsos, Wekerle Sándor és mások, akik a nagy munka keresztülvitelének élén állanak, leküzdeni, azt a jövő mutatja meg. Az emlékiratbari foglaltak és az ankéten elmondottak kétségkívül igen üdvös dolgok. De majd tapasztalni fogjuk, hogy az állam buzgalmát a pénz hiánya, az egyesek vállalkozási kedvét az osztrák verseny rendkívül lelohasztják és örülhetünk, ha csak tizedrésze is teljesül annak, amit elérni óhajtunk. Ezért mondjuk, hogy ebben az ügyben az elmélet és a gyakorlat igen távol, szinte megközelíthetlen távolságbau állanak egymástól és ha Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter és munkatársai buzgalmának sikerülne a két ellentétes pólust közelebb hozni egymáshoz, a nemzet hálájára tarthatnak számot. * Az emlékiratnak legfontosabb javaslatai a következők : 1. A hazai iparosok állami kedvezményben való részesítését tárgyazó 1899: XLIX. tc. módosítása. A módosításnak abban az irányban kellene történuie, hegy a jelenlegi-törvény 1. § nak l. és 2. pontjai egyesítendők volnának és a taxativ felsorolás mellőzésével kimondandó lenne, miszerint újonnan keletkező vállalatok, ha oly cikkeket állítanak elő, hogy a fogyasztás jelentékeny részét fedezzék és általában oly cikkeket állítanak elő, melyeknek előállításását állandó közgazdasági érdekek teszik kívánatossá, a törvényben biztosított kedvezményeikben részesíthetők. Kitérj esztendők lennének továbbá a jelzett törvényben foglalt kedvezmények a házi és kézműipar szolgálatában álló, tehát már létező vagy ezentúl létesítendő közműhelyekre is. Új rendelkezés gyanánt volna felveendő a törvénybe, hogy a kedvezmények, illetve államsegély engedélyezésének, illetőleg élvezetének egyik feltétele, hogy a kedvezményekben vagy segélyben részesülő vállalat összes építési „és berendezési tárgyait itthon, a hazai ipar révén tartozik beszerezni — amennyiben természetesen azok itthon készülnek — valamint hazai anyagokat tartozik feldolgozni, ha ilyenek vannak, mely feltétel alól felmentést csak a kereskedelmi miniszter adhat. A kezvezmények vagy a segély engedélyezésekor volnának azok a fontosabb cikkek megjelölendők, amelyekre az esetleges külföldi beszerzés kiterjedhet, nem pedig esetről-esetre való megállapításnak fentartva, araikor a gyárnak egy-egy cikkre már szüksége van. 2. A közszállrtások rendezése. A közszállítások lévén az állami iparfejlesztés leglényegesebb tényezői, az emlékirat szerint a közszállítások ügyét törvényés magyar között kizárólagosan magyar nyelven történt az érintkezés. A Magyarországba rendel' bégek és pasák mind magyar íródeákot tartottak udvarukban, maguk is megtanultak magyarul és oly tiszta, szinte zamatos magyar nyelven irott leveleket küldöttek magyar szomszédjaiknak, amelynek mását a múlt század ellatinosodott és németesedett nyelvében hiába keresnők. Két ilyen érdekes levelet mutatunk be alább, melyek mindegyikét Szkender bég, a szécsényi vár parancsnoka küldötte az ő vitéz magyar szomszéd urához és barátjához, nemzetes és vitézlő Horthy Kovács János füleki kapitányhoz egynémely ügyesbajos dolgok és apró csetepaték barátságos úton való elintézése végett. Az első levél, melynek megirására egyebek közt egy török fiu elrablása adott okot, Szécsényben 1666. januárius 28-án kelt és szólt amint itt következik: „Illendő szomszédságbéli tisztességes köszönetemet, szolgálatom ajánlása után Isten minden jókkal álgya meg kegyelmedet ! Ma reggel hozák hozzám kegyelmed nekem irott becsületes levelét, melyben mirül tudósicson engemet kegyelmed voltaképpen — értem. Mint ezideig, ezután is, Ur vitéz barátom, én a szent békességnek háborgatója nem akarok lenni. Ne adgya Isten, (hogy) Hatalmas Császárom parancsolattya ellen semmit cselekedhessem, vagy kegyelmetekkel ellenkezhessem. Az Ipolyon túl, fővezér uram eő Nagysága kegyelmes paraucsolattya szerént még ekkoráig alattam levő vitézeimet én nem eresztettem, noha egynéhány versben az kóborló, csavargó, hazájuk, Császár Urok <>Ő Felségével nem gondoló katonáktul ingereltettera. Ami Balassa Imre uram, vitéz barátom dolgát illeti, kegyelmetek dolga, gondgya. Arra igen kérem kegyelmeteket, hogy az falukon kinn forgandó vitézek háborúságra menendő okot ne adgyanak. Ki hadnagyságához tartozandó vitézek voltanak, kik ez napokban ismét kapunk elől egy gyermeket elkaptanalc, nem tudgyuk. Az bizonyos (hogy) Kis István és Teőrek Orbán voltanak kalauzok, kik Bélteky Pál uram alá tartozandók voltanak. A gyerpaeket ma is oda hordozzák. Szeretettel, a szent békesség szeretetére kérem kegyelmedet: kerestesse föl és küldesse be, hogy én is viszontag való jóakarattal lehessek. Vannak itt nálunk öt lovak, mind készülettel, melyeket ez elmúlt napokban Császár Urunk liahatalmas parancsolattya szerént való szekerek behajtására kiküldött vitézeim, az rejájok fegyvert fogó és ellenek támadó egynéhány csavargó katonáktul maguk oltalmukban nyertenek el és úgy hoztak be. Egy szijjacskát sem hagytam, hogy el veszessenek s a gyermek bejövén, azonnal én is kiküldőm jó szomszédsággal. Azonban arra is kérem kegyelmedet mostani alkalmatossággal : fenyíttessenek meg mindazok, kik itt szomszédságban levő malmainkat ostromolják. Török és szegény emberek búzáit, lisztit, egy felé is, más felé is elhordják. Mert ha ez megengedtetik, a szent békesség semmiképpen meg nem maradhat! Várok minden szomszédságos választ kegyelmedtől. Dátum Szécsény, 1666. die 28. Januarii. Kegyelmednek minden szomszédságbeli barátSággal szolgál Szkmde

r ^ Ebben a levélben, amint látjuk, igen szelíd húrokat penget a jó Szkender bég, csak az utolsó sorokban hallat valami fenyegetés-félét a „szent békesség" megháborításáról. Nem úgy a következő írásában, melyet ugyancsak Horthy Kovács János uramhoz intézett Szécsényből 1666. szeptember 24-ikén. Erre az újabb episztolára az adott okot és alkalmatosságot, hogy valami „hitvány, semmirekellő magyar fiúból lett török vagy pribék" fene módon „megtréfálta" a bég istállóit, elcsenvén azokból három szép paripát. Ez az eset, úgylátszik, kissé érzékenyebben érintette ő bégségét, mint a kis fiu elrablása, mert most már keményebben megnyoraatta diákjával a pennát, nem lépve azonban most sem túl a vitéz szomszéd ura és barátja iránt mindig tanúsított udvariasság határát. « A levél, mit ebben az ügyben küldött Kovácsnak, így hangzik : „Illendő tisztességes dolgokbul ajánlóra barátságos szolgálatomat kegyelmednek és Isteniül sok jót kívánok. Hozzák hirül hozzám Hatvan vácábul, vitéz, kapitány ur barátom, hogy egy hitvány semmirekellő magyar fiúból lett török vagy pribék csak